Jelenlegi hely

Képregények

Utolsó bejegyzés



The Boys

Garth Ennis-től a Preacher-t olvastam először. Addig abban a hitben voltam, hogy csak Alan Moore tud minőségi és "felnőtt" felnőtteknek írni a mainstream vonalban. Persze akkoriban még csak a felszínt kapargattam. Megdöbbentettek a váratlan fordulatok, a kendőzetlen őszinteség és életszagúság, néha komikusan túltolt prosztóság. Utána olvastam néhány Hellblazer-t és Swamp Thing-et és már értem honnan merített.

Ennis korai művei közt néhány jelenetnél lehetett érezni, hogy Moore-tól van az ötlet és a retorika, de ahogy telt az idő, annál kiforrottabb és egyedibb lett a stílusa. Ez a pont a számomra a Preacher, így utólag visszatekintve.
Ennis úgy harangozta be a The Boys-t, hogy "out-Preacher Preacher". Ez szerintem minimálisan valósult meg, mert már a Preacher is kiforrt narratívával és világgal rendelkezett, ennél cizelláltabb talán a politikai/nagyvállalati/kém összefüggések, de ez se lett valami bonyolult.
Egyedül a paraszt/meghökkentő esetek szaporodtak és ezt Warren Ellis Transmetropolitan-jának a számlájára írom, főleg úgy, hogy a Darick Robertson közvetlenül onnan került ebbe a projektbe. Fel is tűnik a háromszemű szmájli viszonylag korán::)

A DC hamar rájött, hogy hiába van a Vertigo-nál a sorozat, túlságosan negatív kritikát üt meg az all-timer fejőstehén szuperhősökről. Viszonylag hamar és gáncsolás nélküli közös megegyezéssel átkerült a WildStorm-hoz és még jobban elszabadult a pokol. Az alkotók örültek, hogy nem kell állandóan egyeztetni, hanem szabadon dolgozhatnak és ennek meg is lett az eredménye.

A TV sorozat első két évada után döntöttem úgy, hogy muszály (igen, direkt ly) elolvasnom az új évad előtt, pedig épp befejeztem az első The Saga of the Swamp Thing kötetet.
Már az első pár szám alatt meglepett, hogy mennyire más a felütés, aztán megértettem, hogy nem akarnak és nem is tudnák ezt klónozni a képernyőre, mert oda még ez is durva.
Így a TV sorozat kb. egy lágyabb, de önazonos alternatív valóság a képregény univerzumában. Végül is jobb, hogy van még egy sztori, ami csak nagy vonalakban kapcsolódik az eredetihez.

A sztori tömören az, hogy a szuperhősök a mindennapok részei. Üldözik a bűnt és a tömegek imádják őket, de ez csak a jól csomagolt felszín.
A főhős, Hughie épp szerelmet vall a barátnőjének, amikor egy szuperhős átgázol a csajon leterítve egy szuperbetyárt (:D) és csak a karjai maradnak egyben belőle, még kéz a kézben.
Néhány bongfüstös hónap és dörzsölt ügyvédeknek aláírt lemondás után egy nem hivatalos CIA ügynök, Butcher megkeresi, hogy értelmet tudna adni az életének.

A rajzok minőségiek és koherensek, csak néhol csúszik el az arckarakterisztika, a szöveg zseniális, mint Ennis-től minden, színezés és a fontok is rendben vannak.
Egyedül az fura, ha valami főbb szereplővel történik valami, az ritkán van durván vagy egyáltalán megjelenítve, gondolom azért, ha túlságosan az olvasók szívéhez nőtt volna, akkor ne legyen annyira lehangoló.

Ezt már a Preacher-nél is éreztem, hogy a sztori a végére felgyorsul, kapkodóbb és kevésbé kidolgozott. Mintha kissé elfogyott volna a nafta vagy maga a befejezés egy nyűg.
De így is kapunk egy kerek történetet mindenféle érzelemmel és társadalomkritikával megtöltve, ahogy egy tanulságos sztorit érdemes előadni.



Szerk:
A WildStorm-tól került a Dynamite Entertainment-hez.



Üdv. Kissé kihalt a topik, de hátha valaki tud segíteni.
A Tv sorozat vita okán, miszerint mennyivel rosszabb mint a forrásanyag, gondoltam beszerzem a képregény verzióját a Sweet Tooth-nak (legalább is egy részét), de ugye régen adták ki, kis példányszámban (már relatív) és elég húzós árakat találni leharcolt darabokról.
Erre kidobott most olyat, hogy jön egy olyan egybe kiadás, ami az első 40 részt tartalmazza (2009-2013) és 59 dollár. Amazonon 53 USD előrendelésben.
Elvileg június 27-én adják ki. 930 oldalas, papírkötésű.
Kérdésem az lenne, hogy ...
1. Mennyire marad ez egyben ilyen kevésbé tartós kiadásban, tekintve a vaskos oldalszámát?
2. Amazonon kattintgattam mint a hülye, de sehol nem láttam mennyi a szállítás ide, csak annyit ír van Magyarországra. Ha nagyon sok, akkor itthoni oldalon is be lehet rendelni, csak drágának tűnik ott.
https://leagueofcomicgeeks.com/comic/9043609/sweet-tooth-compendium-tp

https://www.amazon.com/Sweet-Tooth-Compendium-Jeff-Lemire/dp/1779510241



Ahogy elnézem lekésted az első nyomást, mert tegnap volt a premier és még azt is el tudom képzelni, hogy széthordták elővételben.

Rendelésre a bookdepository.com és a blackwells.co.uk oldalakat szoktam használni, amelyik olcsóbb. Még a német amazon is jóval drágább.
Eddig minden megérkezett kb 2 hetes átfutási idővel.
Ha valami oop dolog kell, akkor abebooks.co.uk-t ajánlom. Van még az enbook.hu, de nem próbáltam.

Tippre jó lehet ez a kiadás. Két kb hasonló monszterem van, bár keménykötésűek (höhö), de az egyiket fektetve kell tárolnom, hogy ne vetemedjen... Inkább a súlya fog zavarni hosszútávon (1,5kg), de edzésnek se lesz rossz.



Invincible a Boys alapja. Kirkman-nek meglepően jó ötletei voltak akkoriban és, mint sok más írónak, a kezdeti alkotások az igazán nagy kaliberek. Dacára hogy a védjegyévé vált az idegörlően unalmas sztorinyújtás.

Bár elkerülhetetlen hogy befolyás érje az alkotókat, de elég sokat merített belőle Ennis, mint ahogy sok másból. Az tény hogy bőven felrázza, nem keveri.



Változott a release date a bookdepon pl. Ezzel most jól járnál (ha már tolja a képemben, mert rákerestem:D).



UK oldalról tudnék rendelni, de amennyi az ára ... Az NEM tükröződik a minőségében. Van kint pár videó review róla, marha vékonyak a lapok (cserébe fényes a nyomópapír, jobb színekkel), de az a puhakötés nem igazán bírja el ezt az oldalszámot. :(



Szerintem az oldalszám illetve a kötés minősége bőven megér 32 fontot szállítással együtt. Ettől jóval drágábban szoktak menni a compendium-ok.

Swamp Thing kötetek ~220 oldalszámmal darabja 15-16 euró volt.

Persze, ha csak kíváncsi vagy rá akkor lehet érdemes először lekalózkodni, hogy tényleg adja-e.
Aztán lehet még ebook-ként bezsákolni.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!