Jelenlegi hely

Ki milyen sorozatot látott a héten?

Utolsó bejegyzés


Ms. Marvel

Első epizód még csak, de nagyon ígéretes. Sok energiát fektettek a képi világba, nagyon fiatalos, színes, modern. Pl. sokszor vonják be a hátteret a történésekbe, hogy mindenféle animációval támasszák alá a szöveget, vagy ott jelenjenek meg az SMS üzenetek. Ugyanakkor hangsúlyt fektetnek a kultúrák ütközésére is, hiszen a főszereplő egy pakisztáni családban élő tinilány, aki szuperhős mániás. Persze a tradícionálisabb szülei ezt nem nézik jó szemmel.

Leginkább csak a Marvel's Avengersből ismerem Kamala Khan-t, de a film minden szempontból hozza az elvárásokat. A főhős kicsit bolondos, élénk fantáziája miatt hajlamos elkalandozni a figyelme (mint Calvinnak a Calvin és Hobbs-ban), közben meg időnként kedvesen naív is. Vicces látni a különbséget a tervek meg a valóság között.

Remélem meg tudják tartani ezt a színvonalat. Utoljára a What if...?-nél lelkesedtem be ennyire, de az sajnos ellaposodott.

Érdekesség, hogy Iman (a Kamala-t alakító lány) sosem játszott semmiben korábban, de mégis hihető az alakítása, mert kb. önmagát játssza. A valóságban is pakisztáni, és nagy képregény-fan. Sőt, még be is öltözött Ms. Marvelnek valamikor.

Tango

"Lagging is a lifestyle."



The Boys S03 E1 és E2

Annak idején a ti tippetek alapján kezdtem el nézni ezt a sorozatot, és az egyik legjobb tipp volt evör.

Most láttam csak, hogy már elkezdődött az S03, úgyhogy bele is vágtam. Az első két rész alapján ez nekem továbbra is hozza a minőséget.

Chief Exorcist



Disney+

Eddig nekem tökéletesen bejön. Kb feleannyiba kerül mint a Netflix és fenn van az összes Star Wars, Marvel, Pixar film/sorozat. Ráadásul ott van az összes Simpson Család, Familly Guy, Cleveland Show, American Dad, Futurama, Gravity Falls, Bob's Burger, How i Meet your... 90%-ban magyar szinkronnal is ami remek mert azok szerintem igazán jól sikerültek.

A sok más egyéb remek sorozatról, Homeland, STRAIN és klasszikus/Új filmről nem is beszélve.

Ironikus módon az új tartalmakról (Obi) még nem tudok beszélni, annyira lekötött a barangolás a régi-új filmek és sorozatok között.

Tökéletesen megérte az árát.

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



halo

ez sztem tok jo volt. (mondjuk sosem jaccottam halo jatekkal) a legkevesbe tetszetos epizod az volt ami a kislany hisztijet kovette, de meg igy is boven kedvelheto sorozat. sztem. en mindossze innen ismerem a halot:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=TbOU2noH56k
:D

"I think i'll name him Nikos, after my friend Jeffrey"



bosch legacy se1

ez is tok jo lett. teljesen ugy koveti a bosch sorit hogy semmi nem valtozott a cimen kivul. cserebe viszont durva cliffhangerrel van vege.

"I think i'll name him Nikos, after my friend Jeffrey"



Moon Knight s1
Nem volt ez rossz. Nem annyira jó, mint a Loki, vagy a WandaVision, de a Falcon-Hawkeye sorozatoknál mérföldekkel jobb.
A karakterről semmit se tudtam előtte, de tetszett a koncepció és Oscar Isaac zseniális ebben a azerepben, nagyon érezte végig. Ugyanúgy Ethan Hawke is beleadott apait-anyait Harrow eljátszásába, viszont belőle fakad a legnagyobb negatívum is, ahogyan a szokásos intro-gonosztevőt hozták ki belőle, aki amúgy ugyanolyan, mint a hős, csak goni...
De összességében megérte rászánni az időt.



