Jelenlegi hely

Point & click kalandjátékok

Utolsó bejegyzés

Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

(már nem akkora inkompetens idióta, mint korábban)

Mindig is voltak ügyetlenkedései Guybrush-nak, és mindig is kipécézték miatta egyes NPC-k, de számomra éppen a negyedik rész volt az első, amely igazán nyáladzó idiótának állította be. Az elképesztően ocsmány látvány mellett ezért szokta kapni nálam a delete-et a védenced.

A point 'n click hiánya zavaró, de a Grim Fandango is klasszikussá tudott válni, pedig ahhoz képest még kiforrottabb is lett az irányítás, de legalábbis az akciók feliratozása jó segítség, mert a GF segített elakadni azzal, hogy mindenre akart nézni Manny, csak arra nem, amire kellett volna, aztán így egy-két helyen le lehetett maradni az amúgy elsőre kitalált megoldásokról is.

Sors bona, nihil aliud.



Érdekes módon nekem valahogy mindig a 3-ban tűnt a leghülyébbnek Guybrush, pedig az igazából egy visszafogottabb játék a többihez képest, inkább a mellékkarakterek ökörködnek Guybrush helyett. A puzzle design-t éreztem túlzásnak mindig is a Curse-ben, és ettől lett hülye nálam Guybrush is: egyszerűen annyira sok lépés kell a fejtörők megoldásához, hogy elkezd vele idegesíteni a játék, az pedig sokszor nagyon durván fel tudja cseszni az ember agyát, hogy hiába van csak egy megoldás, te látsz még három sokkal logikusabbat is, csak a játéktervező urak ezt nem így gondolták.

Most az első két rész után nekiálltam és mivel nálam sosem volt non plus ultra a szériából az MI3, így nem is játszottam agyon, vagyis a fejtörők nagy részére már nem emlékszem régről. Hát, agyérgörcs a puzzle design mega monkey-n sok helyütt, igazából egyszerűen rossz (ez a probléma jelentkezik sok helyen a MI4-ben is, de ott valahogy megbocsáthatatlan bűnnek tartják a rajongók, az MI3-ban meg észre sem veszik, franc tudja miért). Akinek ez volt az első kalandjátéka, bizonyára sikítófrásszal távozott a műfajtól, mert a kezdés borzalmas: gyanítom, hogy egy kezdő nem fogja tudni kivágni a gyémántgyűrűvel az ablakot a játék elején és puff, mindjárt el is akadt. Ha mégis összejön a mutatvány, akkor mindjárt egy szép nagy szigeten találja magát, ahol az elején senki sem akar vele szóba állni (a limonádés gyerek zárva, partra meg az étterembe nem engednek be), majd közlik vele, hogy "helló, akkor most csináld meg ezt a 7 dolgot, bye". Még a negyedik részben is csak egy könnyed bevezetést kapsz a játék elején Melée Islanden, itt meg a csúnya mélyvíz fogad mindjárt. Nem is csoda, hogy rohamtempóban döglöttek ki a kalandjátékok az időszakban, a meglévő, de egyre fogyatkozó közönségen kívül senki sem fog leülni egy ilyen játék elé elsőre.

Ma este Plunder Islandet majdnem megcsináltam, de kb. "rage quit" lett a vége már, mert szinte felkiáltottam, hogy "Bazmeg Guybrush, a francnak nem dobod ki azt a kurva fogat az ablakon vagy kérsz valami kaját attól a szerencsétlentől, hogy eltakarodjon és ne lásson, miért kell mindent ilyen hülye módon megoldanod?" Már csak a fog kijuttatására kéne rájönnöm a sztoriban való továbblépéshez, minden más pipa, de kiléptem, mert felcseszett. :D Nem értem, hogy az MI3-ban miért állnak átlagosan 1-2-vel több részfeladatból a nagyobb fejtörők, mint korábban (talán azért, mert egyébként nagyon kevés a helyszín, így ki kell húzni azt a játékidőt).

