Jelenlegi hely

Vásárolni voltam

Utolsó bejegyzés


Annyi bizonyos, hogy én az emag-ról, a computer imperium boltból rendeltem a 3060Ti-t és ott az akkor közel 100 ezer forintos megtakarítást jelentett a többi üzlet áraihoz képest, volt ahol még ennél is többet. Ezért csaptam le rá, de a hírek rovatban említettem, hogy épp tegnap láttam ipon-on 300 ezer alatt 3060-at, ami ASUS TUF (ezeknek eleve drágább szokott lenni az ára), ami már szintén elgondolkodtató ár.

Pláne, ha le tudod írni, céges gépbe veszed, eladsz valamit, vagy csak van felesleges cash, aztán mozogjon picit, ne csak a szekrényben álljon.

Én is azt mondom, mint lefty, ha kell vga, érdemes minden nap figyelni az árakat, mert sokat meg lehet spórolni rajta. De ha még ezek az árak is túlzók, akkor valószínű érdemesebb várni még, aztán lépni. Kérdés az Intel új kártyája mennyire változtatja meg az árakat. Illetve maga a kártyájuk mennyibe fog kerülni. Lehet az is egy opció. (Mondjuk nálam biztos nem, mert én úgy vagyok ezzel intel+nvidia és nyugodtan alszom. De ez fétis nálam, nem kell komolyan venni, csak bevált a hosszú évek alatt, ezért is merem hangoztatni.)

180



árnymedve írta: Kérdés az Intel új kártyája mennyire változtatja meg az árakat. Illetve maga a kártyájuk mennyibe fog kerülni. Lehet az is egy opció. (Mondjuk nálam biztos nem, mert én úgy vagyok ezzel intel+nvidia és nyugodtan alszom. De ez fétis nálam, nem kell komolyan venni, csak bevált a hosszú évek alatt, ezért is merem hangoztatni.)

Emiatt nem kell mentegetőznöd szerintem, ez egy atombiztos kombó, bevált recepten meg minek változtasson az ember.

Az Intel GPU esetében azt látom potenciálisan problémának, hogy ők is a TSMC-nél gyártanak majd. Tehát plusz egy gyártó verseng majd a meglévő chipgyártási kapacitásokért, így tehát nem igazán várható, hogy csökken a hiány, hogy csökkenhessenek az árak -- legalábbis ez az én tippem, de remélem kellemesen csalódunk majd. Az lenne a buli, ha az Intel a saját gyáraiban tudná ezeket tolni, de ez egyelőre sajnos nem így lesz.

Mindenesetre maga a GPU szerintem ígéretesnek tűnik. Nekem a laptopomban már tulajdonképpen ennek az érkező cuccnak az alapja van integrált formában (Intel Xe), és meglepően jól tud futtatni olyan játékokat, amiket korábban az integrált Intel HD meg sem tudott mozdítani. Driveres problémák sincsenek vele, ami miatt sokan aggódnak az Intel esetében. Ráadásul a DirectX 12 és a Vulkan esetében eleve jóval kevesebbet számít a driver, mint a DirectX 11-nél. Szóval szerintem ebből az új Intel GPU-ból még bármi is lehet!

Chief Exorcist



Én is kíváncsi leszek az első éles tesztekre. Többféle megoldáson gondolkodtam az elmúlt év vége felé, és ebben az Intel vga is szerepelt, de pont a driver miatt kissé aggódtam, no meg a DLSS egyelőre verhetetlen. (AMD oldalon van FSR - de ettől ments meg uram minket. Borzalmas.)

Annyit viszont tudok/olvastam, hogy az új Unreal motorban van egy saját, belső fejlesztésű, tehát az UE5 alatt bekapcsolható DLSS-hez hasonló opció. Ami ugye vga független. Na de gyakorlatban kéne ezt látni.

Az Intel, hírből olvasva úgy tudom épít gyárat Európában, ha jól emlékszem, tavaszra tervezték elkészíteni és majd mehet a gyártás ott is. Mindenesetre úgy néz ki ismét verseny lesz, talán a bányászás (de ebben totál hülye vagyok - nem is követem) is alábbhagy.

180



árnymedve írta: Az Intel, hírből olvasva úgy tudom épít gyárat Európában, ha jól emlékszem, tavaszra tervezték elkészíteni és majd mehet a gyártás ott is. Mindenesetre úgy néz ki ismét verseny lesz, talán a bányászás (de ebben totál hülye vagyok - nem is követem) is alábbhagy.

Tervezik elkezdeni 2022-ben az építést. De! Sajnos egy ilyen gyár az első kapavágástól számolva 3-5 év, mire ténylegesen elkezd termelni :(

Chief Exorcist



Érdemben, igazán nem fognak csökkenni az árak már soha, mert vérszemet kapott mindenki. És az átlag emberek/scalperek/bányászok veszik így is a VGA-kat, mint a cukrot. Intel is a konkurenciához árazza majd be a cuccát, ne izguljon senki.

