Jelenlegi hely

Foci

Utolsó bejegyzés



Én rövidebben össze tudom foglalni, amit egyébként korábban nem mondtam, hanem csak linkeltem valamit: magasról leszarom a focit. Értem és őszintén sajnálom, hogy ilyen sokan szeretik és ez ennyi kellemetlenséggel jár, de nekem ehhez végül is mi a fasz közöm van?* Meg hát ez egyébként se lephetett meg senkit, mert hogy amikor te vagy én születtünk, már akkor is pont ugyan így volt, tehát mindenki pontosan tudta mekkora szarba lép bele.

* Viszont sajnos mindenki közös ügye lesz, amikor erre költik az egészségügy meg az oktatás helyett a százmilliárdokat. Akkor nem egy olyan úri ficsúrság lesz, mint külföldön, ahol nagyrészt magán pénzekből finanszírozzák és nem az adófizetőkéből. De még csak nem is lesz belőlünk külföld, mert nem az utánpótlásra költenek a mi pénzünkből, ami egyben egészség és stb, hanem faluvégi stadionokra, ahol Makovecz tervezi a gépházat és kisvasút jár hozzá.
Így sajnos mindenkinek köze lesz hozzá. De nem azért, mert ezt annyira akarta volna a többség.

Egyébként biztos kurva szar a focista sorsa, de azért jegyezzük itt meg, hogy még úgy másik 5 millió embernek legalább olyan rossz ebben az országban. De inkább rosszabb.
Mellékesen ők általában:
- nem azzal foglalkoznak, amit szeretnek
- nem nyerhetnek semmit
- még annyi esélyük sincs a kitörésre, mint egy focistának

Szóval örülgessen csak mindenki nyugodtan, feledjük a bút és bánatot, hiszen ez az ország most egy jobb hely lett.

Jah várj, nem. Egyre rosszabb lesz. A foci pedig eddig a pillanatig tükrözte jól ezt az országot. Mostantól egy sokkal károsabb szerepet tölt majd be, egy karcsúsító tükör lesz.
Ennek pedig én nem örülök, és neked se kéne. Szerintem.

Szar dolog, amikor 10-20-40 év után rádöbbensz, hogy te most éppen akaratodon kívül a rossz oldalra keveredtél, és alapvető érdekellentétbe kerülsz saját magaddal, illetve a környezeteddel. Az élet tartogat ilyen meglepetéseket.
Nem vitatom, sőt, valahol tragédiának tartom ezt. De ez a nagy képen nem változtat.
A videó pedig nagyrészt a boldog emberekről szól, csak a záró jelenet pikáns.

Tehát te miért is nem örülsz, mit vetítesz itt MI? :D

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



a trollkodason kivul mit keresel amugy a focis topikban? :)

"Egyébként biztos kurva szar a focista sorsa, de azért jegyezzük itt meg, hogy még úgy másik 5 millió embernek legalább olyan rossz ebben az országban. De inkább rosszabb."

erre az egyre azert reagalnek: egy szaros NB1-es karrierben is iszonyat mennyisegu munka van. Az az 5M, akit emlegetsz, vajon bevallalta a tizedet is, vagy csak sir? Szerintem az utobbi...

Parizer forever.



Ha jobban belegondolsz, az ő véleménye is ugyanúgy elfér itt, mint a többieké, és nem feltétlen trollkodás az, amit leírt, hanem van valóságalapja, amivel te is egyetértesz serintem (pl.: utánpótlás vs. stadionok).
Illetve meg lett szólítva egy kommentben.

@M0nk: jöhetnek még ilyenek, ha van időd.

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



csak gondoltam gyorsan felporgetem a flame-t, Griftinel az eleg konnyen megy :)

ja, hulyeseg a stadion epites, tobbszor leirtam, hogy egyetlen stadion arabol 50-100 mufuves kis/nagypalyat lehet epiteni, ami sokkal hasznosabb lenne

az kulonosen beteg, hogy valaki a kerti budija mellet eli ki az 5 eves korban jellemzo vagyait (sajat stadion, vasut)

Parizer forever.



Alkalomadtán majd idepötyögök valamit, csak adjatok kis időt, mert annyi dolgom van hogy ki se látok a munkából...



erre az egyre azert reagalnek

De minek? Láthatóan elvakult vagy, nem kicsit, az meg ugye a sötétség maga.
Ki kéne előbb húzni a fejed a seggedből, ahogy a többi fociba belehülyült nyominak is.

A sporttal összefüggésben az emberek agya villám gyorsan tudja ledobni a szíjat. Érdekes módon ez a fajta vallásos meggyőződés sokakból a leghülyébbet tudja kihozni. Persze itt se veszik észre magukon az emberek, hogy vallási fanatikus módjára viselkednek, de hát ez természetes.

