Jelenlegi hely

​RetroWiRED: The Curse of Monkey Island

Utolsó bejegyzés

Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag
​RetroWiRED: The Curse of Monkey Island
…és akkor köpni-nyelni nem tudtunk a második rész végén. Valahol itt tartottam. Vagy valami ilyesmi. Sokat kellett várni, amíg megtölt a Monkey Islandet sújtó átok, és 1997-ben Guybrush végre diadalmasan új révbe hajózhatott. Bár a hajózhatott talán túlzás, de szerintem lényegtelen, hogy dodzsemről, katamaránról vagy repülőgép-hordozó anyahajóról van szó. Annál többet nyom a latban, hogy a komikus triász megbomlása némiképp új irányt adott a szériának. (Tudniillik Ron Gilbert és Dave Grossman 1995-ben elhagyta a fedélzetet, hogy megalapítsa a Humongous Entertainmentet, Tim Schafer viszont besegített a projektbe.)
 

Vagy inkább régit. Persze a Jonathan Ackley és Larry Ahern duója által levezényelt, és elsősorban Bill Tiller díszletezte új epizód az eltelt 6 évnek hála szinte automatikusan nagy fejlődésen ment át, legalábbis ami a felszínt illeti. A jó öreg SCUMM motor ugyanis megmaradt Ron bátyóból is, hogy egy utolsó dicsőséges kört fussanak vele. A látvány bizony olyan, hogy alacsony felbontás ide, 4:3-as képarány oda, én bizony a saját tíz ujjamon túl egy kraken csápbegyét is megnyalogatnám még most 2015-ben is. Más szóval: a The Curse of Monkey Island a valaha volt egyik legszebb videojáték, annyira káprázatos, hogy még a kevésbé rokonszenves irányba elvitt fizimiskájú karakterek tetszenek, egy igazi rajzfilm lett. Persze a tilleri hátterek elég statikusak mai 3D-s szemünknek, de ezt hajlamos vagyok megbocsátani, és csak annyi retorzió érinti részemről a játékot miatta, hogy most felfüggesztem a látványt érintő ömlengést, legalábbis megpróbálom.
 
 
De hiába nyomom ki akár a saját szemeimet is, nehéz elmenni amellett, ahogy a CoMI zeng. Igen, első osztályú minőség volt a maga korában. Ma már persze megkaptuk az elődök speciális változataihoz is a hagyománytisztelő szinkront, de amikor először szegezett a játék a székbe, akkor legfeljebb csak epedezni lehetett egy beszélő Guybrush után. Szóval a hangszínészet a korát tekintve remek, megkockáztatom, még jobb is az előző részekénél, már csak azért is, mert gyárilag velük készült, és Dominic Armato ifjabb hangja is még jobban áll neki. Nemkülönben dicsérni tudom a zenét is, bár itt az első részt megidéző, és egyébként is szépen csengő dallamok már az alapelvárást képezték, ha nem MIDI-ről váltott az egyszeri kalandor.
 
 
A fejlődés szintén nem maradhatott el az irányítást tekintve sem. A klasszikus igés rendszert már a Sam & Max Hit the Roaddal dobta a LucasArts 1993-ban, rá két évre pedig a Full Throttle-ben Schafer mesterék megalkották a szerintem definitív kalandjáték-irányítási metódust. Gyakorlatilag ennek enyhén módosított változatát kaptuk itt is kézhez, illetve csőrhöz, ahogy a kényelmesen előhozható, de a valós igényeket lefedő opciótárból válogathatunk. Mivel már az előző részekben sem éreztem a korábbi rendszer minden szegletig való kihasználását, így úgy vélem, nem járt vezéráldozattal ez a modernizálás, a vámon és a réven is csak nyertünk. Emellett számomra további öröm, hogy végre a képernyőkön a következő desztinációra duplán kattintva azonnal végbe megy a helyszínváltás, nem is értem, hogy ezt a vívmányt miért nem vették át a speciálisékhoz.
 

