The Changeling S01-EP01 (Apple TV)
Első rész alapján ilyen misztikus thrillernek mondanám, gondolom átmegy nyomozós thrillerbe később. Az első epizódot szerintem vagy 6 kisebb szünettel néztem meg, annyira tele van látszólag indokolatlan idősík váltásokkal, hogy szó szerint már fájt. A nyitójelenetben bevillan valami American Gods szerű eredet történet, de sajnos nincs köze ahhoz az univerzumhoz a sztorinak és az a szál jó időre jegelve lesz. A címből talán sejthető, a szinopszisban le is van írva, hogy a főhős az elrabolt gyerekét, meg az eltűnt feleségét keresi. Na erre a pontra az első epizód MÉG nem ér el, így felér egy kisebb spoilerrel, kivéve persze ha nem nézzük amit a címe sugall. A (megint) nagyon lassan induló Invasion szórakoztatóbb eddig.
Pont olyan unalmasan indul mint az első évad. Nagyjából mintha elkezdtem volna újra nézni az első évadot. A "gyerekek" szál is pont ugyanolyan érdektelen. A harmadik részben már történt is valami egyébként, remélem hogy a folytatásban beindul
Igen is meg nem is. Mikkelsen nyilván kurvajó színész, a rideg negédes nyugalma kellően fenyegető, ugyanakkor egy kicsit illúzióromboló, hogy Thrawn pocakos :D De egyébként az egész rész király volt, a látvány kurvajó, főleg a birodalmiak kopottas aranyozott cuccai, a Jedi visszatér ewokos részeire kikacsintás aranyos, nagyon egyben van az egész
Élt az admirálisi előjogával, a repetát illetően. Az mondjuk lol-volt, hogy
ShowHide spoiler #
Thrawn 10+ éve keresi Ezrát, erre Sabine kb 5 perc alatt megtalálja egy köpésnyire a hajótól.
Sokan mémelnek azzal, hogy Thrawn tiszta Elon Musk. Engem inkább a rossz útra tért Data-ra emlékeztet a Star Trekből.
- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)
The Changeling S01-EP01 (Apple TV)
Első rész alapján ilyen misztikus thrillernek mondanám, gondolom átmegy nyomozós thrillerbe később. Az első epizódot szerintem vagy 6 kisebb szünettel néztem meg, annyira tele van látszólag indokolatlan idősík váltásokkal, hogy szó szerint már fájt. A nyitójelenetben bevillan valami American Gods szerű eredet történet, de sajnos nincs köze ahhoz az univerzumhoz a sztorinak és az a szál jó időre jegelve lesz. A címből talán sejthető, a szinopszisban le is van írva, hogy a főhős az elrabolt gyerekét, meg az eltűnt feleségét keresi. Na erre a pontra az első epizód MÉG nem ér el, így felér egy kisebb spoilerrel, kivéve persze ha nem nézzük amit a címe sugall. A (megint) nagyon lassan induló Invasion szórakoztatóbb eddig.
Azt olvasom mindenfelé, hogy a Twisted Metal sori meglepően elég fasza lett.
A játékokat bírtam, lehet érdemes lenne belevágni?
Chief Exorcist
Invasion S2
Pont olyan unalmasan indul mint az első évad. Nagyjából mintha elkezdtem volna újra nézni az első évadot. A "gyerekek" szál is pont ugyanolyan érdektelen. A harmadik részben már történt is valami egyébként, remélem hogy a folytatásban beindul
Ah soka
fünf
Talán ez volt az eddigi legjobb rész!
Még van remény.
Na, megvoltál elégedve vele?
Igen is meg nem is. Mikkelsen nyilván kurvajó színész, a rideg negédes nyugalma kellően fenyegető, ugyanakkor egy kicsit illúzióromboló, hogy Thrawn pocakos :D De egyébként az egész rész király volt, a látvány kurvajó, főleg a birodalmiak kopottas aranyozott cuccai, a Jedi visszatér ewokos részeire kikacsintás aranyos, nagyon egyben van az egész
Sztem nagyon kiabrandito Thrawn kinezete. Rebelsben a hangja szuper volt az teny.