Jelenlegi hely

Airsoft

Utolsó bejegyzés


Hm érdekes gondolat.
Nem tudom teljesen magamévá tenni, mert ha én leülök egy yt videó elé, ami érdekesen indul, a címe alapján érdekelni fog, akkor ha az 20 perces, 1 órás, akkor is meg fogom nézni, max. nem egyhuzamban.

Ha meg nem érdekel pár percen belül, akkor beletekergetek, de kilövöm.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Mint olyan, akit túlságosan nem érdekel a dolog, azt látom, hogy van az a híres gyerek, aki sokat videózik a témában. Ha őt elkezdem, jellemzően ott ragadok pár percre, mert folyamatosan azt látom, hogy menés van, bevágja saját magát, hogy megy, hopp, már a fa mögött vagyunk, ott az ellen, szétirtja, majd vágás, máshol vagyunk, bementünk a házba, bumm-bumm. Tehát mozgalamasan, filmszerűen van bemutatva a történet max 1-2 felirattal. Az az érzeted tőle, hogy az emberünk megy mint egy multi FPS-ben, és sorra szed ki mindenkit, illetve mindig vizuálisan képben vagy, hogy mit történik.
Nálad, teszem azt a full játék és a szitu szempontjából fontos, hogy kiírod, éppen mi történik, de közben a filmen csak annyit látni, hogy nézel ki az ablakon. Az is egy jó jelenet lett volna, hogy táraznod kell a pisztolyt, és pont sikerül, mire befut az ellen - azonban ez csak akkor lenne szórakoztató, ha látnánk, amint teszed, ellenben csak a felirat árulkodik róla -> magyarán ez a show szempontjából csak egy bevágás erejéig lett volna jó kommentár nélkül, ahogy lelövöd a hapsit.
A tényleges történések bemutatása, és egy látványos vágás néha nem ugyanaz, de én elsősorban a szórakoztatásra helyezném a hangsúlyt.
Nem afelé mennék el, hogy az aktuális játékot magyarázom, hogy a juggernaut hány perce áll át a kilövése esetén. Ez ott helyben érdekes, de a videót nézve, idegenként már kevésbé. Inkább megpróbálnék gyakran új fegyvereket kölcsönkérni, azokkal látványoskodni, többet mozognék és így több mozgásban elkövetett irtás lenne, ami sokkal látványosabb, mint a rejtekből bevitt találatok. Ez persze más játékstílust követel, meg talán azt is, hogy a kamerának játsszál bizonyos szempontból, pl amikor gyorsan kell tárazni egy szituban, akkor is figyelsz, hogy lássa a kezed a kamera, stb

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Hú ezek mind jó meglátások.

Na igen, ami ebből kellene nekem, egy jobb fejkamera, ami nagyobb szögben is lát. Hogy például látszódott volna a pisztollyal baszkódás. Mondjuk ezt pont a visszafelé néző kamera is tudta volna prezentálni.

Futkosós gyors játékokat nyomtam nagyjából egész decemberben. Az utolsón 40+ kilövést produkáltam. Jóval fárasztóbbak persze és lusta disznó vagyok. Ezért is megyek inkább körbe, hátulról, messziről, csendes puskával.

A kamerának szereplés, meg az egész showszerű felépítés még messze áll tőlem, nem úgy mint nekik:
rwurl=https://youtu.be/7hUB2402SsU?t=753

Nekem igazából abból indult az egész, hogy megmutassam a fiamnak mit janiskodok kint a réten a haverokkal. Illetve megnézzem, hogy a lövéseim, amiket nem adtak meg, azok hova mentek valójában.

Meg persze kicsit piszkálta az is a csőrömet a többi yt-s AS-es arc videót nézve, hogy bakker, nekem minden hétvégén az megy, ami náluk látható havonta. Szóval nem valami félistenek.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Ez nagy +1! Teljesen adom!

Csak a szelíd madarak vágyakoznak. A többiek repülnek.



Minden dolog hobbiként indul, aztán, ha meglátod benne a fantáziát, a lehetőséget és hajlandó is vagy rá anyagiakat, időt, tanulást, játékélményt áldozni, akkor lehet a növekvő ambícióknak élni. Teszem azt (merőben elméleti szinten), én a tárazás mutatását nem feltétlen abban látnám, hogy nagyobb a látószög, mert lehet, hogy cserébe kevésbé látni a dolgokat felvételen, és ott bukik a filmszerű hatás. Inkább arra koncentrálnék, hogy pl úgy tárazzak, mint egy FPS-ben a "kamerának", nem csípőmagasságban, ahol éppen a szituban reális lenne.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Értem mire gondolsz, hogy felemelem úgy a pisztolyt, hogy a kamera is vegye, ne csak kvázi vakon csináljam az ellenfelekre figyelve, ahogy életszerű.

Majd legközelebb figyelek rá.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



rwurl=https://youtu.be/bDVg0JoaiRE

Ez most nem volt olyan eseménydús.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Ez virál cucc :D

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Amikor véletlenül megnyomod a melee gombot.

rwurl=https://youtu.be/1MhR0sSrAII

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Ezek az amerikai fegyverek igen törékenyek

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Vagy a fickó volt kiba erős, a zsírtorony meg elnyelte.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



rwurl=https://youtu.be/dS7CIWeRJK8

A játék elején elhagytam a kamerámat, ezért csak scopecammel készült a videó. A játék végén kiderült, hogy a haver rátette a táskáját a fűben ahogy lecuccoltunk. Szóval szerencsére meglett.