Isaak british accentje miatt is siman meger egy megnezest szvsz. :D

"I think i'll name him Nikos, after my friend Jeffrey"



The Boys S03E01-05

Eddig is nagyon jó véleménnyel voltam erről a sorozatról, és a 3. évad csak tovább erősítette az álláspontomat, és azt is meg merem kockáztatni, hogy ez eddig a legjobb évad. Nagyon tetszik, hogy most már aztán tényleg minden egyes karakternek saját története és drámája van, és inkább ezeken van a hangsúly, és nem a bombasztikus akción vagy a beteg humoron, no nem mintha ez utóbbiakból se kapnánk meg az elvárható mennyiséget. Sokan vádolják az IMDB-n woke-sággal ezt az évadot, de szerintem semmi ilyesmiről nincs szó, egyszerűen csak ezeket a jelenségeket is felhasználják, bár ezek felmutatása vajmi keveset tesz hozzá a történethez. Tegnap egyben daráltam le az első 5 részt, és most már megvárom az utolsó 3-at. A 4. évadot berendelték, így nagy katarzisra nem számítok, de majd meglátjuk. Abban biztos vagyok, hogy

ShowHide spoiler #

KMZ képe
KMZ

The Bear

Eddig az ev minisorija nalam. Top new yorki sef csavo megorokli a halott batyja szenvicses ettermet es igyekszik kihuzni a szarbol.

Ugy bedob a melyvizbe hogy csak pislogtam, ropkodnek a gasztro zsargonok meg a vaskos chicagoi szleng, jo sokat kellett a forditohoz fordulnom mert nem kimeli a nezot, sot,kb. le is szarja, rohadt gyors vagasok, gyonyoruseges kajafelvetelek, fenysebesseggel szaguldo riposztok.

Valamiert comedy a labelje, de ez inkabb dokudrama szeruseg, persze azert vannak mokasabb reszek, de alapvetoen egy brutalis egzisztencialis drama ami kb. csak egy pici kis etteremben bontakozik ki.

A feszkot harapni lehet vegig, az utolso mellekszereploig mindenki csodalatos, a fenykepezes szemet gyonyorkodteto, nalam az ev meglepetese.

10/10

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Két részt tudtam megnézni. Egyöntetű, folyamatos, zaj/zsivaj az egész.
Pont mint az Uncut Gems. Kb nézhetetlen.



Boiling pointot ajánlom



Bírtam azt a lövöldét

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."


KMZ képe
KMZ

Ja az uncut gems eszembe jutott nekem is, de a gyors vagasokon kivul nem erzek hasonlosagot, tekintve hogy sandler egy pojaca, a hangkeveres egyszeruen kopedelmes, meg ugy egybeveve szar ahogy van 🙂

Mozes: koszi csekkolom!

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



What if

Hát ez szuper volt!

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



The Bear

KMZ és Bandido (nálam az ő ízlése olyan, mint az orosz média, fordítva kell értelmezni) tanácsára megnéztem, le is csusszant mind a 8 rész vasárnap. Nekem leginkább a dokumentum-film vonulat volt érdekes, hogy hogyan is működik egy konyha (én maximum vajas kenyeret tudok főzni, de általában nincs itthon kenyér meg vaj). Maga a drámai vonal sem volt rossz, de az nekem eléggé MVP volt (MásValaki Problémája). Szívesen láttam volna több szakács több személyiségfejlődési ívét, de ahhoz rövid volt a sorozat. A végét is kicsit összecsapottnak éreztem, az volt az érzésem, hogy lenne benne még egy évad, de nem volt semmi cliffhanger.

Egynek mindenképpen jó volt.

Tango

"Lagging is a lifestyle."



Akkor ajánlok neked egy istentelenül rossz filmet:

Syriana

Jó szórakozást ;-)



micsoda? Syriana nagyon jó film



Radioactive

Hogy micsoda ellenszenves, beképzelt, arrogáns picsa volt ez a Madam Curie...

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Az egyetlen nő, aki feltalált valamit, máris azt hitte, három heréje van :D

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



És hogy csodálkozott ez a Curie-né az urán!



tehát az nem zavart hogy totál rossz a film



Egyébként de. Túl hosszú, sok a flash a jövőből a radioaktív sugárzás negatív hatásairól.