Több ezer évnyi tudás és tapasztalás birtokában is csak ennyire vagy képes. Most is ugyan úgy beszopod a circus maximust, még meg is akarnád védeni, tényleg elhitted, hogy az érted van.

Mellesleg, félve kérdezem meg, de az elmúlt 30-40 év teljes sikertelenségében mennyi munka volt, mi? Keményen odatette magát az egész magyar foci!
Bár ha a mezőgazdaságunk lett volna ilyen sikeres, már éhen haltunk volna mind.

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



idezz elvakultsagot, sotetseget a hszembol

nem nezek mb1-et, nem jarok magyar stadionba, es faszsagnak tartom az epitesuket

"Mellesleg, félve kérdezem meg, de az elmúlt 30-40 év teljes sikertelenségében mennyi munka volt, mi? "

Felfoghatatlanul sok... Csak masok jobban csinaltak. Minden nb1-es focista kb. 200-500 masiknal sikeresebben teljesitett, azert jutott oda. Az 5M selejt az kinel teljesitett jobban? Senkinel.

Parizer forever.



Igen, ezt nem akartam eredetileg beírni, de anno emlékszem, ment a grundfoci, volt is, aki nagyon jól nyomta, aztán lejött valami (számomra) noname NB1-es csóka, és halálra szopatott mindenkit, azt csinált, amit akart, eldugta a labdát stb. És igen, biztos tízszer gyöngébb volt, mint XY a Barcelonából, de jóval az átlag felett, és ezt nem(csak) az anyatejjel szívta magába. Dehát a 10 millió politikus és futballszakértő hazájában mindenki szar/béna/nem odavaló/lop/csal/hazudik, aki feljebb van a táplálkozási láncon. :)

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Továbbra is azt gondolom, hogy szét kéne választani a szakmát a politikától.
Az hogy állambácsi mire és miképp szórja el ebben a sportágban a pénzt az egy dolog, és nem feltétlen jó dolog. Nyilvánvalóan nem megfelelő módon teszi vagy tette eddig. Mondjuk utóbbi két mondatban sportág szócskát azt hiszem szinte bármivel helyettesíthetnénk, értem ez alatt az egészségügyet, oktatást vagy bármi más hányatott sorsú témát.
Fentieken felül számos oka van még, nem csak politikai, hanem számos szakmai is, ami miatt ott vagyunk ahol.



Aaaa, céges tippmixben 0:1-et tettem Wales-re, a 2. félidőt akár ki is hagyhatnák. :D

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Holnap nagyon szomi lesz pár munkatársam úgy érzem. :D :D Eléggé ciki lenne Wales-től kikapni, de én is nekik szorítok. ^^



Egyébként biztos kurva szar a focista sorsa, de azért jegyezzük itt meg, hogy még úgy másik 5 millió embernek legalább olyan rossz ebben az országban. De inkább rosszabb.
Mellékesen ők általában:
- nem azzal foglalkoznak, amit szeretnek
- nem nyerhetnek semmit
- még annyi esélyük sincs a kitörésre, mint egy focistának

vs.

erre az egyre azert reagalnek: egy szaros NB1-es karrierben is iszonyat mennyisegu munka van. Az az 5M, akit emlegetsz, vajon bevallalta a tizedet is, vagy csak sir? Szerintem az utobbi...

Ebből csak úgy árad az elvakult butaság, amikor nem tud valaki különbséget tenni valódi értékteremtés, meg öncélú rohangászás között. Mindezt kizárólag azért, mert ő rajongója az adott dolognak.
A sport lehet nagyon hasznos és fontos sokféle módon, de mi kicsit sem így csináljuk. Ami a foci körül történik kishazánkban, az picit sem egészséges vagy értékelhető pozitívan.
Erről természetesen nem a focisták tehetnek, nem az ő érdemeikről beszélgetünk itt valójában (így nem is értem miért kéne őket megvédeni bármitől is, hiszen őket nem kritizálta senki), hanem hogy te meg a többi mi a fasznak örül most annyira, meg hogy ezt mire használja a rendszer és miért ennyire vakok erre sokan.
Szóval olyan dolgokról, amik messze túlmutatnak pár ezer focistán. Akiket amúgy leszarok, hogy mennyi munkát tesznek bele bármibe. Vagy most akkor egy politikust meg egy terroristát is az alapján fogunk megítélni, hogy mennyi munkát fektetett be és nem arról, hogy milyen eredménnyel? Ne viccelődjünk már.

