Jelenlegi hely

Világvégehangulat és üvöltőszoba

Utolsó bejegyzés

Boz képe
Boz

A hülyeség az, hogy úgy adod elő, hogy "ez így van, ez az igaz" és rengeteget általánosítasz.
Én például elég sokat mozgok Pécs és BP között de még sose éreztem, hogy más lenne a levegő.
Pécsett és Kaposváron is "kóstoglattak" már, míg BP-n eddigi tapasztalatom, hogy szóltak a villamoson, hogy nyitva a táskám(nem hiányzott belőle semmi). Szóval mondhatnám, hogy BP pedig milyen király és biztonságos, de nem mondom, mert tudom, hogy ugyanúgy nem az mint bármelyik másik város, pláne ha a rosszabb részeket nézzük.
Közlekedésre azt tudom mondani, hogy Pécsett is simán tudsz egy órát utazni és BP-n is tudsz 20 percet, attól függ most mit nézünk pontosan.
Egészségügyet nem vágom, eddig csak Kaposváron volt szerencsém kórházat látogatni, de úgy tudom, hogy többnyire mindenütt ugyanolyan szar.
Sportolás és hasonlóra meg már nem is tudok mit mondani. Mi nincs? Uszoda? Futópálya vagy mi kell?

Még hozzátenném, hogy nem azt akarom mondani, hogy főváros jobb lenne mint vidék, mert nem az, csak más.(Oké, az alapján már mondhatjuk, hogy akinek a más kevésbé tetszik akkor az rosszabb lesz, de érted...)

Éljenek a videojátékok!



tehát tájékozatlan és tapasztalatlan vagy, ezért amiket én írtam több évnyi tapasztalattal, millió rokon és ismerős élményeivel, stb. alátámasztva az hülyeség, mert pont téged nem zavarnak bizonyos dolgok. Úgy látom meg van Zaxx utódja :D



Akkor /thread, mert bárki bármi mást mond amit te állítasz az úgy se úgy van. Minek is áll le veled még bárki "beszélgetni". Nem értem.



Prágában mondjuk tényleg csak pár hetet töltöttem, ha összeadjuk, de lepukkant épületet/utcákat mindenhol fogsz találni, talán Zürichben nem. De maga az érzés amikor ott vagy sokkal jobb, megnyugtatóbb, mint Pesten.
Varsóban és Bécsben viszont évekig éltem és garantálom, hogy magasan verik Pestet minden téren. Annyi, hogy előbbit úgy szétbombázták, hogy alig látni bármilyen szép régi épületet és kicsit betontenger feeling van néha, de pl. olyan park van a belvárosban így is, hogy a városliget egy koszos kertnek tűnik mellette...



Én nem érzésből böktem rá, hogy egy vidéki város meg Pest ugyanolyan, csak utóbbi nagyobb és ezért tűnik rosszabbnak. Csak elég lenne megnézni bűnügyi statisztikákat. Vagy ismerni a közegészségügyet, közoktatást, sport infrastruktúrát, tömegközlekedési rendszereket vidéken és ott, stb. Mert én ezeket nagyon behatóan ismerem, ezekkel foglalkoztam évekig. De egyébként a levegőtisztaságra is objektív adatok állnak rendelkezésre, ha valaki nem érzi az orrával :D



Nekem nincs bajom a vidékkel. Persze kevés a versenyképes munkahely, de ugyanilyen versenyképtelen az emberek hozzáállása is. Ennyi problémás "ejj de ráérek, délután meccset nézek" iparossal, vállalkozóval csak vidéken találkozni.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



talán Zürichben nem

Nem a faszt nem. :D Meg amúgy 400k-s várost ne hasonlíts már egy pesthez. Ezzel az erővel elővehetnénk Reykjavikot is ami szintén mérföldeket ver pestre minden szempontból szvsz.

