Jelenlegi hely

Warhammer Multiverzum

Utolsó bejegyzés



Techpriest mesterrel játszottunk egy jóízűt. A Fate of Konnor kampány aktuális csatájának a szabályai szerint egyikünk védett, a másikunk támadott volna egy fontos területet. Mivel azonban én orkokkal, ő pedig Khorne híveivel volt, ez merőben elméleti szempont maradt :-)
Nekem első nyolcadik kiadású meccsem volt ez, sok újdonsággal.
Két battlewagonban vonultak fel az orkjaim, közöttük egy motoros főmérnorkkal aki erőtérbe burkolta őket a lövések ellen (a modell nem stimmel de nem volt motoros főmérnorkom).
A Káosz erők a nagyobbik, elvileg védekező térfélen álltak fel, elöl berzerkerek, Helbrute démongépek és Káosz Ivadékok próbáltak lépést tartani a vérben forgó szemekkel rohamozó Áruló Khárnnal, mögöttük szektákat terelt egy terminátorvértes Káosz lord.
rwurl=http://i.imgur.com/zqkfkqr.jpg
Amikor a wagonok elég közel értek, Khárn, és az első pokolfajzatok megrohamozták őket. Nem tudták szétverni a vastag páncélt, a járművekre szerelt gőzhenger pedig vidáman lapítgatta őket...
rwurl=http://i.imgur.com/dI6LHB8.jpg
...kivéve ha Khárnról volt szó, akit bizony látványosan óvott a Koponyák Ura a támadásoktól.
(Khárnt a fotó kedvéért tettük az ork támadó dobás kockái mellé)
rwurl=http://i.imgur.com/FhfJJ93.jpg
Aztán kikászálódtak az orkok. A közorkokat egy ork hadúr vezette, egy WAAAGH! totem hevítette a harci kedvüket, és egy doktork fércelte össze ha megsérültek. Khárn boszorkányos kockadobásai ellenére is a hadúr squigjének eledele lett (igazából a hadúr vágta ketté, a squig csak az utolsó előtti pontot csócsálta le belőle :-) A másik oldalon is szépen megfogyatkoztak a szekták, és a gőzhengeres wagonok is tovább lapították a berzerkereket, meg az Ivadékokat.
rwurl=http://i.imgur.com/50ZwvQf.jpg
A Káosz ellentámadása végül megsemmisítette a wagonokat, és az orkok jobb szárnyán is iszamosra festette a földet zöld vérrel (jónéhánnyal végzett a felrobbanó jobb oldali wagon is, bár ez a berzerkerek közül is szedett áldozatokat). A balszárnyon azonban áttört a hadúr: csapata bekerítette és szétcincálta az Ivadékokat, a maradék berzerkereket, és bekerítette a sérült Helbrute-ot és a káosz lordot, bár maguk is alaposan megfogyatkoztak.
rwurl=http://i.imgur.com/ne9dRYT.jpg
Bár a két Káosz nehézfiú akár még visszavághatott volna, de a játék itt véget ért. Mivel övéik voltak a Hadúr megölése és az Első vér előnyök, a győzelem az orkoké lett.

Mindazonáltal Khorne is, Gork és Mork is, és a játékosok is kiválóan szórakoztak.
Köszönet Techpriestnek a kiváló játszmáért!



Lesz még ilyen!

Khorne ezt is belevéste a jegyzetfüzetébe, mint Armageddont! :D

Most se bírtam felfogni amit mondtál délután a könyvvel kapcs :D



Olyanok leszünk mint a szovjet viccben. Az orkok kizavarják Khornet az erdőből, aztán Khorne kizavarja az orkokat az erdőből, aztán a végén a Tau vagy az eldák mindenkit kizavarnak az erdőből :-)



Nokedli írta:
Annak idején Fulgrim egy olyan tőrrel sebezte meg, ami biztosan megöli a célpontját. Mielőtt meghalt volna, betették sztázisba.

Tegyük hozzá, hogy mérgezett tőr volt, tehát nem az a fajta pszíkard, ami érintésre öl, hanem egy viszonylag lassú, de halálos méreg. Így azért még nagy duzzogva elfogadható.



The Beast Arises könyvsorozat: ennek is ugyanaz az átka, mint a Horus Heresy sorozatnak - több író munkája, erősen ugráló minőséggel, sőt, sokszor ugyanaz az író képes eltérő minőségben írni, lásd Gav Thorpe). De az összkép szerintem is pozitív, a történet néhol kifejezetten jó, és vannak kiváló karakterek (Beast Krule, az inkvizítorok, és persze a Black Templarok)



Most akkor az egy athame volt vagy egy "sima" démoni méregpenge? :D

The strong eat, the weak are meat.



