Jelenlegi hely

Világvégehangulat és üvöltőszoba

Utolsó bejegyzés


a "fejlettnyugatban" nagyon nagy tartalékok vannak. nem véletlen hogy pazarolnak ezerrel, ugyanis ez egyfajta biztosíték arra hogy ha esik az életszinvonal, még akkor is marha magas életszinvonal lesz. gondoljunk csak arra, hogy állítólag a kaja 30%-a kukában végzi... (a rászorulókat meg majd kisegíti az állam). marha sok migrács is dolgozik nyugaton, akiknek még a csökkent életszinvonal is még mindig marha jó.
ruszkiknál más a helyzet, alacsonyabb szinvonalon élnek, de stabilabban. valszeg őket nem nagyon érinti ez az egész.
kérdés, hogy velünk, akik a "kettő között" vagyunk, mi lesz :)
de én most a válság kapcsán csodálkozva olvasom hogy 10 éve meg 20 éve volt ilyen válság, hát, mivel én akkoriban nem foglalkoztam ezekkel a dolgokkal, nem is vettem észre XD



ja és amit a nyugati politikusok nyilatkoznak, azokat se kell ám mind elhinni, nyilván nem fogják azt reklámozni, hogy "nincs is akkora baj", főleg ilyen háborús helyzetben inkább megpróbálják megvezetni a ruszkikat.
persze ezzel nem azt mondom, hogy nincs nagy baj...



10 eve azert nem vetted eszre mert nem epitesi vallalkozo vagy deviza hiteles voltal... kb ezeken kivul az emberek nagy resze eszre se vette h vaksag van, sot kurvajo aron be lehetett spajzolni ingatlant, ami par ev alatt megduplazta az arat...
De ez a mostani, ezt mindenki a boren fogja erezni, es nagyon durvan. Az egesz allami rend ossze fog omlani, ertsetek mar meg nem a szaros befektetesetek fog lassabban megterulni, hanem konlretan polgarhaborus/mad maxes helyzet fog eloallni, amikor a csoro retegek elszabadulnak, ugy h nincsenek rendfenntarto erok! Es itt nincs minden haztartasban lofegyver, mint az USAban, itt nem tudodegvedeni magad 100 ehes/kanos/duhos cigoval szemben. Jobb ha egy cian tablettat szervaltok magatoknak vagy leginkabb az asszonynak, ha jonnek a hordak megeroszakolni.



Ezek után te milyen leszel nyugdíjasként?

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.




nyugi moken. mi RW-sek levonulunk lellere es vajk vezerletevel megvedjuk magunkat, a csaladunkat meg a szallodat :)

Parizer forever.



Az ott Tihany? Hol van Tihany?

Viccet félretéve nem hiszem, hogy etnikum volt. Azoknak egy, hogy nincs ilyen szerszámuk, kettő, hogy a demográfiai térkép szerint nem honosak az északi parton.

Hülyék, tahók mindenhol vannak, lásd a hugyozós esetet nálunk, meg anekdoták szerint máshol is.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Velem is megtörtént, amiről eddig csak olvastam; loptak a kártyámról.

Csak magamra vethetnék, ha midenhol megadtam volna, de csak a nagyobb globál helyeken tettem, ahol gyakran nem is járható a netes kártya, mert ugye havonta automatikusan terhelik.

Szóltam a banknál este - kb egy órával később vettem észre. Letiltották a kártyámat, ami nagyon fasza, 10 nap az újragyártás.
Tehetek vajon az ügyben még bármit, esetleg ti mit alkalmaztok ennek elkerülésére? Azt nem tartom megoldásnak, hogy folyton minimál összegeket tartsak elérhetően a főszámlámon - az több lenne, mint kényelmetlen.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Mennyit loptak, illetve mekkora összegekben történt? Vagy hogy? Átutaltak a számládról egy másikra, vagy bolti vásárlásokat csináltak vele?
Sok kis tranzakció van, vagy egy nagy?

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Revolutot használom ilyesmire. Is.

És ezt a lopást hogyan kell elképzelni? Kinek ment az összeg? A 2fa korában ezt így hogy?



Eleg sok olyan fizetesi felulettel talalkozni ahol egyszeruen nem keri a ket faktoros azonositast. De pl ha lementem a szolgaltatonal is a kartyam, akkor nem kell tobbe ketfaktorozni amikor szamlat fizetek be. Nekem ugy tunik h ezt a fizeto felulet uzemeltetoje donti el h atiranyit e.



Nekem néha vannak gyanus mozzanatok a kártyámon. Voltam Pesten, átmentem a Köki terminálon, majd Határ út, meló, vissza Köki és haza. Nem vettem semmit, csak egy vonatjegyet mobil appról, meg a Határútnál ebédeltem.

