Jelenlegi hely

Készülő filmek, melyek érdekelnek!

Utolsó bejegyzés

Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Ettől még lehet bennük para is, most nem a Hostel-féle - szerintem borzalmas - torture pornra kell gondolni, de a '70-es, '80-as évek kibontakozása igenis erősen a klasszikus horrorelemekre épített is emellett. (Ennek ellenére azt mondom, hogy a slasher stílust nem harsányan, nem bohócorros alánevetéssel, de zseniálisan parodizáló Scream is próbál feszültséget is kelteni a szaftolás mellett. Ha nem is az elsődleges feladata, de ettől élcelődik hitelesen.)

Jó, egy Texas Chainsaw Massacre eleve szatíra volt, és mai szemmel nem félelmetes, ahogy egy Evil Deadet is fura lehet megnézni, és nem csak a komédiázóbb folytatásokat, de akkor és ott mind próbált ijesztegetni, feszültséget kelteni is (ilyen-olyan arányban, de gyakran az előbbi javára). Akár a Friday the 13th, akár a Halloween jó példa erre, és ezek tök komolynak indultak.

Viszont ennek a stílusnak a folytatásai jellemzően a lehető legátlátszóbb pénzhalászatba csaptak át, új alkotógárdával, és csak elvakultak nézik végig egyáltalán egyszer a teljes szériákat (nem mellesleg én is mindegyikből kiszálltam, pedig még a Prometheust is simán újranéztem az éves Alien-maraton során), nemhogy évente. Tehát én ezt Zaxxtól nem érzem meggyőző védelemnek.

Sors bona, nihil aliud.



Most, hogy van torture porn, tulajdonképpen igazad van, mert ott ez a fókusz, de azért a torture porn nem slasher. A slasher sémája, hogy van egy adag erkölcstelen ember egyet leszámítva ("last girl"), akiket szépen sorban lemészárol egy jellegzetes gyilkos. Hogy a fókusz mire tevődik, az igazából teljesen az alkotók felelőssége, de a műfaj korai klasszikusai (Halloween, Texas Chainsaw Massacre stb.) a "the hunt is better than the catch" filozófia szerint épültek fel, szóval a gyilkosság aktusa mindössze egy befejező elem volt a paráztató üldözéseket követően.

A sokszor slasher alfának gondolt Péntek 13 pl. mindig is a műfaj trashe volt, akármennyire is szeretjük, ahol mindig a kreatív gyilkoláson (na meg a meztelen csajokon) volt a hangsúly. A másik nagy öreg, a Nightmare on Elm Street viszont inkább a rémálmos parára és Freddyre épített, mint karakterre: megvoltak a kreatív gyilkosságok benne (sőt, talán a legjobbak szerepelnek a szériában), de a para is, hogy aztán a New Nightmare zseniális szatírájával be is fejezze szépen Craven.

A folytatásoknál általában már nagyon jól ismered a gyilkost, így a parafaktor kiveszik, hogy a helyét a komikusan eltúlzott gyilkosságok vegyék át. Néha persze jön egy reboot, ahol - gyakran pont egy kiadósabb eredetsztorival - megpróbálják helyrebillenteni az egyensúlyt, ez néha bejön (első Rob Zombie féle Halloween), néha nagyon nem (Michael Bay féle Nightmare on Elm Street reboot), de van, amikor meg annyira menthetetlen a helyzet, hogy inkább a kettő jó arányú keveréke lesz a vége (Michael Bay féle Péntek 13.).

Zoo: Az eredeti Texas Chainsaw Massacre egyáltalán nem volt szatíra, a folytatásnál döntött úgy Hooper, hogy inkább kiparodizálja az egész első filmet. A remake egyébként kifejezetten ügyes volt, csak kár, hogy aztán folytatni meg prequelezni kellett. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Az eredeti Texas Chainsaw Massacre egyáltalán nem volt szatíra,

