Jelenlegi hely

Ki mit olvas most?

Utolsó bejegyzés


Egyik kedvenc Napirajzom!



Na, nekiláttam Erikson: Jég emlékezetének, de már a második oldalon a google elé kellet ülnöm, hogy a malaza wikiben próbáljam beazonosítani az egyes szavakat, fogalmakat és szereplőket :D



Vagy tegyél egy próbát Pierce Brown - Vörös lázadás trilógiájával, ha még nem olvastad.
Röviden: Rómaiak az űrben, ismerős áthallásokkal, és az arra a korra jellemző nevekkel, rangokkal. Mindezt egy színkasztok szerinti besorolással, ahol minden szín egy bizonyos társadalmi réteget jelöl. Az egész világ pedig egy brutálisan kegyetlen jövőben játszódik, ami mellesleg hard scifi, remek szereposztással, kolonizált bolygókkal, mesterségesen felturbózott emberekkel, jövőbeli high-tech cuccokkal.



Mennyire érezhetően young adult ez?

ibi amentia latet



Néhányszor szó van benne arról, hogy 16 éves a főszereplő (legalábbis az első könyvben, később idősebb lesz), meg a többiek is valami ilyesmi korúak, de gondolkodás alapján én jóval idősebbre tippeltem mindannyiukkal kapcsolatban. Meg néha beszélnek róla, az adott kontextuson belül, hogy ők még fiatalok. Ennyiben merül ki a dolog, mert ezen kívül nekem egy pillanatig sem jött át, hogy fiatalok. Ha olyan van, akkor simán megy a gyilkolászás, a káromkodás, bizonyos helyeken a másik megalázása, félholtra verése, satöbbi satöbbi.
Úgy képzeld el, mint az Éhezők viadalát, de mindenféle sallang és nyafogás nélkül. Maga a világ egy igen kegyetlen hely, legalább olyan durva, mint Westeros.
Tessék, egy beleolvasó:
http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/reszlet/cikk/2014-09-29+15%3A00%3A00/beleolvaso-pierce-brown-voros-lazadas



No, molyon elolvastam egy-két kritikát a könyvről, ott is írják, hogy erősen dicsérik, Éhezők viadalával ellenpéldálózva. Köszi, Gargarago, felvetettem a sorit a kívánságlustára.



Áhh, köszi. Már benne vagyok nyakig a sivatagi homokban és most már akkor sem szállok ki, ha valami csoda folytán megjön -nem fog- a Júdás. Nagyon bejön és már ideje volt elolvasnom. Kedvet kaptam felrakni a játékot, mert előtört a nosztalgia.:D

Az említett könyvet meg felírtam ugyan, de a sorban már annyi minden van, hogy nem ígérek semmit...

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson


Lou képe
Lou
Donator

Nos. Aki szeretne vmi tényleg frankó sci-fi-t olvasni kellően hitelesnek érződő tudományos háttérrel megírva, annak javaslom Liu Cixin-től a Three-Body Problem könyvet, majd a folytatását a The Dark Forest-et. Utóbbinak még csak a 60%-ánál tartok, de már most nyugodt szívvel merem ajánlani.
Szeptemberre van azt hiszem időzítve a trilógia lezáró részének az angol fordítása, nem tudom hogyan fogom tudni kivárni.

"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King


CJ képe
CJ

The Dark Tower: The Gunslinger

Sikerült két nap alatt befejezni, igaz a két nap között két hónap telt el... friss az élmény szóval még nem nyilatkoznék róla...Inkább belekezdek a második részbe.. :)

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Neil Gaiman - Amerikai istenek
Most hogy készül a TV sorozat belőle, gondoltam leporolom megint, most kifejezetten ebből a szempontból olvasom hogy hogyan lehet majd ebből sorozat. Hát, ha ezt szépen bátran adaptálják, lesz olyan néző akinek ez sok lesz, több benne a szex az erőszak de a pátosz is mint a Trónok harca TV sorozatban... Ugyanakkor elég sok szakaszra oszlik, sok kis mellék-történetecskével, ami sorozathoz ideális, filmhez kevésbé lenne.
Mint könyv meg nagyon jó. Zseniális karakterekkel van tele, és ahogy nézem jó színészek is fogják játszani őket.




ibi amentia latet



man on fire

meg mindig az egyik legjobb, amit valaha olvastam
és Dolph Lundgrennek kellett volna jatszania Creasy-t

Parizer forever.



A leállás meg a meleg az oka, akkor töröljétek. :)



damoqles írta: Faszom a Deltába. Tavaly még azt mondták, van esélye, hogy az év végén megjelenhet, és annak fél éve már. Faszom a süket kiadói dumába és abba a filozófiába, hogy inkább pozitív csengésű néphülyítést osztunk, semmint a kijózanítóbb valóságot. Wolfe-ot is ígérik már mióta. Utálom ezt az ámító, gerinctelen magatartást.

Szerintem ebből idén már nem lesz semmi -Júdás elszabadul-, mert

Mikorra várható Peter F. Hamilton: Judas elszabadul megjelenése?

E verzióban csak akkor amikor a papíros is megjelenik. Jelen pillanatban félig van kész. Az első fele. 700+ oldal, a második felét még mindig várjuk a szerkesztőtől. Bár most nem tudom mikor tudna megjelenni, mert meglehetősen feltorlódtunk a megjelentetni muszáj könyvekkel.
Először mondjuk megpróbáljuk megtudni mikorra kaphatjuk meg a végét is. Utána tudok becsülni...

És mindez mikori infó? Április 10. Nem hiszem, hogy azóta felgyorsultak az események és ez az első 700 oldal mióta készült?