Tehát összefoglalva a Monkey Island 3 Guybrush-a nem azért komplett idióta, mert ökörködik, hanem mert nem úgy jut ki a futóhomokból, hogy a nála lévő leghosszabb tárggyal (egy teljes csontvázkarral) magához piszkálja a közeli indát, hanem úgy, hogy egy kavicsra héliumos lufit köt, majd a lufit elfújja az inda fölé, aztán két tárgyból köpőcsövet készít, kilövi vele a lufit, hogy aztán az indára eső kő hozzálökje a kötelet. :D MI viszonylatban is toronymagas hülyeség.

Ettől függetlenül persze az MI3 simán a legjobb az első két rész után, mert a negyedik etappal szemben pl. nem szenved krónikus fanszervíz-szükségben, az új karakterek nagyon jók, a régiekből meg tényleg csak azok térnek vissza, akikre szükség volt (pl. biztosan mindenki kíváncsi volt arra, mi történt az MI2 után Wally-val, vagy hogy Stan kijutott-e a koporsóból). Átfogó történetben persze valószínűleg a leggyengébb epizóddal van dolga az embernek, de a humor és a karakterek annyira elviszik a hátukon az egészet, hogy ez igazából irreleváns.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



No akkor pl a Broken Sword 2-t nem ajánlom neked, ha már egy MI3-nál idegbajt kapsz az "erőltetett" fejtörőktől :)
Szvsz amúgy pont, hogy a CoMI-ben a legzseniálisabbak a puzzle-ök. Pont annyira elborultak, és nem egyértelműen kikövetkeztethetőek, amennyire kell. Annó bizony még végigjátszáshoz is kellett nyúlnom :)
Véleményem szerint a logikus fejtörők a kalandjátékok veszte (plusz a "ha eltekered ezt a kart, akkor a mellette lévő kettőt is tekered, tekerd el úgy a karokat, hogy mind egy irányba álljanak" típusú értelmetlen puzzle-ök). Ha simán ki lehet következtetni, hogy mit mivel hol lehet/kell csinálni, akkor elvész az "óbazdmeg, tényleg...!" érzés :) Egyszerűen unalmas, ha mindenre rá lehet jönni simán gondolkodással, kell egy kis trial and error próbálgatás.
Persze ezt is el lehet vinni extrém irányba, mint pl a felhozott Broken Sword 2, ahol a hajam téptem, a lehető legbutább módon megtervezett, retard-mederbe terelt fejtörőkön.
Amúgy ha jól rémlik, az első 2 MI-ben is voltak bőven olyan puzzle-ök, amiket kifogásolsz.



A CoMI tényleg elég extrém megoldásokat kíván, ami okozhat bőven hajtépést. Ha érdekes/szórakoztató és mégis logikus, ugyanakkor nem együgyű fejtörőket felvonultató játékra gondolok, akkor nekem az Indiana Jones and the Fate of Atlantis ugrik be elsőre. Persze ott is van egy-két extrémebb megoldás, de jellemzően e világi logikával rá lehet jönni minden puzzle megfejtésére. A tárgyak persze általában itt sem célszerszámok, szóval kell némi kreativitás, hogy a majonézt ne megenni akarjuk, hanem a polc lába elé önteni, hogy azt aztán odébb tudjuk húzni, de nem kell olyan extremitásokban gondolkodni, mint az előbb említett futóhomokos-lufis megoldás.
Hatalmas pirospont még a játék üzenőfüzetében, hogy három szinte teljesen különböző úton is végig lehet játszani. Aki eddig kihagyta, simán tegyen egy (azaz három) próbát vele. Egy szinkronos, HD felújítás esetén azonnal shut up and take my money-t kiáltanék.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Most gondolkodtam egy nagyot, de nem igazán rémlik olyasmi az első két részből, hogy azon szentségelek, mekkora hülyeségekkel operál a játék. Azóta pl. rájöttem a fogra, a megoldást ott is erőltetettnek éreztem, de ezt inkább spoilerben:

ShowHide spoiler #

Nem a nehézséggel van gondom, mert simán van annyira jól összerakva a játék, hogy rájöjjön ezekre az ember, ha figyel, inkább a játék "busywork" jellege zavar, meg az, hogy gyakran van nálad egy olyan tárgy, amivel jobban logikusabban meg lehetne oldani egy fejtörőt, mint a tényleges megoldással. Sok olyan eset van, hogy már tökre mennél tovább egy helyszínről, de nem tudsz, mert még 1 vagy 2 elemét meg kell oldanod a fejtörőnek, és szvsz ez azt jelenti, hogy tovább marasztal néhány helyen a játék, mint kéne.

