Jelenlegi hely

Silence trailer

Utolsó bejegyzés

Silence trailer

Címkék:

Az összefoglalóval mondhatni, máris mindent elmondtam, és irány a mozi - de azért a rend kedvéért pár infó a filmről. A múvi Endó Súszaku 1966-os, megegyező nevű regényének második adaptációja - az elsőt még '71-ben követte el Shinoda Masahiro. Scorsese pedig már már 1990 környékétől fogva meg akarta csinálni a saját feldolgozását, ám csak az utóbbi években jutott odáig, hogy a dolog valósággá váljon.

A történet szerint két ifjú katolikus pap az éppen izolációjának fénykorát élő Japánba utazik a 17. században, egyrészt hogy felkutassák mentorukat, másrészt hogy a vallásukat terjesszék. Ott persze pont azt találják, amire az ember számíthat, a keresztény japánokat saját kormányuk irtja tűzzel-vassal, hogy a nyugati befolyás írmagját is kiirtsák. A két főszereplőt Adam Driver és Andrew Garfield alakítják, az idősebb generációt pedig Liam Neeson és Ciarán Hinds képviseli. Premier januárban, ám a magyar bemutatóról még egyelőre nincs infó.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=IqrgxZLd_gE
Szerkesztette: Jabba boy - 2016 nov 23


Passzolom.



Az a színészi játék Garfieldtol elején amikor forgatja szemét meg vigyorog :DD Én eddig se tudta elképzelni mit akar Scorsese ezzel a filmmel, és sajnos most se tudom. Félek, h ezzel most melle nyúlt a mester, ami fura anak fényében, h hány éve még akarta csinálni.



Ha a fiatal papokat valami normális színészek alakítanák, talán még megérne egy misét. De így...

Mondam, vagy tudjátok?

Non serviam



Eredetileg Gael Garcia Bernal és Benicio Del Toro lettek volna a fiatal papok, úgy mindjárt más lenne...



két ifjú katolikus pap

en ugy tudom, hogy jezsuitak. mindenesetre akarhogy is de johet, james clavell miatt minden hasonlo dolog erdekel!

"okey-dokey!"



Úgy van összevágva mint ha valami pörgős akciófilm lenne. Közben meg biztos, hogy nem az lesz. Meg ez a zene is... Ezt kihagyom szerintem.



A trailer vágása és zenéje miatt hagysz ki egy Martin Scorsese filmet? :D

Respect is not given. It's taken.



Ha egy trailer nem tud meggyőzni arról, hogy ezt nekem látni kell mindenképpen (DE legalább egy "ez jónak tűnik" érzést kiválthatna) akkor miért is kéne megnéznem bárki csinálta is?



Júj, régóta nem volt már ilyen rossz élmény színészi alakításokat néznem egy előzetesben. :D Ezt így nehéz lesz megnézni.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



akkor ide is
rwurl=https://youtu.be/NhxToGSDgNk

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Kirk Lazarus nélkül nem volt teljes B-)


LY képe
LY
Donator

Tehát Mance Ryder megbízza Spidermant és Kylo Rent, hogy mentsék meg Rha's Al Ghult



But the Glorious Nippon Steel, Folded Over 1000 Times® conquers them all.

ibi amentia latet


Lou képe
Lou
Donator

aaaaand nope.

speciel a színészek miatt még érdekelne is, még ha le is fikázza a többség ezen "ifjakat", de a téma kurvára nem izgat

"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King



Szerintem örvendetes, hogy újra felfedezte a filmipar magának a vallást. Életünk legmeghatarozobb része a hitünk, de sajnos a nagy rohanasban egyre kevésbé kap figyelmet a mindennapjainkban. Sőt, van egy nagyon komoly ateista, materialista réteg, ami mutatja, h mennyire rossz irányba halad a vilag, de erről azért az egyházak tehetnek főleg.
Külön érdekesség, hogy a zsidó Andrew Garfield a Hacksaw Ridgeben és ebben is keresztény, melyen vallásos karaktert alakít.



:DDD

ibi amentia latet


CJ képe
CJ

:DDDD

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



:DDDDDD

"okey-dokey!"



Én pl. nem vagyok vallásos, de a vallás mindig is érdekelt, szóval nem hiszem, hogy az ateizmusnak olyan hatalmas nagy köze lenne ahhoz, hogy milyen filmek készülnek Hollywoodban (az aktuális trendeknek nyilván van, de mivel a katolikus egyház emberemlékezet óta nem volt "menő", így nem hiszem, hogy ez közrejátszana), és egyébként elég sok ilyen mozit gyártanak még mindig, a gond csak az, hogy a többségük szar. A vallás egy baromi érdekes téma, amiből rengeteg frankó dolgot ki lehet hozni, csak manapság mintha félnének attól, hogy komolyabban hozzányúljanak. Régen nem volt ez így (pont Scorsese-től ott a Krisztus utolsó megkísértése), erre manapság csak olyan sematikus unalombombákra telik, mint a Son of God, a Noé meg az Exodus. Kár, de legalább Mel Gibson csinálja a "Passió 2-t", ő meg elég kattant, szóval érdemes lesz figyelni rá (mondjuk a Passió nem sok embert háborított fel, a többség csak nézett azon, hogy 500 hektoliternyi művérrel akarnak benne együttérzést és elismerét ébreszteni).

Külön érdekesség, hogy a zsidó Andrew Garfield a Hacksaw Ridgeben és ebben is keresztény, melyen vallásos karaktert alakít.

Ha mondjuk a sztereotipikus zsidónak kinéző Jason Biggs játszana papot, akkor megérteném, hogy ez neked érdekes, de így nem igazán sikerül.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Majdnem megint beszoptam a trollkodásodat... :) Pfuh, jól nyomod!



Zsidók nem nagyon szoktak keresztényeket eljatszani, derogal nekik vagy nem tom. Meg a rendezők is inkább azonos vallású színészeket szoktak kivalasztani az ilyen szerepekre. Pl. Passional Caviezel nagyon vallásos, katolikus arc volt.
Amúgy ha érdekel a katolikus egyház, akkor lesd meg Az ifjú pápát ami most ment Jude Law-val, elég jól sikerült alkotás.



vagy a Spotlight: Egy nyomozás részletei-t

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Az egy nagyon jó film, de a valláshoz semmi köze, egy kiváló újságírói nyomozós történet.



A szervezett vallási egyházi korrupciónak semmi köze a valláshoz. Duh.

ShowHide spoiler #

ibi amentia latet




Én ezt szeretem tőle nagyon a témában:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=8r-e2NDSTuE



Eredetileg ezt akartam idetenni, de gondoltam nem sértem meg az erre érzékenyek csipkés lelkét. Így most ezért is köszönöm, meg azért is mert nekem is a kedvencem!

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!