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



Pedig a Júdás után is van egy sorozata, Void Trilogy 1-3, ami ismét a Nemzetközösség világában játszódik, és ismerős karakterek is vannak benne, pl. Paula Myo ebben is felbukkan. Ezek a könyvek is egyenként 750-800 oldal körül mennek, szóval ha a Deltán múlik, akkor 2030-ig talán ki is jönnek ezek a részek is...
Mindezek után van még a Night's Dawn 1-3, itt Hamilton már teljesen elszállt, átlag 1300 oldal/könyv az arány, viszont a minőség egy pillanatra sem süllyed meg. Ha ezt is a Delta hozná, szerintem addigra kihal az emberiség...



Februárban-márciusban pedig: http://www.deltavision.hu/forum/viewtopic.php?pid=50947#p50947

Nem gyorsvonat az igaz, de már az utolsó köröknél tart. A következő pedig már a fordító malmában őrlődik. Azzal nem kell ennyit várnotok.

...

ibi amentia latet



Befejeztem a felhúzhatós lányt. Nem volt rossz, csak végül igazán jó se. A világ, a karakterek, a hangulat már tökre átjön a végén, de a cselekményt nem igazán sikerült összerakni. (Egy tucat 2-3 oldalas fejezet a vége és olyan is...)

A következő: Aurora (Kim Stanley Robinson)

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



Én megmondtam előre. :)

Nálam Philip K. Dicktől volt meg legutóbb a Galaktikus cserépgyógyász. Rövid, gyorsan feldolgozható, és végül is Dickhez képest egész kerek történet. Van benne a Cthulhu-mítoszt helyenként megidéző természetfeletti horrorból is egy mérőkanállal, ami egészen meglepett, de talán pont emiatt tetszett. Ha valaki nem tudja, mivel folytassa az olvasmányait, időkitöltőnek jó lehet.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



A jég emlékezte kilőve :) Szerencsére sok mindent megmagyarázott Erikson, érthető lett 1-2 esemény, tisztázott a Tremorlor kapujából dolgokat és a regények világáról is jött infó (bár lehet, nekem állt rá az agyam az egészre :D). Azért lett elég új csavar, Fürge Ben is kever a háttérben, a szereplők hullanak, átalakulnak, szóval izgalmas volt. A Látó serege pedig bah, hatalmas ötlet. Kár, hogy sosem lesz befejezve magyarul a sorozat...
Jöhet akkor a Pandóra Csillaga ;)



Én azt még nem kezdeném el, mert még több, mint fél év min. mire jön a folytatás.

ShowHide spoiler #

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



Uh, kösz. Akkor betolok még elé 1-2 könyvet, van egy rakat befejezetlen sorozatom.



Az első fele kész, a másodikat a hónap végére ígérte a szerkesztője. Akkor még július végén, augusztus elején meg is jelenhet. Előbb nem megy. De a következőre is van esély még idén, mert a fordítója július végére leadja. Akkor meg még beleférhet.

ibi amentia latet



Aurora
Hát izé. Ezt egy Geekz oldalon ajánlották mint kortárs sci-fi gyöngyszem. Nem rossz, de ...
Olyan mint ha négy tök más stílusú, tempójú és hangulatú könyvet random mixelt volna valaki. És a végére vártam volna legalább valami érdemi tanulságot. A könyv első fele jó kis magyarázós, agyzsibbasztós tudományos részekkel teli, nem véletlen a végén a sok köszönet a szakembereknek. Utána kezdődik a lényegi könyv, hogy a befejezéssel ejtse betonon pofára a lelkes olvasót, azaz engem. Sajnálom a felvetett dolgokból akár három tök fasza jó könyv is kijöhetett volna.

Leviathan ébredése
Mit lehet erről írni? Zseniálisan jó volt. Érdekes a könyv verzióban nem akkora zseni nyomozó Miller,

ShowHide spoiler #

. Cserébe Holden picit nagyobb pókerjátékos mint a sorozatban.
Nagy érdeklődéssel fogok a többi kötetnek is neki esni.

A kauzalitás angyala
Akinek bejött az első két kötet, annak ez is be fog. Itt már eléggé ki van maxolva a poszt-humán rész. Szép lezárás, ami persze nem zárja ki esetleges folytatást, de az már minek? Remélem ebben az univerzumban lesz még az írótól pár kaland, akár kevésbé súlyos személyekkel. Mondjuk a befejezést nem gondoltam volna, hogy ebben a formában be meri vállalni az író, de közben igen. A Zoku részt egy kicsit túlspilázták szerintem ... pedig kedvelem őket.

ShowHide spoiler #

Továbbra is imádom az egészet és nálam beelőzte a "nagy öregeket" is az író.



Ha esetleg valaki még nem olvasta volna a Távoli tűz c. gyöngyszemet a néhai Zsoldos Péter mestertől, nem jár vele rosszul... Kb. a legjobb scifi amit olvastam, és az egyik legjobb történelmi regény is, dacára annak hogy nem a földön játszódik és nem is történelmi regény :-)



Elméletileg a Galaktika lehozza újra ezt a Zsoldos sorozatot, csak még csúszik.

ShowHide spoiler #


rwurl=https://media2.giphy.com/media/129hM0tL74QKGs/200.gif
Nekem a fenti mű a kedvencem a mestertől, de szinte minden arany amihez nyúlt.



nekem a Feladat a kedvencem

Parizer forever.



Ámen. Amúgy meg hiszem, ha látom.

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



Mindegy, én neki ugrottam. Kb. 2-2 1/2 hónap lesz így is, amíg kiolvasom a két könyvet, plusz az első kötet után lehet beszúrok még valamit. :D

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!