Ezek a Dark Souls meg Bloodborne, stb. játékok miért olyan vonzóak? Én youtube playthroughkból 1-2 részig bírtam annyira depresszív, sötét hangulatuk van :/
Mechanikailag valóban kellemes játék, de nem kizárólag emiatt kiemelkedő a Dark Souls, hiszen akadnak még játékok, melyek helyzetfelismerésen és pontos időzítésen alapszanak. Sokkal inkább ezen elemek a játék többi motívumával való összefonódása emeli ki a játékot a tömegből, és hogy mindezen elemek együttesen képeznek jelentést. A videófelvételekből már csak ezért sem lehet következtetéseket levonni, ahogy a gyakori elhalálozásra és az ezen maszturbáló nihilista szemléletmódok is csak egy (szelektív) értelmezést takarnak. Az első Dark Souls már csak a helyszíneit tekintve is tele van kellemes, már-már reményteli pillanatokkal.
A Bloodborne valamivel sötétebb színpalettával és komorabb motívumokkal operál, de az élmény egészét nem letargikus érzésekhez hasonlítanám, hiszen a vérszomjas vadász bőrébe bújtatásával a játék dinamikája is egy frenetikusabb tempót kapott. Ennek ellenére a széria prózai szépségét és az eltöprengésre sarkalló stílusjegyeket a Bloodborne is ugyanúgy magán hordozza. Mindez már önmagában elegendő lenne ahhoz, hogy a csapongó zsánermaszturbációk fölé emelkedjen a széria, csak az elmúlás témakörét még ennél is ritkábban vetik fel a videojátékok, így nem véletlen, hogy ilyen és ehhez hasonló ömlengéseket lehet olvasni a Souls játékokról.
Nálam az első rész még mindig a Demon's Souls :) Kíváncsi leszek, ha egyszer eljutok oda, abból mennyit nyúlt a Dark Souls 3, a rossz nyelvek szerint nagyon sokat, mert onnan a kisebb ismeretség miatt bátrabban lehetett.
A mechanika körül valóban vannak túlzások, mert amennyire üdítő a könyörtelensége és az egyszerű, de nagyszerűsége (megfelelő kasztokkal, különben tragikomédia tud lenni játékmenetre), azért részben AAA ellentrend is, amire rá lehet csodálkozni, hogy van tétje a halálnak, ami valaha alap volt, ahogy sok indie játéknál ma is az.
Szóval DeS. Én rajongtam a pályáiért. Nem mindegyik körzővel kimért designtökély (némelyik még rossznak is lehetne nevezhető), de az ügyesen lenyitható rövidítésekkel, és a hangulati tartalomra való rájátszással remekül működtek. Az idegesítő Tower of Latria körkörössége és kötéltánca, vagy a mocsárba egyre beljebb mászva találkoznia mérgező dögökkel, a nagy förtelmekkel, majd a végén a megrontott Maiden Astreával.
Bár rajongó nem vagyok, de ha egyszer csődbe megy a Sony, akkor remélem, lesz belőle multiplatform "remaster" :) PS3-on sajnos gyalázatosan futott.
Miután tavaly ősszel én is végigjátszottam a Demon's Souls, már nálam is! De talán egy kicsit kevésbé felhasználóbarát, illetve nem nagyon szeretném fájdítani azon rajongók szívét, akiknek nem áll lehetőségükben kipróbálni. :)
A Dark Soul 2, 3 még nálam is várat magára, de a DeS-t lazán a Dark Souls mellé raknám. A pályákat illetően maximálisan egyetértek: az összekötöttség nélkül is ugyanúgy informál a világról, az azt benépesítő lényekről és a játékos hozzá fűződő viszonyáról. Az apróbb struktúrális különbségek ellenére nagyon hasonló stílusjegyekkel operál, mint az első Souls; talán egyedül a boss-felhozatalát és a zenéjét tekintve tetszett jobban a DeS, de az egészüket tekintve mindkettő zseniális.
