A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #15: Az Agyar háborúja – első fejezet

Elöljáróban meg kell jegyeznem a mai cikkhez, hogy ez lesz a leghomályosabb, legpontatlanabb az eddigiek közül: a történet, amit el fogok mesélni, értelmezhetetlen az Ősatyák bizonyos tettei és a Hórusz-lázadás néhány epizódja megemlítése nélkül. Erről az időszakról azonban a negyvenedik évezredre kevés, és ellentmondásos adat maradt fenn (más szóval a Games Workshop minden adandó alkalommal gyökeresen, rendszererint homlokegyenest az előző kiadással ellentétesre változtatja meg a hivatalos háttéranyagot). Ha az ellentmondások feloldására tett kísérleteim során az információk torzultak volna, az olvasók szíves elnézését kérem.

És most állítsuk fel a  színpadot, amin ez a több mint tízezer évet átölelő saga játszódni fog. Két ősi rend szembenállásáról szól a történetünk, és mivel mindkettőt alapjaiban formálta a világ ahonnan származnak, illő, hogy elsőként ezekről essék szó.

Fenris, a farkasok világa. A Segmentum Obscurus galaktikus déli részén, a Rettegés Szeme közelében található, az azonos nevű rendszer bolygója. Besorolása szerint halálvilág. Ezzel a mérsékelten megtisztelő névvel azokat a planétákat illeti a Birodalom, amelyek életre ugyan épphogy alkalmasak, de a körülményeik és/vagy az élőviláguk halálosan veszélyesek az emberre. Ilyen halálvilág még számtalan más között Baal és Krieg radioaktív, mérgező bolygói, vagy Catacha, ahol a mondás szerint nem hogy minden növény és állat embert akar enni, de a legtöbbnek sikerül is… Még ebben az illusztris társaságban is előkelő helyet foglal el Fenris. Szabálytalan pályáján az év legnagyobb részében extrém távolságra kering sápadt napja, a Farkasszem körül. Felszínét – a sűrű vulkáni tevékenység gócpontjai kivételével – jégpáncél borítja, a bolygó legnagyobb részét uraló óceánjai befagytak, a jég felett dermesztő viharok tombolnak. A fagyban óriás, csak itt honos élőlények harcolnak a túlélésért. Ilyen a Földön a jégkorban élt lényre emlékeztető óriásszarvas; a két lábra egyenesedő, bundás, rinocérosz-vastagságú bőrű ragadozó amit a helyiek trollnak hívnak; a szárnyas őshüllőket idéző, a vulkánok és gejzírek felhajtóerejét meglovagolva vadászó sárkánygyík, illetve a szárazföld csúcsragadozója, az igásló méretűre megnövő fenrisi farkas. Ahogy a bolygó közelít napjához, az óceánokat borító jég megolvad. A víz felső rétegeiben hihetetlen sebességgel és vastagságban elburjánzik a plankton, amire óriás halak rajai jönnek a felszínre. Rájuk vadásznak a hatalmas tengeri kígyók, és a gigászi, karmos-fogas polipszerű krakenek. Ezek a titánokkal vetekedő méretű csápos borzalmak, és a Catachan ördögök szoktak lenni azon tudósok kedvenc érvei, akik szerint a Tiranidák a régmúltban egyszer már jártak a galaxisban – mi más magyarázhatja, kérdik ők, ilyen rémek létrejöttét?

A tengeri sereglet, amilyen hirtelen elburjánzik, olyan gyorsan petéket is rak, és menedéket keres – ugyanis ahogy a bolygó tovább közeledik a Farkasszemhez, a hirtelen változó gravitáció felnyitja az instabil, egyenlítői tektonikus lemezeket. Az ekkor menetrendszerűen bekövetkező kataklizma felforralja az óceánt. Földrengés, szökőár, vulkánkitörések rázzák a planéta legnagyobb részét. Kénköves miazma, forrongó tenger ostromolja a legnagyobb szigetek, és az egyetlen állandó kontinens, Asaheim partjait. Sok sziget megsemmisül, és újak születnek – majd lassan csendesedik a vihar, ahogy Fenris távolodni kezd a napjától, és újra beborítja a jég.
A birodalom átlag polgárai számára valószínűleg halálos ítélettel érne fel egyetlen napot is a bolygón tölteni. Mégis lakják. Az itt élő törzsek – nem meglepő módon – elképesztően erősek, szívósak, kitartóak és ádáz harcosok. Folyamatosan vándorolnak a jégen és az óceánon, vadásznak a hatalmas állatokra, és harcolnak egymással a szűkös lakható területekért.

