Nekem all-world ETF van, feltörekvő piacokat összesítő ETF, amundi stoxx europe (ami kb az s&p500 európai megfelelője), nukleáris szektor ETF. Összességében nagyon jól teljesítettek 1 év alatt, magasan az állampapír hozamok felett.
Ticker symbol-nak hívják
VWRD, EIMI, MEUD, NUKL
ezek egy része dollár alapú, más része euró alapú, persze sok ETF-ből van EUR és USD verzió is.
Ebből a NUKL teljesített a legjobban, kicsit több mint fél év alatt 27%, bár volt +45%-on is. Kicsit rizikósnak érzem a geopolitikai feszkók miatt, illetve lehet ezt is a gombamód szaporodó datacenterek húzzák picit, hiszen kell az extra energia majd, de valszeg hosszútávon is egyre jobban előtérbe kerül nukleáris energia az egyéb zöldenergia megoldások mellett.
most megneztem a 2024-es tbszen vwce-men kb. 10% a nem realizalt haszon. ennel az allampapir jobb lett volna.
a 2025-os tbszen mol/otp/vwce van az elso ketto felhuzza, +25% egy ev aaltt az nem rossz.
Ingen, visszatérve a kérdésedre, ha tbsz-ben gondolkodsz, mennyire vagy nyitott arra, hogy pár százalékokat technológiai meg nyersanyaggal kapcsolatos etf-ekbe pakolj? Nekem vannak ilyenek, űripar, EV-k, egészségügy, és ezek jól diverzifikálva, és stabilabb etf-ekkel (meg arannyal) megtámasztva jól muzsikáló kombót tudnak adni
Most pár hete nyitottam életem első TBSZ-ét (Lightyear), szóval teljesen noob vagyok a dologban, de elindultam az úton :))
Eddig az általad javasolt Vanguard VWCE-ből vettem pár darabot, szóval óvatosan haladgatok. A Vanguard S&P500-zal is szemezek nyilván, de most azzal kapcsolatban elbizonytalanítottak itt a srácok, mert hogy be fog esni?
Alapvetően teljesen nyitott vagyok bármire, és nagyon szívesen veszem a segítséged, mint hozzáértőét.
Először is megjegyezném, hogy én sok szempontból conviction alapon építettem ezt fel, nagyon hiszek az energetikai átállásban, nem feltétlenül a legóvatosabb portfólió. De nem is ez az egyetlen megtakarításom, szóval nem erre a lapra van feltéve minden. Ettől még, ahogy mondtam, meg van támasztva arannyal, VWCE-vel és MEUD-dal, ezek hárman kb. 60%-ot tesznek ki. Plusz sok átfedés is van a VWCE és a MEUD, ill. az egyes szektor alapú ETF-ek között.
Nekem ezek vannak, mindegyik pár százalékon (max 5), vannak köztük egymást erősítők (vagy gyengítők), vannak több iparágra kihatóak, de van azért egy kis diverzifikáció is.
- IEVD (EV-k), nyilván hullámzó, tavaly volt is egy nagyobb esés a német támogatási szabályozás miatt, a Tesla most vszeg húzni fogja lefelé egy kicsit, ahogy a gyártók újrarendeződése, a kínai árverseny is bizonytalanná tudja tenni, de a hosszabb trend pozitív, a globális eladások nőnek, plusz ha pl. beindul az EU saját ellátási láncainak kiépítése a 70%-os szabállyal, sokat segíthet.
- CEBT (alapvető fémek termelői), az éveleji rézrali tökjó volt, most van egy kis visszarendeződés, nőttek a készletek, a vámok és mindenféle kvóták is kezdenek bezavarni. A lítium most egy kicsit jön föl, meglátjuk mi a vége. Alapvetően pozitív a sztori, fémek mindig kellenek és az iparosítási politikákkal ez vszeg még inkább így lesz, kérdés, hogy miként alakulnak át a globális ellátási láncok.
- 2B76 (automatizálás és robotika), az elmúlt időszakban nagyon hullámzó, a vámok nagyon betettek (50%+ az USA aránya az ETF-ben), de talán most magához tér, az AI kezd beszivárogni a robotikába, a CES egyik fő témája volt, plusz Kína új 5-éves terve a robotikát állítja a középpontba, plusz a globális megrendelések is szépen nőnek.