Ezeken a területeken azonban könnyű volt előrelépni, sokkal izgalmasabb kérdés, hogy a történet látszólag kútba ejtett fonalát miként sikerült felvenni. Azt, hogy az eredeti tervek szerint a valódi harmadik rész miről szólt volna, talán még maga Gilbert sem tudja biztosan, hiszen végül is nem állt neki valóban a játéknak, ha voltak is ötletei. Egy biztos, Ahernék kénytelenek voltak saját kútfőből dolgozni, és a sztori terén nagyon is konzervatívak maradtak. Az új és tagadhatatlanul mókás történet mellett a kontinuitásra éppen csak annyit szántak, hogy a részek kapcsolódjanak, a történtekre kapjunk valami szedett-vedett, nem túl eredeti magyarázatot, a világot érintő komolyabb következményeket pedig mindenáron negligálják. Az óvatoskodás minden hátránya ellenére talán jobb így, hogy nem próbáltak beleerőltetni valami nagyobb ívű elképzelést. Arról pedig sosem volt szó, hogy teljesen komolyan kellett volna a MI2 végét, tehát jól tették, hogy erre a hullámvasútra nem ültek fel. Maga a sztori ismét vicces és szórakoztató, tömve a Lucastól, pardon, a LucasArtstól joggal elvárható ökörségektől.
 
 
Szembeötlő viszont, hogy az említett folytatólagosság és a kötelező mennyiségű visszautaláson túl kerülnek elő az ismerős helyzetek, gyanúsan ismerős a mű szerkezete. Néhol már-már remake-szagot érezni, és itt elsősorban az első részre gondolok. Ezt mégis könnyű megbocsátani. Nemcsak azért, mert az igazán jók még a papagájként ismétlést is elbírják egy darabig, hanem azért is, mert – filmes analógiát idevuduzva – a végeredmény inkább a Terminátor 2-t idézi, mint annak halovány folytatásait. James Cameron ugyanis eredeti klasszikusának egy, ha lehet még fantasztikusabb darabbal igyekezett a nyomába érni, és az újra elsütött jelenetek szinte egytől egyig még jobban sikerültek. Itt ez talán túlzás, de a végeredmény több mint kielégítő. Személy szerint az új legénység tagjait legalább annyira kedvelem, a toborzásuk pedig talán még jobban is bejött. A visszatérő, inzultusokra építő „harcrendszer” is a topon van. Némileg könnyít rajta, hogy ezúttal a keménységet nem csupán mímelni, de rímelni is kell. A lényeg viszont, hogy a humorfaktor most is ott van, és kapunk cserébe mulatságos, rímelő kamuopciókat is. A végjáték eddig sem volt elnyújtott a szériában, de a hevenyészetten odadobott magyarázatok mellett talán itt hat a kívánatostól leginkább rövidnek, ha ez az első rész ismeretében furán is hangozhat. Ezzel együtt én mindig is túlzónak éreztem az ezt illető kritikákat (pláne az egész játék teljesen szabványos hosszát rövidnek beállítókat), de tény, hogy LeChuck bosszúja tartalmasabb végső csapást hozott.
 
 

Amiről eddig szemérmesen hallgattam, pedig az előző felvonást dicsértem miatta, az a karakterek jellemfejlődése. Ha valahol, itt bosszantó az új alkotók pipogyasága és vissza-/ballépései. Guybrush szakáll-, vagy legalábbis sörtevesztése talán akaratlanul is találó szimbóluma ennek. Főhősünket ugyanis nemhogy érintetlenül hagyják a legutóbbi események, de visszakanyarodik az első részhez, szinte csak annyival van előrébb, amennyit a történtek konstatálása önmagában mindenképpen megkíván. Kevés ez és kissé csalódás, akármennyire is kedvelem a karaktert. Elaine pedig, ha eddig értékeltem, hogy nem egy megmentendő naiva, hát jellemileg most sem az, de mégis sikerül őt méltatlan szituációkba sodornia lovagjának és az íróknak. És akkor még a nyitójelenetről nem is ejtettem szót, ahol szellemességét és bátorságát illetően stimmelt, de Guybrush irányában már elvetette a sulykot. Na, mindegy, belefér ez, leginkább ízlés dolga.
 