Kijelentette viszont hogy nem hiriskodna mar tobbet mert nem ert egyet a valasztott iranyzatainkkal az RWn.
admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."
"okey-dokey!"
csak a fifa 2017-el jatszottam, ami 2016-os jatek :(
szoval en arra szavazok :D
Parizer forever.
Mechanikailag valóban kellemes játék, de nem kizárólag emiatt kiemelkedő a Dark Souls, hiszen akadnak még játékok, melyek helyzetfelismerésen és pontos időzítésen alapszanak. Sokkal inkább ezen elemek a játék többi motívumával való összefonódása emeli ki a játékot a tömegből, és hogy mindezen elemek együttesen képeznek jelentést. A videófelvételekből már csak ezért sem lehet következtetéseket levonni, ahogy a gyakori elhalálozásra és az ezen maszturbáló nihilista szemléletmódok is csak egy (szelektív) értelmezést takarnak. Az első Dark Souls már csak a helyszíneit tekintve is tele van kellemes, már-már reményteli pillanatokkal.
A Bloodborne valamivel sötétebb színpalettával és komorabb motívumokkal operál, de az élmény egészét nem letargikus érzésekhez hasonlítanám, hiszen a vérszomjas vadász bőrébe bújtatásával a játék dinamikája is egy frenetikusabb tempót kapott. Ennek ellenére a széria prózai szépségét és az eltöprengésre sarkalló stílusjegyeket a Bloodborne is ugyanúgy magán hordozza. Mindez már önmagában elegendő lenne ahhoz, hogy a csapongó zsánermaszturbációk fölé emelkedjen a széria, csak az elmúlás témakörét még ennél is ritkábban vetik fel a videojátékok, így nem véletlen, hogy ilyen és ehhez hasonló ömlengéseket lehet olvasni a Souls játékokról.
Nálam az első rész még mindig a Demon's Souls :) Kíváncsi leszek, ha egyszer eljutok oda, abból mennyit nyúlt a Dark Souls 3, a rossz nyelvek szerint nagyon sokat, mert onnan a kisebb ismeretség miatt bátrabban lehetett.
A mechanika körül valóban vannak túlzások, mert amennyire üdítő a könyörtelensége és az egyszerű, de nagyszerűsége (megfelelő kasztokkal, különben tragikomédia tud lenni játékmenetre), azért részben AAA ellentrend is, amire rá lehet csodálkozni, hogy van tétje a halálnak, ami valaha alap volt, ahogy sok indie játéknál ma is az.
Szóval DeS. Én rajongtam a pályáiért. Nem mindegyik körzővel kimért designtökély (némelyik még rossznak is lehetne nevezhető), de az ügyesen lenyitható rövidítésekkel, és a hangulati tartalomra való rájátszással remekül működtek. Az idegesítő Tower of Latria körkörössége és kötéltánca, vagy a mocsárba egyre beljebb mászva találkoznia mérgező dögökkel, a nagy förtelmekkel, majd a végén a megrontott Maiden Astreával.
Bár rajongó nem vagyok, de ha egyszer csődbe megy a Sony, akkor remélem, lesz belőle multiplatform "remaster" :) PS3-on sajnos gyalázatosan futott.
Sors bona, nihil aliud.
Miután tavaly ősszel én is végigjátszottam a Demon's Souls, már nálam is! De talán egy kicsit kevésbé felhasználóbarát, illetve nem nagyon szeretném fájdítani azon rajongók szívét, akiknek nem áll lehetőségükben kipróbálni. :)
A Dark Soul 2, 3 még nálam is várat magára, de a DeS-t lazán a Dark Souls mellé raknám. A pályákat illetően maximálisan egyetértek: az összekötöttség nélkül is ugyanúgy informál a világról, az azt benépesítő lényekről és a játékos hozzá fűződő viszonyáról. Az apróbb struktúrális különbségek ellenére nagyon hasonló stílusjegyekkel operál, mint az első Souls; talán egyedül a boss-felhozatalát és a zenéjét tekintve tetszett jobban a DeS, de az egészüket tekintve mindkettő zseniális.