Az első két részben is vannak ilyen "puzzle stringek", de azok lényegesen rövidebbek. Pl. a Monkey Island 2 hírhedt köpőversenyéhez is közvetlenül csak három dolgot kell csinálnod ahhoz, hogy megnyerd. Esetleg a könyvtárban való keresgélésre lehetne ráhúzni a "busywork" jelzőt, de igazából ott is csak 3 vagy 4 könyvre van szükséged, amiből az egyik bármelyik lehet a rengetegből. Az MI3-ban persze van ennek a dolognak pozitív oldala is, mert kifejezetten kellemes, mennyi mindent tudsz csinálni az inventoryban pl. (mondjuk az nem valami elegáns, hogy a játék következetesen telenyomja szarral az inventory-dat a kihívás érdekében, hogy aztán mesterségesen vegyen ki belőle dolgokat - pl. miután megérkeztem Blood Islandre, eltűnt sok kacatom, de erről a játék egy szót sem szól, csak sunyítva eltünteti).

A másik bajom, hogy az MI3 a beetetés szempontjából alkalmatlan arra, hogy megszerettesse a kalandjátékokat egy új játékossal, mert első szigethez képest Plunder Island baromi nehéz. Ennyi dolgot kell csinálnod a továbbjutáshoz:
- meg kell találnod Elaine-t,
- keresned kell egy hajót,
- meg kell találnod a térképet,
- le kell győznöd a három kalózt, hogy csatlakozzanak hozzád.

Ezeknek teljesítését elég komolyan akadályozza a játék pl. azzal, hogy a hajóhoz alapból nem tudsz csak úgy odamenni, hanem előtte valamivel "át kell vágnod" a dzsungelt. Ennek a valaminek a megszerzéséhez igazából három apróbb fejtörőt kell megoldanod, viszont van közte hagyományos inventory puzzle, párbeszéd közben elérhető lehetőség és "MI3-as őrület" is.

Ehhez képest az első részben Melée Island szépen két részre lett osztva (pl. a próbák kiállása és a legénység összegyűjtése két teljesen külön dolog, mert utóbbi feladatot nem egyszerre kapod meg a próbákkal, így foglalkoznod sem kell velük), az MI2 Scabb Islandjén pedig 4 feladatod van ugyan, ami már majdnem annyi, mint az MI3-ban a 6, viszont nagyon jól körülhatárolja azokat a játék, így kis gondolkodással és egy csipetnyi trial and errorral még a kezdő is biztosan teljesíti a szigetet.

Na, a Broken Sword 1-et kéne még végigvinni egyszer. A második rész megvolt, de az elsőben kifogott rajtam az a rohadt kecske (elakadásom után sok idővel eszembe jutott, hogy megnézem a megoldást: akkor rájöttem, hogy valószínűleg megcsinálni sem tudtam volna, mert egér helyett touchpaden toltam a játékot :D).

