Jelenlegi hely

Warhammer Multiverzum

Utolsó bejegyzés


A drenya az standard space marine drenya. Asszem Castraferrum típus de mindegy, lényeg hogy nem a különleges fajták egyike.



A technológiai fejlődés mint olyan az rég megszűnt, a Császár korában volt olyan utoljára, azóta inkább felejtik el amit akkor tudtak. Kivéve a legutóbbi (teljesen következetlen) szösszenetekben, ahol ez a Cawl nevű "zseni" mindenből jobbat épít a sufniban, mint anno a Császár az egész Impérium minden erőforrásából... de a WH40K tech lényege az lenne, hogy a tudomány fénye, az erősen pislákol, és a legtöbben vallási köntösbe csomagolva ismerik a technológiát. Szóval imádkozol a gépszellemhez és felkened szentel olajjal (olajcsere)...



Moken írta: ami a Nokedli által linkelt videóban van az melyik változat?

A standard castaferrum. Ez az "alap" drenya már évezredek óta a fentebb felsorolt minden hibájával együtt. Ha nem a szuper kondicionált astartes harcos kerülne bele akkor rövid úton megőrülne a pilóta pont emiatt. De az Astartesek sokkal strapabíróbbak nem csak testben, hanem lélekben is + sokan ezt hatalmas megtiszteltetésként élik meg ami szintén segít a dolog elviselésében.

Moken írta: Mert ez így furán hangzik, hogy évezredekig be vannak zárva ugyanabba a robottestbe, de azt nem fejlesztik, illetve az még ugyanúgy pusztít évezredekkel később is.

Megy a konstans szervizelés + minden csata után kapnak egy nagy-generált. A hibás alkatrészeket mindig cserélik. Tulajdonképpen a központi létfenetartó "szarkofágon" kívül mindent ki tudnak cserélni. A sorozatban van is egy jelenet, hogy a létfenntartó kabint beemelik egy zsír új drenyába. Viszont gyökeresen új dolgokat nem tudnak beleszerelni, mert az nem illene az alapmodulokhoz + nem is igen tudják hogy kell azt.

Nokedli írta: a tudomány fénye, az erősen pislákol, és a legtöbben vallási köntösbe csomagolva ismerik a technológiát. Szóval imádkozol a gépszellemhez és felkened szentel olajjal (olajcsere)...

Valamint nincs igazán ösztönző erő, hiszen úgymond már "minden" fel van találva. Minek egy jobb térhajtómű, ha már 20 ezer éve megvan mostani? Most minek kockáztassák a kutatást, ami ki tudja milyen problémákat okozhat. Minek fejlesszenek ki egy jobb plazmareaktort, rászánva az időt és technológiát + kockáztatva az esetleges problémákat, ha már van egy plazamrektor típus ami 5000 éve ugyanolyan jó.

Kb ez jellemző a W40K világára. Fejlődés amúgy (nagyon-nagyon lassan) van de az jobbára elveszik az Impérium hatalmas méretei miatt.

Azt hiszem a Forges of Mars könyvekben volt hogy Kotov magos kitalált valami jobb reaktort ami kiszámolva 5%-al növelte termelési outputot. Rögtön be is vezette ezt a hozzá tartozó bolygókon (3 darab) ami majdnem 250 évig tartott. (mindent átszerelni stb) Ez tetszett környező világoknak és ők is el kezdtek érdeklődni. Az lett a vége, hogy olyan 500 év alatt majdnem 10-12 bolygó vette át ezt az új típust, + mivel Kotov nagyon nyomatta és gyarmatosítók már eleve az ő energiaforrásával mentek az új bolygókra, újabb 200 év után már 25-re nőtt az ő techjét használó bolygók száma. Szóval ezer év alatt kb a teljes szubszektor (25 bolygó) Kotov féle jobb reaktorokra állt át ami hatalmas előrelépés.
Csak éppen az Impérium alsó hangon is több százezer lakott világból áll, ami miatt már szomszédos szektorban se hallott még soha senki Kotovról.

Ugyanez van a hadsereggel. Az Imperial Guard regimenteket jellemzően az őket kiállító bolygó fegyverzi fel. Van hogy egyes bolygók (ahol szeretnek feltalálni) tényleg szuper high-tech felszerelésekkel látja el a regimentet, de ez közel észrevehetetlen a több trillinyó IG regiment között.

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



Hát ez nem egy Astartes, de szóval ilyen is lesz.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=otARpJ1JjiI



mi az a csecsemő a Techpriest feje mellett :DD



https://warhammer40k.fandom.com/wiki/Cherub
Ilyen elborult drón féleség. Egyike a 40K számtalan beteg aspektusának.



Bírom a Dark Imperium könyvekben, amikor Guilliman frászt kap ezektől a repülő izéktől (A HH idejében még nem voltak ilyen izék) de muszáj jó fejet vágnia hozzá.

