Jelenlegi hely

Kérdések, javaslatok az oldallal kapcsolatban

Utolsó bejegyzés


KMZ írta: Öregedő, folyamatosan fogyatkozó létszámú, zárt kis közösségben akartok fórumozni? Na egy közvéleménykutatás kérdésnek máris elmegy :) én amúgy simán igen!

Szerintem nem gondolsz bele eléggé. Nekem pl. a fórum szempontjából szomorkás hely az RW, mert nem látom azt, amit a HW-n annyira szerettem: a random feltűnő új arcokat, akik nyithatnak egy Bíborka topikot, hogy én évekig röhögjek rajta, de a közösség oszlopos tagjaivá is válhatnak idővel, ezzel színesítve mindenki élményét. Kb. 12 évig olvastam, majd fórumoztam a HW-n, és egyik sem volt ugyanolyan, mint a korábbi (az utolsó 2-3-at leszámítva :D), mert kívülről mindig érték új impulzusok a közösséget, és senki sem szavazott arra, hogy "jó ez így, maradjon minden úgy, mint ahogyan most van".

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Egyelőre nem térnék ki részletesebben, de mielőtt rámegyünk, elmondod, miért volna fontos a személyes preferenciáid alapján az, hogy kéthetente megnézzük Brian egy animált arcarélvezős gifjét? Mielőtt elkezdünk azon gondolkodni, hogy milyen embereket vonzana ide.

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling



Ez a "pornó rossz dolog ééééérteeeem?" magánemberi viszonylatban maximum vallásos/prűd közegben állja meg a helyét.

Ez azért hülyeség, mert az érvből kihagysz mindent, ami sajátossá teszi a helyzetet. Én pl. nem vagyok se prűd, se vallásos, mégsem nézem jó szemmel azt, hogy pornolize fícsört kap az RW.

Azt meg egyenesen nem is értem, hogy miért gondoljátok, hogy a pornó eltántorítja az embereket, és "zárásba" taszítja az RW-t, amikor épp ellenkezőleg működik a dolog, vonzza az embereket.

A "hol vannak az új tagok, akiket még csak most szeretnétek ideédesgetni" című demagógiából kiindulva most én is demagóg leszek: hol vannak a pornó által idecsődített tömegek (oké, beérem egyetlen taggal is, aki csak azért regelt)?

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



My god... Kezdem elvesziteni a hitemet bennetek... :D
Utoljára : Hogy a ferde faszba vonzana bárkit is ide egy REJTETT fórumrész, amiről semmit nem tud az illető?!?!?! Hogy? Haverja meséli majd neki, hogy "te figyelj már haver, van itt egy oldal az interneten, amihez ha külön hozzáférést kérsz, akkor néhány naponta láthatnál pinát, de akár még arcraélvezést is! Én mondom neked, ennél jobb oldal nincs az egész interneten arra, hogy kiverd! Szóval gyere ide, megéri!"
Seems legit :)

És hogy miért fontos? Mert színesíti az oldalt, mert valakit ez érdekel, mert van rá igény.
De most megint eljutottunk oda, hogy ezt a kérdést felhúzhatjuk az összes topicra.
Mellesleg nem értem a többes szám első személyt a mondatodban, ugyanis akit nem érdekel az animált arcra élvezés, az nem kér hozzáférést és nem néz be.
Jeeez.. Nem quantumfizika ez...



"Normál PG-13 oldal" formájában képzeled el az RW jövőjét? Mert azzal a pornót leszámítva is száműzetésre kárhoztatik egy jó adag RW-i rögös báj és egyéniség a közösségből, attól tartok.

Mielőtt jobban kisarkítanád a mondanivalót, hadd éljek a hozzáállásomat jobban szemléltető videojátékos hasonlattal: M-es ratinget szeretnék, nem AO-t.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Aki goatse pólóban jár, az nyilván rendszeres látogatója volt az oldalának.



Akkor mielőtt folytatjuk, csak, hogy tisztán lássam: mert nem akarok az RW-re pornót, egy bigott, keresztény, valószínűleg férfigyűlölő faszkalap vagyok, ugye? Mert továbbra sem arról beszélünk, amit kérdeztem, hogy "DE MIÉRT KELL"? Miért fontos egy ilyen fórumon poreszt látni? Változatosság? Ettől jobb hely lesz a világ? Az indexen is van?

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling


KMZ képe
KMZ

Ugyan ne mondd már meg mit gondolok az RW vagy a HW mögé plz. Az hogy belőled kihozza a szomorkás hangulatot meg a nosztalgiát az a te dolgod, én itt meg tökre elvagyok ezzel a maroknyi emberrel és teljes mértékben leszarom hogy jön-e új tag vagy sem, legyen az nevetség tárgya, avagy leendő oszlopos tag. Forumwise szines ez nekem így is.