Intel tervez bányászoknak külön kártyát is kiadni. Tök jó. Senki nem veszi majd, mert adott esetben egy VGA-t bármikor el tud adni, de ezt annyira nem.

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



márpedig sehol a világon nem nőttek a fizetések 4x-re, miközben a VGA árak igen. És anyu meg apu nem fogják a hülyegyereknek megvenni a jövőben sem ennyiért az új PC-t. Szal muszáj lesz mérséklődni az áraknak előbb utóbb vagy kihal a PC gaming.



Alzán volt Gainward és Inno3D RTX 3050-es kártya, kemény 110.990-ért. Naná, hogy egy perc alatt elvitték, persze céges számlára mind a 8 darabot. Gondolom valahol felbukkannak majd 150.000-ért még ma.



Miről beszélsz? Innen fórumról is többen vettek emelt áron az új VGA-kból.
Ki bányászni, ki játékra..



hú egy hardcore gamer fórumról, ahol mindenki 40 körül van és önálló fizuval rendelkezik. Azért ez a PC gamerek elég kis szelete :D



Én tavaly szóltam, hogy jó befektetés, mindenki csak köpködött...Én közben meg már ki is szálltam 200%-os haszonnal, valamint drágábban adtam el a kártyákat, mint amikor vettem.

Csak a szelíd madarak vágyakoznak. A többiek repülnek.



ki kopkodott? miert adtad el amugy?

Parizer forever.



ETH profitábilitása a földön van, feljebb nem valószínű hogy megy már. Szép lassan csökkennek a GPU árak a használtpiacon. Gondolom idejében, GPU extra profittal ki akart szállni.

"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"



Indeed. Meg karácsony volt, vették, mint a cukrot! :D

@Gabika
Volt aki ki volt akadva, hogy ennyiért vettem, meg ennyi darabot. Hiába mondtam, hogy behozza az árát, meg jó lesz. Még hitelre is megérte volna megvenni...
Na, nem okoskodok itt, mert ez nem az a fórum, meg úgyis leszarja mindenki :Đ

Csak a szelíd madarak vágyakoznak. A többiek repülnek.



tenyleg? nekem 1.34$-t ir az rx570-re a nicehash, 1$ korul szokott lenni

Parizer forever.



en csak irigykedtem. en nem mertem most belevagni, vagy csak a nihil.

Parizer forever.



Pont ezért mondom, hogy a földön van a profitabilitas. Pár hónapja mennyi volt? RX580-nal nekem 2.4USD. Na 1 dollár ahhoz képest... ráadásul közelít a POS. Inkább RTM-et kell bányászni, vagy az ETH-t RTM-re valtani, most nagyon a padlón van utóbbi, de szerdán lesz valami a Discord szerint ;)

"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"



bocs 580-am van. nekem ta'n soha nem volt 2$, mint ilyen 1.x-eket irt.
RTM-et turok cpu-val, de az meg rosszabb szerintem, a legtobben abba is hagytak a ph forum szerint.

Parizer forever.



Tavaly előtt volt 4-5 USD\nap is az ETH ilyen kártyával. De ez nem ebbe a totyikba tartozik mar :)

"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"



Mivel valamiért tönkrement az MX Master egerem (véletlenül párszor az asztalhoz csapódott :D), emiatt muszáj voltam valamit venni helyette. A szabadon futó görgőt már úgy megszoktam, hogy soha többet sima görgő... Illetve legyen wireless, nem bírom a vezetékeket...

Na. Mivel az MX Masternek és a 2s, 3 változatnak ismerem a nyűgjeit és mérnöki hibáit bravúrjait, úgy voltam vele, hogy nem veszek még egyszer ilyet.
Igen ám, de a Logi levédette ezt a fajta görgőt, tehát sehol máshol nem lehet ilyet találni... sad panda.

Úgy gondoltam, hogy mivel munkaeszköz, hajlandó vagyok ésszerűtlen mennyiségű pénzt kiadni egy rágcsálóra. Körbenéztem mik a lehetőségek:
Mx Master, 2s, 3... NOPE
M720 Triathlon... szar a formája, és úgy En block nem tetszik.
G504... elég sok hibáról írnak netszerte, dupla kattintásos kapcsolóhiba, görgő sima fém és emiatt csúszik ...stb.
G903... nagyrészt ugyanazok a hibák mint a G504-nek, mondjuk a görgő legalább gumírozott.

Mit is választottam?
A fentebbi lista alapján tudtam, hogy sajnos ezek közül kell valamit. Húztam a számat, szívtam a f..ogam.
Végül G903 HERO lett a vége.