Erre a fagyos pokolbolygóra vetette újszülöttként az őt elragadó Káosz a legendák korában a Császár egyik gyermekét, a később Leman Russ néven ismertté vált Ősatyát. A történelem egyik legnagyobb harcosa ezeknek a büszke, harcos túlélőknek vált vezérévé, belőlük toborozta később a Császár technológiájával, saját genomja felhasználásával légióját, az ő bolygójukon építette meg legendás erődjét, az Agyart. És ők adják azóta is Russ fiainak, az Űrfarkasok Gárdistáinak utánpótlását.

Prospero. Ez a bolygó távolról sem olyan barátságtalan, mint Fenris, de azért túl sok jót sem mondhatunk el róla. Nem feküdt közel egyetlen kereskedelmi útvonalhoz sem, a közeli rendszerek nem voltak gazdagok nyersanyagokban, magán a bolygón is szűkösek voltak az erőforrások – egyáltalán, igen kevés oka volt bárkinek is, hogy idelátogasson. Lakói éppen ezért választották. A mutánsokra és pszionikusokra lesújtó megvetés és pogromok elől menekültek ide korszakokkal korábban. Virágzó társadalmat hoztak létre, egyiptomit idéző építészetű városállamaikban a tudást előbbre valónak tartották az erőnél. Fehér márvány és aranyos fém borította piramisokkal ékes fővárosa, Tizca kellős közepére vetette ki magából a Káosz Magnus Rubricatust, a csecsemő Ősatyát. Pszionikus-tudós népe uralkodójává vált, mérhetetlen erejű psykerré, és e népből, saját DNS mintájával alkotta meg a Császár segítségével Gárdistáit, az Ezernyi Fiakat.
 

Leman Russ, és számos más Ősatya is a „boszorkányság" teljes tilalma mellett érvelt, és a Császár nekik adott igazat. Betiltott minden pszionikus tevékenységet az Ember Birodalmában a Navigátorok és az Asztropaták kivételével. Magnus látszólag elfogadta a döntést, ám ahogy gyanún felül érezte magát, Prosperón még jobban belevetette magát a tiltott tanok kutatásába. Ekkor is a jóindulat vezette még, sőt, hű maradt a Császárhoz akkor is, amikor Hórusz elbukott. Hatalmával tudomást szerzett annak démoni paktumáról, és miután hasztalan próbálta telepatikus könyörgéssel meggyőzni, hogy térjen észhez, elkeseredett lépésre szánta el magát. Hogy ne kelljen az asztropaták az ő módszeréhez képest megbízhatatlan, és lassú híradására hagyatkoznia, személyesen indult el lélekben az Immatériumon át, figyelmeztetendő a Császárt a lázadásra. A hipertér a szokásosnál is könnyebben engedte átszáguldani a végtelen űrön, Terrától azonban minduntalan visszatartotta valamilyen erő. Egy hang segítséget kínált neki az áttöréshez, és Magnus, már megint óvatlanul, belement az alkuba. Megnövekedett erejével áttörte az akadályt, a Császár palotájába juttatva saját magát – és a warp démonait. Magnus megrettent az általa okozott kártól, rémülten esedezett a Császár bocsánatáért, de még mielőtt fontos üzenetét átadhatta volna, atyja dühében elűzte szellemét Terráról.