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Szerintme nem teljesen jogos a konkrét puzzle.öket illető kiakadás. Blondebeardnél

ShowHide spoiler #

A futóhomokosnál sem értek egyet, mert az, hogy van nálad egy hosszú tárgy, nem jelenti azt, hogy az elég hosszú is, illetve alkalmas a kívánt tárgy megragadására. Nyilván mindenkinek ez az első gondolata, de kb. a feladványok 90%-ánál a kéz jut az ember eszébe először, hiszen egy efféle játék arról szól, hogy az enyves mancsunkkal mindent megragadunk :)

Túlcsavartak néhány puzzle-t, az biztos, és általában minden kalandjátéknál el kell vonatkoztatni az evilági problémamegoldástól, és a józan paraszti eszünket a kalandos logikával kell összeházasítani. Szerintem mindkét feladvány szórakoztató, vicces és megoldható, ha belemegy az ember az elborultsági játékba. Engem a MI2 mindig jobban el tud használni, amikor önti a kihívást a nyakamba, három sziget között ugráltat, a helyszínek között pedig sokkal lassabban enged közlekedni. A MI 3-ban a felvezető könnyű rész viszont tényleg rövid, utána már egy bővebb lére eresztett mélyvíz jön. De aki direkt ezzel kezdené a kalandjátékokat és a szériát is, direkt Mega-Monkey módban, az maga is hibázott, ha nyilván önállóan is kellene működnie a játéknak. De mint írtam, túlzónak érzem a benned kialakult képet a játékról. Persze én MI1-2-3 sorendben játszottam (illetve legelőször a második résszel játszottam, első kalandjátékom volt, és még Scabb Islanden elakadtam, de azt nem tekintem igazi nekifutásnak), de te a harmadikba futottál bele először, nem? Ez sem mindegy, ugye. Én úgy gondolom, hogy jogos a te kirohanásod is bizonyos szempontból, de amit Ozzy mond, hogy nagy élmény volt átélni, netán rájönni egy-egy ilyen csavarra, az egyszersmind tényleg komoly plusz is lehet a játék puzzle-jei mellett. Nme mondom, hogy a kettő között van az igazság, inkább azt, hogy nincs olyan :)

A Broken Sword egy nagyon jó kalandjáték, a kecske meg rohadék :) Én mondjuk régen pont addig jutottam mindne külső segítség nélkül, de előtte egy bug miatt nem engedett felmászni, így ott feladtam. Sok évvel később ugyanúgy sikerült felmászni, és akkor jött a kecske. Na, hosszú idő után végigjátszáshoz nyúltam, és hát az egy műfajidegen baromság volt. A Director's Cutban viszopnt problémamentes, de ha újra nekivágsz a játéknak, én elsőre mindneképp a klasszikus verziót ajánlom. A DC kikapcsolhatatlan villogásával szól mindneről, egy csomó objektumot nem enged megvizsgálni, használni próbálni, szinte csak azt, amit kell, az új jelenetek meg minőségileg kilógnak, és nem is tesznek jót a történetszövés tempójának (a régi intró és kezdés ütősnek számított akkor, ugye ezt is elveszi azzal, hogy előbb kezdődik a játék). Eleve nem tetszettek azok a mobilra való feladványok. Egy második kört persze azért simán megér a DC. Egyet meg a második rész is, de én mindig sokkal jobban szerettem a harmadikat, minden 3D-s betegsége ellenére. (És itt főleg játékmenetre gondolok, mert a játék tök jól néz ki. A mimika és a gesztikuláció egyenesen döbbenetes egy 2003-as játéktól, a kiszervezett negyedik rész sehol nincs hozzá képest. Nem mondom, hogy szebb az elődeinél, de nem ronda, és adott is valamit cserébe.)

Sors bona, nihil aliud.



Én nagyon későn lettem MI fan: először a harmadik rész demójába futottam bele egy PC Guru CD mellékleten. Tökre megfogott, de szerintem voltam annyira fiatal, hogy ne tudjam megoldani (szinte semmilyen angoltudás + néhány Humongous művet leszámítva első kalandjáték evör). Sokkal később, a ScummVM felfedezése után vittem végig az elsőt, aztán szépen lassan a többit.

