Jelenlegi hely

Világvégehangulat és üvöltőszoba

Utolsó bejegyzés


Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Nem akarom megbantani edesanyadat, de ezt nem szabad csinalni. Max sajat cegben, de akkor a 4 lablogato nyilvan egybol repult volna.

Parizer forever.



Más.

Anyai ágon hárman voltak testvérek, ebből csak az egyik családdal tartjuk a kapcsolatot, mert a másikat megfertőzte a hit gyülekezete, azóta kb. ők a felsőbbrendű jókeresztények, mi meg a legalja pogányok.
Na, előbb felhívott a normális unokatesóm, hogy a fertőzött család eladta a 98 éves nagyanyám házát, mert az meg úgyis kórházban fekszik, neki mindegy.
Nem tudom, hogy a fertőzöttek hazudnak-e vagy átverték őket, mert mindkettőt kinézem belőlük. Elsősorban azért, mert, mint mondottam, bigott agymosott hit gyülekezetesek, másodsorban meg azért, mert sosem az eszükről voltak híresek.
Szóval, eladták a házat állítólag 5 millió forintért.
…….
Egy olyan házat, ami kb. egy 250 m2-es telken fekszik, csendes helyen, 2 szobás, pincével, padlással, saját kúttal.
5 milláért…….. Borsodban, ahol 10-12 milláért már 5 emeletes, 20 szobás palotát vehetsz…….
Szóval tippre hazudik, mint a vízfolyás.
Ráadásul úgy, hogy már évekkel ezelőtt elhordtak onnan mindent, bútorokat, szőnyegeket, festményeket, evőeszközöket, mindent. Mondván, mi úgyis pogányok vagyunk, nekünk az nem jár. O.O
Ebben csak az a csúnya, hogy az évekkel ezelőtt megírt örökösödési szerződés szerint az egyik unokatesómék nevén 33%, az agymosottak nevén 33%, az én nevemen meg 34% szerepel.
Eleve ott indul a dolog, hogy hogy merte eladni úgy, hogy a másik kettőt nem kérdezte meg, illetve miért adta el.
Ja, meg ilyen duma, hogy még UTÓLAG jön majd rá az ingatlanos díja, meg a kéményseprés, meg a…..
MI VAAAAAN???!?!?!?
A szerződésbe írjuk bele a költségeket, az ingatlanos díját, és aszerint adjuk el a házat, milyen utólag, kicsoda, hová, mi vaaan??!?!!?
Na, ilyenkor mi van?!?

A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg, és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.



"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Tippre polgári per. Randa, és évekig eltarthat, ha van jó ügyvéd ismerőse, főleg, ha kellően felsőbbrangú mondjuk hamisításhoz, de ez van. Joga nem volt az eladáshoz, annyi nulla jogi tudással is tiszta. Követelni se követelhet semmit, ha nincs róla papír.

Ha már hit gyülekezete: a legdurvább esküvő, amit eddig láttam, az hitgyülis hölgybarát és asszem elég neves református(?) férfi közt volt. Ha kirak az ember egy baltát, egymásnak megy a násznép. (Igen, azóta is megvannak, szerencsére egyikük se tartotta annyira fontosnak a vak hitet.)



Eszük kb. annyi volt, hogy elvittek a házból mindent ami mozdítható és vagy pénzt csináltak belőle, vagy oda ajándékozták a gyülekezetnek.....
Amúgy tényleg ritka ostobák, örökösödési szerződés van róla, és akkor még megkérdezi, hogy akarunk-e kapni abból a pénzből, LOL. Miután banki papírok meg bizonylatok vannak róla. Hallod.... azért valahol látszik, hogy a családfő 30 éve alkoholista, elitta már rég az agyát, a felesége meg egy huszadrangú takarítónő..... fogalmuk nincsen a jogról meg a törvényekről, semmi.
Még azt sem tartom kizártnak, hogy írattak velük egy olyan papírt, hogy tényleg 5 milláról van benne szó, az ingatlanos meg minimum 12-ért adja majd tovább.

A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg, és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.



Polgári per, örökösödési lobogtatás, részedet legombolod róluk az extra költségeket meg nyögjék ők. Te nem kérted, nincs benne a szerződésben, ha magától ilyen hülye akkor így járt. Sajnos valóban elhúzódhat, de a leírtak alapján elég nyert ügyed van ha tényleg eladásra került a dolog.

Mellesleg azért is perelheted ha áron alul adta tovább. Ehhez mondjuk kell értékbecslés meg minden szar ami plusz idő stb... Viszont a helyedben ha tényleg ilyen a család akkor ezt már hétfőn útnak indítanám. Utána ha már eljátszották a pénzt akkor sokra nem mész ha neked ítélik a dolgot.



