Jelenlegi hely

Ki milyen filmet látott a héten?

Utolsó bejegyzés


Tudtommal a sorozat modern újrázása méltán lett savazva azzal, hogy egy szar woke sori lett. Nem ajánlanám az eredeti megismeréséhez.

BTW én anno ezt láttam Cartoon Network vagy német RTL-en, és tekintve, hogy nem értettem a szöveget, annyi maradt meg, mint visszatérő elem, hogy van egy félős tigrise, akit át tud varázsolni tökös tigrissé, illetve van valami frizbije, amit a mini mellvértje alatt tart. Asszem.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Jó, hát ha Zak szerint nem kell hozzá az eredeti ismerete, akkor én annyira nem is érzem magamban a késztetést hogy bepótoljam most már. És hát mondjuk logikus, hogy ez viszonylag nagy költségvetésű hollywoodi fantasy filmet úgy csinálnak meg, hogy a legszélesebb közönség számára élvezhető legyen -- nyilván lesznek apró easter eggek, utalások, gegek amik így elmennek az ember feje mellett, de hát ez mindig így van.

Chief Exorcist



Érzetre olyasminek tűnik, mint a Chris Pine félr D&D, nem veszi magát komolyan, laikusként is jó móka, de amúgy tele van lore-ral. Meg vszeg sajnos ugyanúgy bukni fog

Ezt a stupidságot!



sztem is felesleges pótolni, jóval fiatalabb korosztály lehetett az eredeti célcsoport.
Nekem annyi az extra, hogy ez is egy szinte elérhetetlen nyugati cucc volt, az ezzel járó misztikussággal, a keleti blokkban szokatlan látványvilággal. Az egyik osztálytárs volt tele ilyesmivel; képregények, akciófigurák. Ugyanígy transformers, g.i.joe, meg a többi. Hozzá jártunk nyálcsorgatni, meg aztán számítózni.
Ezt neveztem he-man élménynek, amit persze nem lehet pótolni.



Tudtommal a sorozat modern újrázása méltán lett savazva azzal, hogy egy szar woke sori lett.

A filmmel kapcsolatban nézegettem a véleményeket reggel és érdekesek abból a szempontból, hogy úgy tűnik, tükröt tart a néző elé és valakinek woke, valakinek meg nem. :D Pl. olvastam olyat, hogy tök felvilágosult egy film ez, mert He-Man a Földön egy cégnél dolgozik HR-esként és ezért érzelmei vannak, illetve a homoerotikus utalások is milyen felvilágosultak.

Ehhez képest én a woke paródiájaként éltem meg a HR-es jeleneteket (He-Man főnöke nekem annyira a modern munkahelyi konfliktuskezelés paródiája volt, mintha a Starship Trooperst néztem volna), a homoerotikus utalásokat meg sima buziviccekként (pl. poénkodások He-Man öltözékén meg azon, hogy az egyik csávót Fistónak hívják, mert az egyik ökle kurva nagy, tehát he's fisting people :D).

Érdekes módon a "legszarabb filmekért is rajongok, ha nem woke fosok" Critical Drinkernek is bejött a film, szóval gyanítom, hogy itt nincs vók.

És igen, abszolút a legutóbbi Dungeons & Dragonsre hajaz stílusban, az is nagyon jó volt, de ez a film egy kicsit annál is többet ökörködik.



De én a pár évvel ezelőtti sorozatról írtam.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Persze, totál érthető. És gondolom az elérhetetlenségéből adódó exkluzivitása lehetett a varázsának a nagy része. Meg persze nyilván egyénfüggő is. Én már a 90-es években voltam gyerek, amikor elméletileg már minden volt, de nem emlékszem egy amerikai cuccra sem, ami különösebben érdekelt volna -- se a képregénykultúra, se GI Joe, a Transformers is nagyjából a Megan Fox-féle filmmel került a látókörömbe. Jó, persze, a Star Wars az igen :))

Chief Exorcist



Vágom, csak gondoltam én meg leírom, hogy a filmmel kapcsolatban bennem vókság fel sem merült.



Óvodás koromban nagyon rá voltam állva a GI Joe-ra, más gyerkőcök meg a Transformersre, de He-Man pl. sehonnan sem rémlik, én tökre a Youtube-kultúra útján hallottam csak róla felnőttként.