A hidegben a 480 fps-es DMR-emet 360-ra kronózták. Csak 0.20-as és 0.45-ös BB-m volt. Szóval a lőtávom nem volt olyan fickós, de így is jól szórakoztam. =)

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Mentem egy kicsit célbalőni, Erik, a 8 éves fiam azt mondja, lőhetek egy kicsit?

Ja, lőtt 2x. 60m-en eltalálta a kabátomat 2x.

rwurl=https://youtu.be/JyY6W82odLc

Alig bírta el a csúzlit és 2x eltalálta. Tehetséges.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Jó kis játék volt! Kár hogy mocskos kemperek voltak, izé voltam.

rwurl=https://youtu.be/dlkZWppaMDY

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Fogadjátok szeretettel, van benne pár szép és pár érdekes jelenet is.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=np7PPDZV-uk

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Kipróbáltam mi a fun egy kicsomagolós videóban. =D

rwurl=https://youtu.be/fL3HnXULPYg

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Nice!!

Csak a szelíd madarak vágyakoznak. A többiek repülnek.



Köszi!

Gyorsan ki is mentem a legközelebbi játékra belőni a hopupot, távcsövet és kipróbálni.

Eddig nagyon pozitív. Elfelejtettem slinget vinni, egész nap a kezemben volt és mégsem szakadt le a csuklóm mint az elődjével a nyakam és a kezem is érezte a nap végét. Pontos is.

Mivel nagy pályán játszottunk kevesen, ezért a kevesebb killre most egy pörgösebbet vágtam. A fejkamerám is lefelé maradt biccentve az unboxing utan.

rwurl=https://youtube.com/watch?v=AjmLJohfjN4&feature=share

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Sunyi, Gabika véleményét ellensúlyozandó: alapvetően nem szoktam airsoft videókat nézni, de a tieidet eddig mind végignéztem. Egyre jobbak lettek, a vágásban is sokat fejlődtél, az utolsónál pedig az is feltűnt, hogy milyen jól eltalált az alákevert zene. Kipróbálni úgy sem tudom, mert nem túl jó a szemem, de így is át tudom érezni az adrenalin rushokat és a feszültséget. Csak így tovább.



Na! Ennek örülök! Illetve a szemednek nem, de a véleményednek igen.

Mennyire rossz a szemed? Szemüvegben élesen látsz messzire? Egy ilyen játék egyébként tornáztatja a szemet is rendesen.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Hát ezaz hogy nem, -7-8 körüli dioptria, de korrigálhatatlan látásromlás is van, tehát erősebb szemüveg/kontaktlencse sem segítene. Épphogy elérem a 75%-os látásélességet ami a jogsihoz kell. Ja és még színtévesztő is vagyok, szóval ez nem az én hobbim:)



Ezt sajnálattal olvasom.
Egyébként CQB-ra még így is jó lehetnél. Egy jól belőtt red dot kell a csúzlira. Odaviszed a pontot az emberre és lősz. Amúgy sem látod a BB-t, mert félhomály van és villámgyorsan kell visszamozdulnod a fedezékbe.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Igen, jó ötlet. Nem kizárt hogy majd teszek vele egy próbát, az egyik haverom rendszeresen jár(t) és fel is tudna szerelni, csak ritkán vagyunk ugyanabban az országrészben és még nem sikerült összehozni.



Pest megye az messze van neked?

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Ha úgy vesszük, akkor ebben az országban semmi sincs igazán messze, csak akarat kérdése lenne. Amúgy pécsi vagyok.



itt nincs automata fegyver? ha valami mozgast lat megszorja a kornyeket :)

Parizer forever.



Van, csak én egyes lövést preferálok, mert úgy jobban érzem azt, hogy igen, tudatosan találtam el, nem elterítettem egy BB felhővel és egyszer csak megvolt.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



szerintem te vagy az, akire elo haboruban tuzersegi zarotuzet kernek (vagy legicsapast)
a rohadek lesipuskas a toronybol

Parizer forever.



Remélem erre soha nem derül fény. Egyébként az elfogott orvlövészeket helyben ki szokták végezni.

Mondjuk liveleaken két fajta orvlövészes videót láttam. Az egyik, amikor a mukit kiszúrják mert ugyanonnan lead több lövést, látják mozogni, hallják lőni, kilóg az ablakból a fegyver csöve stb. És általában egy másik lövész kilövi, de gyakrabban odacammog egy nehézfegyveres jármű és olyan 20-30 cm-es lyukakkal teszi tönkre az épület falát úgy minden négyzetdeciméteren. Aztán felmennek és összekanalazzák a romok közül a mukit.

A másik meg egy úgynevezett Yuba volt az iraki harcok alatt. Ő egy bullpupra alakított homemade AK-val, hangtompítóval lövöldözte ki tucatjával az amerikaiakat. Jellemzően meglepő helyekről. Mint a közvetlen közelükből az úton haladó kocsik közül egy résnyire letolt ablakon át. Elnyomott hanggal, max. 1 lövést adott le egy helyről, aztán tök hétköznapi módon tovább hajtottak változatlan, nyugodt tempóval. Nagyon sokáig tudta ezt művelni, de gondolom végül hibázott valahol.

Én valahol ez utóbbi fajta felé hajlanék. Halkan, átgondoltan, rejtve.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!