Jelenlegi hely

Autómánia

Utolsó bejegyzés


Elférsz benne egyáltalán félbevágás nélkül?

commando, autos jelenet :)

Parizer forever.



MX5-öt is kipróbáltam. Ha le lehetne csatolni a bal karomat, kényelmes volna. Így folyamatosan az ajtót csusszatoltam. Nem tudom, meg lehetne-e szokni, ilyet azért vételár megfizetése mellett tényleg nem kockáztatnék meg. Tippre a Z4 nagyobb lehet belül, mert fehér emberre méretezték. A 350Z-re is voltak neten ilyen para kérdések, hogy vajon én és én beleférnek-e, de mivel jellemzően az amerikai volt a célpiac, még Lagzi Lajcsi is elférne benne a börtön előtti méretében. Szóval kupéban is lehet találni, ha az emberek akarnak.
Régi Honda Prelude-ömet egy 120 kilós, 5x éves fószer vette meg. Csak a beleülésnél szenved látványosan a dereka miatt.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



A német "buzulás" a saját kis elméletem szerint onnan jön, hogy ugye a szocialista időkben csak az orosz csodákat lehetett venni (azt is várólistára), és amit láttál 1-2 "nyugatit" az is általában német volt.

Aztán erre még rátett, hogy '89 után ugye a használt osztrák/német piacról jöttek be leges-legelőször az autók (már csak a közelebbi távolság okán is), és csak később "nyílt ki a világ".

Hát így.



Inkább rójuk fel ezt a közeli "nyugat" felé való ábrándozás terhére, hiszen apám 91-ben vette magyar márkakereskedésben a Hondát és a Suzuki is már évcsilliók óta itt van ugye. Ha használt piacot vesszük, tény, hogy a magyarok nem vásárolhattak akkora tömegben németből japán kocsikat.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Naigen, ez is biztos benne van, meg aki volt is külföldön, az inkább német felé ment, és nem egyből amcsiba/japánba :D És így inkább német autót látott.

Plusz ugye a német/osztrák turisták is a cimmerferibe a gengszerváltás előtt a német autójukat hozták a balcsira (hoppá ;D), szóval így aztán mi is leginkább olyanokra csorgattuk a nyálunkat :)



Ugyanez a már emlegetett németben élő barátunk anno szervezte nekünk a német családokat a 87-ben épített nyaralónkba. Vendég emberünk úgy mutogatta apámnak a Seat sedánját, mintha aranyból lenne. Faternak bele is kellett ülnie udvariasságból, és örülni. Szóval volt megjátszás az ő részükről is.

A csúcs egy Ferrari replika Corvette C4-volt. Mármint apámék azóta is meg vannak győződve róla, hogy Ferrari volt, csak nekem volt fura, hogy néhány helyen öklömnyi rések vannak a belső térben, meg lógnak a kábelek. Aztán jött a Test Drive C64-en, és leesett, hogy ez a digitális műszerfal csak a Corvette-é lehet. Akkor még a C4 egy új kocsinak számított, nem is értem, miért kellett szétbarmolni...

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Mindig van jobb nő, azaz ideillesztve mindig van jobb (álom)autó.

Egyébként a család pont most tervezi (értsd: benne van az egy éves tervben) lecserélni a 12 éves vagyonőrt egy kevésbé régi és sportosabb autóra (2-3M közötti áron).

Ahogy böngészgetem a hirdetéseket, itt is szépen lehet látni, hogy mindig van kicsit feljebb.
Mondjuk egy honda civic ufó 1.8, de kicsit többért lehetne mazda6 2007/Honda accord, vagy kicsit még többért mazda6 MPS/Type R civic, vagy kicsit még többért már lehetne esetleg subaru, de akkor meg még egy kicsit többért már lehetne egy 2-3 éves mazda3 skyactiv vagy mitsubishi lancer (aminek a gyártását közbe a szemét japók beszüntették :(( ), és így tovább, és így tovább.

De persze ott az álomautó RX-8 is, ami viszont zabálja az olajat és a benzint, és konkrétan egy oroszrulett (motorikusan), vagy lehetne venni egy sima kétüléses valamit is csak "ökörködni", illetve amikor elég két személyre akkor használni (például egy MX-5 anniversary ill. akár pont egy 350Z, vagy régebbi "kultautót"), és a vagyonőrt meghagyni, aztán majd csak lesz később valami vele...

Áh az ember agya csak jár, mert kurvára meg kell gondolni, mire költ az ember ennyi lóvét, elvégre évekig spórol rá az ember. Meg próbálja magát nem átbaszatni, főleg :D

Pedig mennyivel jobb is lenne hirtelen felindulásból megvenni valamit ami tetszik, aztán ha meggondolja magát az ember, vagy neadjisten bukik rajta x 100.000 forintot, csak megrándítja a vállát: eladja és választ másikat. Ezért egyébként jár is a kudos Dispoliernek, hogy be merte vállalni :)

Bocs a WOT-ért.



Ha jól megy a mostani igásló, baromság "csak úgy" alapon egy másik használtra lecserélni, aminek nem ismered teljesen az előéletét. Ez ilyen emberi dolog, és jól meg is lehet fizetni többnyire az árát. inkább szavaznék egy célgépre, ha a játszós hajlamaidat ki akarod élni. Az igásló legyen minél olcsóbban fenntartható, meghibásodásbiztos konstrukció.

