Jelenlegi hely

Terror a bolygón, avagy ez nem játék és mese…

Utolsó bejegyzés


Még a megvédés eszméjéhez: A jog előtt mindenki egyenlő, de azért a szerencsétlen zsidókra mégis többet gondolunk, mint random ázsiai arcokra, akikkel rossz dolgok történtek hasonló időszakban.

A japánok 1904-ben tönkreverték a cári hajóflottát, és onnan már nem volt megállás, jött Korea, Mandzsúria, meg az aprólék.

Mit reagált erre a nyugat? Kb semmit. Déj dzsászd dú, vat sárgák dú beszt. Amerika egyedül azért vezetett be tiltást a hulladékvas japán exportjára, mert szimplán akadályozni akarta egy rá is potenciálisan veszélyes hatalom további erősödését. A japók majd fél év századon át lényegében bármit megtehettek, Nankingi mészárlás enivánn?

Le kellene számolni az illúziókkal. Most sem érzi senki minden felülíró kötelezettségének, hogy felszabadítsa Észak Koreát (talán leginkább Dél Koreának lenne ez rossz rövid és középtávon), így hát a hatalmi lózungokon kívül az az igazság, hogy nem vagyunk kötelesek megmenteni és ellátni más fia-borját, pláne nem azokat, akik ezt viszonzásul biztos nem tennék meg (lásd még gazdag arab országok hozzáállását, akik egyáltalán nem fogadnak menekülteket).

A szép eszméket be lehet nyalni, de egészen biztos vagyok benne, hogy sokkal árnyaltabban fogja látni a jövő embere ezt a kérdést, amikor már a bőrén érzi a következményeket.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Arra, amire elővettem, Ruanda is jó, az más, hogy ti többet gondoltok bele abba, amit mondok.



A jelen kontextusban kicsit megtévesztő, ezért hozzáteszem: nem volt népirtás Koreában a japánok részéről. Később, a 2. VH alatt volt masszív (valódi) munkatáboroztatás, de "békeidőben" az sem. Ahhoz képest, hogy mit műveltek a japánok máshol, a koreaiak még jól jártak.

Észak-Korea meg limbóban van, azért történhet ott meg az ami, de ezt nem kell magyarázni gondolom. És elnyomás != népirtás.



Habár nem tudunk számokat, szerintem az ami ott folyik, lazán a népirtáshoz közelít. De valóban elég jó példa volt még az itt nem oly rég leírt holodomor.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Általánosságban nem lehet csak úgy elválasztani az iszlám vallást a kultúrától, a társadalomtól, a történelmi múlttal való együtthatásától, mint nyugati fejjel neked természetes.

A vallás nyilván része a kulturának, de nekem az csak egy része (sosem voltam vallásos ember, lehet, hogy ezért nem érzem annyira központinak).

nem lehet elvárni, hogy gyarmattartók szerepére fittyet hányva mindenki hirtelen világi államot akarjon.

Ilyen téren nincsenek álmaim, mert baromi nagy kupi van ott valóban. Amikor a vallás alakulására és jelenlegi állapotára gondolok, akkor is a nyugatra vándoroltakra gondolok, mert nekem az tűnik relevánsabbnak, ha emberek együttéléséről van szó.

Tegyük hozzá, a jelentős adománykultúrából jut a terror finanszírozására is.

Meg a törököktől is. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Zoo írta: Nyilvánvaló, hogy az öngyilkos merényletek XX. századi torzulást jelentenek.

Állítólag a Japánból nem minden ok nélkül kiutált Japán Vörös-hadsereg elmebeteg maradék tagjai honosították meg az arabok között. Most meg már minden féle náció wahabita elmebetegei alkalmazzák.



wow

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Amikor a vallás alakulására és jelenlegi állapotára gondolok, akkor is a nyugatra vándoroltakra gondolok, mert nekem az tűnik relevánsabbnak, ha emberek együttéléséről van szó.

Jó, de azért idő kell a gondolkodásmód átalakulásához. Ez az, ami ott, ahol saját negyedükben élnek ömlesztve, a többségi társadalomhoz képest másként, jóval kevésbé fog működni. Ott még gyakran megtámadják a szomszédot, ha az vallást vált. Ezek a jelenségek még éppúgy jelen vannak a mindennapokban, mint a világiasabb példák. Úgy gondolom, az átlag Nyugaton élő muszlim vallásossága jóval erősebb a keresztényénél, jóval nagyobb hatással van a mindennapjaira.