 
Minden füstölgésem ellenére végig szórakoztattak a szereplők, csak azért, mert nem elég gilbertiánus a szellemiség, egy pillanatig nem fordult meg a fejemben, hogy egy pallóról levessem magam. Ráadásul van ellenpont is, a friss és ropogós karakter, Murray ugyanis gondoskodik a tömény apokaliptikus humorról. Az alkotók érzésem szerint azt is jól eltalálták, hogy ne használják túl a szándékoltan repetitív dumájú kollégánkat, de mégis előkerüljön, ha egy kis extra adag mosolyt és nevetést még elbír a játék és a játékos.

A játékmenet maga a szokásos mászkálás a helyszínek között, beszélgetés a szembejövőkkel, eltulajdonítása mindennek, ami nincs leszögezve, és annak még inkább, ami le van. Aztán pedig lehet kombinálni a konkrét céllal rendelkező tárgyakat és a szokásos vörös heringeket. Maguk a feladványok hozzák a szokásos elmebeteg módon logikus szintet, Mega-Monkey Mode-ban kellemes kihívás a játék, de nem olyan nehéz, mint az elődje, és nem is kell három sziget között egyfolytában le-fel mászkálnunk, ami azt méretileg oly eposzivá tette sokak emlékezetében. Annyiban is bővült a játék, hogy itt tobzódik igazán a széria és a LucasArts védjegye: a szinte minden eshetőségre elsütött szórakoztató megjegyzések tárháza. Próbáltam zollstockkal méregetni, de végül tételes feljegyzések híján csak a szavamat tudom adni: az első két amatőrebb részt sikerült messze meghaladni ebben, és természetesen a párbeszédek jellemző pszeudoelágazásai is megmaradtak.
 
 
A The Curse of Monkey Island tehát nem az elképzelhető legautentikusabb, és pláne nem cselekményben, jellemekben előrelépő folytatás, egyszerűen csak a következő felvonás, mely a LucasArts kalandjátékaira amúgy nem jellemző futószalagról lepattant, kielégítendő a rajongói igényeket. Hiába azonban Gilbert hiánya, a kiváló produkciós szint, a remek humor, az összességében még mindig igenis jó sztori miatt minden hendikep ellenére részemről kérdés nélkül vésem be a műfaj arany oldalaira Guybrush harmadik kalandjának a címét is. Legkomolyabb szívfájdalmam tehát inkább az, hogy nincs eléggé előtérben a játék, pedig hogy megérdemelne egy 1080p-s, legálisan megvásárolható feldolgozást! Említettem, gyönyörű a mostani állapotában is, és a ScummVM tényleg a kalandjátékos legjobb barátja, de én már csak ilyen telhetetlen vagyok. És bizony, ez a játék sem egy egyszerűen speciális újrázást érdemelne, hanem jóval inkább egy tökéletest.

Az előző részhez erre tessék: RetroWiRED: Mit adott nekünk a Monkey Island – hát a speciális változatai?
Szerkesztette: Zoo - 2016 szep 13


Nagyon frankó lenne ebből a játékból egy amolyan Grim Fandangóan felújított kiadás: minden nagyobb felbontásban (főleg az átvezető videók), de egyébként teljesen ugyanúgy, mint eredetileg volt. Lyukasarcék már a néhány évvel későbbi DVD kiadás ziccerét sem dobták be, nem is értem, miért.

Egyébként szvsz az első két rész szinkronja jobban sikerült, egyszerűen mindenki jobban érezte a saját szerepét bennük, főleg Armato. Az MI3-ban kicsit mintha kísérletezett volna, inkább csak próbálgatta, meddig tud elmenni a hangjával, az special editionökben meg már el is ment a végsőkig ökörködésben. Ettől mondjuk az SE szinkronok jóval harsányabbak lettek, ami talán zavarhat néhány embert, de a bénább-kevesebb animációhoz sokkal jobban passzolt az a stílus azért.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Én négy okból tartom erősebbnek a CoMI-szinkront:

1. A korábbi ráészek tervezett szinkron nélkül születtek, és ezt még a speciális változatok sem tudják leküzdeni, ahogy az animációk, úgy a hangjátékkal való kohézió is darabosabbnak hat. Ami persze egyébként is jellemző a műfajra.