Egy napja használom.
Vélemény róla?
Ez egy olcsó, gagyi anyagból összerántott, túlspilázott "gémer" fos, iszonyat durva áron. Komolyan, mintha egy huszadrangú kínai linglong márkának a termékét használnám. A ratchet kapcsolója borzasztó műanyag, szörnyű hanggal, mintha bármelyik pillanatban szét akarna esni.
A bal és jobb gomb még hagyján, de érződik, hogy a kínai OMRON van benne (ha kibírja a garanciaidőt, akkor utána majd ráforrasztok japán Omront úgyis). Amire nem figyeltem, hogy a görgő jobbra-balra dönthető. Ez a halálom. Ki találta ezt ki? Hogy lehet lenyomni a középső gombot (görgőt) úgy hogy ne döntse oldalra az ember?!! Mindegy, kikapcsoltam a döntés funkciót, de akkor is zavaró, hogy többet kattan amikor lenyomom... A DPI választó nagyon elbaszott helyen van, simán rányom az ember amikor a rathcet-et akarná kapcsolni.

Konklúzió:
Vissza már nem küldöm, mert egyszerűen nincs más lehetőségem, hogy a kívánt funkciókat megkapjam, szóval marad amíg szét nem rohad a kezem alatt.
Remélem előbb-utóbb más is megoldja a szabadonfutó görgő dolgot úgy, hogy nem botlik bele a Logi levédetésébe...

Egyébként: soha többet Logitech, iszonyat a minőségromlás évről évre. Régen tönkretehetetlen egereket gyártottak, ma meg... bazári, kínai, olcsósított anyagokból, de kurva drága szar.

"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"



Asycid írta: Mivel az MX Masternek és a 2s, 3 változatnak ismerem a nyűgjeit és mérnöki hibáit bravúrjait

Mik ezek? Nekem is lassan érik az mx cseréje, mert új akksit még tudnék tenni bele, de a gyerek meg is rágta egy kicsit.



"talp gomb" bearagadas, viszonylag gyorsan kopó gumifelulet, görgő ratchet mechanika szar tervezesze (egy idő után nem mindig old ki vagy vissza mert a motorra nincs ragasztva a műanyag pocok ami eltol egy bogyót, igy előbb utóbb feltolodik a motor palcarol és nem éri el az eltolando reszt -- hulye megfogalmazas, de van neten róla videó), viszonylag kicsi hatótáv.

"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"



És ezek az első szériához képesti visszaesések? Mert annál nem tapasztaltam problémát.



Nekem is első széria volt, de abból is letezik egy második kiadás, mindenben ugyanaz, névben, kinezetben, de pár dolgot modositottak anno rajta. Volt belőle tök első szeriam, ott 1 ev utan ragadt be a talpgomb, de épphogy garanciaban voltam, ugyhogy cserélték. Kaptam egy 2.szerias első mx-et, az már 1.5 évig birta a talpgombot nézve, tehat lajart a gari. Azóta azt használtam (kikapcsoltam azt a gombot). Szoval első szériára is vonatkozik, es a többire is. A beragado talpgomb a 3-nal nincs viszont, mert más a konstrukció. Ott viszont a duplaklikk miatt panaszkodnak (kinai omron)

"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"



Az én MX Master 3 egeremnél semmi furcsaság nem jött elő (2019-es gyártás asszem')...
A hatótávval nem tudok vitatkozni, az asztalon használom :D



"Milyen telefont" kérdésre várom az örök érveket, válaszokat!

Kezdjük azzal, hogy az Asus telóm januárban múlt két éves. A kezdeti okostelós években jellemző volt, hogy éppen két évet bírták az eszközök, de a második évben már sok bug is kísérte őket. Ez a trend már egy ideje megtört, illetve a Sony-m két és fél évig húzta.

A mostani Asus telóval nincs nagyon problémám. Még anno említettem, hogy voltak GPS parái, de ezek egy éve kb megszűntek *kop*kop*. Az a helyzet, hogy már viszonylag későn vettem a modellt, így én már nem kaptam rá főszoftver frissítést, csak néhány biztonsági patchet - de már azok is elmaradtak.

Ebből adódik, hogy a legközelebbi telóm szeretném úgy időzíteni, hogy még legalább két évig legyen patchelés, de még jobb, ha főverzió frissítés is.

Igazából azért érik bennem a csere, mert kezd amortizálódni az aksija. Nem hiszem, hogy acélosan bírná a nyarat. Ez már csak azért gáz, mert szinte végig egy USB-s töltőt használtam, amely segítségével a teló az élete 95%-át 80 és 20% közötti töltöttségen abszolválta.
Ehhez képest az előző Sony-t egy csomószor csutkára merítettem, de az is két év után kezdett gyengélkedni. Most akkor mire volt a sok szarakodás az aksi kíméléssel, ha semmi eredménye??