Az is érdekes, hogy az Európa különböző országaiban élő törököknek közel kétharmada támogatta (országonként jellemzően 60-80% közötti arányban, nálunk a nemek voltak többségben, de nálunk főleg diákok tanulnak, nincs releváns török kisebbségünk) az egyre iszlamistább Erdogan alkotmánymódosítását, míg Törökországban csak 51%. Kőkemény identitásuk van, saját óvodáik, iskoláik (külön erdoganisták és gülenisták). Erre a kapaszkodóra idegenben sokaknak nagyobb szükségük van, mint otthon.

Annak a folyamatnak (is) még nagyon messze van a vége, amiről írsz. Ugyanakkor már a középkorban is voltak pozitív példák az együttélésre.

Sors bona, nihil aliud.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Ezt nem tudom, de a kronológiába beleillene. Egyébként voltak már századokkal korábban is muszlim öngyilkos akciók, de nem arabok részéről, hanem éppen a távolabbik keleten a gyarmatosítók - és később éppen a japánok - ellenében. Az ázsiai halál- és öngyilkosság-felfogásába amúgy is könnyebben beilleszthető volt. De a XX. század végéig ezek elzárt jelenségként léteztek, Európától jó messze.

Egyébként tudtommal már az aszaszinok (hashishinek) is hajtottak végre öngyilkos akciókat, abban az értelemben, amikor nagy nyilvánosság előtt hajtottak végre olyan merényleteket, melyeket nem volt esélyük túlélni, de kellett a tömeg a hatáshoz. Bár elvileg ártatlan civileket nem céloztak szándékosan, ők nézők voltak, ami nagyon nem mindegy.

Sors bona, nihil aliud.



És most miért nem a politikusokra meg közszereplőkre vadásznak egyébként a merénylők? A múltkor Angliában egy képviselőnőt lazán lelőtt valami idióta a háza előtt, akkor gondolom egy megtervezett IÁ akciónak is sikerrel kellene kecsegtetni.



Egyébként tudtommal már az aszaszinok (hashishinek) is hajtottak végre öngyilkos akciókat

Olyanokat nem igazán, inkább csak leszarták, mi lesz velük. Az aszaszint eleve úgy vitték be a szektába, hogy beavatáskor jól telepumpálták hasissal, majd elhitették vele, hogy amit látott, valójában a paradicsom volt, ahová halála után természetesen bebocsátást is fog nyerni, vagyis ugyanúgy kondicionálták őket a halál elfogadására, mint a mai dzsihádistákat.

Az öngyilkos merénylet azért öngyilkos merénylet, mert a sikerhez szükséges a merénylő halála, az aszaszinok nem ezt csinálták, csak nem bánták, ha elkapják őket, ha már megvolt a szúrás.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Moken írta: És most miért nem a politikusokra meg közszereplőkre vadásznak egyébként a merénylők? A múltkor Angliában egy képviselőnőt lazán lelőtt valami idióta a háza előtt, akkor gondolom egy megtervezett IÁ akciónak is sikerrel kellene kecsegtetni.

A terrorizmus alapja a társadalomban való félelemkeltés, szóval mindig civileket ölnek olyan személyek helyett, akik úgyis "had it coming" a közvélekedés szerint. Ahogyan Joker is mondta a Dark Knightban, az része a tervnek és azon senki sem döbben meg, ha hatalmi pozícióban kinyírnak valakit, ha viszont felrobbantanak egy adag civilt munkába menet, az már félelmet kelt, mert egyáltalán nem része a tervnek.

A félelem és az érthetetlen erőszak az, ami miatt a random pupák elkezdi majd gyűlölni a muszlimokat, és pont erre van szüksége az ISISnek.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Miért, tudsz valakiről, akit konkrétan meg akarnak ölni? Éppen az a cél, hogy mindenki féljen, bizonytalanságérzet legyen, hogy nem tudja az állam megvédeni a polgárait. Nem arról van szó, hogy konkrét személyektől akarnának megszabadulni.

Ráadásul egy körülhatárolhatóbb körhöz tartozó célpontok esetén egyszerűbb megelőzni a támadásokat. Sokkal hatékonyabb kiszámíthatatlanabb soft targetekre vadászni.

Persze arra is van példa, a Charlie Hebdo szerkesztőségébe nem éppen találomra sétáltak be.

Az aszaszinok példastatuálásai - hangsúlyozom: bizonyos szempontból - inkább arra hasonlítanak, amikor az afganisztáni tálibok a rosszul viselkedőket megölik vagy megcsonkítják. Nyilván civileket támadnak, de annyiból célzottan, hogy például azokat, akik elmennek menni szavazni. Ezt előre be is jelentik, hogy minél kevesebben vegyenek részt a választásokon. Ez terrornak terror, de nem öngyilkos merénylet.

Sors bona, nihil aliud.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Persze, csak arra céloztam, hogy a támadások egy része eredendően "suicide mission" volt, de nem "suicide bombing". Szóval a gerillamódszeres párhuzam melletti mássága miatt írtam.