Varsó az valamennyire cheat ugyebár, de tény, hogy a lengyelek bámulatos mit művelnek az elmúlt 10 évben. Krakkó szintén durván feljött. (bár erről csak lengyel munkatárs mesélt)

Igazából engem izomból taszít bármilyen nagyobb város úgyhogy mindenhonnan menekülnék ami 150k-nál több emberrel rendelkezik (kivéve Reykjavik, de az más, meg Reykjavik is love szóval...). Rómából is menekültem volna pár nap után. Az az infrastruktúra meg a sallang ismerete nélkül is egy olyan fertő, hogy az egyszerűen bámulatos. Catania szintén. Borzalom.



Talán, mert mindent sokkal hamarabb el lehet intézni úgy több idő is jut élni...


Boz képe
Boz

lel, feladtam, kár hogy múltkori Társadalmi Kísérletednél végül kihagytad az említett öngyit

Éljenek a videojátékok!



de pl. olyan park van a belvárosban így is, hogy a városliget egy koszos kertnek tűnik mellette...

Ezt mondjuk én sem értem. Némelyik városban olyan putri terek vannak, hogy csak na. De pl Egerben meg ott van az érsekkert ami kurva jól néz ki. Olyat vagy hasonlót miért nem tudnak máshol csinálni?



Igen, el lehetne intézni, ha jönnének. De ők úgy szeretik csinálni, hogy váratnak pár napot, és aztán jönnek át 500 méterről, hogy megcsinálják a fél órás melót.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Rómából is menekültem volna pár nap után. Az az infrastruktúra meg a sallang ismerete nélkül is egy olyan fertő, hogy az egyszerűen bámulatos. Catania szintén. Borzalom.

Róma egy takaros kisváros Nápolyhoz képest.



ohohooóóóó, Nápoly... Állítólag sokat javult az elmúlt évtizdekben, én úgy 15-20 éve voltam és olyan volt mint a pusztulatok a Shadowrunban... Ember magas szemét, csövesek narkósok mindenhol, stb...



Pesti témához:
Az albi sokkal drágább mint vidéken és a szolgáltatások is drágábbak, de az alapvető megélhetés ugyanannyi mint bárhol máshol az országban. Ott is van teszkó, ugyanannyiba kerül a vajas kenyér mint Szegeden vagy Veszprémben. Ami miatt szopás, az az utazgatás legyen az BKV vagy autó. 1 évet melóztam Budán, Gödről ingáztam be a nyugatiba, onnan 4-es 6-os villamossal át a Petőfi hídon, onnan meg irány gyalog a T-Mobile. Meló után ugyanez meg vissza. Isteni volt napi 3-3.5 órát ezzel tölteni :D.
Nyilván preferencia kérdése ki mit kedvel, van aki imádja a nyüzsgést, van aki inkább a nyugisabb szellősebb közeget szereti. Én az utóbbiak közé tartozom. Szerencsére egész jó fizum van vidékhez képest, így végképp semmi nem motivál, hogy felmenjek Budapestre. Most is ingázok, ugyanis egy kis faluban élek a családdal, tehát minden reggel autóval be a városba, délután/este meg vissza, de még így is csak napi 1 órámat viszi el ez az egész :D.


Tno képe
Tno

3 műszakos építési vállalkozókat!!

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Építési? Ne is mond! Csávó elkezdett nekem hisztizni a telefonba, hogy ő nem tud emailt küldeni. Aztán majd bízzak rá kivitelezést 30 millió értékben, mert az üzlettárs szerint amúgy "jó szakember".

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



és a melegbár hány percre van? :Đ


Tno képe
Tno

Igen, hát a két ünnep közt pl. én is azzal foglalatoskodtam, hogy levelet küldtem apámnak, mármint apám ismerősének, csatolmányokkal. Egyébként a jelenlegi, meg az ezt megelőző családi házat is nagyrészt ő (apám) építette.:P

Szerk.: Hozzátegyem, hogy freemailre kellett, max. 5 megáig (mert ha ennél nagyobb levelet küldesz, akkor csak egy linket kapsz ugye, amiről letöltheted a dolgot, majd egy hét után törlődik vagy hogy, és ez ugye már túl bonyolult), az apám új telefonjával (amit nyilván nem tud kezelni, de benne maradt ebben az "új mobil" flashben, szóval max. 2 évente vesz egy újat) készített, természetesen 8 megapixeles képeket? Nem, ez már túl sok és hosszú lesz. :D

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Ezen a vidék vs Budapest témán mindig jót szoktam röhögni, főleg mikor jönnek az általánosítások, pláne a külföldi városok összehasonlításával.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



+1 :)



nah, az escortot meghaladtad? :D



Napoly <3

Regen minden jobb volt.