- JEDI (űripar, tényleg ez a neve :D), az USA szépen hozza fel, pl a Rocket Lab, ami amúgy is jól ment az elmúlt időkben, tavaly év végen elnyerte egy elég combos Space Force megbízást, de az EU is dolgozik, rekordméretű az ESA új költségvetése és az EU Space Act is segít.
- VVMX (ritkaföldfémek), a nyersanyagárak mennek fel, nyilván összefüggve a kínálati korlátozásokkal. Az energetikai átállás, főleg az energiatárolók egyre növekvő telepítése (nem véletlen, hogy sok akkugyártó inkább ezekre kezd átállni, igényeltem is a Lightyearnél, hogy legyenek elérhetők az erre vonatkozó ETF-ek) segít, ahogyan az USA belföldi kitermelésének kitűzött célja és az EU Critical Raw Materials Act (bár kérdés, hogy ezek milyen költségek mellett valósíthatók meg, meg amúgy is sok idő, addig meg marad Kína).
- IQQH (megújulók és cleantech), egyre növekvő befektetések vannak a szektorban (tavaly globális rekord született), még az USA-ban is, ahol ugye a politika pont a másik irányba menne. A megújulók már sok térségben leelőzték a szenet az energiamixben, Afrika nagyon nagyot megy, de közben Kínában kissé lassul a tempó, mármint belföldön.
- NUKL, ezt Sandalar már leírta
- ESIH (európai egészségügyi szektor), nagy gyógyszeripari reform ment át, ami erősíti a szektor versenyképességét (ami amúgy is elég erős), plusz itt is zajlik az ellátási láncok EU-n belülre hozatala, ugyanakkor az amerikai versenytársak még mindig erősek.
Ez nem tanács, a te pénzed a te pénzed, ez csak az amit én látok és ami az én meggyőződésem. Nem kell vele egyetérteni, sok benne a bizonytalanság és bőven függ geopolitikai, ill. globális kereskedelmi és iparosítási tényezőktől.
Nagyot nőtt az urán ára (yoy kb 37%) nő a kereslet miközben nem nő a kitermelés, USA-EU nagyon kiállt az iparág mellett (pl USA sokkal könnyebbé akarja tenni az engedélyeztetést), pörög az SMR hype
Jelenleg 50 ezer EUR (forint, de számoljunk EUR-ban) van állampapperban (7%). 5 e feltörekvő ezüstbánya, 10 e aranyban (nem bánya)
Az én álmaimban valami olyasmi fog történni, hogy az AI lufi leereszt szép lassan az elkövetkező fél éven át ilyen 30-40%-okat, közben őszre a BTC is eléri esetleg 35k értékkel az alját. Itt könnyen lehet, hogy egy nagyobb összeggel beszállnék a BTC-be, de addig is merre változtassak a portfólión?
Nem vagyok ijedős, csak észszerűtlen kockázatot nem szeretnék vállalni. Vegyek még aranyat, rezet, rézbánya ETF-et? Ha igen, mekkora összegben?
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Ami a helyzetedet illeti, szigorúan vélemény, semmiképp sem tanács:
Szerintem ez egy nagyon defenzív/konzervatív és majdhogynem egyoldalú portfólió, ill. stratégia.
Kb. 77%-od van állampapírban, a maradék nemesfémekben, ami egy szerintem kicsit nagy arány, hacsak nem arra játszol, hogy elszáll az infláció vagy valutakrach jön.
Értem az AI-lufis gondolatot, de azt összekötni a BTC-eséssel nagyon egyféle, specifikus trendre épít, plusz egy árszintre belőni a BTC-t szerintem értelmetlen, nem nagyon lehet megjósolni hol áll meg. Ahogyan azt sem, hogy pontosan mi lesz az AI-jal és milyen korrekció fog végbemenni.
Én lenyomnám az állampapírt 55%-ra és a felszabadult tőkéből diverzifikálnék.
Ami a BTC-t illeti, meghatároznám mekkora kitettséget akarok (az én ízlésemnek 10, nagyon max 15% felelne meg) és aztán belőnek mondjuk 3 árszintet, amiknél fokozatosan beszállok, egyenlő arányban elosztva a 10-15%-ot.