Mire van szükségem?

- ne legyen kínai
- ne legyen iphone - vagy, ha mégis, akkor valaki varázsoljon hozzá négysoros, ékezetes billentyűzetet! (ez a leginkább releváns érvem az Apple ellen, de ez tényleg dealbreaker)
- min 4.500 mah aksi, mert néha nagyon nem gyógyegér felhasználás van.
- ne legyen lehetőleg 6.2"-nél sokkal nagyobb, mert nem két kézzel akarom kezelni
- a fenti frissítések ügye, pl Samsung most elég hosszú időre vállalja a támogatást
- 8GB RAM (a mostani 6GB, hogy biztos ne legyen gond, de két év után hadd ne vegyek már ugyanakkorát, még ha ebben a pillanatban overkillnek is tűnhet)
- legyen valami fasza proci benne, ahol a 3D teljesítmény irreleváns, csak a napi dolgok ne röcögjenek két év múlva se
- legyen jó az ujjlenyomat olvasója, - szerintem ilyen téren okosabb megoldás, ha nem a kijelzőn van, hanem fizikai, mert könnyebben kitapintható. Persze lehet, hogy jó a kijelzős is.
- csili-vili kijelző 120hz-el, szuper fotó-áppárát és hasonló vakítások hidegen hagynak.

Max 150e körül

Samsung S21 körül nézelődtem, vagy S21FE - viszont annak talán szarabb az ujjlenyomat érzékelője - nem tudhatom a gyakorlatban. S22FE túlárazottnak tűnik.

Esetleg érdemes várni nyár elejéig? Akkor úgy vettem észre, ezek olcsóbban szoktak menni. Vagy a jelen helyzetben nem várható nagy változás?

szerk: még egy elvárás, amivel valszeg úgy sem vagytok képben: Az Asusnál pont megragadtam 9-es Androidnál, ahol el van lehetetlenítve, hogy a hívásokat csak úgy felvegyem (egyedül kihangosítás mellett működik). Olvastam, hogy a Samukon van is erre valami dedikált gomb. Nekem semmi gomb nem kell, csak, hogy valamelyik ingyenes progi vegyen automatán minden beszélgetést. Jól tudom, hogy a 10-es veziótól kezdve ez már ismét lehetséges?

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



- ne legyen iphone - vagy, ha mégis, akkor valaki varázsoljon hozzá négysoros, ékezetes billentyűzetet! (ez a leginkább releváns érvem az Apple ellen, de ez tényleg dealbreaker)
- min 4.500 mah aksi, mert néha nagyon nem gyógyegér felhasználás van.

Nézted te már, hogy az ájfónoknak mekkora aksija van?

Szerk: Egyébként nem fogsz tudni telót venni szerintem akár csak 3 évre is. Mert úgy csinálják, hogy 1-2 év múlva kelljen venned egy újat. Mert "véletlenül" belassul, holott azelőtt semmi baja nem volt. Vagy csak éppen nem adnak rá többé frissítést így kényszerítenek rá, hogy vegyél újat. Nem biznisz nekik telót gyártani hosszú időtartamra.



Galaxy S7 Edge van nekem, 6 éves lesz májusban :D
Semmilyen hétköznapi felhasználású app meg se röccen rajta, az aksi folyamatos nyomkodás mellett (főleg üzenetküldők, insta, facebook, gmail, youtube) kibírja mire hazaérek munkából. Soha nem volt vele semmi probléma.
Egyedül a kamerája gyenge minőségű már az újakhoz képest, de mindig bemegyek Samsung storeba megnyomkodni az újakat, és kb. zéró ingert érzek a cserére...
Minek két évente telót cserélni?



Az ájfónoknak kicsi aksijuk van, viszont szét vannak optimalizálva üzemidőre, tehát gyakran hozzák azt, amit egy nagyobb android - viszont igen, jó is, hogy eszembe juttatod ezt, mert Vaze alatt ugyanúgy meghalnak kis aksival, mint bármi más, így ez is egy ellenérv az almás ellen...

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



en mar neha cserelnem a note5-ot, de hibatlanul muxik, szoval minek?
valami oledes samut fogok, hogy lassam vilagosban is.

te vajk, ez a galaxys21 biztos belefer a 150k-ba? nekem 280-at ir ra :)

Parizer forever.



Egyébként nem fogsz tudni telót venni szerintem akár csak 3 évre is. Mert úgy csinálják, hogy 1-2 év múlva kelljen venned egy újat.

ha csak nem játékra veszed a telót - ami szvsz a leggayebb dolog felnőtt férfiként -, akkor ez nem igaz.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!