Abban persze igazat adok, hogy az MI-be nagyon sok minden belefér, ami a puzzle logikát illeti, de az érdekes az, hogy az első két résznél sosem vakartam a fejemet, valahogy mindig el tudtam hinni a játék belső logikáját. A MI3-nál nálam ez valahogyan nem működik annyira, na de nem leszek igazságtalan, mert igazából ez a fejtörők elenyésző számában üti fel a fejét még nálam is.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Ha már ennyire MI3 - valaki adjon nekem magyarázatot erre a karakterre:
http://monkeyisland.wikia.com/wiki/Dinghy_Dog

Neki mi keresnivalója van egy Monkey Island-ben? Egy mascot? Eh?

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Ahol interaktolhatunk vele, ott a környezet miatt odafért, dehogy egyébként miért került elő, az a Monkey Island egyik titika marad örökre. Illetve tudom a választ: csak (lö nélkül).

Sors bona, nihil aliud.



Én anno azt hittem, hogy Largo az, mert tök logikus lenne, de aztán csak úgy elmegy mellette a sztori. Részben ezért is éreztem mindig egy kicsit összecsapottnak a lázárást, na meg amiatt, hogy az első két rész gyömbérsörös és a vudu babás mészárlása után LeChuckot itt csak egy adag lezúduló jég csapja agyon, hogy aztán villámgyorsan a stáblistában találd magadat. :)

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Szóval te is bevetted, hogy LeChuck

ShowHide spoiler #

Sors bona, nihil aliud.



Simán lehet, hogy igaz, mert a ToMI-ban elég badass volt. :D Egyébként azt sem értem a sztoriban, hogy mitől lett ezúttal "Demon Pirate LeChuck" belőle, mert a játékban csak annyi van, hogy egy adag kalóz kihalássza a csizmáját, ami aztán valahogyan lángra lobban, ő meg feltámad. Ehhez képest az MI1-ben zseniális egymondatos indoka volt annak, hogy miért lett szellem ("Elaine asked him to drop dead so he did" :D), a második részben meg szépen le van követve zombivá változása. Persze aztán a végén elmagyarázza, hogyan találta meg Big Whoopot és halt bele ebbe, hogy végül már azt se értsd, hogy ő miért lett szellem, ha mindenki másból csak csontváz lesz. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

A démonkalózságra volt magyarázat:

ShowHide spoiler #

Sors bona, nihil aliud.



ibi amentia latet



Hátha valakit érdekel egy szép hosszú interjú Ron Gilberttel:
http://www.usgamer.net/articles/use-questions-on-developer-a-ron-gilbert...

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Nem éppen point & click, de kérdezzünk rá itt: a Tales from the Borderlands előtt mennyire érdemes ismerni a Borderlandseket? Tervbe vannak véve azok is, de szigorúan co-opban, tehát nem egyedül én döntöm el a belevágás idejét.

Sors bona, nihil aliud.



Tudtommal főleg visszatérő karakterek vannak benne, de a sztori az annyira nagyon nem kapcsolódik.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Én végigmentem az elsőn és játszogattam egy darabig a kettővel, de alig emlékeztem belőlük valamire (az általános unalmon kívül), amikor belekezdtem a Talesbe. Néhány karakter visszaköszön, igen, de a szerepeik mellékesek és/vagy archetipikusak, elég ismerni a zsáner toposzait és haladni az árral. Van ez a posztapokaliptikus miliőjű bolygó eltemetett numenerákkal élien kincsekkel, amikre zsoldosok vadásznak madmaxes bandák, agresszív fauna meg geciskedő megacorpok hátráltatásával, kész, rajt.

ibi amentia latet



Én élveztem, hogy minden utalást pontosan értettem, és széles vigyor volt az arcomon, amikor újabb ismerős figura bukkant fel. Szerintem emelt az összképen.
A sztori inkább a BL2-höz kapcsolódik, igaz leválasztható módon, de szerintem néhány dolog tisztább, ha ismered az említett játék sztoriját, karaktereit és eszköztárát.
Ha nagyon sokára indulna el a co-op banzáj, akkor azért kezdj bele nyugodtan, ne várj vele! Csak a fősztorira koncentrálva is simán bele lehet lapátolni 20 órát mindkét Borderlands részbe, de ha még mások szabadidejére is várni kell, akkor simán hetekig, hónapokig húzódhat a befejezés.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Köszönöm a válaszokat. Valószínűlerg attól fog függeni, hogy ha belekezdünk a BL1 co-opba, akkor kitart-e a lendület a BL2-ig (amit mondjuk meg is kéne ez esetben venni). Egyedül mondjuk bottal se nagyon piszkálom a műfajt.