2. A CoMI szinkronja ütött a maga idejében, és ettől még akkor is nehéz elvonatkoztatni, ha a közelmúltban újrajátszottam ezt is. Egyszerűen 2008-2009-es szinten többet vár az ember. (Mondom ezt úgy, hogy egyébként remek munkát végeztek, tehát inkább kikockázva a kákán is a csomót keresést.)

3. A CoMI - és a MI1 - szendébb, fiatalabb kinézetű és jellemű (nem mintha nem kalóz lenne, aki átver másokat) Guybrushához egyszerűen jobban passzol számomra a visszafogottabb, szelídebb, kölykösebb Armato. A MI2 tökösebbnek tűnni akaró főhőséhez persze már valamelyest jobban megy a harsányabb, meglettebb hangszín, tehát ez tényleg erősen ízlés hangulat kérdése.

4. A mellékkarakterek hangjai számomra emlékezetesebbek a harmadik részben. És különben is, van benne Alan Young! Ő adja a skót szoknyás kalóz, Haggis McMutton hangját. Ja, hogy kiről is van szó? Scrooge McDuck, azaz Dagobert bácsi eredeti hangjáról, aki amúgy olyan, mint a magyar szinkron :) De a többieket is szeretem, legyen szó Cutthroat Bill nevéhez méltó orgánumáról vagy akár Kennyről.

rwurl=https://youtu.be/ibWeB9bdC2E

Sors bona, nihil aliud.



Francba, most játszhatom újra. :)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



1. Ezt mondjuk leginkább csak az első résznél érezni, de fun fact: MI1 Ultimate Talkie Edition alatt a darabosság eltűnik, sokkal jobban pörögnek egymás után a mondatok, szóval az SE (vagy az UTE) vmilyen furcsa szünet beállítása lehet a ludas ebben. Cserébe az UTE-ben állítólag van 1-2 elharapott mondat.

2. Érdekes, én nem éreztem sosem a szinkront a játék különösen erős pontjának (és ezt ne értsd félre, baromi jó a szinkron, csak minden más egyéb is), viszont én először ezzel a résszel játszottam, az első kettőről meg nem is hallottam, szóval alap volt, hogy szinkronja van, a többi faszaság, mint az akkoriban tökéletesnek számító grafika mellett pedig adott volt, hogy az jó is. Visszatekintve persze egyértelmű a dolog, egyszerűen nem tudok olyan korabeli játékot mondani, ami elérte volna a CoMI színvonalát, de azért ott volt az a Full Throttle is Roy Conraddal és Mark Hamillel.

Az SE-ek esetében viszont nem igazán tudom elképzelni, hogyan lehetett volna jobb munkát végezni, hiszen megkapod a CoMI castot, mellékzöngének meg rengeteg tök jól szinkronizált karaktert (így az első részből most be is ugrottak pl. a kalózvezérek, Herman Toothrot, az artista tesók, a másodikból meg Largo, Captain Dread és még sorolhatnám). Egyedül talán a narrátor nem kellett volna, ő kicsit már sok nekem a harsányságból.

3. Ez igaz, de azért az MI1 SE-ben sem lógott ki a gumicsirkeláb egyáltalán, inkább csak a harmadik és negyedik rész ismeretében lehetne ezt elmondani. Mondjuk én sosem éreztem "meglettebbnek" Guybrush-t, szvsz a különbség inkább a profi stúdiókörülmények számlájára írható, egyszerűen több marad a mélyekből hatványozottan jobb minőség mellett. Egyébként a ToMI-ben érdekes módon mintha többet használná Armato a mélyebb tónusokat, jobban is illik az a hang az idősebb, kevésbé teljesen idióta Guybrushhoz meg a jottányit komolyabb történethez.