Azt a büdös okadek levegőt szívják állandóan amitől már akkor rámjön a hányinger ha kiszallok kocsiból

:DDD csak semmi onellentmondas. maradj a kocsiba es csinalj tobb "budos okadek levegot"

Egyébként tényleg nem tudom mire veritek Pesten a kis gyikotokat.

pornora. ugyanugy mint a videkiek.

De arcoskodjatok csak a buzolgo kis emberkarambol... :D

en ugyan nem lattam semmifele arcoskodast, beloled tort ki az elnyomott foldmuves igy ranezesre.:)

vilag eletemben budapesti voltam, de kulfoldrol nezve roppant vicces ez az ezereves faszmeregetes. perpill egy cca 10 millio lakosu nagyvarosban lakok. a celom, hogy eleg zset osszekarmoljunk ahoz hogy lekoltozzek egy elhagyatott videki tengerparti hazikoba. ;)

"okey-dokey!"



Inkabb nem is olvasom el a bulshitstormot :D

Szerencsere laktam 800 fos telepulesen is, 75 ezres telepulesen is, 1.5 millios telepulesen is, 10+ millios telepulesen is, szoval a boromon ereztem a kulonbseget. A szazezres nagysagrend meg kimaradt, de az is tervben van, a kandidatusok mar megvannak. Egy bizonyos szint felett a meret tok irrelevans (ez a meret hatar nagyon mas orszagok kozott) es ugy altalaban, a meret alapvetoen semmi pozitivat vagy negativat nem garantal. Inkabb csak egyeni preferencia, picsogni meg felesleges miatta, csak magabol csinal luzert az ember, aki ezen picsog. Az en preferenciaimmal eddig a meret egyenesen aranyos volt a minoseggel, de elenyeszoen kicsi a minta, szoval nem hiszem, hogy ez altalanos lenne, en sem koltoznek semmi penzert csomo nagyvarosba, pedig jelenleg a nagyvarosi eletet preferalom.

Regen minden jobb volt.



bocs nemtomman szerkeszteni. utana tovabb olvastam.
a melyik nagyvaros nez ki jobban temahoz:
nezzetek korul szingapurban vagy hongkongban, berosaltok. elere vasalt vasfegyelem, rend, tisztasag, a vilag legmagasabb szinvonalu tomegkozlekedese, technika (igyen wifi/szuper occso net, meg a mcdonalds is hazhoz szallit).
persze hozza kall tenni, hogy a nagymeno magyar fizetesbol cirka ket het alatt ehen hal a zallampolgar. szingapurban ha az utcan iszol egy korty asvanyvizet/eldobod a csikket(barmilyen szemetet)/ragozol 500 dollar bunti.

itt hanoiban az utcan hugyoznak a jardan esznek mindent lehet ami nem tilos (de meg azt is) viszont geci budos, qrva koszos, tyukok es kutyak rohangalnak a balvarosi butikok elott is(meg benne is), a szemetet a jardamelle b@szva gyujtik es az 50 fokban rohad-kulonoskeppen a kajamaradekoknak van remek "illatuk".
sztem budapest egesz jo atmenet a rend/fegyelem/tisztasag meg a total mindent szabad de kaosz van es mocsok -varosok kozott. persze lehetoseg szerint soha az eletbe nem koltoznek vissza. de kb egyaltalan MOra sem.

"okey-dokey!"



Budapest tuti boven a vilag tisztabbik, rendezettebb, fegyelmezettebb felebe tartozik globalisan tekintve. Eselyesen meg Europan belul is, nemhogy globalisan.