Aranyból és ezüstből összeraknék 15%-ot 2/3-1/3 arányban (legalábbis ezüstből semmiképp se mennék 5% fölé). Az arany megvéd, az ezüst spekulatív (a rezet én hagynám is, hiszen ha kifúj az AI és korrekció jön, akkor a réz is esni fog).
A maradék 15-20%-ból valami globális/regionális, nem tematikus (főleg nem AI-specifikus) ETF-et vennék, jelenleg nincs semmi növekedési sztorid.
Ez így többféle globális szcenárióban működni tud.
Az arany all-in csak nagy para esetén tud jó ötlet lenni, ld. második mondatom vége, csak 140%-on.
Így laikusként tetszik a dolog! Köszönöm! Igazából most ez nagyon noob kérdés lesz, de akkor annyi a feladatom, hogy a Lightyearen veszek ezekből a cuccokból tetszőleges mennyiségűt? :D
Mindenki noobként kezdi :) Örülök, ha tetszik, de hangsúlyozom, nem tanács a dolog, kicsit azért nézz még körbe mik elérhetőek, nyilván különböző a helyzetünk.
Azt mondtad, hogy már megvan a TBSZ (NAV-os bejelentést ne felejtsd el). A Lightyearben tudsz olyat, hogy összerakod a portfóliót (Mixnek hívja a LY), meghatározod az arányokat és aztán csak annyit kell mondanod, hogy X összegből vegyen. Némileg könnyebb, mint mindig végigpötyögni a vételeket. Az arányokat nyilván mindig tudod variálni, ha valami nem szimpi. Persze tudsz több mixet is összerakni és így akár többféle portfóliót kezelni egyazon TBSZ-en belül.
Ma találkoztam Investo Consulting egyik tulajával. Már 11 éve a piacon vannak. MBH-s számlán 0,2%-ért kereskednek, és ebben már benne van a díjuk. Semmilyen további rejtett költség, csak ami alapból pl lenne egy ETF-nek a fenntartása. Cserében segítenek managelni a portfóliót. Állítólag konzervatív a stratégiájuk, nem sokat adnak-vesznek.
Azért írtam rá az emberre első körben, mert észrevettem, hogy már hetek óta az ő cégük bejegyzéseiből vagyok okos, aztán ők talán még tényleg értik is, amit leírnak. Nem látom a dologban a buktatót, és ez így kurva jó ajánlatnak tűnik. A 0,2-nél lehet picit olcsóbban venni, de ha olyan tesz javaslatot a vásárlásra, aki ebben él, elég hamar megtérülhet. (más részről meg ugyanúgy klónozhatom a tranzakciókat ízlésem szerint az Interactive Brokersen)
Nem igazán vágom, hol szívhatnám meg ezzel a koncepcióval, az ürge felkészültnek látszik, a pénzhez csak én nyúlhatok, minden tranzakció előtt felhívnak - ezek ilyen bankos kikötések eleve, hogy engem védjenek.
Én úgy gondolom, egy ilyen alapból jobb eredményeket érhet el, mint egy f@sztudja alapkezelő, ahol egy valag pénz általában a ki és beszállás vagy a fenntartás.
Ami furcsa számomra, hogy nincs nagy hírre a vállalkozásnak. Lényegében alig találni róla valamit. Vélemény?

Köszönöm, most ezt most felbuzdulva én is dábül csekkeltem!
Szóval ez nekem elég jónak tűnik minden más közreműködős opcióhoz képest. Teszem azt az Ersténél is ajánlották magukat belsős brókerek, hogy majd ők megveszik nekem a részvényeket, de sokkal magasabb díjakat mondtak, mint a 0,2. Volt egy fószer is, hívogatott, hogy ők nagyon faszán kezelik az ügyfeleket, de persze ilyen tingli-tangli cég ETF meg CFD kereskedéssel, aztán ki tudja, milyen díjakon, milyen vagyonbiztosítás mellett. - utána sem néztem, mert borítékoltam, hogy szar.
Szóval ez nekem felüdülés, hogy ilyen is van, esetleg megmentenek attól, hogy túlvett témákba ugorjak bele. Kérdeztem, milyen hozamokat sikerült elérni. Válaszként inkább arra ment rá, hogy miket nézett be anno. A működésük alatt két évet mondott, ahol szarul ment és 0-10% között volt az átlag hozam, míg a jellemző 30-40%.
