Jelenlegi hely

Világvégehangulat és üvöltőszoba

Utolsó bejegyzés

Tno képe
Tno

Talán beírom akkor már hogy a hétköznapi bürokrácia csúcsa nálam eddig az volt, amikor egy ~6 oldalas dokumentumot a szokásos hibák (mondjuk túl ritkás a sor a sorkizárás miatt, így rakjak bele egy elválasztást, oké, ez kicsit extrémebb :D) kijavítása után végül kinyomtatom a 3 vagy akárhány példányban, majd szól a főnök, hogy á, mégse jó, az utolsó előtti oldalon túl nagy hely van kihagyva a lap alja meg a szöveg vége közt, ránk fognak szólni a főnökségen (ahová ugye még át kell küldeni az x-edik aláírásra), hogy pazarolunk a papírral (arra az évre pont ki volt adva a hivatalos ukáz, hogy takarékoskodni kell a papírral), úgyhogy DARÁLJAM BE AZ EGÉSZET, ÉS NYOMTASSAM KI ÚJRA. (nyilván a "hibajavítás" után)

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



nálunk is kitalálta egyszer valamelyik nagyeszű, hogy a takarékosság jegyében, a nem iktatott, egy oldalas (amúgy kidobandó) dokumentumok másik oldalára még tökéletesen lehet nyomtatni.
aztán a benne maradt tűző meg gem kapcsok miatti nyomtató javítások költsége remekül (többszörösen) ellenpontozza a papíron spórolt összegeket.

arról nem beszélve, hogy milyen szexi egy iktatott számla hát oldalán éktelenkedő elavult árajánlat...

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Azért az nem olyan hallatlan dolog hogy egy szerződésből eredeti példány kell. Persze jobb helyeken ilyenkor futárt hívnak és nem Józsefet küldik el.

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr



Az ok DE. Akkor miért nem szóltak 1-2 nappal előtte, hogy ugyan küldjük már el a szerződést oda mielőtt mennek tárgyalásra. Vagy esetleg betolhatták volna a szép nagy arcukat ide ha már itt mentek el Kecskemét mellett. De itt ésszerűség vagy logika nyomát fel sem lehet lelni.



2016
huszonegyedik század

szigorú ellenőrzésű szert a gyógyszertár öt példányos megrendelőn rendelhet, írásban, csakis kézzel.
Van egy fehér, egy szürke, egy kék, egy sárga, egy rózsaszínű nyomtatvány.
Egy részét szabad indigóval, a hosszabbik részét egyesével kell kitölteni. Mindre pecsét, teljes aláírás.
Egyet iktatsz, a többit lezárt borítékban elküldöd, arra is protokoll hogy mi legyen rajta kívül.
Amikor megjön, három visszajön vele, mindegyikre teljes aláírás, pecsét. Egyet abból is iktatsz, a többi lezárt borítékban vissza, arra megint rá a recece...
A cuccról vezetsz egy kartont: amikor megérkezett, arra ráírod a fenti szivárványszínű cucc számát, dátumot, darabszámot, aláírod.
És akkor ez még csak a megrendelés volt.

Nem, véletlenül sem fogadják el elektronikusan.
Mondjuk mostanra már nagyon rutinosan megy, három perc alatt megcsinálom, csak mindíg mosolygok rajta.



Nem semmi. Ilyen nagy pecsétet nem kell rányomni a borítékra pecsétgyűrűvel és piros viasszal mint a régi filmekben? :D Már csak az hiányzik róla.

De szerintem még ezt is tudom überelni.
Van olyan adat amit floppyn kell küldenünk :D Mailben nem fogadják el. Mert az a régi fos program ami bedolgozza csak floppyról eszi meg az adatot :D



Ez nekem mindennapos lett itt Japanban, a pecset a hivatalos, nem az alairas :')

Regen minden jobb volt.



Négy évvel ezelőttig a társadalombiztosító is csak floppyt fogadott el a nagy időszakos TB zárással :-)



Ha jól tudom az OEP nek küldi a kolléga floppyn az adatokat. De, hogy a mai napig azt már nem tudom felfogni.



nekem régebben a nav-nak (lánykori nevén vpop) kellett cd-n elküldenem telephelyenként a vevőnyilvántartásokat. egy ilyen cucc, alig 100-200kb(!) között mozog, és ezt kellett kiírnom, külön külön cd-nként. (egybe nem lehetett) usb szóba sem jöhetett...

szerencsére ez megszűnt mióta van ügyfélkapu, de az is megéri a pénzét

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Ja, hát ezt már meg sem említem, hogy ilyen rendszeresen van nálunk, hogy hoznak egy CD-t vagy éppen DVD-t (mert csak az volt), hogy írjunk már rá 10 db képet...



Az összes sütit amit vettem leejtettem a szoba közepére, mert idiótan csomagoltak be :|


CJ képe
CJ

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....


ShowHide spoiler #

Legnagyobb ellenségemnek se kívánnám ezt. Irodán amúgy nem olyan vészes (de), de gyártásterületen.. szerintem rosszabb, mint a börtön.



RIP SGS2, welcome back 845 :(

http://www.gsmarena.com/vodafone_845-3212.php

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



#1 illetek, -256k
#2 van a hazban digi, en meg a draga telekomnal vagyok 2 ev huseggel. juliusban felhivtam a digit es csodalkoztam is kicsit, hogy csak a mi epuletunkben nincs az utcaban kiepitettseguk... kesobb derult ki szamomra, mikor a foldhivatal kuldott egy bejegyzest, hogy eddig 30/b volt a ez a foshulladek kotrinca, nem 28/b

Parizer forever.



Rohadt céges proxy blokkolja az imgurt és emiatt egy csomó rw-s contentről lemaradok


CJ képe
CJ

Itt az idő munkahelyet váltani ... :D

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Azt millió másik dolog miatt lenne ideje, de mindegy :D



mobilnet, tablet/mobl, aztán kapjákbe.




Új házad van, új csajod, és még gyors netet is akarsz?! Az élet nem habostorta! :)

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Dafuq?! Be kell raktarozni belőle akkor gyorsan.



Fogasléc edition. :)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



haz? csak egy lakas, amiben egyetlen parhuzamos fal nincs :)

Parizer forever.



Kör alakúak a szobák, hogy a rendőrök ne tudjanak sarokba szorítani mi?



-aaz emberek kecskeszar alakú házban akarnak élni

bev. zsaru 2

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Klasszikus!!!



Legjobb dolog hajnali 2:06 perckor a visító telefonra ébredni, mert melóhelyről hívnak, hogy hibát dobott a rendszer. Persze a közvetlenül felette lévő sorból látszik, hogy az bizony egy téves riasztás volt de persze odáig már nem emeli fel a tekintetét mert a végén még kimúlni végkimerülésbe. Inkább felébreszt...
Persze ezzel fel is idegesítettek így nem tudtam visszaaludni vagy 1 óra hosszát forgolódtam az ágyban.



A mai nap új szava: Pendriver! : "Pendrájver"
Ez pontosan így jött ki a szájából az imént a nagytudásúnak.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!