írója válogatja :-P



Dark Imperiumban úgy rémlik athame volt, csak ezért kérdezem. De igazából mindegy is, a halál itt is annyira permanens, mint a képregényekben, azaz csak az írókon múlik, hogy mikor rángatnak vissza valakit a tuti biztos halálból valami nagyon nyakatekert indokkal. Mondjuk Roboute Guilliman kapcsán nincs gondom, de biztos vagyok benne, hogy Vulkan is idővel vissza fog térni, ha már úgyis halhatatlan szegény. Bár már ő a 32. évezreddel se volt igazán kibékülve, kétlem, hogy a 42. évezreddel máshogy lenne. Szupertwist, hogy a Káosz oldalán jön vissza. Vagy a Taukén. :D

The strong eat, the weak are meat.



már nem tudom ki linkelte azt a paródia videót amiben félig orkként :-)



Redditen valaki azt fejtegette - nem is logikátlanul - hogy Leman Russ, az Oroszlán és Sanguinius fog visszatérni. Két indokot hozott fel:
- codexenként egy primarch dukál (és a SM codexben csak Guilliman van)
- kell az ellenpólus a káosz isteneknek

Egyedül Sanguiniusnál nem értem, hogyan térne vissza, bár vannak, akik szerint a Sanguinor az valójában Sanguinius lelke :-D



A Közelgő Vihar kapcsán egy interjúban az írók kifejtették hogy bár könnyű lett volna, de nagyon nem lett volna jó ötlet Russt visszahozni, mert ő valszeg első felindulásában széttépné az Impériumot, aztán nekirontana a Káosznak, aztán meghalna...




Én ezt csak megint itthagyom :DDDDD
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=czAlG9oEaGw



:-DDDDD



Russ és Vulkan az akiket legkönnyebben vissza lehetne hozni. Russ elméletileg még mindig él és az Iszonyat Szemében gyak (volt is egy cikk arról, hogy térnek vissza az akkori légiós társai a szemből), Vulan meg hivatalosan elment valahova és azóta is több alkalommal látni vélték az évezredek során.

Ők élnek és semmi hókuszpókus sem kell a visszahozásukhoz, mint pl Sangurius esetén.

Én pl Ferrus Manus esetében is emelgetem a szemöldököm. Ő elég nyilvánvalóan meghalt az Istvan III-on. Ez még Kánon HH könyvekben is benne van (Fulgrim). De Wikin azt írják, hogy a légiója még mindig visszavárja és az ilyet általában okkal írják. :)

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



-elvileg mindenkit vissza lehet hozni, pl. El Johnson is simán lehet hogy Lájon a Szikláról, stb
-sztem úgy hiányzik a sok primarch a 40Knak mint ázott kutyának a villanypásztor
-mondjuk az után amivé a lore az elmúlt évben lett, szinte mindegy :-)



Ja tényleg. El is felejtettem hogy El Johnson is elméletileg ott alszik a Sziklában. Ő is a könnyen visszahozható Primarcák közé tartozik.
Kahn is csak eltűnt... Lessz it nyüzsgés rendesen. :)
A GW tuti meglépi hogy szépen lassan vissza hozza őket. Hiszen jön az új korszak meg többi... Na meg kellenek az új figura eladások. :)

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



Szerintem ugyanazt adják most elő mint a Sigmarban. Átírták annyira a loret hogy mindenféle új figura sőt akár új frakció beleférjen, és most már csak olyan sztorikkal kell törődjenek amiben a régi vevők seregei mellett új indokolatlan hősök tűnnek fel...



Azért jellemzően nem a primarchákat veszik ám tömegével :-D



nem is értem miért nem vesz valaki 5 db Ősatyát, és használja azt seregnek :-)

( Ugyanakkor az is lelombozó amikor valaki 4 db imperial knightot rak le, hogy na ez itt a sereg :-P Szerencsére a nyolcadik kiadásban már szét lehet azokat is cincálni. )



Ferrus Manus kapcsán csak annyit, hogy az egyik HH rövid sztoriban egy raklap klónt gyártott Fabius, hogy Fulgrim tudjon kivel sakkozni (leegyszerűsítve a sztorit). Bár Fabius hibásnak titulálta a klónokat, simán lehet, hogy egyszer sikerült egy jót gyártani, az megszökött, kóborolt a halál faszán túl, majd hopp, jött az istencsászári szikra és véletlenül a legnagyobb gebasz közepén talál haza (út közben véletlenül belepottyan egy Necron tomb worldbe és magába olvasztja a technológiát... DEH FLESS IZ VíK!).

The strong eat, the weak are meat.



Ferrus Manusról nem tudhatok, de van itthon egy bő egy éves pellus manus...
(köszönöm, kitalálok magamtól is...)




rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=kO3c1Rd-nNE

szerk: igaz... mehetett volna a dedikált Total War-os topikba... mind1. IJ.


Boz képe
Boz

Mindeközben a Baneblade csak egy könnyű felderítő tank... :)

Éljenek a videojátékok!



Mint az közismert :-)
Azt hiszem kábé másfélszer akkora minden irányba mint egy land raider?


Boz képe
Boz

Igen. A Technológia Sötét Korszakában nem szarakodtak az emberek. :D

Éljenek a videojátékok!



Yep! Szép nagy.
rwurl=http://i.imgur.com/W8qpBLd.jpg



REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!