Sors bona, nihil aliud.



jó, de korábban politikusokat is, egyházi vezetőket, elnököket, stb. is ért merénylet (nem feltétlen dzsihadisták által). Azért ezeknek a jelentősége nem vitatható el. Ha megölnének egy polgármestert vagy minisztert vagy bírókat, képviselőket (ha már Dark Knightot hoztad fel, Joker ezekkel kezdte) azzal az állami intézményrendszer működését akadályoznák, nehezítenék meg, ami nagy károkat okoz. Nem azt mondom, hogy kifejezetten csak rájuk kéne vadászni, de érthetetlen, hogy őket miért hagyják. Bár a múltkor ugye a parlamentet elvileg megtámadta az egyik egy késsel... :D Inkább arról lehet itt szó, hogy a politikusok a szövetségeseik, nem akarják magukra haragítani őket, ami azért mindent elárul a jelenlegi helyzetről.



Wut. Végül is ha Erdoganra gondolsz, akkor egyetértek. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.




Én csak azt nem értem, hogy a felsorolt 3 dologhoz miért kell módosítani az emberi jogokat?

Súlyosabb büntetés a terroristának? Remek, de ezek úgysem kerülnek bíróság elé az esetek többségében, szóval pont leszarom. A terrorista tevékenységgel gyanúsított külföldiek könnyebb visszatoloncolása saját országukba? Well, duh, még szép, csak aztán nehogy úgy toloncolják vissza, hogy otthon lehet készülni a következő akcióra.

A harmadik már kicsit problémásabb, mert ha jól értem, akkor arról van szó, hogy a terroristagyanús emberkéket megalapozott gyanú nélkül is fogva lehetne tartani hosszabb ideig, ami ugye már nagyon csúnya dolog... első ránézésre. Szerintem simán meg lehet indokolni az egészet azzal, hogy a terrorcselekménynek már a legkisebb gyanúja is olyan súlyosan veszélyes a társadalomra, hogy az nyilván erősebb érv, mint a megalapozott gyanú követelménye. Másrészt meg a nyomozáshoz / felderítéshez utcán kell hagyni gyanús embereket, szóval a kettő szépen kiegyensúlyozná egymást.

Kampánybeszédnek tűnik ez May-től: gyorsan mondott valami hangzatosat, miközben istenigazából szó nincs az emberi jogok korlátozásáról.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Attila1234 írta: OK, de ez triviális. Amíg olcsó munkaerő, addig jó arc, ha nem az, akkor már kevésbé. Ez világos. Én nem okolom a 80%-életerős migráns férfiakat a százezres mobiltelefonjaikkal. Teljesen legitim álláspont, ha valaki olyan helyre szeretne menni, ahol jobb az élet. Az érthetetlen inkább az, hogy miért engedik be ezeket az embereket kérdés nélkül az olaszok, és miért küszködnek menekült táborokkal? Erről szívesen olvasnák egy alapos tényfeltáró cikket.

Biznisz. Olasz maffia nyakig benne van, meg pár politikus, akik megoldják az ellátásukra szánt EU-s pénzek lenyúlását. Nem véletlen kezdtek nyomozni olasz ügyészek, meg a "civil mentőhajók" után is, mert ott meg az lett gyanús nekik, hogy akiket a parti őrség gyűjt be azok mindig együtt működnek a hatóságokkal, de érdekes módon a civil szervezetek begyűjtöttjei (kivétel nélkül mindegyik) semmilyen együttműködést nem tanúsítanak. Úgyhogy most elég nagy balhé van odát és nyomoznak több szálon.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



nyilván kampány, de egyáltalán, hogy egy nyugati politikus ilyen ötlettel áll elő már hatalmas újdonság. Előbb utóbb pedig meg is fog valósulni, és remélem szépen lassan megreformálják az egész nemzetközi jogrendszert, mert egy vicc az emberi jogok mostani privilegizáltsága/érinthetetlensége.



Ebből a kommentből csak egy dologra tudok következtetni: te kihagytad az alapjogi félévet alkotmányjogból. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Nem, de gyűlöltem nagyon azt az agymosást ami ott ment. És elég sokan voltak még így a csoporttársak közül. Persze vizsgán mindenki vigyorogva mondta fel az egész liberális maszlagot :D



Pedig ha figyeltél volna, akkor leeshetett volna az is, hogy az élethez és emberi méltósághoz való jogon kívül az összes korlátozható a szükségességi-arányossági tesztnek megfelelő mértékben. De persze megint ott tartunk, hogy szerinted az emberi jogok egyenlőek a liberális maszlaggal, szóval nem is próbállak meggyőzni.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Jah, az a 100 millió eurós nagyságrendű EU-s/állami pénz durva lenyúlás volt, plusz még a menekültek is brutál összegeket perkálnak a csempészeknek. Negyvenpár embert, vagy mennyit kaszliztak be múlt hónapban, amikor lebuktak.