4. Yikes, erről már írtam.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Talán én is rosszul hangsúlyoztam, mert remek a szinkront kapott az első két rész, de nem tudták nálam leverni a harmadikét. A mellékszereplők átlagos színvonalát mondjuk továbbra is magasabbnak érzem, egyszerűen jobban itt csengenek a fülemben, és nagy élmény volt a néma részek után találkozni vele. De ez minden kekeceskedés meleltt is olyan, mint rangsorolni magát a három játékot, mind fantasztikusan jó. Erre majd visszatérünk, ha már lement a maradék kettő is :)

egyszerűen nem tudok olyan korabeli játékot mondani, ami elérte volna a CoMI színvonalát, de azért ott volt az a Full Throttle is Roy Conraddal és Mark Hamillel.

Igen, a Full Throttle az irányítás mellett ebben is e minőségi irányba mutatott, a korábbiak is rendben voltak a LucasArtstól, de még alacsonyabb szint voltak. A Gabriel Knight: Sins of the Fathersét lehet még érdemes felemlegetni, de ott ugye véleményes, hogy elfogadjuk-e Curry szerintem "vállalhatóan túljátszott" áldéli akcentusát vagy a nagyon lassú és nagyon autentikus, de kikapcsolható narrátort. Mark Hamill ugye van abban is, és szintén jó. De mindenképp eléjük tenném a CoMI-t, ha nem is sokkal.

Az UTE-t meg megnézem, bár fradistaként fáj ilyet leírnom :)

Sors bona, nihil aliud.



Ha már UTE, akkor erről néhány szó + egyéb jóságok, tudnivalók a Secret of Monkey Island és MI 2 SE-ről:

- Mivel mindkét SE az eredeti játékra lett ráprogramozva, így bizonyos pixelhibák maradtak a felújított artban. Sajnos az első rész tele van velük, a Lucasarts meg nem vesződött a kijavításukkal, de itt van egy jó kis rajongói fixcsomag (sajnos befejezetlen):
https://www.telltalegames.com/community/discussion/15836/somi-se-backgrounds-fix-patch-and-other-mods

- Vmiért sokan utálták Guybrush furcsa hajviseletét az SE-ben, így a legkorábban érkező mod egy "hair patch" volt. Elsőre hülyeségnek hangzik a dolog, de az évek alatt és a MI2 SE átdolgozott fizimiskájának hatására egy hihetetlenül alapos munka lett belőle. Minden egyes animáció (megdöbbenésemre még a víz alatti jelenetben is az új haj lobog) és állókép át lett dolgozva a második rész alapján, így egyfajta retcon készült Guybrush fizimiskájához, ami őszintén szólva mind a séró, mind az arc tekintetében előrelépés az eredetihez képest. Érdemes lekapni:
https://www.facebook.com/monkeyislandhairpatch

- Néhány hónappal a Windows 7 megjelenése előtt jött ki a játék, ami a Lucasarts szerencsétlenségére magával hozott egy csúnya bugot is: az egér elég rosszul működik, a képernyő szélén még a Win7-es mutató is képes megjelenni, kb. használhatatlanná téve a kép szélén való kattingatást. Javításához a MISE.exe tulajdonságaiba lépve, majd a kompatibilitás fülre kattolva be kell jelölni a "képi témák letiltása" opciót. Mellesleg a kicsit bénácska, Ctrl / Alt-os inventory / igemenü helyett érdemes inkább kontrollert használni a játékhoz, sokkal kényelmesebb vele, bár nyilván picit lassabb.

