Hosszú hétvégére szervezek egy kis létszámú gyerekbarát CQB-t a fiamnak. Aki tizenéves gyerekével menne játszani, de nem engedik a szervezők, hát itt a lehetőség. Cegléden
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Soha nem próbáltam, viszont két problémát látok vele.
-Nem fogok tudni benne normálisan kommunikálni
-Az erdőben csak retkes lesz a kezem és enni-inni ha kiveszem a számból, azzal a kezemmel fogom visszatenni

Igen, már lecsiszolták és kapom a koronát. Eddig kétszer voltam próbán, sajnos ez sem megy olyan egyszerűen. Mélyharapásom van és az alsó fogaim a felső metszőknek a hátulját kvázi kigyalulták az évtizedek alatt. A megmaradt metszőfog töve 7mm a közepe meg csak 4.
A cirkónium koronát meg nem lehet 5mm-nél vékonyabbra mert eltörik, így kvázi összeér a két fogam úgy, hogy az összes többi fogam még csak a levegőt rágja. És erre azt tudják mondani, hogy A, kihúzzák a fogamat, adnak egy csavaros implantátumot, vagy B, az alsó jó fogamból levesznek egy fél mmt minimum...

Úúú szívás. Nincs másik anyag? Pl préskerámia. Nemtudom mennyire más lehet nem jobb ebben az esetben az sem. De ha igazi gengszter lennél aranyból csináltatnád :D
rwurl=https://youtu.be/Ha_KyEiCiv8
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=LlznehV8sus
rwurl=https://youtu.be/VUYO__ctiCE
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Ez nem az én videóm, de egy jó jelenet
rwurl=https://youtube.com/shorts/o1hC8cAxfGc
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Azigen :D
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Milyen életszerű pánik hangot adott ki =D
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
rwurl=https://youtu.be/TTM5qHfrfLo
Kicsit felpörgettem a videót
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
rwurl=https://www.youtube.com/shorts/No3z2CjavxQ
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=xRdu0_Rcgjw
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=aL2Ck0olWYQ
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=tTOZBOZeOTo
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Hosszú hétvégére szervezek egy kis létszámú gyerekbarát CQB-t a fiamnak. Aki tizenéves gyerekével menne játszani, de nem engedik a szervezők, hát itt a lehetőség. Cegléden
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Fogadjátok nagy örömmel a legújabb videómat!
rwurl=https://youtu.be/othEbB7ymkU
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Hali,
Bocs, hogy ide, de annyira nincs normális felület, ahol lehetne hirdetni...
Szóval van HK USP-m CO2-es eladó.
https://www.airsoftapro.hu/node/2267
@Sunyi
Ha esetleg körbekérdeznél a spancik közt, azt megköszönném.
Tsók
Csak a szelíd madarak vágyakoznak. A többiek repülnek.
Ha előbb írod...
Pont ilyesmit akartam. Igaz, kb. fele ennyiért. :-D
Kemény alkudozás lett volna =D
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
:-D
Csak a szelíd madarak vágyakoznak. A többiek repülnek.
Escape from Nagykátán sefteltem. Nem a szokásos gameplay videóm, de fogadjátok szeretettel =)
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=yizav-Kj0Ec
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
rwurl=https://youtu.be/LqLC8AO24es
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
👍
Szerintem növelte a charismát. :-D
Kedvenc bringás youtuberem: https://youtube.com/@sampilgrim
Decathlonos fogvédő az kényelmetlen lenne?
Soha nem próbáltam, viszont két problémát látok vele.
-Nem fogok tudni benne normálisan kommunikálni
-Az erdőben csak retkes lesz a kezem és enni-inni ha kiveszem a számból, azzal a kezemmel fogom visszatenni
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Ebben pl. elvileg nem olyan rossz beszélni
https://youtu.be/N--2SGqdVfY
Meg, ha te lősz arcon valakit, jól jöhet a vitához.
De amúgy ja, el tudom képzelni, hogy nem túl praktikus.
Remélem azért fogorvos már látta. Mielőtt valami elfertőződik etc
Igen, már lecsiszolták és kapom a koronát. Eddig kétszer voltam próbán, sajnos ez sem megy olyan egyszerűen. Mélyharapásom van és az alsó fogaim a felső metszőknek a hátulját kvázi kigyalulták az évtizedek alatt. A megmaradt metszőfog töve 7mm a közepe meg csak 4.
A cirkónium koronát meg nem lehet 5mm-nél vékonyabbra mert eltörik, így kvázi összeér a két fogam úgy, hogy az összes többi fogam még csak a levegőt rágja. És erre azt tudják mondani, hogy A, kihúzzák a fogamat, adnak egy csavaros implantátumot, vagy B, az alsó jó fogamból levesznek egy fél mmt minimum...
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Úúú szívás. Nincs másik anyag? Pl préskerámia. Nemtudom mennyire más lehet nem jobb ebben az esetben az sem. De ha igazi gengszter lennél aranyból csináltatnád :D
rwurl=https://youtu.be/w8dpF1G1sYg
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
rwurl=https://youtu.be/IH5dzFZTJt4
rwurl=https://youtu.be/l0ukH_6Bpwo
rwurl=https://youtu.be/VVE4lqcoZao
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=qF1DEnAsOvA
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
rwurl=https://youtu.be/sTSy8WmymHY
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Elkészült a legutóbbi gameplay videóm.
Idén még talán 2 várható.
rwurl=https://youtu.be/I5G5QwuF5y4
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Gondoltam a gameplay videót nem terhelem ilyen történetekkel, de azért csak megosztom külön!
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=7NhethVA3pQ
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=thXpGlpSsME
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
california lénáról mesél?