Van ott pár mód még a korlátozásra bizonyos alapjogoknal... De én még nem erre gondoltam, hiszen ezek a korlátozások rendkívül szigorúak, egy idealizált világban talán még is állják a helyüket, de ugye alapjog lényeges tartalmát nem lehet korlátozni. Ugyanígy az emberi méltósághoz való jog is sérthetetlen, minden ember egyenlő és egyenlően értékes, bla bla. Na ezek a nagy eletellenes baromsagok, amik lehetőséget adnak a rossz embereknek visszaelni a joggal és gátolják a társadalmat, hogy hatékonyan megvedje magát. Az egész emberi jogok koncepció hibás szvsz. De nem mondom azt, h szükségtelen, hiszem valóban jó irányba tereli az embereket és vannak nagy eredményei bőven, amiket én is elismerek.



Moken írta: Ugyanígy az emberi méltósághoz való jog is sérthetetlen, minden ember egyenlő és egyenlően értékes, bla bla. Na ezek a nagy eletellenes baromsagok, amik lehetőséget adnak a rossz embereknek visszaelni a joggal és gátolják a társadalmat, hogy hatékonyan megvedje magát. Az egész emberi jogok koncepció hibás szvsz. De nem mondom azt, h szükségtelen, hiszem valóban jó irányba tereli az embereket és vannak nagy eredményei bőven, amiket én is elismerek.

1 Breivik=77 random járókelő ...

Nincs ezzel baj, sőt Breivik nyert pert az állam ellen. Pedig:

"három helyiséget használhat, egyet élni, egyet tanulni, egyet pedig testgyakorlásra. Van tévéje, számítógépe (internet nélkül) és PlayStationje is. Tud főzni, és tudja mosni a ruháit."

Időnként szervezhetnének neki egy egy kirándulást pl... vagy vigyázhatna óvodásokra amiért fizetést is kaphatna..

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



És ilyenkor is az emberi jogokat vesszük elő az idióta norvég állam helyett? Norvégia az Norvégia, ott akkora a zen, hogy nem tudnak mit kezdeni egy tömeggyilkossal, és - csak hogy megcsillantsam lappangó konzervativizmusomat - egyébként szerintem remekül rávilágít arra, hogy szükség van a halálbüntetésre egy olyan szigorúan szabályzott, korlátozott formában, amit csak a Breivikek ellen, a bíróság mérlegelési jogkörében lehetne alkalmazni (bizonyos nagyon szigorú törvényi kritériumok érvényesüljenek + a bíróság határozzon úgy). Szvsz az esetében tök jól meg lehet figyelni, hogy hiába van bezárva, a fanjainak köszönhetően még most is veszélyes a társadalomra. Az ilyen embereket meg kéne ölni, nincs mese, és azt is nehezen látom be, hogy ennek egyáltalán emberi jogi vitának kell lennie, hiszen szvsz ő hallgatólagsan lemondott az élethez való jogáról akkor, amikor ezt nem adta meg majdnem 80 embernek.

Az persze már más kérdés, hogy nagyon sok állam jogrendszerének (beleértve a miénket is) baromi sokat kellene még fejlődni ahhoz, hogy a halálbüntetés ilyen formában működni tudjon.

Moken:

alapjog lényeges tartalmát nem lehet korlátozni.

A lényeges tartalom korlátozása tulajdonképpen az alapjog lényegének a megtagadása, szóval ofkorsz, de mint írtam, erre van a szükségességi-arányossági teszt. Szvsz a terrorizmusra hivatkozással minden abból a szempontból lényeges dolog megkerülhető.

az emberi méltósághoz való jog is sérthetetlen, minden ember egyenlő és egyenlően értékes, bla bla.

Az emberi méltósághoz való jog leszűkítve igazából egy szempontból hat ki a terrorizmusra: nem kínozhatod meg a terroristát információszerzés érdekében. Ez egyáltalán nem gond, mivel kínzással eddig sem lehetett megbízható infókat kiszedni senkiből, egyébként meg úgyis megkínozzák őket. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Tegnap robbantottak Teheránban. Mondjuk, nem nagyon rázta meg a köztudatot :) Gondolom, mérges kígyó marásba meghalt ember csak akkor érdekes, ha Pusztavecseres falván történik és nem egy őserdőben :)



olyan kis alszent jobbikos vagy!:D
amugy itt ulok es probalom osszerakni a kepet.
ez megvolt pl?
mert evvel egyutt sokkal elezettebb a szitu mint amit latsz.

"okey-dokey!"



Ezek a négerek mindig háborúznak.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!