Sors bona, nihil aliud.


Lou képe
Lou
Donator

vszleg az én koncentrálóképességemmel van a probléma, de amikor coop-ot toltunk Zoli, Sleepy, Chiller, egyszerűen olyan tempóban mentünk, hogy kb semmit sem tudtam érteni a sztoriból, történésekből, karakterekből. single-ben viszont meg iszonyat unalmasnak tűnt a játék, részemről pár óra után abbamaradt.
(az már csak hab volt a tortán, hogy simulation sickness mindig előjött fél-1 óra folyamatos játék után, és többet nem tudtam egybe tolni.)

de így hogy ennyi utalás van benne a BL2-re... nem tudom van-é kedvem belevágni valaha a Tales-be. meglássuk.

"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King



Ja, hát a co-op partnereket is meg kell válogatni. :)
Egyébként nem a sztori a fontos, mert azt össze lehet foglalni pár mondatban, hanem ahogy menet közben találkozol a különféle karakterekkel és szép lassan (elsősorban) a dumájukon keresztül megismered őket. Meg hát Pandora flóráját és faunáját sem árt testközelből megtapasztalni. :)
Ha játszottál már néhány órát a BL2-vel, és eljutottál Sanctuaryba, akkor szerintem te már simán jó vagy a TftB-re. Ha nem, akkor is elég archetipikus a banda, hogy ne legyen gond belőle. Simán játszható akár előismeretek nélkül is, csak szerintem jobb az élmény, ha nem az összes felbukkanó karakter tök ismeretlen, hanem némelyiknek tudod a nevét korábbról, ismered a stílusát és tisztában vagy az előéletével.

De ha csak ez hiányzik, és nem tervezitek csak a sztori miatt újra/végigjátszani (vagy a co-opos hajtás miatt úgysem jönne át a sztori), akkor van 3 órás összefoglaló, amiben a legtöbb duma benne van:
https://www.youtube.com/watch?v=JgdHBpHHBBI
Ahogy nézem, a harci részek szelektív áttekerésével alaposan karcsúsítható a dolog.

Van 4 perces is, ami tényleg csak a történetet foglalja össze:
https://www.youtube.com/watch?v=6WlRBiaWAtQ

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Steam: mrstrato
Cserekulcs listám


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Ide is, mert szolgálati közlemény.

The Book of Unwritten Tales Collection - 3,99 USD (igen, dollár)

Ez durva elárazás, már a 19,95-ös alapár sem stimmel, hiszen a második rész idei, és csak az extrákat tartalmazó DLC-je 10 euró Steamen, ugyanez a pakk meg 69,99 euró.

Megbízható oldal, egy kulcs az összes, a Steam-kereső sajnos nem látja, hogy megvannak, csak ha rámész a konkrét játékra. Ez gyakran megesik, ha nem tőlük vásárol az ember, nyilván nem csak velem.

És mellesleg még a játékok is nagyon ígéretesek :)

"Kiadási előzetes" a második részhez kedcsináló gyanánt, már akkor is rokonszenves volt:

rwurl=https://youtu.be/CvizjpJIN0k

Sors bona, nihil aliud.


Lou képe
Lou
Donator

sajnos javítva:)

"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King



Új Wadjet Eye termék a láthatáron (a Shardlight mellett):

Unavowed

http://www.adventuregamers.com/news/view/29830




Az még hagyján, hogy az animáció kevés frémből áll, mert büdzsé kérdése, de azért nem kellene a karakternek moonwalk-ot tolnia.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."


Lou képe
Lou
Donator

bla-bla-blaa-bla-blaa

felőlem jöhet. tetszett az előző 3 rész is.

"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King



ibi amentia latet

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!