Jelenlegi hely

Anime - manga

Utolsó bejegyzés


Ezzel sajnos teljesen egyetértek. :(



Amúgy határozottan fejlődik a technológia, csak én úgy vélem, hogy az alkalmazása inkább egy hasznos kisegítője lehet a rajzolt filmeknek, semmint felváltója. Például a most aktuális The Boy and the Beast esetén a sok-sok gyalogost ezzel oldották meg tippre, de már nagyon jól mozognak - ellenben mondjuk a (kisebb költségvetésű) pár éves Highschool of the Dead zombijaival, akik inkább tűntek robotnak, mint élőholtnak.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



elsősorban nem is magaval a CGI mivoltával lenne problema, hanem hogy a létminimumra veszik a budget-et azzal is. Rettentően olcsónak érződik (mintha valami webes flash animációt néznék). Plusz ha ez nem lenne elég, pont a CGI miatt lehetne végre tök sima 60 fps a végeredmény, erre azt is leveszik 12 FPS-re. Vat the fug ugye. :D

Látszik hogy bagóért dolgozik szinte minden stúdió lassan arrafelé, pár nagyot kivéve talán mint a Ghibli.

Amúgy a lovercraft irányt, kreatívitást, stb üdvözlöm persze, csak a kivitelezés ugye.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



túlzásokba estek

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.




rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=YPdA3z2vd-M&feature=youtu.be

mindig is tudtam hogy nagyon kemény ez a jiggly :D

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Őszi anime-szezon sorozatai:
http://anidb.net/perl-bin/animedb.pl?tvseries=1&show=calendar&last.anime...

Ami engem megfogott / érdekel:

Shuumatsu no Izetta / Izetta - The Last Witch

In 1940, a devastating power witch named Izetta wakes up during the war, after a long sleep.

Drifters
Hellsing mangakától. Ahogy látom Alucard most épp szamurájkardokat kapott. Túl sokat nem várok, valszleg hatalmas bukás lesz belőle, mint ahogy a azt már többször megesett hasonló egymangás mangakák második cuccánál. A trailer azonban kifejezetten pofás:
rwurl=https://youtu.be/FoT1lVGiDhU

Luger Code 1951

The story centers around the young linguistic genius and university professor Testa. He is introduced by his senior, Sergeant Rossa, to the Allied Cryptanalysis Department. There, he is tasked to break the enemy werewolves' code, which the werewolves are using to encrypt their radio transmissions. Testa is astounded, as the only sound the encrypted code produces is the howling of a wolf. His research yields no results, and he resolves to capture a live werewolf for better cryptanalysis. After exhausting all possible means, he finally finds a female werewolf, Yonaga.

Aijin 2
A mozit nem láttam, de a manga addig jó volt, amíg olvastam.



Dirftershez némi spoiler:

ShowHide spoiler #


Jajj...bazz. Júl hangzana, ha nem láttam volna az eddigieket. Az ok, hogy trélerben jól néz ki a sok akciójelenet, aztán úgy is az lesz, hogy a 2/3 játékidőben olyan jó japán módra modoroskodva pofáznak és nyammognak hülyeségeken.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Ha esetleg valakit érdekel, trailerek a most kezdődött szezonhoz:
http://kotaku.com/your-fall-2016-anime-guide-1787517639



Drifters
Értem én, hogy nagyon filmesre akarja venni, de a tizenvalahány FPS-es rajzfilmnél nagyon szarul veszi ki magát a kamerarángatás. Ezt leszámítva "emészthető" kategória. Japán történelem fanok valszleg jobban élvezik. Vagy harakirit követnek el, mert pl egy 60+ éves szakállas férfiből 19 éves, női VA-t kapott trap lett.



Kindle Manga verzió
tl;dr:
32GB
6", zoom funkcióval
elviekben 33%-kal gyorsabb lapozás
16,280 yen, de egyelőre csak Japánban



berserk bluray vs tv. Avagy ahogy a sankaku megírta, “Now With Nipples & Less 3D CG!”
(bal oldali a bluray)
rwurl=https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=A1RBp3oTLIA



Látta itt valaki a Ghost in the Shell 2.0-át (a 2008-as remake-et / remastert)? Érdemes?
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Q4-XGLXgHi4
A tréler alapján nem igazán vagyok meggyőzve.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Érdemes?

az attol fugg mit varsz tole.

Ha egy kis nosztalgiat, azt megkapod, de semmi ujat amugy. Cicomaztak rajta itt ott keveset es ujrakiadtak.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Nekem az jön le a fanmade előzetesből, hogy eléggé hozzányúltak az eredeti képi világhoz a rossz értelemben, a CG meg elég szarul néz ki. Lehet, hogy maradok az eredetinél inkább.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Jól teszed.
Edit: meg a mangát javaslom még. Tök más, de jó.



Őszintén szólva nekem kurvára nem tetszett, hogy női szinkronra cserélték a puppetmaster hangját. Épp attól volt olyan életidegen, hogy még a hangja se illett a testhez.

Ezen kívül is van "néhány" hibája, mint pl az említett CG, de nekem ez volt az amitől azt mondtam, hogy shift-delete, az eredeti úgyis megvan ilyen-olyan-amolyan kiadásokban.



a puppetmaster hangját

Tökéletes volt a hangja az eredetiben! Libabőrös leszek ahogy beszél. Elnyom minden más hangot maga körül úgy, hogy nem is hangosodik... nem felülmúlható hangmérnöki munka.





feelz. :D

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."


KMZ képe
KMZ

Berserk S01 (2016)

Az első anime aminek nagyjából meg tudom bocsájtani az öklendetes 3d-t, mert azért elég hű lett a forrásanyaghoz,tökjó a zenéje (persze kivéve az introt és outrot ami a szokott nyálszar) végre belerakták Puckot (+alapvetően jó hogy újraírták az első részt, a klasszik animének kb. az volt a leggyengébb része ami lehet hogy elriasztott egy csomó potenciális nézőt) a mangában kicsit kétkedve fogadtam az elején a kis tündért de kurvára kell bele ez a könnyed kis vonal.
Azt hittem kevés lesz a 12x20 perc a Conviction Archoz, de szépen besűrítették. A Falcon of the Milleniumhoz mondjuk inkább 20 rész dukálna, remélhetőleg a Fantasiat meg befejezi 2018 körülre a csávó, ha már ilyen ütemben dübörögve veszi fel a szálat az új sori.

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Én sose bírtam az ilyesmit, de ennek az intrója szerintem marha jó.

rwurl=https://youtu.be/cDbctEO2qjQ

ibi amentia latet




5/7

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



mangák, amelyek fordítását 2016-ban fejezték be és hosszabbak 20 fejezetnél:
http://imgur.com/a/2dEcf
Enjoy!



rajtam kivul nezi valaki a Dragon Ball Supert? Ha valaki nem ismerne, viszonylag regota megy mar, uj DB sorozatot inditottak vegre ismet, gyakorlatilag a DBZ-t folytatva. Most inditottak az angol dubot is, bar en soha nem stresszem erte ha nem is volt.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Nézem, de egyre kevésbé tudom, minek. Talán majd ez a Universal Survival arc...

ibi amentia latet



ja most hogy keszen volt az elozo saga, kaptunk egy par fillert (mar az elejen kb vagni lehet tipikusan hogy yep, filler lesz, pl amikor Dr Slump megjelent vagtuk hogy abbol semmi komoly nem sul ki). Amit varok en is mar nagyon az egybevont univerzumok tournamentje, amit kb rogton az elozo 2 univerzum tournament utan. :D

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!