Ha ebből már 25% sikerülne, elégedett lehetnék.

Akkor ezért nem találtam sehol a 45-öt! Te milyen elosztást látnál ideálisnak? Én úgy vagyok vele, hogy annyi pénz legyen állampapírban, ami átsegít egy hosszabb időszakon, vagy durvább kiadásokat fedez, de ha ennél nagyobb gondja van az embernek, hát max kiszáll pár pozícióból. Ami a tőzsdén lesz, az TBSZ jellegű, tehát nincs rá elvben szükségem. Az extra bukta helyzet, ha mondjuk tényleg sok időre pénz nélkül marad az ember, és még a tőzsde is be-kressel - de szerintem egy ilyen helyzetben mindannyiunknak nagy gondja lesznek - ennyire nem akarok az ismeretlentől rettegni.
Szóval én inkább ilyen 1/3 állampapír 2/3 tőzsde szintet nyomnék, ahol a az állampapper olyan 15 mill.

ezekre tudsz ilyen kódnevet mondani? (vagyhogyhíjják? :D)
rákukkantanék
Chief Exorcist
Ticker symbol-nak hívják
VWRD, EIMI, MEUD, NUKL
ezek egy része dollár alapú, más része euró alapú, persze sok ETF-ből van EUR és USD verzió is.
Ebből a NUKL teljesített a legjobban, kicsit több mint fél év alatt 27%, bár volt +45%-on is. Kicsit rizikósnak érzem a geopolitikai feszkók miatt, illetve lehet ezt is a gombamód szaporodó datacenterek húzzák picit, hiszen kell az extra energia majd, de valszeg hosszútávon is egyre jobban előtérbe kerül nukleáris energia az egyéb zöldenergia megoldások mellett.
Menő, köszi!
Ezeket TBSZ-re veszed vagy csak úgy?
Chief Exorcist
nekem is az van javareszt.
Parizer forever.
allword etfed hogy lehet allampapir felett? kinaiak felhuzzak? usa elegge stagnal
Parizer forever.
ja, TBSZ-en vannak.
@Gabika Attól még, hogy ilyen-olyan gazdasági mutatók stagnálnak, a tőzsdék eléggé hasítottak tavaly is.
most megneztem a 2024-es tbszen vwce-men kb. 10% a nem realizalt haszon. ennel az allampapir jobb lett volna.
a 2025-os tbszen mol/otp/vwce van az elso ketto felhuzza, +25% egy ev aaltt az nem rossz.
Parizer forever.
Ingen, visszatérve a kérdésedre, ha tbsz-ben gondolkodsz, mennyire vagy nyitott arra, hogy pár százalékokat technológiai meg nyersanyaggal kapcsolatos etf-ekbe pakolj? Nekem vannak ilyenek, űripar, EV-k, egészségügy, és ezek jól diverzifikálva, és stabilabb etf-ekkel (meg arannyal) megtámasztva jól muzsikáló kombót tudnak adni
Most pár hete nyitottam életem első TBSZ-ét (Lightyear), szóval teljesen noob vagyok a dologban, de elindultam az úton :))
Eddig az általad javasolt Vanguard VWCE-ből vettem pár darabot, szóval óvatosan haladgatok. A Vanguard S&P500-zal is szemezek nyilván, de most azzal kapcsolatban elbizonytalanítottak itt a srácok, mert hogy be fog esni?
Alapvetően teljesen nyitott vagyok bármire, és nagyon szívesen veszem a segítséged, mint hozzáértőét.
Chief Exorcist
most kellene shortolni a tozsdet. amikor mari neni is reszvenyt, etfet vesz, szopas jon :)
Parizer forever.
Először is megjegyezném, hogy én sok szempontból conviction alapon építettem ezt fel, nagyon hiszek az energetikai átállásban, nem feltétlenül a legóvatosabb portfólió. De nem is ez az egyetlen megtakarításom, szóval nem erre a lapra van feltéve minden. Ettől még, ahogy mondtam, meg van támasztva arannyal, VWCE-vel és MEUD-dal, ezek hárman kb. 60%-ot tesznek ki. Plusz sok átfedés is van a VWCE és a MEUD, ill. az egyes szektor alapú ETF-ek között.
