De amúgy olyan dolgokra gondolj például, hogy megvolt már az első gyerekük. Talán 2-3 éves lehetett, amikor eldöntötték, hogy na akkor legyen egy testvére. Hát befigyeltek az ikrek, úgyhogy hirtelen három lett. A felesége felvetette, hogy lehet egy nagyobb házba kéne költözniük, legyen mindegyik gyereknek rendes méretű szobája, meg minden. Meg is történt a dolog, építettek egy fasza házat, majd amikor beköltöztek, hív hogy jöjjek át körbenézni meg sörözni. Úgy is volt, aztán beszélgetünk, kérdezem: és mi lesz a régi házzal, eladod? Nem. Hát akkor kiadod? Nem, azt sem. Hanem az ott fog maradni csak úgy, mert az a házat még az apja építette, oda senki idegen soha be nem fog menni és kész.
Hát ebből az lett, hogy rendszeresen visszajárt a régi házba egyedül, magányosan üldögélt benne és hallgatta a rádión a zenéit. Egy ilyen alkalommal áthívott, hogy dumáljunk, mert szarul van, hozzak sört. Odaértem, látom hogy minden bizonnyal sírt előtte. Elkezdi előadni, hogy neki milyen rossz lett az élete, soha nem fogja máshol jól érezni magát, csak ebben a házban, még odáig is eljutott, minek kellettek még gyerekek. Na, ott próbáltam hatni a mérnöki, racionális énjére:
- Dehát imádod a gyerekeidet nem?
- De de persze, hogy imádom.
- Imádod a feleséged is nem? Egy igazi tündér (amúgy tényleg az), tökre látszik, hogy odavan érted.
- Igen imádom őt is.
- Tehát van egy boldog családod, meg egy szép új házad, nem?
- De igen, igazad van.
- És olyan jól keresel, mint kábé a teljes baráti társaságunk együtt.
- Hát igen, a pénzzel sincs baj.
- Tehát objektíven nézve van igazából BÁRMIVEL baj?
Na és akkor resetelődött a dolog, elkezdett pityeregni és újra mondani, hogy ő sose lesz máshol boldog. Akkor lett teljesen világos, hogy az általam a világ egyik legracionálisabb emberének tartott srácnál semmire nem megyek racionalitással ebben a helyzetben.
A dolog vége az lett, hogy eltelt kábé fél év, már az új házban kezdte otthon érezni magát, és akkor jutott el odáig, hogy hát igen, a régit el kell adni. De pl tudom, hogy a mai napig nem megy be abba az utcába, ha nem muszáj, és ha kell, akkor inkább kerül :))
Tehát pusztán maga a jelentős változás ténye a megszokott életében úgy is teljesen össze tudta törni, hogy a változás maga egyébként teljesen egyértelműen pozitív volt.
de tökre elhitte az indexes Tisza-programot is, ami azért is ütött be neki, mert 4 gyereke van, szóval be van szarva attól is, hogy ugrik a családtámogatás és társai.
az teljesen nyilvanvaloan egy belsos tiszas anyag volt, ami napvilagra kerult, ezert behazudtak, hogy nem letezik.
amugy meg mit varsz, meg 5 nap, mire egyaltalan valos hatalomba kerulnek, nyilvan nem valtoztattak meg meg az adopolitikat. eselyes, hogy fog valtozni, nem az elonyere.
SBKMozes írta: Nem megoldás, csak kicsit hasonló helyzet: délután megyünk anyósékhoz, ott lesznek a feleségem 85-90 éves, full m1-agymosott nagyszülei, a választás óta nem találkoztunk. Előre félek, hogy elkezdik majd, hogy engem meg az apósomat elviszik Ukrajnába és a lányom félárván és nagyapa nélkül fog felnőni. Szóval ja, Tónit, Orbán Balázst és mindenkit, aki alattuk dolgozott (bocs Ingen), kőkeményen felelősségre kell vonni
Na én ennek "örülök" amúgy, hogy nagyon Orbán fan nagymamám már 2021-ben meghalt, szóval ezt már nem kellett látnia. De pont ez az érdekes amúgy, hogy egy 40-es évei végét taposó, informatikai végzettséggel rendelkező fasziról van szó, nem egy tájékozatlan nyugdíjasról, sőt, konkrétumokat nem írok, mert kicsi a világ, de egy sokat látott ember, aki igazán tudhatta volna jobban.
Az elszámoltatás meg nagyon érdekes kérdés, mert ugye két különböző dolog állhat fenn. Ha tudatos goebbelsi félretájékoztatás történt, akkor tessék a börtönben megrohadni. Tévedni viszont szabad egy demokráciában, hülye is nyugodtan lehetsz, tehát ha az isten utolsó ostoba barma vagy és meggyőződésből gondoltad és terjesztetted azt, hogy itt megismétlődik 2022, az utolsó pillanatban majd előbújik a "csendes többség" a Fideszből és 2/3-os győzelem lesz, akkor olyat szabad. Kaptál egy bizonyítványt arról, hogy hülye vagy és hogy valószínűleg téged bárhol elemzőként alkalmazni nettó ráfizetés, de ennyi.