+1

csak rokonnal ne kezdjen az ember soha...büntesd őket keményen :D

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Lehet, ők is pont ugyanezt írják rólad a http://www.hitgyuli.hu/forum-on. :)

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Nem értem. Valamiért nem műxik a link :O

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



És bazz... szabad a hitgyuli domain :DD

Ne regeljük, és csapjuk hozzá a rewiredhez? Hátha többen találnak ide a jófej arczokból...

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Várjál, még azt is most tudom meg, hogy unokatesóm, akivel nem tartjuk a kapcsolatot, annak van egy 17 éves lánya, akit megdugott egy cigánykölyök és már neki is van egy 2 éves lánya..... na ez a nem mindegy.

A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg, és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.



Nem az a kérdés, hogy hogy merte eladni, hanem az, hogy hogy tudta? Kisatírozták a dokumentumokból a tulajdoni hányadokat? Csak mert azok ott vannak. Csak úgy, valaki nem tud eladni egy házat, aminek a többi haszonélvezője nem is tud róla. De ezek szerint mégis, ami azért elég vicces.

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



Hát akkor mazeltov

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Mondok jobbat, másik unokatesóm, aki szintén az agymosott családhoz tartozik, banki vezető, ő intézte el, hogy el tudják adni.
Mindezek után megfenyegetett minket is, meg a normális unokatesómékat is, hogyha akadékoskodni kezdünk, akkor mögöttük áll a komplett hit gyülekezet ügyvédi osztálya, úgyhogy hőböröghetünk, de akkor nyúljunk mélyen a zsebünkbe. Na? Egy ilyenre mit lépnél?

A másik meg, mint kiderült, hogy a 33-33-34%-os buli a bankszámlára szólt, 1 éves lekötéssel. Ez volt kb. 4 éve, azóta senki nem foglalkozott vele, szóval azt már lenyúlták.
Nagyanyám meg túl van már a 4-ik agyvérzésen, 98 éves, és ez a szemét nőszemély volt mellette és sugdosott a fülébe folyamatosan, és íratott vele egy olyan határozatot, hogy ő rendelkezik nagyanyám minden vagyonával meg ő a meghatalmazott aki intézkedik helyette mindenben.
Ennyi.
Innentől kezdve mi bármit mondunk, ott már minden az övé, mert papír szerint nagyanyám mindent neki adott ajándékba. Cirka 9-10 millió forintos tételről van szó, plusz a rengeteg ingóság, amiket az elmúlt 20 évben már mind elvittek onnan.
End of story……

A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg, és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.



Kapitális szopás. Ilyenkor örülök, hogy egyke gyerek vagyok és a családom hál'istennek nagyon aprócska.

Azért azt az eltünt 34%-ot hajtsd be rajtuk valahogy.



Jobb későn mint soha rájönni, hogy egyáltalán mi van a neveden, és mi marhára nem.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Tegnap vettünk zsemlét frissen, at the moment ki van szikkadva....

A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg, és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.


CJ képe
CJ

Most mi lesz...?

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Ez mind oké, de nektek attól még tulajdoni hányadotok van a házban, amiről nem nyilatkoztatok hivatalosan, hogy lemondotok róla. End of story. Ha maga Ferenc Pápa áll mögöttük Tom Cruise-zal az oldalán, az sem változtat semmin.

ui.:És a kedves hölgy adózott azok után az ajándékok után?

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg, és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.



Nincsen semmilyen tulajdoni hányad.
A 33-33-34%-os felállás egy bankszámlára vonatkozott, 1 éves futamidővel. Ez volt 2010 környékén, amint lejárt már rakták is át egy másik számlára az egészet, mert visszaszállt nagyanyámra, agymosotték meg azonnal intézkedtek, hogy ők a megbízottak.
Szóval semmit nem léphetünk.
Az a ház is nagyanyám nevén volt, akitől megkapták ajándékba az egész házat, minden ingóságával együtt. Ennyi.
Nagyanyámnak 2 agyvérzés között van egy fél perces tiszta pillanata, akkor így talán bevillannak neki az emlékek, de amúgy azt se tudja hol van.
Most érted, 98 éves, 2 lába levágva a cukor miatt, szerinted képben van a valósággal?
Telebeszélték már a fejét mindennel és évek óta azt súgdossák a fülébe, hogy "Fúúú hát ezek megloptak téged, elloptak tőled aranyat, festményeket, bútorokat, mindent. Ezeknek semmit nem szabad adni, csak nekünk, mi vagyunk azok, akik vigyáznak rád, ők utálnak, csak mi szeretünk."
Hogy bizonyítod be, hogy ki hazudik?
Sehogy nem lehet.
Úgy képzeld el, mint a Hamát a Két Torony filmből, ahogy a király fülébe sugdos. Ugyanaz a szitu, ugyanaz.