Nekem ezek vannak, mindegyik pár százalékon (max 5), vannak köztük egymást erősítők (vagy gyengítők), vannak több iparágra kihatóak, de van azért egy kis diverzifikáció is.
- IEVD (EV-k), nyilván hullámzó, tavaly volt is egy nagyobb esés a német támogatási szabályozás miatt, a Tesla most vszeg húzni fogja lefelé egy kicsit, ahogy a gyártók újrarendeződése, a kínai árverseny is bizonytalanná tudja tenni, de a hosszabb trend pozitív, a globális eladások nőnek, plusz ha pl. beindul az EU saját ellátási láncainak kiépítése a 70%-os szabállyal, sokat segíthet.
- CEBT (alapvető fémek termelői), az éveleji rézrali tökjó volt, most van egy kis visszarendeződés, nőttek a készletek, a vámok és mindenféle kvóták is kezdenek bezavarni. A lítium most egy kicsit jön föl, meglátjuk mi a vége. Alapvetően pozitív a sztori, fémek mindig kellenek és az iparosítási politikákkal ez vszeg még inkább így lesz, kérdés, hogy miként alakulnak át a globális ellátási láncok.
- 2B76 (automatizálás és robotika), az elmúlt időszakban nagyon hullámzó, a vámok nagyon betettek (50%+ az USA aránya az ETF-ben), de talán most magához tér, az AI kezd beszivárogni a robotikába, a CES egyik fő témája volt, plusz Kína új 5-éves terve a robotikát állítja a középpontba, plusz a globális megrendelések is szépen nőnek.
- JEDI (űripar, tényleg ez a neve :D), az USA szépen hozza fel, pl a Rocket Lab, ami amúgy is jól ment az elmúlt időkben, tavaly év végen elnyerte egy elég combos Space Force megbízást, de az EU is dolgozik, rekordméretű az ESA új költségvetése és az EU Space Act is segít.
- VVMX (ritkaföldfémek), a nyersanyagárak mennek fel, nyilván összefüggve a kínálati korlátozásokkal. Az energetikai átállás, főleg az energiatárolók egyre növekvő telepítése (nem véletlen, hogy sok akkugyártó inkább ezekre kezd átállni, igényeltem is a Lightyearnél, hogy legyenek elérhetők az erre vonatkozó ETF-ek) segít, ahogyan az USA belföldi kitermelésének kitűzött célja és az EU Critical Raw Materials Act (bár kérdés, hogy ezek milyen költségek mellett valósíthatók meg, meg amúgy is sok idő, addig meg marad Kína).
- IQQH (megújulók és cleantech), egyre növekvő befektetések vannak a szektorban (tavaly globális rekord született), még az USA-ban is, ahol ugye a politika pont a másik irányba menne. A megújulók már sok térségben leelőzték a szenet az energiamixben, Afrika nagyon nagyot megy, de közben Kínában kissé lassul a tempó, mármint belföldön.
- NUKL, ezt Sandalar már leírta
- ESIH (európai egészségügyi szektor), nagy gyógyszeripari reform ment át, ami erősíti a szektor versenyképességét (ami amúgy is elég erős), plusz itt is zajlik az ellátási láncok EU-n belülre hozatala, ugyanakkor az amerikai versenytársak még mindig erősek.
Ez nem tanács, a te pénzed a te pénzed, ez csak az amit én látok és ami az én meggyőződésem. Nem kell vele egyetérteni, sok benne a bizonytalanság és bőven függ geopolitikai, ill. globális kereskedelmi és iparosítási tényezőktől.
erdekes, a nukl etf az hogy hasithat?
Parizer forever.
Nagyot nőtt az urán ára (yoy kb 37%) nő a kereslet miközben nem nő a kitermelés, USA-EU nagyon kiállt az iparág mellett (pl USA sokkal könnyebbé akarja tenni az engedélyeztetést), pörög az SMR hype
nem mernek penzt rakni bele
barmikor leolvadhat valamelyik oreg kotla (inclluding pax1), vagy kinai kendacs cpr1000
es akkor vege az iparnak
Parizer forever.