A démonokkal vívott szörnyű harcot Magnus már nem láthatta, de így is rettentő lelkifurdalást érzett. Kész volt a Császár ítélőszéke elé állni. És valóban, Leman Russ parancsot is kapott hogy fogja el, és hozza a Mindenek Atyja (így hívják a császárt az Űrfarkasok) színe elé Magnust. Az árulóvá lett Hórusz azonban tudván, hogy Magnus leleplezhetné, megmásította a parancsot. Fenris fiai számos erősítéssel, az ő hamis utasítása alapján immár azért érkeztek Prosperóra, hogy kivégezzék a Vörös Küklopszot, mind egy szálig kiirtsák a népét, és porig rombolják a világát. Egyes legendák szerint Magnus üzenetet küldött Russnak egy a császárhoz biztosan hű gárdistával, melyben felajánlotta: kész fogolyként a kezébe adni magát. A hírnök azonban nem az volt akinek gondolta, hanem egy démon, az Alakváltó. Hamis, megnyugtató válasszal tért vissza látszólag, és mivel Magnus biztos volt a könyörtelen, de igazságos farkas becsületességében, leeresztette a bolygó mágikus pajzsait, és feloldotta delejes orbitális védelmeit, szándéka tisztaságát jelzendő. A farkasok a Császár elit őrségével és az anti-psyker Csendes Nővérekkel megerősítve totális támadást indítottak a bolygó ellen. Magnus döbbenten látta ezt, de nem szállt szembe velük személyesen, az utolsó pillanatig reménykedett. Az Ezernyi Fiak elkeseredetten védekeztek, a támadók azonban végül minden ellenállást letörtek a főváros felé nyomulva. Ott, alkotásai és népe balvégzetét látva, Magnus dühe végül eluralkodott felette: felvette a harcot Russal. Titáni párbaj vette kezdetét, melyben Magnus is kitépte Russ egyik szívét, ám a farkasok atyja végül eltörte a küklopsz gerincét. A haldokló Ősatya elmondta utolsó, hatalmas varázslatát. Lelkét, és valamennyi Ezernyi Fiát, Tizca épületeivel együtt Sortiariusra, a Boszorkányok Bolygójára menekítette, a Rettegés Szemébe.
Magnus teste meghalt, de lelke önálló életet élt, az Immatérium anyagában testesülve meg ismét. Tetézte gondjait, hogy a Warp felerősítette a Fiakat sújtó mutációt, a gárdisták napról napra váltak egyre torzabbá. Magnus önsajnálatba süllyedt, és eleinte nem reagált. Ahriman, a Fiak legnagyobb varázslója és Magnus kedvenc tanítványa rituálét dolgozott ki, mellyel visszafordíthatja a folyamatot. A hatalmas varázslat, a Rubrica szövésében, melybe Magnus tudta nélkül kezdett bele, számos más psyker gárdista is segítette. Egyikük azonban valójában megint az Alakváltó volt, aki szabotálta a varázst. Szörnyű, boszorkányos vihar kerekedett, melynek villámai sorra sújtottak le a Fiakra. Akit a villámok értek, porrá omlott páncéljában, amely bebörtönözte a lelkét – öntudat nélküli gólemmé változtatva az addig intelligenciájukra büszke Fiakat.

Magnus őrjöngött ennek láttán: hatalmával megfékezte a vihart, de már késő volt. Légiója ettől fogva kisebbségben lévő varázslókból, és nagyrészt öntudatlan automatonokból, Rubric gárdistákból állt. Haragja nem ismert határokat. Delejes hatalmával maga elé rántotta Ahrimant, és rettentő energiákat idézett, hogy kiégesse a lelkét. Ekkor azonban ismerős hangot hallott – a démoni jelenlét gúnyosan kikacagta, és tudtára adta, hogy Ahriman csupán báb volt az ő kezében.
Hirtelen mindent megértett. Prosperóra érkezése gyermekként, a Fiak mutációi, a titkos tudás, aminek okán kiesett a Császár kegyéből, a démoni invázió amit akaratlanul a Császár palotájára szabadított, a Farkasokkal való béke meghiúsulása, kedvenc tanítványa jóhiszemű árulása – mind-mind ennek a démoni entitásnak a terve volt. Tzeentchnek, aki a Változás és az Intrika maga, az évszázadokon átívelő játszmájában gyalog lehetett csupán. Legyőzötten fejet hajtott előtte. A megidézett szörnyű energiákat eloszlatta. Nem bírta azonban tovább elviselni tanítványa látását, megátkozta, és száműzte maga mellől.  Ahriman elindult, hogy beteljesítse az átokban megfogalmazott szüszifoszi küldetését: megismerje Tzeentch, a kiismerhetetlen, az örökkön változó, valódi természetét. Természetéből fakadóan lehetetlen feladat volt ez, de ő hű maradt urához, és évezredeken keresztül gyűjtötte a tudást a Káoszról, a leghatalmasabbá válva valamennyi boszorkánymester között. Magnus pedig beszállt Tzeentch nagy játszmájába, és apránként mesterévé vált annak, ő maga démonherceggé.