A társadalonkritikai aspektusát én szatirikus felütésként éltem meg, erre céloztam, hogy a témaválasztás és a megvalósítás itt behozott egy valamilyen szinten plusz, más szinten viszont nagyon is ismerős elemet (hiszen a "romlott társadalom fattyait", az amerikai* bulizósfiatalokat gyilkolásszák, ami amúgy közös motívum). (Mármint ezt igen korán tette retrospektíve nézve, hiszen a nagy slasherek közül az egyik legkorábbi.) Az viszont jogos, hogy ettől nem lesz az egész szatíra, mint mondjuk egy Dr. Strangelove :)

*magyar

Sors bona, nihil aliud.



a "romlott társadalom fattyait", az amerikai* bulizósfiatalokat gyilkolásszák

Mondjuk ki: a Texasiban ez a hippiket jelenti. :D A másik oldalon viszont ott van az "emberevő redneck", mint a fiataltól a lehető legtávolabb lévő motívum, és oké, ezeket a túlzásokat lehet szatírának venni, de nekem mindig a generációs szakadék meg a társadalmi különbségek egyszerű, de durva bemutatásaként jött át, mert igazából sosem enged fel a film és nem akar kikacsintgatni, hogy "ugye érted, nem kell ezt annyira komolyan venni".

Nekem emiatt a szatíra az nagyjából ott kezdődik, hogy RoboCop (a Starship Troopersnél meg végződik, szóval köszönöm, Verhoeven :D), mert ott vannak egyértelmű kikacsintások, poénkodások.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Wow azért ennyire nem akartam befűteni kivételesen. :) Egyszerűen csak azt akartam be világítani hogy egy slasherben a legfontosabb hogy az áldozat hogyan hal meg s nem az indíték vagy a felelem. A tenzió s a felelem nem ismeretlentől jön hanem magának a halálnak a kivitelezésétől a jumpscare-eken át. S a jumpscare ék igen is félelmetesen hatnak egy ideig de valójában unalmas repetitív darálásba fullad az egész azaz a horrornak abba a valfajaba ami mar nem is horror mert megszokott.

@Robocop

Igen mert R film gyerekeknek targetelve és reklámozva :D



nem említettétek a fűrész sorozatot.
mondjuk annak az első rész még inkább afféle thriller volt (azt hiszem csak a filmvégi kiszabadulós jelenet volt igazán gore a filmben) a többiek viszont már mind a szaftolásba mentek át, a sztori meg megszűnt létezni (legalábbis ha én valakit megkérdezek nem a nagy fordulatokat említik, hanem hogy nyílt szét a srác a 3. részben)

de ide tehetnénk még a végső állomás szériát is.

most hirtelen igazán paráztatós horrornak amiben gore is van, csak a 82-es dolog jut eszembe, az mindenhogy a frászt hozza az emberre. :)

az ördögűző is elég rendben van ilyen téren

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Fűrész = torture porn. :) Az elsőt egyébként én mindig nagyon szerettem, a folytatásoknál voltam úgy a dologgal, hogy "wtf ez?".

Ördögűző tipikus nagy költségvetésű horror másztörpísz, amiből már nem csinálnak sajnos Hollywoodban. :( Az tényleg még mindig működik, a "testvérfilmjét" (Omen) viszont én mindig csak végigröhögni tudtam (jó film, sőt, nagyon jó film, csak megfakult az eltelt 30-40 év alatt), pedig az is az alapok alapja horrorban.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Nem túl bölcs ! :3

// Meg akartam nézni, mit jelent az aláírásod, de rá kellett jöjjek, hogy ez egy rewired média hack lesz, mert a google csak a fórumot dobja oldalakon át :D

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



There lies madness, írja a google fordító. És valóban, kizárólag a Hardwired kerül az első oldalra ha ráguglizok (a második meg ugye...)
rwurl=http://digitalsynopsis.com/wp-content/uploads/2013/12/best-place-to-hide...



Én lvl2-es google user vagyok, most a kedvedért megnéztem: a 4. oldalon dob elsőként 'nem rewired'-es találatot. (Nekem)

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw


ShowHide spoiler #

ibi amentia latet


ShowHide spoiler #

Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

és oké, ezeket a túlzásokat lehet szatírának venni, de nekem mindig a generációs szakadék meg a társadalmi különbségek egyszerű, de durva bemutatásaként jött át,

Igen, én is erre gondoltam, de a groteszk bemutatási módjával, a szatirikus elemekkel, a végső jelenetekkel én nem tudtam már annyira komolyan venni (írtam példákat, hogy mely filmeket igen, már amennyire slashert lehet), és tálcán kínálta a már valóban szatírává váló folytatást. Legalábbis a faarccal folytatni nem igazán lehetett volna, csak rebootolni (nem láttam az újat).