Engem nem zavar, ha magasabb színvonalú lesz a magyar foci. Csak az, ha közben az oktatás, az egészségügy, a kormányzás, meg minden más silányabb lesz, és ezt egy nagy focilabdával akarják kitakarni, meg a többire fordítandó pénzből csinálják.
Szóval értsük már meg, hogy nem arról van szó, hogy a focival magával mi a baj, hanem hogy azt mások mire használják.... és hogy a tömegek ezt milyen lazán beszopják, milyen könnyű játszani velük.

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



A "Te meg a többi" szimplán egy régen várt győzelemnek örül - és uram bocsá' ehhez teljes mértékig joguk van és még csak hibáztatni sem kéne Őket -, a "rendszer ezt mire használja"-ra próbáltam írni valamit, hogy ezt ne lehessen felhasználni/kihasználni azok ellen, akik ennek örülnek. Ezért mondtam, hogy helyre kéne tenni dolgokat.



Jah, kéne. De nem csak a fociban és nem első sorban a foci miatt ;)

// Ha ez valakit megnyugtat, engem is borzasztóan frusztrál, ha egy számomra (akár gyerekkorom óta) fontos dolgot a gyökerek bemocskolnak és egyéni alantas célokra használnak fel. De ettől még felismerem és a helyén tudom kezelni a dolgot.
Tudnám sorolni a példákat, amikor az engem érintő ügyekben sem tudtam őszintén örülni annak, hogy a környezetem már megint mekkora hülyét csinál magából, vagy éppen mennyire károsan túltolja a felhőtlen örömködést. Leginkább azért, mert csak felhőtlenül tud örömködni. Ami gondolom vmi fogyatékosság lehet, amolyan népbetegség.

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



Grifti mondhatsz bármit, nem veszed el a kedvem attól, hogy örüljek, ha a hazai csapat győz egy meccsen (pláne egy Eb-n),
de ettől még nem fogom másként látni a hazai általános helyzetet vagy épp a focit, azt az emós részem két marokra szorítja és nem engedi el. A kettőt szépen külön lehet kezelni, mint egy jól karbantartott skizofrénnél.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Engem egyáltalán nem zavar, ha bárki örül neki - otthon a négy fal között! ;D

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



Ezt most ne vedd magadra, de tényleg! Ismerjük már innen egymást jó ideje. :)
De ennyi erővel mondhatnák a többiek, hogy őket sem zavarja az irományod, amíg otthon a kockás füzetbe írogatod.



Ez egy rejtett poén volt, tudod a melegekre szokták ezt mondani. Hülye focista! :D

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



Érdekes, hogy egy bennfentes ember pontosan ugyanazt mondja, mint amit egy laikus lát vagy láthat kívülről a magyar fociból. Gyakorlatilag nem mondtál újat, kivéve a 30%-ot. Azt olyan 5-re tippeltem volna.



Azért a korábbi mondandó jelentős része a politikai illetve pénzbeli dolgokról szólt. Szakmában, hozzáértésben, képzésben is óriási különbségek vannak.
Volt olyan edzőm, aki egészen konkrétan nem jelent meg edzésen - és nem azért mert, épp más halaszthatatlan dolga lett volna -, odatelefonált a másodedzőnek, hogy vezényeld le az edzést. Namármost a másodedzőről azt kellett ill. lehetett tudni, hogy fogalma nincs a sportághoz (bakter volt előtte vagy mi?!) és itt most NB1-ről beszélünk.



Namármost a másodedzőről azt kellett ill. lehetett tudni, hogy fogalma nincs a sportághoz és itt most NB1-ről beszélünk.

Ez nem újdonság. Mindenhol ez van. Munkahelyen, akárhol mindig van 1-2 olyan ember akinek fingja sincs semmiről és mégis vezető beosztásban van csak azért mert a megfelelő ember rokona, haverja stb. Szerintem mindenki találkozott már ilyennel a saját "szakterületén".



Jó értem én, meg mögötte volt a smiley, csak előtte meg pár hozzászólással.

Tudnám sorolni a példákat, amikor az engem érintő ügyekben sem tudtam őszintén örülni annak, hogy a környezetem már megint mekkora hülyét csinál magából, vagy éppen mennyire károsan túltolja a felhőtlen örömködést. Leginkább azért, mert csak felhőtlenül tud örömködni. Ami gondolom vmi fogyatékosság lehet, amolyan népbetegség.