Mindenesetre a vezetőséggel az anyagiak miatt nyilván lehet kötözködni (ne mondja nekem senki, hogy ahol a választások után leépíteni kell és 1 hónapnyi fenntartásra futja, az egy legálisan működő cég volt) + szerintem nyilvánosságra kéne hozni az egykori és jelenlegi dolgozók névsorát, de ezt csak óvatosan javaslom így Pető Péter megverése után.
Tango írta: Meséltem egy belga havernak a választásokról, és pont ezt mondtam neki, mint az ÖRFASZ legnagyobb bűnét, az agymosást. Nem értette, nem is érthette, ilyet az ember el se hisz, ha nem maga tapasztalja.
Szerencsére a legtöbb agymosott visszajavul miután "lejön a szerről", de az általad említett embernek lehet pszihológus kell.
Mindenesetre én leülnék vele beszélgetni, amolyan coach stílusban, főleg csak kérdezve és magától rávezetve a megoldásokra. Azt nem tartom jó ötletnek, hogy hagyom rettegni.
Ezen én is filóztam már (szerencsére nem én vagyok a főnöke, mert kurva nagy bajban lennék most lol), de ez is olyan, hogy szerintem pl. nem tudsz nála úgy indítani, hogy faszság. Nem akarom Ingen alá adni a lovat, de tény, hogy van egy háború a szomszédban és az is tény, hogy Európa így vagy úgy, de fegyverkezik. És oké, hogy a ruszkik nem fognak megtámadni egy NATO-tagállamot és hogy a fegyverkezés pont azt a célt szolgálja, hogy ez még gondolat se legyen Putyin fejében, de pont olyan igazságmagvak ezek, amikre propit lehet építeni. És neki erre biztos megvan csuklóból a propiválasza, ami miatt igazából érvelni sem tudsz.
Szóval lehet, hogy egyelőre csak a rettegés van, aztán majd idővel esetleg rájön, hogy nagyon átverték.
Ő volt az az arc, akit szanatóriumba kellett dugni, miután kétszer is kikaptak a komcsiktól, aztán nyalogatta a szája szélét?
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Értem én a viccet :))
De amúgy olyan dolgokra gondolj például, hogy megvolt már az első gyerekük. Talán 2-3 éves lehetett, amikor eldöntötték, hogy na akkor legyen egy testvére. Hát befigyeltek az ikrek, úgyhogy hirtelen három lett. A felesége felvetette, hogy lehet egy nagyobb házba kéne költözniük, legyen mindegyik gyereknek rendes méretű szobája, meg minden. Meg is történt a dolog, építettek egy fasza házat, majd amikor beköltöztek, hív hogy jöjjek át körbenézni meg sörözni. Úgy is volt, aztán beszélgetünk, kérdezem: és mi lesz a régi házzal, eladod? Nem. Hát akkor kiadod? Nem, azt sem. Hanem az ott fog maradni csak úgy, mert az a házat még az apja építette, oda senki idegen soha be nem fog menni és kész.
Hát ebből az lett, hogy rendszeresen visszajárt a régi házba egyedül, magányosan üldögélt benne és hallgatta a rádión a zenéit. Egy ilyen alkalommal áthívott, hogy dumáljunk, mert szarul van, hozzak sört. Odaértem, látom hogy minden bizonnyal sírt előtte. Elkezdi előadni, hogy neki milyen rossz lett az élete, soha nem fogja máshol jól érezni magát, csak ebben a házban, még odáig is eljutott, minek kellettek még gyerekek. Na, ott próbáltam hatni a mérnöki, racionális énjére:
- Dehát imádod a gyerekeidet nem?
- De de persze, hogy imádom.
- Imádod a feleséged is nem? Egy igazi tündér (amúgy tényleg az), tökre látszik, hogy odavan érted.
- Igen imádom őt is.
- Tehát van egy boldog családod, meg egy szép új házad, nem?
- De igen, igazad van.
- És olyan jól keresel, mint kábé a teljes baráti társaságunk együtt.
- Hát igen, a pénzzel sincs baj.
- Tehát objektíven nézve van igazából BÁRMIVEL baj?
Na és akkor resetelődött a dolog, elkezdett pityeregni és újra mondani, hogy ő sose lesz máshol boldog. Akkor lett teljesen világos, hogy az általam a világ egyik legracionálisabb emberének tartott srácnál semmire nem megyek racionalitással ebben a helyzetben.
A dolog vége az lett, hogy eltelt kábé fél év, már az új házban kezdte otthon érezni magát, és akkor jutott el odáig, hogy hát igen, a régit el kell adni. De pl tudom, hogy a mai napig nem megy be abba az utcába, ha nem muszáj, és ha kell, akkor inkább kerül :))
Tehát pusztán maga a jelentős változás ténye a megszokott életében úgy is teljesen össze tudta törni, hogy a változás maga egyébként teljesen egyértelműen pozitív volt.
Szóval sokfélék vagyunk, na :))
Chief Exorcist
az teljesen nyilvanvaloan egy belsos tiszas anyag volt, ami napvilagra kerult, ezert behazudtak, hogy nem letezik.
amugy meg mit varsz, meg 5 nap, mire egyaltalan valos hatalomba kerulnek, nyilvan nem valtoztattak meg meg az adopolitikat. eselyes, hogy fog valtozni, nem az elonyere.
Parizer forever.