A felsoroltakból azért a Subaru motorja nem egy életbiztosítás, az hírlik, a Lancert meg nem a japánok hülyeségéből nem gyártják. Kereslet, ugye.... Amúgy a többi jó választásnak tűnik.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Inkább lehetett az egy Pontiac Fiero. (Bár jól emlékszel, nem voltam ott.)

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



Vágom, hogy szeretnek abból minden szart építeni. Volt a Totalcaron is egy cikk a magyar Diabloról. Minden esetre a Fieronak analóg műszerei vannak, nem ilyen
rwurl=http://www.digitalcorvettes.com/corvette-photos/data/625/100_4396.JPG
Ez egy elég autentikus része az első genes c4-nek.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Ilyenkor örülök, hogy Toyotát vettem :D :

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=M0QtcvpDMwE



Locost Seven
(~lotus 7 hotrodosítva 5l-es motorral)
album:
http://imgur.com/a/22bIo
rwurl=http://i.imgur.com/RVD4Scy.jpg

vicces, hogy a kettőben "ugyanakkora" motor van:
rwurl=http://i.imgur.com/6LXwyQQ.jpg

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Au103H-fph8



Elhoztam a kocsit. Legalább mentesültem a vád alól, hogy a mocsárban tankolok. Azt mondták, hogy a "kisnyomású üzemanyagpumpa" tönkrement, és ennek az alkatrészeit szívta be a motor.
367e lett a vége.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Az Úr Isten irgalmazzon neki, mikor egyszer majd jobban lenyomja a gázpedált :O
Az MX-5, mint említettem 146 LE. Ha buta vagyok és vakmerő (mint vasárnap), akkor úgy megy keresztbe, hogy majdnem levettem a padkát :). Ez a Vnyóc 5 Liter, meg az 500 kilós kasztni. Vidám kis kocsi lehet :)

Csak a szelíd madarak vágyakoznak. A többiek repülnek.



Megvetted már a szekeret? Kép van?

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Van, csak elfelejtettem, hogy van ;)
rwurl=http://i.imgur.com/4MncI16.jpg
rwurl=http://i.imgur.com/TS77CWo.jpg

Csak a szelíd madarak vágyakoznak. A többiek repülnek.



Gud lák vid dö fekvőrendőrsz ;D

Az első toldat amúgy oké, hátul kissé nagy a hézag az én szememnek.

Próbáld meg gatyába rázni a gépet szeptemberig. Vegyél egy garnitúra slicket, és megyünk Hungaroringre. Én legalábbis tervezem a dolgot szeptemberben, október közepéig. (aztán, ha minden igaz, nem leszek egy hónapig, utána meg már mind1)

Azt az infót kaptam, hogy jelen állás szerint 09.18 és 09.29 az időpontok pályanapra.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Vajk írta: Gud lák vid dö fekvőrendőrsz ;D

Az első toldat amúgy oké, hátul kissé nagy a hézag az én szememnek.

Próbáld meg gatyába rázni a gépet szeptemberig. Vegyél egy garnitúra slicket, és megyünk Hungaroringre. Én legalábbis tervezem a dolgot szeptemberben, október közepéig. (aztán, ha minden igaz, nem leszek egy hónapig, utána meg már mind1)

Azt az infót kaptam, hogy jelen állás szerint 09.18 és 09.29 az időpontok pályanapra.

Hát, pályázni nem biztos, hogy megyek...meglátjuk még.
Gumit most rendelek. Fekvőrendőrök, eddig köszönik szépen, jól vannak ;) Egyik picit bántott, mert nem túl okosan mentem át, de amúgy meg faja és a hátulja akadt le. Első toldatot meg persze már sikerült is tovább repeszteni parkolásnál...de már meg is javítottam némi fényes fekete festékkel ;)

Csak a szelíd madarak vágyakoznak. A többiek repülnek.



Jó kis rizsrakéta! Gratula!



Ne legyé hurka!

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Aztán ilyen turbó van e a mazdában?

rwurl=http://9gag.com/gag/aVe0jev



Egyszerűen nem találok slick, vagy semi slick gumikat megfelelő méretben. Wadafakk?

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Ebből a típusból épp nincs raktáron, de megrendeltem!

Csak a szelíd madarak vágyakoznak. A többiek repülnek.



Tetszik, bar kicsit oreges es a hatso ize kicsit tenyleg fura a kerek mogott.

Parizer forever.



LOL, öreges? Amúgy nem tudom, de nekem ez a sárvédő ív rész egyáltalán nem tűnt fel. Sztem vmi baromi szar a szög, mert amúgy nem ilyen...Majd lövök ma más képeket.

Csak a szelíd madarak vágyakoznak. A többiek repülnek.



humorizál a gyerek, X5-ön innen s túl

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Megjöttek a stabilizátor rudak gec.! >]

Van bennük anyag, az biztos.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Néztem, hogy hol a halálban lehet ilyen nagyonsoksávos, gyakorlatilag kihalt út. Hátperszehogyorosz :D



próbálná meg ezt itt nálunk, az első kanyarban fejre állna, de legalábbis cafatokká tépné a gumiját a jó kis magyar aszfalt :D

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!