De legalább nem igazi babákból csinálják őket, hanem ezek ilyen bio-constructok. Úgy tűnik azért itt még az Imperial Cult (vagyis inkább a lore írói) is meghúzták a határt. Pedig ha úgy nézzük a Grimdark settingsbe totál beleférne. Bár ez a típusú grimdark már vagy 20 éve kiveszett a W40K-ból.

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



Bár ez a típusú grimdark már... kiveszett

A Death of hope ezért kellett volna, mint egy falat kenyér. Basszus az aztán beteg volt helyenként. A Káosz nem menő alteros lázadó kúlság volt benne, hanem... Káosz.



- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



Ez a kettő együtt és ha léteznének, legalább annyira paráznék tőlük, mint kibaszott bohócoktól.:DD

A cherub's flesh can even be integrated with different mechanical appendages and daubed with unique unguents, allowing it to better perform its purpose.

Cherubs have been intentionally biologically shaped by the Mechanicus to resemble the child-like angels of ancient Terran myth to symbolise their purity in the eyes of the Emperor.

@Prof:

De legalább nem igazi babákból csinálják őket, hanem ezek ilyen bio-constructok. Úgy tűnik azért itt még az Imperial Cult (vagyis inkább a lore írói) is meghúzták a határt.

Nem elég tökös a GW. Régen minden jobb volt...:((

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



Amúgy már évek óta sasolom ebay-en a Space Hulk társasokat. Egyszer egy őrült pillanatban rányomok a buy it now-ra...

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



A Death Angel (Space hulk kártyákkal) nekem bejött. Saccra az sokkal olcsóbb lehet. Persze nem ugyanaz.



Hát az enyhén szólva sem ugyan az.

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



500 dodó egy társasért? Ez most komoly?



És ez még csak a jéghegy csúcsa.:D

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



akkor milyen a teljes?



A teljes pakkot megkapod változó összegért, viszont pl. a figurák nincsenek kifestve. A sorját is neked kell lecsiszolni.:D Festett terminator, meg tyranida szetteket láttam már külön-külön több ezer dodóért is. Meg külön figurákat is 1-2 között. Mondjuk nagyon szépek voltak...

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



The Emperor was reluctant to use His full psychic power against His most beloved son, and it was not until Horus had mortally crippled the Emperor and killed Sanguinius that the Emperor finally unleashed the full extent of His unimaginable psychic powers.

ez valahol le van írva részletesebben vajon? vagy valaki pár mondatban le tudná írni hogy zajlott le a Horus vs Emperor összecsapás a végén? Hogy sebezte meg Horus az Emperort? Sanguiniust hogy ölte meg Horus?



1) Elsősorban: erről az egészről csak legendák vannak. Senki nem tudja pontosan. Mindenki szerint az ő verziója az igazi, de senkinek sincs valódi hiteles forrása, csak ragaszkodik hozzá, hogy így volt és kész, mert a papok vagy a felettesei vagy az apukája így mesélte.
2) Másodsorban is!
3) A Fekete Légióban ezt úgy mesélik, hogy Hórusz minden esélyt megadott a Császárnak hogy átadja a hatalmat, az bele is ment hogy tárgyaljanak, de hogy H. hajójára lépett a kíséretével, orvul megtámadta. Na és hogy akkor csapta volna le az Angyalt és a papáját Hórusz, de ő is belehalt.
4) A Birodalmi seregben úgy mesélik, hogy egy egyszerű katona vetette rá magát Hóruszra és döfte meg a bajonettjével, miközben az Sanguiniussal harcolt. Aztán persze azonnal meghalt, de a hőstette egy apró sérülést okozott Hórusz páncélján, amit aztán a Császár kihasznált amikor elpusztította. Ezt tanmesének tartják, ami a bakákat hivatott a Birodalom iránti önfeláldozásra sarkallni.
5) A Császár fél(egész?)isteni szintű psyker volt a legenda szerint, azok alapján, amiket tudni vélnek róla, egy darab lényt lenullázni neki nem erőfeszítés, néhány fura kivételtől eltekintve. Ugyanakkor Hórusz ekkor már, megint csak állítólag/elvileg, kevésbé volt Hórusz maga, mint a négy Káosz isten avatárja. Szóval ez a csata a legendák szerint nem volt kis meccs, ami már abból is látszik, hogy az Angyal legyőzése csak a bemelegítő része volt. Sanguiniusnak addig egyetlen valamirevaló ellenfele volt, Khorne legnagyobb démona, aki kb. űrgárdistákat evett reggelire százával...
6) Valódi részleteket senki nem tud az összecsapásról, két fő okból.
-Az egyik, hogy még a legenda szerint sem volt senki jelen, aki túlélte volna a harcot, hacsak a császárt nem számítjuk ilyennek...
-A másik, hogy az egész háború, sőt az egész korszak csak mitológia szintjén maradt fenn. Egészen pontosan a 40k egyik ALAPTÉTELE lenne az, hogy SENKI nem tudja, valójában hogy történtek a dolgok a Császár idejében, ki is volt ő tényleg, miért is tette amit tett, stb. A világ egyik LÉNYEGE lenne az, hogy SENKI nem tudja biztosan, szent ügy érdekében harcol, vagy totál felesleges elnyomás és öldöklés részese... de persze mindenki holtbitos a maga igazában.

