Kicsit haladtam a VoxelGI rendszerrel Unity alá. Van még mindig rengeteg dolog hátra, de ez már egész jól kezd kinézni.
Egyik kép nélküle, másik kép vele, harmadik kép a VoxelGI-ra reagála volumetric foggal.
rwurl=https://imgur.com/hkJ9cBP
rwurl=https://imgur.com/KuammEB
rwurl=https://imgur.com/Eb7hTM5
Taktikai Konzerv írta: Én úgy gondolom, ez lesz a megoldás. Csak hát 40 éve masszív dohányos, szóval értem, hogy az első gondolata inkább az, hogy próbál valami alternatívát találni.
Update: azóta tegnap találkoztunk először, fröccsöztünk egyet a nyárikonyhában, és fura volt, hogy fater az első nap kivételével (amikor közölte vele az orvos, hogy abba kéne hagyni a cigit), nem zaklatott azzal, hogy találjak neki valami nikotinmentes e-cigit, vagy bármi ilyesmit.
Hát, mint tegnap elmondta, még aznap letette a cigit, és azóta se gyújtott rá! 40 év után csak így, semmi tapasz, semmi egyéb lófasz. Pont azt mondta, hogy ha már úgyis le kell tennie, akkor legalább azt a pénzt, amit a cigin megspórol, nem akarja más tök értelmetlen hülyeségre elkölteni, mint a tök értelmetlen nikotinmentes e-cigi, meg tapaszok, meg kitudjamégmi, szóval ez is inkább motiváció neki.
Azt mondta, hogy érdekes módon a nikotinelvonás különösebben nem ütötte meg, maga a rituális / mozdulat része hiányzik neki inkább. És hogy egyébként egyre kevesebbszer jut eszébe. Tegnap pont felbaszta magát, a 4ig egyik szervezközpontját üzemelteti, és volt náluk valami rendkívül balfasz auditor brigád tegnap, akik felcseszték, azt mondta utána szívesen rágyújtott volna, de aztán elmúlt.
Illetve további pozitívum, hogy már pár nap után újra elkezdett érezni szagokat, és azóta ez folyamatosan javul. Például korábban azt hitte, az Iqosomnak semmi szaga nincs, de most már érzi :D
Szóval amúgy most ennek marhára örülök és büszke vagyok rá.
ilyen sem nagyon volt még. hajnalban felébredek mert villámlik, meg kb percenként pittyeg egyet a szünetmentes, mert az elektromos hálózat szarakodik. soha nem szoktam áramtalanitani, de emiatt elkezdtem kikapcsolgatni mindent. mire a modemhez érek azt már nem kell, mert már nem világit :D
nemtudom hogy pont akkor halt meg közben, vagy előtte mert elég kóma voltam, de még az adapter meleg volt.
de legalább a telekomnál normálisan ellehet intézni. van most elvileg korlátlan mobilnetem a hibaelháritásik, aztán majd a szokásos 72 órán belül jönnek cserélni.
Ha napkollektorok ettől gallyra mennének, kb minden nyáron végük lenne, úgyhogy nem. Itt nem csak az anyaguk lényeges, hanem, hogy 45 fokban pattannak róluk a zuhanó dolgok.
A szigetelés egy olyan történet, hogy 2012-ben meg lett csinálva az egész új technológiával, és míg a szálloda fölött egy világosszürke anyagot használtak, addig az étterem, bár és konyha tetejére valami sötétzöld cucc lett rakva, ami utólagos meggyőződésem szerint nem erre alkalmas anyag - magyarul átbaszás volt. Mert míg a hotel rész tetején egy apró kivételtől tekintve semmi para nem volt eddig *kop*kop*, addig ez a zöld cucc kifakult, és a hőtől összement, amitől befeszült az egész, és elkezdett felhajlani a tető oldalain. Másutt meg egyszerűen a feszüléstől kiszakadt. No, most, mit mondjak, kértem már több árajánlatot. A bár, ami kb 70nm bonyolult tetejű, ácsolni kellene egy plusz tetőt fölé. A cigányok valami 5 misi körül kértek volna érte. A lapos-tető további része sokkal egyszerűbb, igaz nagyobb feladat. Erre már 3 éve is 10+ milliós árat kaptam. Agyrém bazd+, és azóta sem értem, mi kerül ebben ennyibe - pláne, hogy alatta a szigetelést nem kell cserélni, csak a takaró anyagot.
Úgyhogy most az van, hogy tavaly kátránypapírt rámelegítettünk a két szélén teljes hosszában, mint low cost megoldás. Ez jó is volt egészen télig, amikor túl sok hó esett egyszerre, és a súlya lenyomta a cuccot, amitől a kátránypapír mellett métereken át széthasadt a régi anyag.