Ja, meg jelenleg ott állunk, hogy átvitették valami másik kórházba, de azt is úgy, hogy nekünk nem mondják meg hová. Azt se tudjuk él-e még. Mondjuk ezek után, lehet hogy nem is érdekel.
És most érted, mit lépsz erre?
Mögöttük áll a hit gyülekezet komplett ügyvédi kara, hogy akarsz ellenük bármit is megnyerni? Se bizonyíték, se semmi.

Volt olyan 2 éve, hogy nagyanyám engem vádolt azzal, hogy elloptam az arany nyakláncát és levágtam belőle magamnak egy darabot, hogy karkötőt csináltassak belőle.
A nyakláncból való levágás meg a karkötő igaz, csak nem általam, hanem ő vitte el ékszerészhez, még 1996' környékén, hogy a levágott karkötőt nekem adja ballagási ajándékként.
Évekig azt hallgattam, hogy micsoda egy szar ember vagyok, képes voltam meglopni őt. Természetesen ezt is a fejébe beszélték, 4 agyvérzés után már csak erre emlékszik.

Azt kérded, hogy az a nőszemély adózott-e az elvitt dolgok után? Hogy adózott volna, semmit.
Amit tudtak eladtak, vagy megtartották, vagy odaajándékozták a gyülekezetnek. Se papír, semmi nincs róla. Azt is, hogy bizonyítod be, hogy egyáltalán léteztek azok a tárgyak?
Annyi pénzük lett belőle, hogy az volt az első dolga, hogy elment fogászhoz és kb. 120 ezerből megcsináltatta a fogait.
Világéletükben szegények voltak, és most hogy rájuk szakadt a sok millió forint, azt ők nem úgy fogják ám fel, hogy hát adni kellene a rokonoknak is.
A francokat.
Számukra ez isten ajándéka, amiből a pogányoknak nem jár. Ennyi meg egy bambi, részükről itt end of story. Odamennék pampogni, nem is értenék, hogy mit akarok. Azt mondanák, hogy az ördög beszél belőlem, hidd el, volt már benne részem.
Úgyhogy pont ezek miatt tartunk ott, hogy már évekkel ezelőtt megszakítottuk velük a kapcsolatot. Azóta volt pár telefonhívás, de aztán már az sem. Részemről arról sem akarok tudni, hogy a bolygón élnek.
És hidd el, meg lesz ennek a böjtje, abban az agymosott családban, az ott élő unokatesómnak a 17 éves lánya már anyuka. Egy cigókölyök felcsinálta, úgyhogy pár éven belül ezeket ellepik a barnák családtagjai, meg az érkező pulyák minden évben. Ráadásul amint megtudják még azt is, hogy az a család tele van lóvéval.... hujjujj, örülhetnek majd, ha nem vágják el a torkukat amikor alszanak.
Vissza fog ütni rájuk az a bizonyos karma, nem aggódom én emiatt.

A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg, és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.



Karma is a bitch.

Attól hogy nekik majd megint később másban (esetleg!) szar lesz, attól neked semmilyen szinten nem lesz jobb, viszont a mostani "tüske" megmarad - még ha túl is lépsz rajta valahogy.

Amúgy részvétem, sajnos "tipikus" családi történet :(

ShowHide spoiler #


Nem akarok én nekik rosszat kívánni, megkapják majd a sorstól, ami jár.
Mondjuk én személy szerint a hit gyülekezetét hibáztatom ezért az egészért. Amióta egyszer elmentek oda, és úgy jöttek haza, hogy isten megérintette őket, és onnantól az ő kezébe adják a sorsukat, már tudtam, hogy baj lesz belőle. Ez volt 2002 környékén.

A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg, és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.



Nem mintha a Google-t szeretném túlzottan, de....

https://www.techdirt.com/articles/20150724/15501631756/smoking-gun-mpaa-...

avagy: független újságírás? Miről beszélsz, ember? (Mondom ezt volt újságíróként.)



A Google-nél semmi sem titok.
rwurl=http://www.sternfannetwork.com/xen/index.php?attachments/sanford_son_lau...
Visszanyalt a fagyi. Ezek tényleg ekkora idióták?

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Soha ne becsüld le a megalomán szociopata nagyvezírek egoját.



Láz, hasmenés, hányás. Éljen Horvátország! (itthon lettem beteg)




"kattintson a képekért"

nopenopenopenope
rwurl=http://www.vezess.hu/data/cikk/7/62523/y-tolatas-arviz/2.jpg

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!