Volt egy sokkal jobb film a témáról úgy a 90-es évek végén.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése




Stranger Things S4

Egy fokkal jobb volt mint a harmadik évad.
De szerintem túlzottan elnyújtott volt. Mi a búbánatos fenének kell film hosszúságú részeket csinálni. Pl az uccsó két rész.
Én azt érzem, hogy kezd kifáradni a sorozat. Sablonos volt, nem volt benne semmi meglepő, semmi csavar. Vagy ha volt is amit annak szántak akkor még csavarhattak volna rajta egyet kettőt mert így gyenge volt és egyből tudni lehetett mindent.
Tisztességes közepes volt az évad és éppen ez volt a baja. Valami nagyobbatt kellett volna húzniuk. (eltenni láb alól több fő szereplőt pl).
Több évad nagyon nem kellene már szerintem.



Mi most nezzuk es annyira szar unalmas az utolso ket reszben a sok toltelek jelenet, egyszeruen fajdalmas nezni a legtobbet. Buzi Will meg Max vergodese. Fasznak kell itt karaktereket probalni epiteni mar, szornyu az egesz.



Vicces, én is nézem a ST4-et, most értem a hetedik rész végére és bár a második évadot kifejezetten utáltam, a harmadikat elviseltem, addig ez a negyedik legnagyobb meglepetésemre kibaszottul tetszik eddig.
Jók az új karakterek, köztük a kémia zseniális (a Mike-Will-Johnathan vonal mondjuk szar, de amúgy is ezek voltak a legérdektelenebb karakterek számomra), a monszta is fasza, úgyhogy nekem ez így teljesen ok.

Boys S3 is megy párhuzamosan és bár csak 3 részt láttam eddig, de ez stabilan perfekt már az első évad óta. Most mintha feltekerték volna az őrület, gore és wtf kapcsolókat, bár nem panaszkodom :D



ST4

ShowHide spoiler #

A gyerekek közötti erőltetett interakciók annyira lehúzzák már az egész sorit... Az első évadokban pont az volt a jó, hogy a gyermeki báj, a filmesen természetes gyermeki reakciók szerethetővé tették a karaktereket, olyan módon, ahogy Spielbergnél anno.
Ennek mostanra nyoma sincs. Az utolsó részben Mike monológja 11-nek annál a bizonyos jelenetnél, fú bazzz. Mátrixban még meg tudtam bocsátani, de itt...
Annyira kiszámítható és gagyi :(
2. évad után kellett volna befejezni.


KMZ képe
KMZ
ShowHide spoiler #

Amugy szerintem az uccso ket resz volt indokolatlanul tultolva es elnyujtva, szoval igy egeszeben lehuzza az osszhatast

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától


ShowHide spoiler #

Nem csak az utolsó két rész volt túl hosszú és túl lassú, csak miután várt mindenki több mint egy hónapot ezekre, itt jobban kibukott. Szerintem.
Kíváncsi vagyok a "lezáró" S5-ben hány főszereplőt mernek beáldozni?
Meg ha lesz spin-off sorozat lehet NEM a 80-as években és NEM gyerekekkel kéne megcsinálni azt is.



Dustint kell beáldozni utolsó évadban. Az az egy ütne igazán a nézőknél sztem, annak ellenére hogy ebben az évadban eléggé háttérbe szorult, de sztem ő maradt egyedül igazán szerethető az eredeti bandából, meg rajta érezni hitelesen azt, hogy neki mindene a társai.
Will és Mike gay lamourt viszont rohadtul nem akartam látni, és annyira cringe volt (főleg ezzel a frizurával willnél), hogy szívem szerint áttekertem volna. Ugyanez igaz a leszbi zenész csajokra is. Rohadtul erőltetett, senkit nem érdekel, semmit nem ad hozzá. Még a Mike-Will buzulásról legalább utóbbit el lehet mondani talán.
Tippre egyébként a homár Will fogja feláldozni magát Mike-ért és 11-ért, ha hollywoodi forgatókönyvírók fejével gondolkodunk. De eleve az egész történetszála neki a legtragikusabb.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!