- És akkor Ultimate Talkie Edition: ez egy programocska, ami ScummVM-ben v. DOSBosx-ban (nyilván a ScummVM-re érdemes rálőni, a hangminőség is jobb lesz) futtatható formában kicsomagolja a játékból az eredeti MI1-et + hozzá a szinkront, választástól függően pedig a CD verzió zenéjét, az SE zenéjét vagy a nagy semmit (ekkor természetesen MIDI szól) + lossless FLAC formátumot használ, szóval nincs minőségvesztés. Így szépen végig lehet vinni az eredeti verziót szinkronnal + felújított zenével. Emellett bugokat is javít az eredeti játékból, helyreállítja a kivágott fatönkös poént* stb. Erre leledzik:
http://gratissaugen.de/ultimatetalkies/monkey1.html#download

Ja, mivel az SE file-aival dolgozik az Ultimate Talkie Edition, így természetesen csak az SE kell hozzá, az eredeti játék nem. A futtatáshoz szükséges ScummVM erre:
http://scummvm.org/

- Sajnos csúnyán recés a grafika, az NVIDIA control panelből erőltetett MSAA pedig fagyasztja a játékot, az FXAA viszont nem és működik is. Sokat javít a képminőségen és mivel nem hiper 3D a grafika, így a hátrányai (homályos kép) nem érvényesülnek.

Egy kis extra a Monkey Island 2 SE-hez is:

- A már linkelt oldalon ehhez is van UTE, de szigorúan csak a szinkron használható vele, az új zene nem, így akit nem idegesít az SE béna iMuse imitációja, az inkább ne vesződjön vele.

- Több okból is érdemes bemenni a játék konfigurációs inijébe (Win7 alatt: C:\Users\júzerneved\AppData\Roaming\LucasArts\Monkey Island 2 Special Edition\Settings.ini).

+ Először is vannak, akik nem szeretik az SE MI3-asan átdolgozott igerendszerét, számukra a "VerbToolbar=0" sorban a 0 1-esre írásával előhozható egy verb toolbar, ami a képernyő aljára mozgatott egér esetén szépen beadja az összes klasszikus igét kattintható formában. Én őszintén szólva annyira nem ajánlom, mert az egérgörgővel alapból is előcsalható minden ige (nem mintha olyan sok értelme lenne az adott tárgyra nem vonatkozóknak), egyébként meg egy picit befejezetlen a cucc.

+ Aki kontrollerrel szeretne játszani, viszont ki nem állhatja a direct controlt (kontrolleren a bal analóg kar mozgatásával kattintgatás nélkül lehet Guybrush-t irányítani az MI2 SE-ben), az a "directcontrol=1" 0-ra írásával kilőheti. Ezután ugyanúgy fog kontrollerrel működni a játék, mint az MI1 SE.

+ "objecthighlighting=1" 0-ra írása: ha pixelvadászgatni szeretnél és még véletlenül sem akarsz kísértésbe esni az interaktív tárgyak felvillantásával, itt kilőheted ezt a fícsört.

- Van egy csúnya, gamebreaking bug a játékban, ami nem mindig jön elő ugyan, de ha igen és egy ideje már nem mentettél, akkor bajban leszel: van egy rész, ahol 5 perces várakozással Guybrush kinyírható. Ha ezt megcsinálod, majd ebben a teremben készült mentéstől folytatod / betöltöd az autosave-et, akkor előfordul, hogy az egér megmakacsolja magát, ami egy point-n-click esetében nem a legjobb dolog, szóval óvatosan.

*Fatönkös poén: A MI1 első kiadásában Melée Island erdejében Guybrush talál egy alagutat egy fatönk alatt, majd a játék egy csomó nem létező floppy lemezt kér - pl. "rakd be a 32-es lemezt" -, hogy aztán Guybrush közölje a játékossal, hogy sajnos a játék ezen része a lemezek hiányában kimarad. Sokan komolyan vették a dolgot, a Lucasarts így rengeteg telefont kapott a "hiányzó" lemezekről, emiatt később kivették ezt a részt a játékból.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Kicsit szégyellem megemlíteni, de ha már szinkronos és kalandjáték:
rwurl=http://www.bestoldgames.net/img/ss/discworld-2/discworld-2-ss4.png

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling



ez egesz high-res nek nez ki, szemben azzal mint amire emlekszem. Valami kickstarteres remake?

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Mindig is 640x480-as volt.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!