A God of War-sorozatban a Kratost játszó színész, Ryan Hurst megsérült forgatás közben, leszakadt a bicepsze, műteni is kellett. Eredetileg úgy volt, hogy augusztus közepén tudják folytatni a forgatást, de mivel várhatóan jóval hosszabb idő lesz a felépülés végül lecserélik a színészt. Ami persze azzal jár, hogy egy csomó jelenetet újra kell forgatni.
Amúgy elvileg a csávókám 18 kiló izmot pakolt magára viszonylag rövid idő alatt.
Jók ezek a számok bemondásra, de ha nulláról kezdene extrém cuccozással, még az is azt jelentené, hogy "rövid" idő alatt dupla annyi izmot szedett fel, mint én 15 év alatt, szóval ennyit a celeb hírekről.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Neked nem írok számokat, mert te folyton vetítettél ezekkel :P
Az AI szerint, azonos testarányokat feltételezve 15-18%-al nagyobb súlyra az izomépítő potenciálja, mint az enyém. Ez nem rossz, de nem is duplázás. Az egyetlen képen, ahol látszik a filmes fizikuma, jól néz ki, de nem definiált az izomtóbusa. Ha annyi izma lenne, mint állítják, akkor egy brutál erőemelőnek nézne ki ilyen testzsír mellett, ami ezért még nincs meg.

:(
ezt tokre sajnalom. en nagyon birtam a sracot a sons of anarchy-ban. mar ott is eleg hegyomlas alkatu volt. mondjuk Kratost sztem alapbol a holland oriasnak kene jatszania, csak mellette meg minden ellenfel nevetsegesen kicsi.
Egy kicsit elültetted a bogarat a fülemben ezzel, hogy másnak kéne játszania. Azzal nem értek egyet, hogy valami holland óriásnak, mert szerintem pont az volt a "baj" Ryan Hurst esetében, hogy túlságosan vikingnek néz ki.
NA DE!
Most jött a hír, hogy csak októberben folytatják a forgatást. Aztán ettől most kicsit konteós lettem, merthogy lehetett pletyiket hallani, hogy nem mindenki elégedett a castinggal, és hogy egyébként is voltak problémák a forgatáson.
Merthogy oké, biztosan súlyos ez a sérülés, de létezik, hogy októberben már nem tud ettől forgatni? Főleg, hogy neki nyilván más típusú orvosi / rehabilitációs móccerek állnak rendelkezésére halivadban, mint nekünk mezei parasztoknak. Ok, persze, valamit nem lehet meggyorsítani, ez is érthető.
De azért volt már rá néhány száz példa a filmtörténelemben, hogy ilyen dolgokat át tudtak hidalni, például testdublőrökkel, ügyes kameramegoldásokkal, a forgatási sorrendek átszervezésével stb.
És akkor ugye ott van, hogy nyilván ki kell vásárolni a színészt a szerződéséből / kártérítést / kötbért / akármit fizetni neki. De gondolom ilyen esetekre van biztosítás. Tehát mi van, ha a biztosító pénzén levezényelt, mondhatni tervezett színészcserét látunk, amihez kapóra jött a sérülés?
Persze, rögtön meg is tudom cáfolni magamat. Hiszen Kratos gyakorlatilag félmeztelenül van, és az egész csávó lényege, hogy baltákat dobál meg kaszabol, és ezt így lehozni egy sérült (ráadásul komolyan sérült) karral, valóban lehet, hogy túl problémás, vagy egyenesen megoldhatatlan lenne. És persze ott van az is, hogy gondolom edzeni sem tud, tehát a fizikumát sem tudja fenntartani a szerephez, gondolom én, de majd Vajkék kijavítanak, ha nem így van.
Ha felcuccozta magát, az eleve egy időzített forma. Nem tarthatja fenn sokáig a ciklusa tetejét, amikor a legjobban néz ki, tehát ősszel már nem pont olyan lesz. Ha rehabon van hónapokig, akkor még inkább nem, de a 18kg izom továbbra is bullshit. 18 kiló cuccozva ahhoz mérten tud csak összejönni, ha a nulláról, edzetlen formától számoljuk a gyarapodást.

Vajk írta: Ha felcuccozta magát, az eleve egy időzített forma. Nem tarthatja fenn sokáig a ciklusa tetejét, amikor a legjobban néz ki, tehát ősszel már nem pont olyan lesz. Ha rehabon van hónapokig, akkor még inkább nem, de a 18kg izom továbbra is bullshit. 18 kiló cuccozva ahhoz mérten tud csak összejönni, ha a nulláról, edzetlen formától számoljuk a gyarapodást.