Idén újabb kártyánypapírozás, faszán napszúrást is kaptam a végére, annyit hadonásztam a pörzsölővel odafenn egy napon át. Erre most jön ez a faszom jégeső, és konkrétan belukasztja a régi fos anyagot, mint valami meteorzápor!
Faszom ki van, de nem fogok kibaszni 20 milliót a tetőre. Ha valaki megoldaná ezt nekem lényegesen olcsóbban, akkor welkám! Ősszel várom szeretettel!
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
egyik ismerősöm foglalkozik ilyesmivel, legalábbis ácsmunkával. ha gondolod ird le részletesen, esetleg küldj képeket, aztán rákérdezek. nem igérek semmit, de lehet egy próbát megér.
én be vagyok oltva fizikai munka ellen, de majd ti csináljátok, én meg forgatok belőle egy dokumentumfilmet közben, mert szerintem tanulságos lesz az utókor számára :D
Tüneti kezelés. Szóra sem érdemes. Az Y club, ha nem hoz cigó előadókat, nem jön cigó, nincs probléma.
Az, hogy az emberek hugyoznak, mindig is alapállás volt. Azzal példálóztak, hogy de hát kísérleti jelleggel nyitva vót estére a WC, oszt a csapot is lelopták... Ja, kérem, ki az a felelőtlen hülye, aki azt hiszi, alkalmazott nélkül lehet hagyni értéket?
3 városi, 4 strand klotyesz üzemel Lellén. Mind fizetős, és este zárva van. 400 ez egy hugyozás. Persze, hogy oldalba vizelik, meg a tóba járnak helyette. Erre nincs pénz a szarásig fizetett IPA-ból meg IFA-ból. Hétvégén nem ürítik a köztéri kukákat. Ezeken kéne változtatni, máris kultúráltabban néznénk ki.

Eleve gyakran úgy megyek szabadstrandra úszni, hogy nincs nálam pénztárca vagy telefon, mert a vízben nem kell. Azok nélkül pedig nehézkes fizetni. És akkor abba bele sem mentünk, hogy sok esetben direkt készpénz kellene.
Kicsit haladtam a VoxelGI rendszerrel Unity alá. Van még mindig rengeteg dolog hátra, de ez már egész jól kezd kinézni.
Egyik kép nélküle, másik kép vele, harmadik kép a VoxelGI-ra reagála volumetric foggal.
rwurl=https://imgur.com/hkJ9cBP
rwurl=https://imgur.com/KuammEB
rwurl=https://imgur.com/Eb7hTM5
"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"
nagyon cukik! Remélem jó gazdihoz kerülnek!
Update: azóta tegnap találkoztunk először, fröccsöztünk egyet a nyárikonyhában, és fura volt, hogy fater az első nap kivételével (amikor közölte vele az orvos, hogy abba kéne hagyni a cigit), nem zaklatott azzal, hogy találjak neki valami nikotinmentes e-cigit, vagy bármi ilyesmit.
Hát, mint tegnap elmondta, még aznap letette a cigit, és azóta se gyújtott rá! 40 év után csak így, semmi tapasz, semmi egyéb lófasz. Pont azt mondta, hogy ha már úgyis le kell tennie, akkor legalább azt a pénzt, amit a cigin megspórol, nem akarja más tök értelmetlen hülyeségre elkölteni, mint a tök értelmetlen nikotinmentes e-cigi, meg tapaszok, meg kitudjamégmi, szóval ez is inkább motiváció neki.
Azt mondta, hogy érdekes módon a nikotinelvonás különösebben nem ütötte meg, maga a rituális / mozdulat része hiányzik neki inkább. És hogy egyébként egyre kevesebbszer jut eszébe. Tegnap pont felbaszta magát, a 4ig egyik szervezközpontját üzemelteti, és volt náluk valami rendkívül balfasz auditor brigád tegnap, akik felcseszték, azt mondta utána szívesen rágyújtott volna, de aztán elmúlt.
Illetve további pozitívum, hogy már pár nap után újra elkezdett érezni szagokat, és azóta ez folyamatosan javul. Például korábban azt hitte, az Iqosomnak semmi szaga nincs, de most már érzi :D
Szóval amúgy most ennek marhára örülök és büszke vagyok rá.