(azt is divat elfelejteni, hogy egy atlag magyar a vilag felso 20%-aba tartozik bevetelei szerint - es nem fovarosi mernok meg bankar, ok a felso 2%-ban vannak kb vilagszinten)

Regen minden jobb volt.



a jelenlegi nagykovetunk nekem pl brusszelrol meselt horror sztorikat. tisztasag (patkany hegyek) kozbisztonsag - utcai rablasok.
budapestet meg az ejszakai eletert kell megbecsulni, az meg az un "civilizalt"varosokban is vicc. londonban is bezar minden 11-12 korul. n nagyon butan neztem amikor megtudtam, hogy nincs hajnalig pubolas.

"okey-dokey!"



New York is egy koszfeszek Budapesthez kepest es a kozbiztonsag meg a kozlekedes is rosszabb (fun fact: tobbszor gyulladt ki alattam metro New Yorkban, mint Budapesten). Orlandoban, E-Amerika udulo fovarosaban meg annyi hajlektalan van az utcan, mintha egy varosnyi Blaha aluljaro lenne. De kanadaban is jartam hanyinger mocskos varosban, nagyon orultem, hogy ceges ut volt, nem nekem kellett fizetnem.

Ejszakai eletet meg tenyleg teljesen mashogy ertelmezik. USA-ban kisvarosban laktam, ott ez a fogalom nem igazan letezik es meg az esti kocsmazasra is kocsival kell menni, olyan messze van. Egyik haver meselte nemreg, hogy alig varta, hogy felmarkolja a lovet Cupertinoban es koltozzon vissza Budapestre, megvonasi tunetei voltak. :) Ha valakit a kocsmazas meg a bulika erdekel, inkabb K-Europaba meg tavolkeletre menjen (esetleg alkesz Ausztalia meg Uj Zeland), Ny-Europa meg USA labdaba se rug (par unalmas, fake helyet leszamitva, mint Miami meg Vegas).

Regen minden jobb volt.



Én szoba se hoztam a méretet, én azt mondtam, h BP úgy ahogy van egy putri város.
Az meg h vannak nála nyugaton rosszabb helyek (amúgy tuti nincs Európa szinten a jobbik felében a nagyvarosoknak) az a sok afrikai bevandorlonak meg balkani, török embereknek köszönhető, ők tették egy fertove pl. az általatok is említett Brüsszelt. Na Brüsszel tényleg sokkal gazabb, mint Pest ezt aláírom.
Szingapúrt meg értelmetlen bármivel is osszehasonlitani annyira egyedi, én nem laknek ott hosszútávon. Nekem a kedvenc városom ahol eddig éltem hosszabb időn át az Vancouver, de sajnos a kinti rokonom azt mondta h azóta ott is szépen atalakultak a dolgok, kb. A város fele már kínaiak kezében van :/
A késelős idegbetegekkel telített londoni éjszakai élet meg vicc.
Ez a hülye szöveg meg h az átlag magyar a világ 20%-ba tartozik :D a világ = nyugati társadalom egy magyarnak. A sok nyomorult afrikai, del-amerikai, azsiai kit érdekel ebből a szempontból, nem ők azok akikhez mérjük magunkat, másik halmaz.



Jah, a titok nyitjatovábbra is az, hogy külvárosba kell költözni. Egy kertvárosi lakó-pihenő övezetben megvan a "vidék" előnye (levegő, közeli park/zöldterület/kisebb erdő bizonyos helyeken, csend a kertben is, ha épp nem építkezik a szomszéd, stb), és a nagyváros legtöbbje is (van rendes net, szolgáltatási háló, tömegközlekedés, a boltok kiszállítanak, stb...) Lehet, hogy kb egy órát BKV-zok bárhova belvárosba, de nem cserélném belvárosi lakásra.

budapestet meg az ejszakai eletert kell megbecsulni, az meg az un "civilizalt"varosokban is vicc. londonban is bezar minden 11-12 korul. n nagyon butan neztem amikor megtudtam, hogy nincs hajnalig pubolas.

Jaja, Dublin ugyanaz. WTF :D

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!