@RE@L

Én éppúgy nem tennék éles határvonalat horror és korai - stílusú - slasher közé, ahogy nem is azonosítanám vele a műfajt. Az ismeretlentől való félelem különböző szinteken ezekben is megjelenik. Nem mondom, hogy nem mások, és nem jellemző az eltérő repertoár. Ennek ellenére személy szerint a többségüket nem is tartom túl sokra, mert komolyan művelve eléggé rövid távú a formula.

Sors bona, nihil aliud.



Hát ja, nem egy bonyolult műfaj, nekem mondjuk elsősorban ezért a szívem csücske: nagyon tiszta, éppen ezért elég lazán lehet vele bánni és nagyon jól adja magát benne a humoros tartalom is.

Na, de hogy miért is hoztam fel a slashert példának a Prometheus filmek létjogosultságának védelmében? A folytatások jellege és az időmúlás miatt. 1979-ben jött ki az első Alien, szóval én úgy vagyok vele, hogy egyenes folyatások helyett manapság jó ötlet másik irányból és másik típusú filmmel próbálkozni. Hozzá lehet nyúlni a mitológiához, el lehet pontról pontra mesélni, hogyan lett a xenomorph olyan, mint az első filmben, főleg ha nem egy horrorfilmben teszik ezt (DeMorte érvelése nagyon jó, csak valahogy a Promcsira nem érzem igaznak, mert hiába próbálta sokkolni a nézőt itt-ott, igazából filozofálgatós sci-fi volt horror helyett).

Ez a "genezis" történetszál nálam abszolút favorit volt az első filmben is, főleg úgy, hogy párhuzamosan volt bemutatva az emberi faj fejlődésével, szóval szeretnék többet látni belőle. Mindezt 4 filmben elmesélni persze erős, de remélhetőleg nem csak a pénzhajhászás miatt döntöttek így, hanem lesz ott tartalom is. A folytatásos teleregényekkel semmi gondom nincs, ha jól vannak megcsinálva, igazából csak attól félek, hogy egy 78 éves emberre bízzák mindezt. Akkor most Ridley 90 éves koráig Prometheust fog csinálni? Nem egy nagy biztosíték. :D

Igazából arra tudok gondolni, hogy Scott csinál egy Covenantot aztán még egy mozit, utána meg Blomkamp jön.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


ShowHide spoiler #

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.




Anyad much, forgalmazo?!




Az sztem csak trollkodás :)



Ajánlom is, mert különben felviszem a Szilmarilok színvonalára és ledobom a Hobbitéra...
(amúgy csak trollkodás lehet mert a Tolkien-örökös nem enged Silmariliont filmesíteni :-) )



A mai napi Uh Ohhhhh rovatunkból

1. Shane Black Predator folytatást tervez

http://www.darkhorizons.com/news/38369/next-predator-to-reinvent-franchise

2. Kickboxer reboot (Dave Bautista-vál mert miért ne mostanában ő a felkapott izomkolosszus és JCVD is szerepel mert miért ne menő dolog vendégszerepelni egykori a legjobb filmjeink rebootjaiban)

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=vYbsOxTudhg

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Hehe, Bötmönnél azért tele a gatyesz rendesen :D
rwurl=https://youtu.be/6as8ahAr1Uc

Az top komment óriási



"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."




Ez a reakciód magyarázatra szorul.

ibi amentia latet



Miert? Mert egyre jobban egy onfenyezo faszfejnek tunik miota ezt a szerepet hypeolja? Well...



Ja, hogy mert ezt ő rakta fel, vili.
Nem követem a megnyilvánulásait, volt faszabb fejűje is? :)

ibi amentia latet



Állítólag lesz belőle egész estés film is...
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=gR3lXEH80Nw



Hát öööö izé
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=83mtTP_biuM
hát.



Tom Hiddleston countryzenész...
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=RTlnUIFIUmk

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!