Bármikor történhet bármi :)
Mózes, ez egy jó kis portfólió!
Kérdeznék véleményeket.
Jelenleg 50 ezer EUR (forint, de számoljunk EUR-ban) van állampapperban (7%). 5 e feltörekvő ezüstbánya, 10 e aranyban (nem bánya)
Az én álmaimban valami olyasmi fog történni, hogy az AI lufi leereszt szép lassan az elkövetkező fél éven át ilyen 30-40%-okat, közben őszre a BTC is eléri esetleg 35k értékkel az alját. Itt könnyen lehet, hogy egy nagyobb összeggel beszállnék a BTC-be, de addig is merre változtassak a portfólión?
Nem vagyok ijedős, csak észszerűtlen kockázatot nem szeretnék vállalni. Vegyek még aranyat, rezet, rézbánya ETF-et? Ha igen, mekkora összegben?
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Illetve pár hetes, talán hónapos távon tolni egy all in-t kötvényből aranyba?
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Kösz!
Ami a helyzetedet illeti, szigorúan vélemény, semmiképp sem tanács:
Szerintem ez egy nagyon defenzív/konzervatív és majdhogynem egyoldalú portfólió, ill. stratégia.
Kb. 77%-od van állampapírban, a maradék nemesfémekben, ami egy szerintem kicsit nagy arány, hacsak nem arra játszol, hogy elszáll az infláció vagy valutakrach jön.
Értem az AI-lufis gondolatot, de azt összekötni a BTC-eséssel nagyon egyféle, specifikus trendre épít, plusz egy árszintre belőni a BTC-t szerintem értelmetlen, nem nagyon lehet megjósolni hol áll meg. Ahogyan azt sem, hogy pontosan mi lesz az AI-jal és milyen korrekció fog végbemenni.
Én lenyomnám az állampapírt 55%-ra és a felszabadult tőkéből diverzifikálnék.
Ami a BTC-t illeti, meghatároznám mekkora kitettséget akarok (az én ízlésemnek 10, nagyon max 15% felelne meg) és aztán belőnek mondjuk 3 árszintet, amiknél fokozatosan beszállok, egyenlő arányban elosztva a 10-15%-ot.
Aranyból és ezüstből összeraknék 15%-ot 2/3-1/3 arányban (legalábbis ezüstből semmiképp se mennék 5% fölé). Az arany megvéd, az ezüst spekulatív (a rezet én hagynám is, hiszen ha kifúj az AI és korrekció jön, akkor a réz is esni fog).
A maradék 15-20%-ból valami globális/regionális, nem tematikus (főleg nem AI-specifikus) ETF-et vennék, jelenleg nincs semmi növekedési sztorid.
Ez így többféle globális szcenárióban működni tud.
Az arany all-in csak nagy para esetén tud jó ötlet lenni, ld. második mondatom vége, csak 140%-on.
Így laikusként tetszik a dolog! Köszönöm! Igazából most ez nagyon noob kérdés lesz, de akkor annyi a feladatom, hogy a Lightyearen veszek ezekből a cuccokból tetszőleges mennyiségűt? :D
Chief Exorcist
Mindenki noobként kezdi :) Örülök, ha tetszik, de hangsúlyozom, nem tanács a dolog, kicsit azért nézz még körbe mik elérhetőek, nyilván különböző a helyzetünk.
Azt mondtad, hogy már megvan a TBSZ (NAV-os bejelentést ne felejtsd el). A Lightyearben tudsz olyat, hogy összerakod a portfóliót (Mixnek hívja a LY), meghatározod az arányokat és aztán csak annyit kell mondanod, hogy X összegből vegyen. Némileg könnyebb, mint mindig végigpötyögni a vételeket. Az arányokat nyilván mindig tudod variálni, ha valami nem szimpi. Persze tudsz több mixet is összerakni és így akár többféle portfóliót kezelni egyazon TBSZ-en belül.
Ma találkoztam Investo Consulting egyik tulajával. Már 11 éve a piacon vannak. MBH-s számlán 0,2%-ért kereskednek, és ebben már benne van a díjuk. Semmilyen további rejtett költség, csak ami alapból pl lenne egy ETF-nek a fenntartása. Cserében segítenek managelni a portfóliót. Állítólag konzervatív a stratégiájuk, nem sokat adnak-vesznek.