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



egyáltalán nem fontos, csak mivel eddig volt és most hirtelen a sátántól ered, ez ad némi okott egy kis értetlenkedésre gondolom én :D



Tehát akkor szerinted a pornó vonzaná a látogatókat, ha nyilvános lenne, urambocsá még a főoldalra is kimenne egy "India Summerben kettőn áll a vásár" kaliberű hír? Csak azért kérdem, mert egy ilyen lépéssel pl. máris kiszorítanád azokat, akik melóban szeretnék megnyitni az oldalt a lebukás veszélye nélkül.

A másik dolog, amit nem értek, az a kocsmás érv, mert szerintem ez legalább akkora hülyeség, mint részemről a pornó által bevonzott embereket számon kérni: mi a kocsmás abban, hogy egymást követő posztokban linkelgetitek a legújabb nagy alakítást a Brazzersről? Ha mondjuk arról lenne szó, hogy linkek kíséretében megvitatnátok a kedvenc műfajokat, szexpozíciókat meg pornósztárokat, azt mondom, legit, de itt nem erről van szó, hanem random anál-cumshot gifekről, ahol max beírja valaki, hogy "mekkora szar élvezés volt már, höhö".

Ti úgy jártok kocsmába, hogy csendes sörözgetés közben telefonon mutogatjátok egymásnak a pornót? :D Én inkább leszek radikális SJW-keresztény, ha ez így megy. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



De hát napról napra, hétről hétre kevesebb az ember, a végén meg ott maradunk, hogy lesz öt ember, aki pornót linkel, az jobb volna?

Komolyan kérdezem, mert ha a stagnálás a cél, az is egy cél, csak mondjuk akkor tényleg nincs értelme egyáltalán annak az X embernek a munkájára, akik folyamatosan frissítik a főoldalt, a törzstag egy mondatos "Hírek a HW team figyelmébe" topikban is megtalálja, amit kell, minek erőlködnek (dünk)?

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling



Nem bírom ki személyeskedés nélkül. Ez most neked szakmai gyakorlat?



A témát már többször érintettem - lásd legutóbbi hosszú hsz-em linkjei -, konkrétan pornó kapcsán, forráshivatkozásokkal. Alapvetően nem a felnőtt tartalmakkal, vagy a politikával van gond, hanem hogy ezek milyen meglévő szemléletmódokat képesek normalizálni. Teszem azt a politikai téma kapcsán lazán megy a zsidózás, cigányozás, mert az illető ilyen habitusú és egyébként is közvetlen a hangnem. Akkor ezen szemléletmódok a fórum többi részére is kihathatnak, hiszen a fórumra is igazak a csoportviselkedési alapszabályok. Például látod, hogy a megmondós, sűrűn zsidózó komment többekből is pozitív reakciót vált ki, akkor másik is az adott viselkedést, szófordulatokat imitálhatják, lásd az oldal sajátos szlengje. Mivel a zárt ajtók mögötti részleget is egyazon emberek frekventálják, így az alfórumok rejtettsége nem tesz sok különbséget.

Az ehhez köthető tűréshatár egyénenként eltér, de azt te is beláttad, hogy az ilyen tartalom szűrő hatású tud lenni. Illetve nem egy moderációs nehézséget is felvethet, hiszen az izmusok számtalan mód megmutatkozhatnak, így a szűrésük is időigényesebb, és a szabálypontokba foglalás is nehézkes. "Tilos a fajgyűlölködés. - De hát a szerecsen kifejezés alatt én nem azt értettem bíró úr!"



Vállalom a döntést. Nem kell pornó.

Akinek hiányozna, az privátban küldje el a mailcímét, és ígérem, hogy hetente küldök körlevélben egy listát az aktuális legjobb 20-30 videóval/jelenettel :D



Ez nekem már fizikailag fáj. Miért nem olvassátok el amit írok? Miért csak nézitek? :)
M-es besorolás : nem az RW lenne M-es. Egy rejtett alfóruma lenne az. Ez olyan mintha azt mondanád, hogy nem mehetnek moziba a gyerekek, mert van olyan terem, amiben játszanak felnőtt filmeket, ezért az egész mozi 18+ only.

De miért kell pornó : Már írtam, csak read only üzemmódban vagy. Mert igény van és és mert színesít.
De mondom, ne állj meg itt, menj tovább! Miért van szükség focis topicra, amikor egyértelműen nem az RW "profiljába" illő téma? Vagy Autós topicra?