Igen, eztet is olvastam ezzel kapcsolatban:
the muscle is definitely good, try to build as much as possible for sure, but our bones can only grow so fast. The vast majority of even the most gifted humans on the planet can only grow five pounds of lean muscle mass a year, and considering this hasn't been in development for eight years, that's proof undeniable of PED use, which I actually have no issue with if it's done responsibly, but 40 pounds in a few years is far from responsible. It's important to note that bone density grows almost exclusively from mechanical tension adaptation, whereas hypertrophy derived from anabolism forcing PED's is independent from hypertrophy due to training.
To put it simpler, of that forty pounds of muscle accrued, probably 15 ish were due to training whereas the rest was a mixture of additional water storage in the muscle bellies from creatine phosphate adaptation and higher testosterone levels forcing muscle growth independent of mechanical tension, meaning only about 15 pounds of the hypertrophy achieved, 20 if we're being incredibly generous, actually forced a bone density adaptation, which is a recipe for injury as the majority of our injury resistance adaptations from training are derived from increasing bone density rather than skeletal muscle, which improves our force output but not necessarily our resilience, or at least not commiserate with the amount of muscle that's been put on.
To put it even simpler, grow slow folks, it's the way we're meant to grow.
No, ezért mondtam, hogy lehetetlen. Ugye abból a kijelentésből indultunk ki, hogy felgyúrta magát a szerepre, értsd, mondjuk, az elmúlt fél évet ezzel töltötte.
A cikluson kívüli összeesést meg ugye láttuk már a Szikla komán.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
https://www.youtube.com/watch?v=BLBvbMtjyAQ
Silo 3. évad jön júliusban.
Yeeeey! Csak kár, hogy amnéziás storyline következik, ami minden soriban rohadt idegesítő és unalmas szokott lenni...
A második évad jobb volt mint az első?
Aha. lassú, de érdekes.
https://deadline.com/2026/07/god-of-war-recast-kratos-role-ryan-hurst-in...
A God of War-sorozatban a Kratost játszó színész, Ryan Hurst megsérült forgatás közben, leszakadt a bicepsze, műteni is kellett. Eredetileg úgy volt, hogy augusztus közepén tudják folytatni a forgatást, de mivel várhatóan jóval hosszabb idő lesz a felépülés végül lecserélik a színészt. Ami persze azzal jár, hogy egy csomó jelenetet újra kell forgatni.
Amúgy elvileg a csávókám 18 kiló izmot pakolt magára viszonylag rövid idő alatt.
Chief Exorcist
Jók ezek a számok bemondásra, de ha nulláról kezdene extrém cuccozással, még az is azt jelentené, hogy "rövid" idő alatt dupla annyi izmot szedett fel, mint én 15 év alatt, szóval ennyit a celeb hírekről.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
csak ez a csávó 197 centi nem 170... Arányaiban sokkal nagyobb izomtömegre képes, mint Te.
De én mióta vagyok 170? :/
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
mennyi vagy?
Neked nem írok számokat, mert te folyton vetítettél ezekkel :P
Az AI szerint, azonos testarányokat feltételezve 15-18%-al nagyobb súlyra az izomépítő potenciálja, mint az enyém. Ez nem rossz, de nem is duplázás. Az egyetlen képen, ahol látszik a filmes fizikuma, jól néz ki, de nem definiált az izomtóbusa. Ha annyi izma lenne, mint állítják, akkor egy brutál erőemelőnek nézne ki ilyen testzsír mellett, ami ezért még nincs meg.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
benne volt most a csóka az Odüsszeiában is, olyan volt, mintha Sabertooth-t látnám az X-menből.
Azt nem vágom. Szerintem nem fogom megnézni.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
:(
ezt tokre sajnalom. en nagyon birtam a sracot a sons of anarchy-ban. mar ott is eleg hegyomlas alkatu volt. mondjuk Kratost sztem alapbol a holland oriasnak kene jatszania, csak mellette meg minden ellenfel nevetsegesen kicsi.
"okey-dokey!"
Haaland for Kratos!!!
Chief Exorcist
Egy kicsit elültetted a bogarat a fülemben ezzel, hogy másnak kéne játszania. Azzal nem értek egyet, hogy valami holland óriásnak, mert szerintem pont az volt a "baj" Ryan Hurst esetében, hogy túlságosan vikingnek néz ki.
NA DE!
