Mennyivel jobb lett volna egy Glen Powell a top gun maverickből. Ő tipikusan ez a beképzelt bájgúnár típus, és a jóképű vagyok szöveg is mennyivel ütősebben hangzott volna tőle.
Akkor keressenek másik fekát is, bánom is én. Mondjuk Wesley Snipesot tudom javasolni, a világ vicce, hogy ezek a szerencsétlenek egy évtized alatt nem tudtak összehozni egy Blade filmet.
Semmit nem mozdított meg bennem. Az első részt kétszer megnéztem, másodjára a rendezői miatt. Szép tech demo, Pocahontas. A másodikkal annyi előnyben vagyok, hogy kb másfél éve láttam. Bosszantóan sok játékidőt vett ell a gyerekfilmes rész, ami ásítozós volt, de legalább vágom, hogy ki-kicsoda: Eredetileg két fiuk volt, de az egyik meghótt, meg úgy látszik, van egy lányuk is - mondjuk ő magamtól nem rémlett, csak most, hogy újra láttam a fejét. Van mos egy új szereplő a pirosra festett vietkongok közül, különben csak az ürge felesége, az őrmester karakter fia meg a navisított őrmester volt számomra felismerhető. A többiek gondolom, nem is olyan lényegesek.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Inkább az Avatar film átmegy az utolsó léghajlító avatárba. 2. rész a víz népe, 3. rész a tűz népe. Feltételezem az első volt a levegő népe. Akkor még jöhet a föld alatti navik, aztán a főszereplő tetkói világítani fognak.
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Hát ez elég gyengusz. Antropomorfizált nagy szemű, néha vicsorgó macskalányok eltérő sminkben. Immár harmadjára védik meg a helyi bennszülöttek a bolygójukat a gonosz férfiembertől.
Amellett, hogy fentiekkel mind egyetértek... számomra abszolút követhetetlen, hogy mi történik ebben az előzetesben. Bumm-bumm, puff-puff, tűz-tűz, mérgeskéklények.
Remélem ebben a részben is lesz egy 40 perces dokumentumfilm a helyi tűzbálnákról.
Már a Fantastic 4 a menő. De arról se értekezett senki... Már ez a kocka fórum se a régi. Itt is látható, hogy szülő lett a többség, és ott bizony az Avatar a sláger a gyerek miatt :D
Az Avatar legalább "original" francsájz. Anno mindenki látta, mert érdekelte a látvány - ezért is van meg a kötődés, nem a gyerekek miatt. A magam részéről a szuperhős filmekhez azért nem szólok már hozzá, mert egyszerűen nem érdekelnek. Ezek a filmek pont ugyanannyira készültek gyerekeknek, mint az Avatar, - szóval ebben nem tennék különbséget.

A szuperhősös filmek csúcsa a Watchmen, se előtte se utána nem tudok olyan filmről ami annak a közelébe ér. Így nincs is miről értekeznem. Néha azért megnézek valami ilyesmit (pl barátok elhívnak deadpoolra, vagy a legutóbbi batman), de nem keresem ezt a contentet meg sokat nem is filozofálok rajta.
Amúgy a héten horror a téma, Hellraiser 1, 2, meg a 2022-est néztem meg. Meg a Wishmaster 1, 2. Hát a 2022-es Hellraiserben már az elejétől azért drukkoltam volna hogy a főszereplőt darabolják fel, de sajnos csalódnom kellett. Hellraiser 1 meg Wishmaster 1 jók voltak azért, talán a Hellraiser 2 is. Érdemes lehet még többet nézni ezekből?
Az Avatar 2009-es. Sokunknak még nem is volt gyereke akkoriban :D
A lányom pl. nem is látta még, szóval szerintem ez nem valid ebben a formában.
Arról beszélnek az emberek, amik érzéseket váltanak ki belőlük.
Ha ezek épp kék lények, akikre elbasztak egy rahedli pénzt és egy nagyon tehetséges rendező 28 (and counting) évét, miközben látványos, ámde felejthető vackokat készítettek belőlük, akkor ezen nem kell meglepődni.
A tréler alatt arra gondoltam, hogy talán nem kár Cameronért, és igazából már bármihez nyúlna, ez lenne belőle, mert minden témát egy erős lencsén átszűrve lát. Az új Termi projecttől sem várok sokat, mert habár az előzőt nem ő rendezte, azt azért lenyilatkozta, hogy képtelen szabadulni a "múltból jelenbe" megoldástól, és ezt az egész feminista konceptet is alighanem jóvá hagyta, szóval nem feltétlenül a rendezőn múlt a bukta, hanem ő az öreg már, és nem igazán megy, hogy mit kellene újítani.

Hát nem tudom, végül is mi volt annak a régi pornóoldalnak a címe... GrandpaFucksTeens? :D
Lando is összejött a kis cuncival az ep 9 végén, az meg egy elég femináci project, szóval nem tudom, hova hőbörögsz 😚
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Mennyivel jobb lett volna egy Glen Powell a top gun maverickből. Ő tipikusan ez a beképzelt bájgúnár típus, és a jóképű vagyok szöveg is mennyivel ütősebben hangzott volna tőle.
Well, Karl Urban 53, a Sonyát játszó csaj meg nagy meglepődésemre 37, szóval you know what? Az még működhet.
A csávó a Running Man remake-ből? How about no, de ez az előzetes amúgy okésnak tűnik:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=KD18ddeFuyM
Az a lánya volt
Összejött a lányával? Ez a Kennedi betegebb, mint gondoltam
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=43R9l7EkJwE
A predi fejét leszámítva ez bíztatónak tűnik.