Szerintem a pornó embereket hozna : direkt írtam, hogy nem azért hoztam fel, mert szerintem azzal kéne idecsalni az embereket, csak jeleztem, hogy az épp hogy hozná őket, nem taszítaná. Komolyan mondom, mintha minden elhaladna mellettetek, amit az ember ír...



Egész jól érvelsz ahhoz képest, hogy néger vagy. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Ha már itt tartunk, az "Együttélési mizéria" is eléggé kilóg szerintem. De legalábbis biztos 18+-os az is.



Eddig semmi probléma nem volt a pandorás topicokkal. Mindenki tudta helyén kezelni a dolgokat, egyik sem süllyedt zsidózásba vagy akármi durvába. Ha esetleg elő is fordulna, akkor az az emberek miatt van, nem a téma miatt. Egyszerűen csak moderálni kell olyan helyzetben. Olyan ez, mintha be akarnád tiltani az alkoholt, mert van akit agresszívvé tesz, és azt hinnéd, az a probléma, nem az illető.
De még egyszer mondom, eddig nem volt gond, aki meg odatéved, és nem tud viselkedni, azt ki lehet baszni bármikor.
Túlságosan félsz egy olyan dolog miatt előre, ami nagy valószínűség szerint soha nem is fog bekövetkezni, vagy csak nagy ritkán, ezért mindenkitől meg akarod vonni a lehetőséget, hogy kulturáltan azt tegye, amit eddig is tett...



M-es besorolás : nem az RW lenne M-es. Egy rejtett alfóruma lenne az. Ez olyan mintha azt mondanád, hogy nem mehetnek moziba a gyerekek, mert van olyan terem, amiben játszanak felnőtt filmeket, ezért az egész mozi 18+ only.

Fogom magamat, és csinálok egy új Zeldát. Teljesen Zeldás hangulat és "korhatár", de rakok a játékba egy baromi nehezen előhozható, alternatív befejezést, amiben Link végre beakaszt Zeldának, előtte meg egy kicsit oralizál is vele. Milyen besorolást fog kapni a játékom?

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Ha esetleg elő is fordulna, akkor az az emberek miatt van, nem a téma miatt.

Pontosan, de mivel itt a közösség szempontjából csakis értékes, de különböző meggyőződésű emberek vannak, így szerintem fontos hogy az ezt potenciális széthúzó topikok valamilyen mértékletesség mentén létezzenek. A látottak alapján egymás torkának valóban nem estek az emberek, de a szalonrasszizmus elég általános jelenség volt a Prolitikában, ahogy a főoldal egyes cikkei alatt ennek a nemi identitás alapú változata is előfordult. Az alapvető moderációs nehézségeken kívül ez már azért is bajos témakör, mivel a különböző izmusok sokszor nem ártó, vagy szándékosan kirekesztő jelleggel születnek, így ha fel is lépne ellenük az ember, akkor könnyen lehet, hogy a moderáció jellege miatt büntetésként fogja megélni az illető az elbírálást, miközben nem kívánt senkinek sem ártani. A szemethunyás mellett pedig a kirekesztő hatásukat ugyanúgy kifejtik, ami nem csak az érintett korosztályt, vallási meggyőződésű embereket taszíthatja el, hanem mindenkit, aki az ilyen jellegű megnyílvánulásokat nem szívleli.

Vagyis a társadalmi szinten egyébként is jelenlevő kirekesztő magatartások búrjánzásának minél kisebb táptalajt érdemes biztosítani, aminek mértékéről egyénenként értelemszerűen megoszlanak a vélemények.

nagy valószínűség szerint soha nem is fog bekövetkezni

Ez a jelenség sokrétű jellege miatt nem mérhető ilyen könnyen. Nem csak drámával végződhet a közösségtől való kiszakadás, hanem az azt benépesítők, és értékrendek átalakulása ugyanúgy vezethet elhidegüléshez, eltávolodáshoz.



Úgy látszik manapság a politika == zsidózás/cigányozás. Kizárt, hogy pl politikai döntések mögöttes okait vitassák meg az emberek, vagy aktuális mutyizásokon szörnyülködjenek közösen.



Mármost én rühellem a politikát máshol (mármint az életben), mert, ahogy Sandalar is megjegyezte, anyázásba csap át.
Itt viszont kultúrált vitákkal találkoztam a tárgykörben. Pl. Zoo mester fejtágítóiból nagyon sokat tanultam a rovatban.
Szerintem maradhatna az is, ha meg valaki más rovatban prolitizál, át kéne mozgatni oda vagy törölni (sztem ez eddig is tök jól működött).