Most jött a hír, hogy csak októberben folytatják a forgatást. Aztán ettől most kicsit konteós lettem, merthogy lehetett pletyiket hallani, hogy nem mindenki elégedett a castinggal, és hogy egyébként is voltak problémák a forgatáson.
Merthogy oké, biztosan súlyos ez a sérülés, de létezik, hogy októberben már nem tud ettől forgatni? Főleg, hogy neki nyilván más típusú orvosi / rehabilitációs móccerek állnak rendelkezésére halivadban, mint nekünk mezei parasztoknak. Ok, persze, valamit nem lehet meggyorsítani, ez is érthető.
De azért volt már rá néhány száz példa a filmtörténelemben, hogy ilyen dolgokat át tudtak hidalni, például testdublőrökkel, ügyes kameramegoldásokkal, a forgatási sorrendek átszervezésével stb.
És akkor ugye ott van, hogy nyilván ki kell vásárolni a színészt a szerződéséből / kártérítést / kötbért / akármit fizetni neki. De gondolom ilyen esetekre van biztosítás. Tehát mi van, ha a biztosító pénzén levezényelt, mondhatni tervezett színészcserét látunk, amihez kapóra jött a sérülés?
Persze, rögtön meg is tudom cáfolni magamat. Hiszen Kratos gyakorlatilag félmeztelenül van, és az egész csávó lényege, hogy baltákat dobál meg kaszabol, és ezt így lehozni egy sérült (ráadásul komolyan sérült) karral, valóban lehet, hogy túl problémás, vagy egyenesen megoldhatatlan lenne. És persze ott van az is, hogy gondolom edzeni sem tud, tehát a fizikumát sem tudja fenntartani a szerephez, gondolom én, de majd Vajkék kijavítanak, ha nem így van.
Anyway, egy lehetőség van:
rwurl=https://imgur.com/ZwIPHr6
Chief Exorcist
Mindenesetre az internetes népművészet azért beindult. Jason Momoát nagyon adom amúgy.
rwurl=https://imgur.com/yJNndEO
rwurl=https://imgur.com/J1QgVyM
rwurl=https://imgur.com/FGPUDsg
rwurl=https://imgur.com/Dmk4d1Q
rwurl=https://imgur.com/IHB0wB8
Chief Exorcist
Zendaya-t hiányolom.
Ha felcuccozta magát, az eleve egy időzített forma. Nem tarthatja fenn sokáig a ciklusa tetejét, amikor a legjobban néz ki, tehát ősszel már nem pont olyan lesz. Ha rehabon van hónapokig, akkor még inkább nem, de a 18kg izom továbbra is bullshit. 18 kiló cuccozva ahhoz mérten tud csak összejönni, ha a nulláról, edzetlen formától számoljuk a gyarapodást.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
🫡
rwurl=https://imgur.com/KZLLYSK
Chief Exorcist
Igen, eztet is olvastam ezzel kapcsolatban:
the muscle is definitely good, try to build as much as possible for sure, but our bones can only grow so fast. The vast majority of even the most gifted humans on the planet can only grow five pounds of lean muscle mass a year, and considering this hasn't been in development for eight years, that's proof undeniable of PED use, which I actually have no issue with if it's done responsibly, but 40 pounds in a few years is far from responsible. It's important to note that bone density grows almost exclusively from mechanical tension adaptation, whereas hypertrophy derived from anabolism forcing PED's is independent from hypertrophy due to training.
To put it simpler, of that forty pounds of muscle accrued, probably 15 ish were due to training whereas the rest was a mixture of additional water storage in the muscle bellies from creatine phosphate adaptation and higher testosterone levels forcing muscle growth independent of mechanical tension, meaning only about 15 pounds of the hypertrophy achieved, 20 if we're being incredibly generous, actually forced a bone density adaptation, which is a recipe for injury as the majority of our injury resistance adaptations from training are derived from increasing bone density rather than skeletal muscle, which improves our force output but not necessarily our resilience, or at least not commiserate with the amount of muscle that's been put on.
To put it even simpler, grow slow folks, it's the way we're meant to grow.
Chief Exorcist
No, ezért mondtam, hogy lehetetlen. Ugye abból a kijelentésből indultunk ki, hogy felgyúrta magát a szerepre, értsd, mondjuk, az elmúlt fél évet ezzel töltötte.
A cikluson kívüli összeesést meg ugye láttuk már a Szikla komán.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
A bone density még hagyján, az ember általában attól sérül le hogy az izületek nem erősödnek olyan ütemben mint az izmok.
Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut
Alan Ritchson esetleg?