Jelenlegi hely

Jön a Rambo tévésorozat

Utolsó bejegyzés

Jön a Rambo tévésorozat

Címkék:

Azt írja a Deadline, hogy a Fox sorozatot gyárt Rambo: New Blood címmel, ami természetesen a Vietnám teljes férfilakosságát egymagában kiirtó John Rambo történetét rugdossa majd tovább.
 

A Jeb Stuart (Die Hard, The Fugitive) pennájából formálódó széria Rambóra és fiára, az ex-tengerészgyalogos J.R.-ra fókuszál majd (a készítők minden bizonnyal sokat gondolkodtak ezen a néven). Sylvester Stallone feltűnése valószínű, hiszen bár egyelőre csak executive producerként került fel a neve a stáblistára, szerepléséről máris hallani híreket – furcsa is lenne ennyi év után más színészt látni az ikonikus szerepben.

Utoljára a 2008-as, kifejezetten jól sikerült John Rambo című hőseposzban láthattuk Stallone karakterét, ott azonban mintha lezárult volna a sztori, hiszen a befejező képsorokban Rambo – miután 5 percig tartó, folyamatos gépágyúzással váltotta meg Burma népét – hazatért. Azóta persze szó volt – Rambo: Last Blood címmel – ötödik részről is, melyben az izomkolosszus az Amerikában kóválygó terroristák vízumát vonta volna be végleges hatállyal, de aztán a hírek valahogy elültek, és Sly sem tűnt túl lelkesnek a folytatás ötletére.
 

 
Nem tűnik tehát nélkülözhetetlennek egy tévészéria a témában, de én azért fanként magamra erőltetek egy kis óvatos optimizmust. Legyen jobb, mint a videojáték!
 
Szerkesztette: dulakh - 2015 dec 02


Ahh, vegre lesz valami nezheto is a tv-ben, nem csak a zombik, meg sarkanyok.. zombikkal.
Biztos sikeres lesz es johet a tobbi 80-as Titan fia is. JM (Matrix Junior), JP (Predator Junior) es persze JC (Casey Junior, plusz pont, aki tudja, kirol van szo)
Varom mar, na



Én meg azt szeretném, hogy Arnoldot kirakják a Nagykunság közepére egy gurulós kuka társaságában, és megkérjék, hogy improvizálja C3PO és R2 beszélgetését, miután lezuhantak a Tatuinon.

Erre alapoznám a sorozatot.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Remélem, a fia Jai Courtney lesz, vagy rebootolják a szériát, és Rambo lesz Jai Courtney, vagy egyszerűen csak egy standup show lesz, ahol Jai Courtney fog beszélni érdekes témákról, pl. a Rambo filmekről.

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Fénykarddal?

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling



Csak azzal, hell, Yoda után én már bármelyik SW szereplőt el tudom képzelni fénykardozva, még R2-D2-t is.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



sterner írta: egyszerűen csak egy standup show lesz, ahol Jai Courtney fog beszélni érdekes témákról, pl. a Rambo filmekről.

Közben pedig Shia Labeouf pityereg a háttérben látszólag minden ok nélkül.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Végülis, eddig minden reboot vagy folytatás, amiben benne volt, jól sült el, szóval én támogatom a dolgot. Son of a Rambo!

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling



ibi amentia latet



Mit akarsz? A 7-es értékelés teljesen oké.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Jai Courtney? Nem hiszem, hogy bevállalja, szerintem nagyon elfoglalt lesz a Promcsi 2-vel :)



Tyű, ha beletuszkolnák a Covenantba, asszem vért és verítéket nem kímélve kikampányolnám Lipótmező újranyitását, hogy aztán bevonulhassak egy hétre. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Nem lesz Promcsi2, hanem Covenant.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



progabe írta: Ahh, vegre lesz valami nezheto is a tv-ben, nem csak a zombik, meg sarkanyok.. zombikkal.

Erre mondjuk azért nagy plusz egy.



Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Két legyet egy csapásra :)



Gyalázat. Szétcsapok a balfaszok között...

Parizer forever.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!