Ő... LOL??
https://au.variety.com/2025/film/global/kevin-feige-mahershala-ali-blade-update-25364/
Oké, akkor rúgják ki a picsába és csináljanak egy filmet, amiben Blade bőrcuccban kaszabolja a vámpírokat. Hülyékkel nehéz.
Mondjuk elvben Ali is jóvá kell, hogy hagyja a forgatókönyvet, szóval kettőn áll a vásár
Akkor keressenek másik fekát is, bánom is én. Mondjuk Wesley Snipesot tudom javasolni, a világ vicce, hogy ezek a szerencsétlenek egy évtized alatt nem tudtak összehozni egy Blade filmet.
Anthony Mackey :D
Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut
XD
Letezik h Hail Mary küldetés trailert még senki sem linkelte?
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=nb_fFj_0rq8&ab_channel=Avatar
Történnek benne mindenféle dolgok olyan karakterekkel, akikre szinte nem is emlékszem.
Akkor még két film és összeállnak a Bolygó kapitányává?
Semmit nem mozdított meg bennem. Az első részt kétszer megnéztem, másodjára a rendezői miatt. Szép tech demo, Pocahontas. A másodikkal annyi előnyben vagyok, hogy kb másfél éve láttam. Bosszantóan sok játékidőt vett ell a gyerekfilmes rész, ami ásítozós volt, de legalább vágom, hogy ki-kicsoda: Eredetileg két fiuk volt, de az egyik meghótt, meg úgy látszik, van egy lányuk is - mondjuk ő magamtól nem rémlett, csak most, hogy újra láttam a fejét. Van mos egy új szereplő a pirosra festett vietkongok közül, különben csak az ürge felesége, az őrmester karakter fia meg a navisított őrmester volt számomra felismerhető. A többiek gondolom, nem is olyan lényegesek.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Inkább az Avatar film átmegy az utolsó léghajlító avatárba. 2. rész a víz népe, 3. rész a tűz népe. Feltételezem az első volt a levegő népe. Akkor még jöhet a föld alatti navik, aztán a főszereplő tetkói világítani fognak.
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Hát ez elég gyengusz. Antropomorfizált nagy szemű, néha vicsorgó macskalányok eltérő sminkben. Immár harmadjára védik meg a helyi bennszülöttek a bolygójukat a gonosz férfiembertől.
Amellett, hogy fentiekkel mind egyetértek... számomra abszolút követhetetlen, hogy mi történik ebben az előzetesben. Bumm-bumm, puff-puff, tűz-tűz, mérgeskéklények.
Remélem ebben a részben is lesz egy 40 perces dokumentumfilm a helyi tűzbálnákról.
Számomra az a meglepő, hogy ennyi komment érkezik egy Avatar trailerre, a jó cuccokat meg ignorálja mindenki :/
Szeretnél még beszélgetni az új Supermanus filmről?
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Már a Fantastic 4 a menő. De arról se értekezett senki... Már ez a kocka fórum se a régi. Itt is látható, hogy szülő lett a többség, és ott bizony az Avatar a sláger a gyerek miatt :D
Az Avatar legalább "original" francsájz. Anno mindenki látta, mert érdekelte a látvány - ezért is van meg a kötődés, nem a gyerekek miatt. A magam részéről a szuperhős filmekhez azért nem szólok már hozzá, mert egyszerűen nem érdekelnek. Ezek a filmek pont ugyanannyira készültek gyerekeknek, mint az Avatar, - szóval ebben nem tennék különbséget.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
A szuperhősös filmek csúcsa a Watchmen, se előtte se utána nem tudok olyan filmről ami annak a közelébe ér. Így nincs is miről értekeznem. Néha azért megnézek valami ilyesmit (pl barátok elhívnak deadpoolra, vagy a legutóbbi batman), de nem keresem ezt a contentet meg sokat nem is filozofálok rajta.
Amúgy a héten horror a téma, Hellraiser 1, 2, meg a 2022-est néztem meg. Meg a Wishmaster 1, 2. Hát a 2022-es Hellraiserben már az elejétől azért drukkoltam volna hogy a főszereplőt darabolják fel, de sajnos csalódnom kellett. Hellraiser 1 meg Wishmaster 1 jók voltak azért, talán a Hellraiser 2 is. Érdemes lehet még többet nézni ezekből?
Az Avatar 2009-es. Sokunknak még nem is volt gyereke akkoriban :D
A lányom pl. nem is látta még, szóval szerintem ez nem valid ebben a formában.
Arról beszélnek az emberek, amik érzéseket váltanak ki belőlük.
Ha ezek épp kék lények, akikre elbasztak egy rahedli pénzt és egy nagyon tehetséges rendező 28 (and counting) évét, miközben látványos, ámde felejthető vackokat készítettek belőlük, akkor ezen nem kell meglepődni.
A tréler alatt arra gondoltam, hogy talán nem kár Cameronért, és igazából már bármihez nyúlna, ez lenne belőle, mert minden témát egy erős lencsén átszűrve lát. Az új Termi projecttől sem várok sokat, mert habár az előzőt nem ő rendezte, azt azért lenyilatkozta, hogy képtelen szabadulni a "múltból jelenbe" megoldástól, és ezt az egész feminista konceptet is alighanem jóvá hagyta, szóval nem feltétlenül a rendezőn múlt a bukta, hanem ő az öreg már, és nem igazán megy, hogy mit kellene újítani.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Lehetséges... A legtöbb nagy rendező megborult öregkorára.
Te se linkelted be a Hail Maryt :)