Az Űrfarkasok hűsége a Császár iránt töretlen maradt. Számtalan dicső tettet hajtottak végre a Hórusz-lázadás alatt és után is. Az egyik, sorban a tizenharmadik hadosztályuk még a Rettegés Szemébe is üldözte a visszavonuló árulókat és Abaddont, bár miután átlépték az anyagi világ határát, többet nem hallottak felőlük.
Russ egy idő után összehívta közülük a legnagyobb harcosokat és törzsfőnököket. Kinevezte vezérükül Veszettkéz Björnt, aki számtalan alkalommal harcolt vállt vetve vele, sőt a Császárral is, majd ő maga elhagyta őket. Megígérte, hogy amikor a legnagyobb szükségük lesz rá, utolsó, legelkeseredettebb, legdicsőbb harcukat vívják majd, visszatér. A Farkas Óráján együtt küzdenek majd.

Fiai jó ideig el sem tudták hinni, hogy távozott: az Agyarban, a hatalmas erődjükben, az év legnagyobb ünnepi lakomáján a mai napig minden alkalommal felállítják székét az asztaluknál, és teletöltik ivókürtjét kedvenc nedűjével, amellyel a nagytermészetű Ősatya a legenda szerint magát a Császárt is az asztal alá itta.
Más gondok is felhőzték azonban a Farkasok bölcseinek homlokát. Vaspapjaik – techgárdistáik – minden igyekezete ellenére génmagjuk egy elválaszthatatlan része, amelynek farkasszerű éles érzékeiket, acélos fogaikat, és ösztönös csapatszellemüket is köszönhetik, hajlamossá teszi a gárdista-jelölteket egyfajta elfajzásra. Gyakran előfordul, hogy ifjú gárdista helyett tomboló, farkasemberszerű rém születik a génmag beültetése után. Akinek a teste, lelke legyőzi magában ezt a szörnyeteget, az Űrfarkasok tagja lesz, a többit kíméletlenül levadásszák. Ez a hiba azonban hatványozódik, ahogy a génmagot másolni próbálják: míg más Gárdistarendek számos utódrendet hozhattak létre, a Farkasok ilyen kísérletei katasztrófában végződtek. Így, bár többen vannak mint más rendek, testvérrendek híján egyedül harcolnak.

Nagyjából ezer évvel a Hórusz lázadás után Sárkányölő Thar Ariak Hraldir, egy nagytudású Vaspap megtalálta a módját, hogy mégis utódrendeket hozzanak létre. Bár az új Génmagoknak még a prototípusai is alig készültek el, a Farkasok bölcsei máris nagyralátó terveket kezdtek szőni. Elképzelésük szerint az új, testvéri Rendek támaszpontjai körülvennék majd a Rettegés Szemét, melynek felügyeletének oroszlánrésze ekkoriban a Farkasokra jutott, és döntő fordulatot hoznának a Káosz elleni küzdelembe.
Az Ezernyi Fiak soha nem felejtették el Russ gyermekeinek szerepét anyaviláguk pusztulásában, és azóta is folyamatosan ártalmára voltak a Farkasoknak. Cserébe az ekkori Farkas vezér, Vassisakos Harek is ahol csak tudta, irtotta e Tzeentch hívőket. Ennek okán Magnus a legkülönbözőbb módszerekkel kémlelte szándékait: így szerzett tudomást a Sárkányölő kísérleteinek sikerességéről. Prospero óta készült a Farkasok elleni bosszúra, és most megérett az idő, hogy megtegye a nyitó lépést…

Ennyi fért a mai cikkbe, de a történet a jövő héten folytatódik.