Fizettem 600 Ft-ot a Kökinél a Princess pékségben a netbankom szerint. Hát nem vettem semmit.
Ilyesmire nem kell pin kód sem.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



skizofrénia nem lehet? amúgy használjatok ilyen aluval bélelt kártyatartót, ami meggátolja, hogy lelopják adatokat kártyáról távolról.



Nem!
De!

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Egyszerűen leemelték a kártyámról. Először egy pár százas összeget, aztán 180-at. Két különböző néven, a nagyobb cég (vagy direkt szinte azonos név szerint) egy mexikói fapados légitársaság. - ami már azért is külön no-no, mert ingyen sem utaznék Mexikóba.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



huh bazmeg. ezt gondolom visszakapod, ha nem kert a kartya mobilos azonositast ilyen osszegnel.

Parizer forever.



Reménykedem.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Most csekkoltam, és nem lehet olyan nagy a gond, mert emlékeim szerint már tegnap is mutatta a mobilos app, hogy az SMS dacára a számlámon ott van a pénz, szóval valszeg megakadt valahol ez a tranzakció. A pénzem nagyját akkor átutaltam egy másik számlámra, így most a 180 ezer ott virít a számlán.
Remélem, ezzel elfelejthetem a témát, csak a kártya a hiánya bajos, meg, hogy lehet majd újra baszakodni a szolgáltatóknál.

Visszatérve a kérdésre: Hogyan lehet ezt kivédeni?

Oké, hogy címszavakban pl "Revolut", de lényegében ez is csak annyi, hogy tartsd kevés pénzt az olyan kártyádon, amit netes használatra szánsz. Na, most ezzel az a gond, hogy a normál használathoz, ha nem akar az ember pár naponta baszakodni vele, pont szükség van egy 2-300 ezer pénzre, aztán most is ezen értékhatáron belül nyúltak volna be.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



2-300e kell legyen a számládon az állandó netes megbízásokra?



Sok dolgot kell fizetni kártyáról, közművek, telefon.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



fél perc átvezetni netes kártyára a lóvét főszámláról...



Biztos ezzel fogok szórakozni minden számlafizetés során.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Nem kell, ha nagyjából tudod - és miért ne tudnád? - hogy mennyit kell fizetned egy hónapban. (Persze a rezsicsöki nerfelése most oda fog baszni rendesen.) Én minden hónap elején felteszek egy fix összeget a netes kártyára, aztán abból mehetnek a számlák meg a PornHub előfizu.



Az erstén nem ilyen rendszerű a netes kártya. Ott csak megadhatod, hogy egy napon belül hány utalást milyen keretig engedélyezel rajta, magyarán minden utalás előtt nyomkodni kell.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



ma elgondolkodtam ezen a jólét-veszélyben dolgon, infláción, rezsicsökin. :)
én 7 éve vettem bp melletti községben 17 millióért a házamat (jó vétel volt). ez a ház ma ér 45-50 milliót... 3-4 milliót költöttem rá felújításként (most is erősen felújítandó még, csak kb egynegyed részét használom).
nem tudom végülis mire akarok kilyukadni :), de azért ez eléggé elgondolkodtató... én tök hülye vagyok a pénzügyi dolgokhoz, és nem is érdekel, de most akkor én gazdag vagyok? szerintem igen :)



Ha azt nézed, hogy költözés esetén az árból nem kapnál jobbat, már más tészta. Hiába emelkedett az ára, ha közben már egy 50nm-es panel is simán ennyi.

Itt csak az a pozitív, ha áron alul vetted, mert az egyértelmű nyereség, illetve, hogy egyáltalán van ingatlanod, nem lakbérre toltad ki a pénzt.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Ez a baj a baloldal által lebegtett "fizessenek a gazdagok" elvvel, mint az ingatlanadó. Apámék akkor építkeztek Csömörön, amikor itt csak földút meg szőlős volt. Az utóbbi 30 évben meg szépen az agglomeráció egyik legdrágább helye lett. Tök jó, hogy az ingatlan értéke az egekben van, de mivel nem adod el, ez nem valós pénz. Úgyhogy hiába van itt a kurva drága ingatlan, attól még nem vagyunk gazdagok, csak a körülmények változtak.

Te Ürömön vagy ugye? Az lehet még drágább mint Csömör, habár szerintem alapvetően egy rosszabb fekvésű település.

Chief Exorcist



Ha így látod, akkor lécci, kezdjél a vagyonszerzési illetékkel is valamit, mert az nálam nem vagyonosodás, ha a pénzemből kocsit veszek! ;)

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Nem értem.

Chief Exorcist

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!