Mivel azonban ez a mitológia rendkívül népszerűnek bizonyult a 40K rajongók körében, nagyon profitábilis volt regényeket kiadni róla. Ezek még nem értek el oda a történetben, hogy ezt a végső összecsapást leírják, de Hórusz már ostromolja Terrát, szóval türelem, nemsokára lesz róla egy külön könyv :-)



De addig az Emperor ubermensch volt es ott serult meg ugy h life supportra kell folyamatosan kotni?



Eredetileg fél/egész isten, aztán elkezdte a hatalma nagy részét egy projektre használni, ami féligmeddig függetlenítette volna az emberiséget a warptól. Mivel ezt feladni az emberiség felemelésének, azaz az ő alapvető tervének a feladása lett volna, nagyon sokáig az ereje töredékével dolgozott, amíg Hóruszék és a Káosz szépen megmattolták a fél Impériumot. Ez a projekt jókora öntökönszúrásba fulladt, és nem adhatta fel többet, mert akkor meg éppen ezen keresztül eszi meg az emberiséget a Warp... Éjjel-nappal erre kellett koncentráljon szinte minden erejével*. Szóval takaréklángon volt ő eleve amikor H. kopogtatott. Plusz az ő TÉNYLEG hatalmasnak mondott ereje elnyűvésén dolgozott ott és akkor már az ÖSSZES Káosz isten együtt (eredetileg démonok a Naprendszer közelébe se tudtak volna jönni, elfüstöltek a Császár puszta közelségétől, és ezt a közelséget fényévekben mérték...).

*és ezen csücsül máig, ha igaz a legenda, nem is létfenntartó a trón, hanem ez a projekt, ő maga nem hagyhatja magát meghalni, pedig elég rossz ám így lenni neki, de akkor beütne a krach a Földön egyszer és mindenkorra.



(rohadt hosszú történet, meg, mondom, legenda az egész, de elmesélhetem tömören ha érdekel)



Koszi szepen, neztem kozben par videot youtubeon, ezzel amit leirtal most mar osszeallt nagyjabol a kep. Rohadt erdekes ez a sztori, amulok az egeszen meg igy kotelezo olvasmanyos osszefoglalos terjedelemben is :D
Annyira kar h nincs ebbol sorozat vagy film, mindent utne.



Sok jó sztori van a 40Kban. Bátorkodtam leírni párat anno itt cikkekben ;-)



Ha egyszer lesz egy, vagy három részes blockbuster, leteszem a hajam. Btw.: Hol van már az Eisenhorn sorozat?

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



Moken írta: Koszi szepen, neztem kozben par videot youtubeon, ezzel amit leirtal most mar osszeallt nagyjabol a kep. Rohadt erdekes ez a sztori, amulok az egeszen meg igy kotelezo olvasmanyos osszefoglalos terjedelemben is :D
Annyira kar h nincs ebbol sorozat vagy film, mindent utne.

+1

Ahogy itt olvasom Noki meg Ninja összefoglaló írásait, meg az alapján ilyen Wikia szócikkeket, mindig elképedek, hogy milyen fantasztikusan fantáziadús ez a világ, és hogy milyen hmmmm... zavarbaejtő? Igen, talán ez a legjobb szó rá... zavarbaejtően beteg.

Mintha valaki azon gondolkozott volna, hogy legyen minden disztópokusabb a legdurvább disztópiánál is, hogy legyen minden kegyetlen, brutális, elfajzott.

Ez amit írtok a technológia fejlődés elfelejtéséről, meg az egész vallási dogmatizálódásáról. Meg hogy valójában fogalma nincs már senkinek, hogy milyen harcot vív az emberiség, mi volt a császár terve.... Elképesztő. Lenyűgöző.

Csodálkozom, hogy valami ami ennyire szélsőségesen beteg, az ennyire népszerű tudott lenni. De nagyon örülök neki.

Chief Exorcist



Igen! Igen! IGEN!
Nagyon jó olvasni az írásaidat, szerintem nem csak én lennék rá tuti vevő!



Köszi! De hogy úgy értem, ezeket a sztorikat nagyjából mindenki ismeri aki 40K rajongó, szóval csak így itt leírnám tőszavakban a lényeget azoknak, akik újak.



Nagyon jó lenne valami leírás itt az újkrumpliknak :)

te jó ég, 60 könyv van csak a Horus Heresy sorozatban? :O Ezt ember hogy tudja elolvasni mind?



Ha nem írnának többet egyfolytában, elapadna a pénzcsap :-P

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!