Chief Exorcist
ilyen sem nagyon volt még. hajnalban felébredek mert villámlik, meg kb percenként pittyeg egyet a szünetmentes, mert az elektromos hálózat szarakodik. soha nem szoktam áramtalanitani, de emiatt elkezdtem kikapcsolgatni mindent. mire a modemhez érek azt már nem kell, mert már nem világit :D
nemtudom hogy pont akkor halt meg közben, vagy előtte mert elég kóma voltam, de még az adapter meleg volt.
de legalább a telekomnál normálisan ellehet intézni. van most elvileg korlátlan mobilnetem a hibaelháritásik, aztán majd a szokásos 72 órán belül jönnek cserélni.
A jég kilyuggatta az étterem fos tetőszigetelését...
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
aucs
a napkollektorok megúszták?
Legalább azbesztes volt?
"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"
kocsik megúszták?
Ha napkollektorok ettől gallyra mennének, kb minden nyáron végük lenne, úgyhogy nem. Itt nem csak az anyaguk lényeges, hanem, hogy 45 fokban pattannak róluk a zuhanó dolgok.
A szigetelés egy olyan történet, hogy 2012-ben meg lett csinálva az egész új technológiával, és míg a szálloda fölött egy világosszürke anyagot használtak, addig az étterem, bár és konyha tetejére valami sötétzöld cucc lett rakva, ami utólagos meggyőződésem szerint nem erre alkalmas anyag - magyarul átbaszás volt. Mert míg a hotel rész tetején egy apró kivételtől tekintve semmi para nem volt eddig *kop*kop*, addig ez a zöld cucc kifakult, és a hőtől összement, amitől befeszült az egész, és elkezdett felhajlani a tető oldalain. Másutt meg egyszerűen a feszüléstől kiszakadt. No, most, mit mondjak, kértem már több árajánlatot. A bár, ami kb 70nm bonyolult tetejű, ácsolni kellene egy plusz tetőt fölé. A cigányok valami 5 misi körül kértek volna érte. A lapos-tető további része sokkal egyszerűbb, igaz nagyobb feladat. Erre már 3 éve is 10+ milliós árat kaptam. Agyrém bazd+, és azóta sem értem, mi kerül ebben ennyibe - pláne, hogy alatta a szigetelést nem kell cserélni, csak a takaró anyagot.
Úgyhogy most az van, hogy tavaly kátránypapírt rámelegítettünk a két szélén teljes hosszában, mint low cost megoldás. Ez jó is volt egészen télig, amikor túl sok hó esett egyszerre, és a súlya lenyomta a cuccot, amitől a kátránypapír mellett métereken át széthasadt a régi anyag.
Idén újabb kártyánypapírozás, faszán napszúrást is kaptam a végére, annyit hadonásztam a pörzsölővel odafenn egy napon át. Erre most jön ez a faszom jégeső, és konkrétan belukasztja a régi fos anyagot, mint valami meteorzápor!
Faszom ki van, de nem fogok kibaszni 20 milliót a tetőre. Ha valaki megoldaná ezt nekem lényegesen olcsóbban, akkor welkám! Ősszel várom szeretettel!
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
egyik ismerősöm foglalkozik ilyesmivel, legalábbis ácsmunkával. ha gondolod ird le részletesen, esetleg küldj képeket, aztán rákérdezek. nem igérek semmit, de lehet egy próbát megér.
nekem csak bádogos ismerőseim vannak (nem tudom olyan kell-e? ), de nemtom mennyiért dolgoznak
Chief Exorcist
Cigók?
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
kifejezetten nem
viszont az egyiküknek Porsche Cayenne-je van, az kicsit cigós
Chief Exorcist
miért nem megyünk le megcsinálni a tetőt Vajk-nak RW csapatostul, nap végén jól besörözve, mint a Remény rabjaiban.
És persze a munkában leizzadás után:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=7jKCa54blg8
Sors bona, nihil aliud.
:-D
Én ilyen stílusban tudnék próbálkozni Mokennél
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
MI lenne, ha előbb egy sima talin megjelennél? Mondjuk az aug végi LAN-on? ;)
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
én be vagyok oltva fizikai munka ellen, de majd ti csináljátok, én meg forgatok belőle egy dokumentumfilmet közben, mert szerintem tanulságos lesz az utókor számára :D
Chief Exorcist
Nektek működik telorol a facebook messenger?
Chief Exorcist
Nvm
rwurl=https://imgur.com/a/KXjKhAx
Chief Exorcist
asszony most irta, hogy nem megy neki a facse, insta, messenger. gondolom lehalt az a szar szepen :)
Parizer forever.
Jaja, globális lehalásnak tűnik
Chief Exorcist
@Vajk, most hallom a rádióban hogy Lellén valami komoly alkoholtilalmat vezetnek be vagymi?