Azért írtam rá az emberre első körben, mert észrevettem, hogy már hetek óta az ő cégük bejegyzéseiből vagyok okos, aztán ők talán még tényleg értik is, amit leírnak. Nem látom a dologban a buktatót, és ez így kurva jó ajánlatnak tűnik. A 0,2-nél lehet picit olcsóbban venni, de ha olyan tesz javaslatot a vásárlásra, aki ebben él, elég hamar megtérülhet. (más részről meg ugyanúgy klónozhatom a tranzakciókat ízlésem szerint az Interactive Brokersen)
Nem igazán vágom, hol szívhatnám meg ezzel a koncepcióval, az ürge felkészültnek látszik, a pénzhez csak én nyúlhatok, minden tranzakció előtt felhívnak - ezek ilyen bankos kikötések eleve, hogy engem védjenek.
Én úgy gondolom, egy ilyen alapból jobb eredményeket érhet el, mint egy f@sztudja alapkezelő, ahol egy valag pénz általában a ki és beszállás vagy a fenntartás.
Ami furcsa számomra, hogy nincs nagy hírre a vállalkozásnak. Lényegében alig találni róla valamit. Vélemény?
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
van mnb engedelyuk.
Parizer forever.
Köszönöm, most ezt most felbuzdulva én is dábül csekkeltem!
Szóval ez nekem elég jónak tűnik minden más közreműködős opcióhoz képest. Teszem azt az Ersténél is ajánlották magukat belsős brókerek, hogy majd ők megveszik nekem a részvényeket, de sokkal magasabb díjakat mondtak, mint a 0,2. Volt egy fószer is, hívogatott, hogy ők nagyon faszán kezelik az ügyfeleket, de persze ilyen tingli-tangli cég ETF meg CFD kereskedéssel, aztán ki tudja, milyen díjakon, milyen vagyonbiztosítás mellett. - utána sem néztem, mert borítékoltam, hogy szar.
Szóval ez nekem felüdülés, hogy ilyen is van, esetleg megmentenek attól, hogy túlvett témákba ugorjak bele. Kérdeztem, milyen hozamokat sikerült elérni. Válaszként inkább arra ment rá, hogy miket nézett be anno. A működésük alatt két évet mondott, ahol szarul ment és 0-10% között volt az átlag hozam, míg a jellemző 30-40%.
Ha ebből már 25% sikerülne, elégedett lehetnék.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
en azert alaposabban megneznem azt a dijstrukturat, mert az ugynoknel, salesnel minden szepen nez ki, a valosag meg gyakran mas.
es az olvtars altal jelzett 45%-nyi etf/reszeny/stb-t en soknak tartom.
Parizer forever.
A szerződés át lesz nyálazva. Mondjuk ezt a részét 3x kérdeztem meg tőle. Fura lenne, ha máshogy állna a papírban.
Hogy a kicsoda? :D
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Parizer forever.
Akkor ezért nem találtam sehol a 45-öt! Te milyen elosztást látnál ideálisnak? Én úgy vagyok vele, hogy annyi pénz legyen állampapírban, ami átsegít egy hosszabb időszakon, vagy durvább kiadásokat fedez, de ha ennél nagyobb gondja van az embernek, hát max kiszáll pár pozícióból. Ami a tőzsdén lesz, az TBSZ jellegű, tehát nincs rá elvben szükségem. Az extra bukta helyzet, ha mondjuk tényleg sok időre pénz nélkül marad az ember, és még a tőzsde is be-kressel - de szerintem egy ilyen helyzetben mindannyiunknak nagy gondja lesznek - ennyire nem akarok az ismeretlentől rettegni.
Szóval én inkább ilyen 1/3 állampapír 2/3 tőzsde szintet nyomnék, ahol a az állampapper olyan 15 mill.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
fizikai arany, fold, allampapir, ingatlan, tozsde
neked van eleg penzed, mindegyikbe rakj 20%-ot.
es tozsdebe olyan penzt rakj, ami semmikepp sem fog hianyozni. szerintem.
Parizer forever.
Azt nem vettem, hogy a vagyonom 95% ingatlan, ez csak a fialtatós, likvid rész. A fizikai aranyon túl sok az adó.