Jelenlegi hely

Ki milyen filmet látott a héten?

Utolsó bejegyzés


SkullPoopL
ánglisul (életemben ekkora tömeget nem láttam még a momban, tele volt a legnagyobb terem)

túl hamar lett vége :D zseniális volt, sok Marvel filmet simán vert. kapkodtam a fejem, ütöttek a poénok, rengeteg képregényes pillanat volt, sok kikacsintás, mégmégmégmégmég!
világszinten sanszos, hogy megüti a 260 milliós nyitóhétvégét, hátha így Foxék észhez térnek és a harmadik Wolverine-t már normálisan csinálják meg

ShowHide spoiler #



Creed

Szeressük a Rocky filmeket. Valamiért különleges helyük van a szivemben (minusz az 5-ös rész). Rocky Balboa úgy éreztem egy váratlanul érkezett de mégis meglepően jó lezárása volt a sztorinak.

Most meg itt a Creed amit több helyen mint sem dicsértek. Rövidre fogva nem rossz a film de mégsem hagy nyomot bennem. Vannak ebben is Rockys sztorit tovább vivő pillanatok de igazság szerint ezeknek a lényegét már megkaptuk a Balboa filmben is. A tényleges Creed szál pedig eléggé sablon forma és nem tudott megragadni. Film lendületét emellé eléggé döcögősnek éreztem helyenként.

Summa summárum nem volt rossz de azért a jónak sem mondanám. Részemről nem egy újranézős darab lesz ha valamikor épp megint Rockyzni támad kedvem.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Meg még olyanok vannak mögötte, mint a Winter Soldier, Guardians of the Galaxy, meg X-Men: Days of Future Past, meg... baromi hosszú lista... Az inflációt figyelembe véve eddig Deadpool a 10. minden idők legerősebb képregényes nyitásával. Csak az alábbiak előzik meg -ebben a sorrendben: Marvel's The Avengers, Avengers: Age of Ultron, The Dark Knight, Spider-Man 3, Iron Man 3, The Dark Knight Rises, Spider-Man, Iron Man 2, X-Men: The Last Stand

Holnap reggel az összes nagy stúdiónál a meetingek fő témája az lesz, hogy wtf? Vajon ki mit fog lépni erre? Csak mert ezt senki nem várta. A készítők simán kiegyeztek volna ezen összeg alig felével is és már akkor tapsikolt volna mindegyik. Szóval mindenki csak pislog.

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



Azonnali reakció: 18+-os Hitman-film a DC-től. :O

ibi amentia latet



Harley Quinn film 2020-ig.

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



anno szo volt egy guy ritchie-lobo filmrol, de az eroszakossaga miatt elvetettek. na most talan szinre lephet a dolog, en nagyon drukkolnek neki.

"okey-dokey!"



Fu... Lobo filmet támogatom!

Esetleg Ron Pearlman főszereplésével?

U.i.: pont olvasgattam valahol máshol a kommenteket. El is felejtettem említeni hogy mekkora orbitális nagy piros pont, hogy nem erőltették azt a rohadt 3Dt... Se Imaxban, se sima vetítéseken.




Az aktuális Lobo még mindig a kora-new52-es tvájlájtnyikhaj, vagy beszakállasodtak már a tökei?
rwurl=http://www.comicbookresources.com/assets/images/articles/1377287738.jpg
rwurl=http://pre12.deviantart.net/647d/th/pre/i/2014/318/3/6/lobo__new_52___re...

ibi amentia latet



Remek kérdés, de ha egyszer megfilmesítik mostanában Jason Momoa lett volna rá a tökéletes ember (akit el is pazaroltak aquaman-re....).



wait wut?
jason momoa mint aquamen?
rwurl=https://media.giphy.com/media/Nn2wW3g0hwDEA/giphy.gif

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



Ron Pearlman? Anno a Rock 'lobbizott a lobora'...

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson


KMZ képe
KMZ

Perlman

Amúgy egy Lobo vs. Maszk film kurvajó lenne, de nyilván nem fog megtörténni :)

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Lobo? Ezzel a névvel mint szuperhős(?) név most találkoztam először.
Ma is tanultam valamit.



Who hasn't heard of The Main Man?
rwurl=http://i.imgur.com/hBPBxSt.jpg

ibi amentia latet



simon bisley for prez!

"okey-dokey!"



damoqles írta: Who hasn't heard of The Main Man?

Jelen. Bár őszintén szólva fogalmam sincs, ez kérdés volt, idézet valamiből, vagy valami metaforikusan értendő összekacsintás.

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Én hallottam már róla. De csak a nevét, meg, hogy hűűű, hááá. :)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



ibi amentia latet




Lehetne ezeket a témákat a Marvel/mittoménmilyenhősös topikban boncolgatni?

Non serviam



+1

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



holtbiliárd (esetleg eleutrofizálódott tavacska?)

ShowHide spoiler #

ja és Reapernek pluszegy

Vill du bli ihop med mig?



+ sok

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Lassan jó lenne egy "Akik szerint Reapernek plusz valamennyi" topik is.

Respect is not given. It's taken.


KMZ képe
KMZ

Bezzeg a Deadpool mehet szarásig mi?:D Szegény Lobo :(

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától


ShowHide spoiler #

Non serviam


KMZ képe
KMZ

Ja, amiatt én is, akkor high five.

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!