Nincsenek prekoncepcióim a filmmel kapcsolatban, csupán Moken ajánlását kívántam árnyalni, mivel nem biztos, hogy az a folytatás sori a legjobb ismerkedésnek, ahol a főhőst kicsinálják.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Most gyorsan lecsekkoltam a Netflixeset és így néz ki benne Teela:
rwurl=https://i.imgur.com/iML8Y6N.jpeg

Modern audience frizura strikes again! :DDD



Faszság. Teljesen jó a Netflixes sorozat. Ott az lett elbaszva anno, hogy két részletben adták ki a pár részt, és az első felében keveset szerepelt He-Man ezért a rajongók elkezdtek fikázni, hogy új feminista propaganda, woke, stb. De ha egyben nézed akkor semmi ilyenről nincs szó, csak marha szerencsétlenül jött ki a dolog ezzel a kettéosztással.



@Konzerv
egy kis he man lore AI szinkronnal :-D
https://youtu.be/fTJ1eqYySQY



Pont a legizgalmasabb résznél van vége :/

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Eddig futotta az AI szinkronra :-(

De itt minden megvan eredeti hanggal:
https://www.youtube.com/@MastersOfTheUniverse



Szerintem képtelen lennék követni a sztorit, ha nem értek minden szót.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Sajnos elég bonyolult a sztori, rengeteg a réteg, és a karakterek is nagyon komplexek. A mi időnkben még tudtak gondolkodni a gyerekek, nekik készült ez a szövevényes alkotás.



Azt pl mai fejjel nem is értem, hogy a repülő izéiken hogyan nem kapnak fél perc alatt izomgörcsöt, mert csak pont a seggükig nem ér el a cucc.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



arra az a tudományos magyarázat, hogy gravitációs hajtóművük van, ami nem csak a járműre hat, hanem az utasra is. Viszont a járműnek nagyobb a légellenállása, így a motorosnak előre be kell támasztaniuk talppal is, hogy pozícióban maradjanak.



Ilyen elmélettel soha nem álltam volna elő. Látszik, hogy már képtelen vagyok kilépni a dobozomból.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Hm. Ez most csak lehet nekem újdonság / érdekesség, de...

Egy technikailag nem annyira fejlett hölgyismerősömtől azt hallottam, hogy ha egy film IMDB linkje elé beírod, hogy play, tehát például teszem azt a Michael című film esetében így:

http://playimdb.com/title/tt11378946/

Akkor le lehet játszani a teljes filmet. És tényleg. Még feliratfájlt is lehet feltölteni hozzá :D

Csak éppen a bökkenő, hogy a böngésző linksávjába tekintve azonnal kiderül, hogy valójában átvisz egy .RU oldalra, a fent említett Michael esetében erre:

https://streamimdb.ru/embed/movie/tt11378946

Amiből persze kiderül, hogy simán csak a https://streamimdb.ru/ oldalra felnézve nagyságrendileg a világ összes filmjét lehet streamelni :D jó, hogy konkrétan az összeset-e azt nem tudom, de párba random belenéztem az eredeti Taxisofőrtől kezdve a Shutter Islanden keresztül az új Scary Movie-ig, és hát mindegyik működött.

Szóval ez így amúgy WTF?

Chief Exorcist



videa fejlettebb, ruszki változata? :D
nemrég hallottam erről én is, vicces.



elkezdtem nezni a jackryan ghostwart, de 20p utan lelottem. mijez a fos?

Parizer forever.



durva :)

Parizer forever.



Gabika írta: durva :)

Sejtelmes az a kis smiley...

SZÓVAL TI EZT VÉGIG TUDTÁTOK? :D

Chief Exorcist



nem. de igy is annyi filmem van letoltve a winyora, hogy nem nagyon izgat fel. (es ezek nagy resze szinkronos, a tobbi meg kesz felirattal, plexem is van, valogatni is egyszeru igy)

Parizer forever.



Ja persze, használni én se nagyon fogom, mert ott a jó öreg nkór, de ettől függetlenül érdekes.

Chief Exorcist



szar
se dűne 3, se toy story 5



lefty írta: @Konzerv
egy kis he man lore AI szinkronnal :-D
https://youtu.be/fTJ1eqYySQY

Na ezt viszont megnéztem végre, és egészen zseniális! Köszi! Itt tulajdonképpen mindenki trollkodik mindenkivel, imádom :D

Chief Exorcist

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!