Egy alapvető jelenség szemléltetése végett éltem a szélsőséges példával. Feleslegesen ragadod ki kontextusából, hogy egy teljesen triviális kijelentéssel élhess.



18+, mivel a kiadók megtanulták már, hogy az ilyen baromságokon lovagló pénzhajhász ingyenélők, a szart is ki tudnák perelni belőlük, az értelmetlen szabályozás miatt.
De amúgy teljesen irreleváns ez, mert itt KÜLÖN rész a rejtett tartalom. Külön figyelmeztetés lenne, külön beleegyezés. Hogy a példáddal éljek, olyan mintha gyártanál a Zeldádhoz egy kiegészítőt, ami kizárólag adult tartalommal rendelkezne, amúgy meg az alap gameben semmi 18-as jelenet nem lenne.

Swoder : Lehet. Talán. Esetleg. Kizárólag ennyit látok az érveléseid mögött. Ez a fajta "bűnmegelőzési" technika szerény véleményem szerint a legprimitívebb. Hogy egy kicsit borzoljam a kedélyéket, ezt csináljátok kb : Tudta? A legtöbb politikai töltetű komment zsidóellenességet szül! Üzenjünk Psinek, nem kérünk belőle!

Hányok lassan attól a milliónyi ferdítéstől, ami itt megy... :D



Nem neked szólt, mindenki más így hivatkozik a politikára, csak tudod ha folyamatosan ez a szélsőséges példa él, akkor szépen beleivódik a köztudatba, hogy az bizony tényleg erről szól.

Nevezzük át a Prolitikát Közéletre :D úgy mehet?



Lehet. Talán. Esetleg. Kizárólag ennyit látok az érveléseid mögött.

A társadalmi jelenségek és a csoportviselkedés sem abszolútokkal operál, így mérések nélkül csakis feltételes módban lehet beszélni. Mérések után is, de akkor már arányokról is tudunk beszélni. :D



Eszem megáll :) Amikor Grifter nap mint nap szétcseszte a fórumot, akkor azzal semmi baj nem volt, hónapokig mehetett minden tovább. Most, hogy esetleg, talán, lehetséges, hogy valamikor majd történni fog valami egy olyan topicban, amiben eddig soha semmi probléma nem volt, most valamiért ticcsákbe az egészet...
Feladom, járjatok el, ahogy jónak látjátok. Itt ez érvek semmit nem érnek úgy látszik.



18+, mivel a kiadók megtanulták már, hogy az ilyen baromságokon lovagló pénzhajhász ingyenélők, a szart is ki tudnák perelni belőlük, az értelmetlen szabályozás miatt.
De amúgy teljesen irreleváns ez, mert itt KÜLÖN rész a rejtett tartalom. Külön figyelmeztetés lenne, külön beleegyezés. Hogy a példáddal éljek, olyan mintha gyártanál a Zeldádhoz egy kiegészítőt, ami kizárólag adult tartalommal rendelkezne, amúgy meg az alap gameben semmi 18-as jelenet nem lenne.

Szvsz már a regisztrációnál figyelmeztetni kell a júzert ilyen esetben, de nem vagyok profi a témában. A másik ilyesmi vonulata a dolognak, hogy pl. ha én felrakok egy gifet egy random Brazzers videóból, sértek-e szerzői jogot. Hát... ja, valószínűleg ugyanott vagy vele, mint a warezzal vagy a filmtöltögetéssel, és biztosan vannak olyan "pénzhajhász ingyenélők", akik imádnának ebből hasznot húzni. Sikamlós meg szar téma ebből a szempontból is, mert azt te senkitől sem várhatod el, hogy random posztolás helyett a pornó jogtisztaságával legyen elfoglalva, másrészt meg egy fórum esetében az a gond, hogy nem is a felhasználó fogja megütni a bokáját, így felelőtlenül azt csinál, amit csak akar.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Az egyik egy konkrét moderációs kérdéskör, amihez az eszközök és a végrehajtók is adottak. A mostani egy oldal egészét érintő tartalmi kérdéskör. Ne keverjük a szezont a fazonnal.



ha én felrakok egy gifet egy random Brazzers videóból, sértek-e szerzői jogot.

És ilyen jellegű visszaélés kizárólag a baszós topicban fordulhat elő, ez nyilvánvaló, úgyhogy nagyon jó, hogy felhoztad példának! Mi ez a kereszteshadjárat? Most már komolyan érdekel, hogy miért most indult el ez a paródiába átcsapó "mencsükmegabojgótagonosztól" mozgalom :D

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!