Aztán a kettőt kombináltam, tudom ne kombináljak a csökött agyammal. :)
Na de mindegy is. A lényeg tényleg azon van, hogy örüljünk ennek a sikernek, sőt nagyon is lehet neki örülni, felhőtlenül... (én is így teszek) :)
Csak kezeljük helyén a dolgokat! (meg így is teszek)



Az a baj, hogy nem értitek Grifternek mi a baja. Nem a győzelemmel, vagy az ünnepléssel van gondja, szegénynek, hanem azzal, amit e mögé képzel. Szerinte, hirtelen (vagy legalább arra az estére) mindenki képletesen figyeszes lett, az ünnepléssel támogatta Orkán Iktor és a stadion/foci mutyit, és csak lovat adtak a tolvajbanda stb. alá.

ShowHide spoiler #


Reményeim szerint értem mit mond ill. gondol Grifter kolléga, de nem minden részletével értek egyet és ezért próbáltam árnyalni a mondandóját. :)



Nem. Aznap örülni, az tök oké. Tőlem ordíthat az egész város az ablakon kilógva. A legközelebbi győzelemnél is. Nem lesz ettől senki Fideszes sem.

Az zavar, amire most fel fogják használni, az a sok - sokkal fontosabb - dolog, amit most ezzel ki lehet majd takarni. Hogy ettől emberek szebbnek látják a világot, pedig nem lett az. Sőt.

M0nk: Ott a lényeg az idézet végén, hogy felhőtlen öröm. Jelen helyzetben a 'nem felhőtlen örömöt' egészségesebbnek érezném. Pont ezt mutatja be a videó vége is. Sok öröm felett ott a felhő ;)

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw




A felhasználást (és retorikát) TALÁN picit árnyalja majd az a tény, hogy német edzővel és segédedzővel értük el mindezt (a kijutást és az első, remélem nem egyetlen győzelmet), olyan játékosok vezényletével, akik (többnyire) az EU országaiban játszanak. Bár valószínűleg már megint naiv vagyok, hogy azt képzelem, ez feltűnik majd bárkinek is :-D

A stadionépítési lázhoz eddig sem kellett indok, ott nem oszt, nem szoroz az EB - nekem egyébként továbbra is meggyőződésem, hogy azért építtet ennyi stadiont a vezér (amellett, hogy ezzel Döbrögire keresi magát a sok jóbarát), mert EB/VB rendezést akar, amihez kellenek a korszerű stadionok...

Ezzel együtt én is focilázban égek, 10 éves voltam, amikor utoljára nagy versenyen járt a csapat, és teljesen előtört bennem a gyerekkorból ismerős rajongás a győzelem miatt - tuti sokan vannak még így, akkor még lófaszt sem érdekelt a politika meg a világ gondjai, csak az, hogy vajon hány gólt lő Döme meg Kálmán a braziloknak (egyet-egyet, na meg Esterházy is), és a Disztl tesók voltak a kedvenceink a gombfociban. Ha cirkusz, hát cirkusz. Engem is zavarni FOG majd, amire használják. Majd, akkor, addig nem érdekel :-)



Nem feltétlenül a témához:
Elképesztően koca focirajongó vagyok - gyakorlatilag csak EB-t és VB-t nézek rendszeresen, de most, amikor nyertek a magyarok, tényleg elképesztő módon örültem, ugráltam fel a góloknál, ilyeneknél. Hirtelen el tudtam vonatkoztatni attól, hogy milyen gusztustalan dolgokra fogják ezt felhasználni majd (mert nincsenek kétségem, fogják, emlékszünk még a "NA UGYE"-re), csak előtört belőlem az a rajongó, aki amúgy kitör akkor is, ha Szabó Gabiék beeveznek elsőnek, vagy ha a vizipólós fiúk bevágják a győztes gólt - csak ott nem kell elnyomni a gyomorsavat, hogy "úristen, ennek mi lesz a vége". Szóval szombaton megyünk ki jóbarátokkal valami tömeges helyre, ott leszünk, izgulunk, drukkolunk, pedig TUDJUK, hogy mi lesz a vége. Mert most ezt félre kell tenni, mert nem ez a lényeg.

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling



mert EB/VB rendezést akar, amihez kellenek a korszerű stadionok

Folyamatosan adjuk be a pályázatot, már a 2004-ben sem kellett sok, hogy nyerjünk (osztrákokkal együtt rendeztük volna). 2008-ban pedig konkrétan másodikok voltunk az osztrák-svájci pályázat mögött.
https://hu.wikipedia.org/wiki/2008-as_labdar%C3%BAg%C3%B3-Eur%C3%B3pa-ba...

Szóval nagyon érik az a rendezés. Én speciel nem is bánnám, egy döntőre biztos kimennék, akármi is lenne, de a pénztárcám - na az biztos szomorú lenne. :D

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!