Nehéz ám felrobbantani. Egyszer voltam kint egy cégnél, még konvektoros fűtés volt az üzemben.
Az egyik baszott begyújtani a piezzó-s kattogtatós módszerrel. Az öreg szarakodott vele, kivette a gyújtó szerkezetet, gyufa, öngyújtó, de csak nem akarta az igazat. A gázt meg nyomta folyamatosan. Már mindenki ilyen behúzott nyakkal állt, fél szemmel nézve, hogy mikor következik be az elkerülhetetlen robbanás, rendesen kezdtem beszarni mi lesz =D
Végül berobbant az egész cucc, azon a kis faszom lyukon kivágott vagy 2m láng és rohadt nagyot szólt, de semmi más nem történt. Aztán kicsit még basztatta az öreg és végül begyújtott és működött faszán.
Csak a szelíd madarak vágyakoznak. A többiek repülnek.
Nem igazán tudom ezt kivel megbeszélni. Mármint, a férfi barátaim jók lennének, de nem akarom apám ellen hangolni őket - kiváltként azért, mert esetleg (ha apám eljön) találkozni fognak az esküvőn.
Női tanácsokra meg nem vágyok. Én elhiszem, hogy a párom a maga módján segíteni akar, de ezek az elsimítós válaszok, amelyeket a nők kínálnak amolyan "szocial enginering" módszerrel, egy férfinak nem lehetnek kielégítőek.
Kb azt kínálja, hogy kérjek mindenért vélt vagy valós dologért bocsánatot, meg ismerjem el apám érdemeit, és akkor béke lesz, meg hajlandó lesz értelmes emberként viselkedni; eljönni, ha meghívják valahova, felvenni a telefont. Csakhogy nem lehet számomra örömteli és így hosszútávon való béke az, ami az én káromon alapul.
Apámat végső soron az érdekli, hogy a környezetén felülemelkedjen, mindenkit maga mögé utasítson, és mivel már a kapcsolatai nagyját már elidegenítette magától, egyre kevesebben vannak, akikkel szemben és fölött meghatározhatja magát. Én még kézre esem.
Én is hibáztam. Állandóan megmondtam, ha hülyeséget beszél, és nem kellett volna. Nem voltam simulékony, hát megutált. Azok, akik bólogattak nekik, a háta mögött kibeszélték, amíg viszont erre rá nem jött, többre értékelte őket a fiánál.
Ez egy szövevényes ügy két ember közt, kisregényt írhatnék róla. Az, hogy most itt ezt megemlítem, csak ara van, hogy kiírjam magamból a fájdalmat. Tulajdonképp már nem hat meg, amikor derült égből (tényleg nem volt értelmes előzménye) bedob egy levelet hozzám, amiben felsorolja, hogy felnevelt, meg ezt meg azt tette értem, aztán én meg ugye a geci vagyok, és soha ne keressem. Letettem a szekrényre, aztán jól van. Közben párom próbálkozott meghívni a család ezen felét hozzánk egy ebédre... és persze nem jön el.
Mondtam neki, ha már nem hívhatom, pénteken beugrom hozzá, hogy felköszöntsem, aztán lesz, ami lesz. Persze párom ellenezte, mert az csak rossz lesz. Amikor látta, hogy nem hallgatok rá, elővezette, hogy most, amikor elérte apámat, és közölte, hogy nem jön, más dolgokat is mondott rólam. Ezek közt volt olyan is, ami konkrétan nem történt meg; azaz, hogy én válaszoltam valamit erre a levélre, vagy éppen, hogy nem válaszoltam, de kellett volna - zavaros a dolog. A levélben ugye azt írta, ne keressem...
Valóban lehet, hogy nem lesz jó vége a dolognak, ha oda megyek. De mi mást tehetnék férfiként? Párom azt mondja, be sem fog engedni. Lehet. Ha meg beenged, mivel lesz jobb? Én kész vagyok bocsánatot kérni tőle a hibáimért, viszont azt is tudom, hogy ő a sajátjait nem fogja elismerni. Nem számíthatok továbbra sem arra, hogy bármilyen eredményemet elismerje, ahogy nem számíthattam rá soha egész életemben (lásd felülemelkedési kényszer; ha valamit elismerne, hogy elértem, azzal ő már kevésbé érezné magát magasan felettem). Szóval simán lehet balhé belőle.
Viszont most, hogy szembesültem ismét ezekkel a dolgokkal, megszállt egy mély bánat, amely nehéz súllyal nyomja a lelkemet. Ki kellett írnom.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Van testvéred? Apádnak unoka lehetőség rajtad kívül?
Ha nincs, akkor szarni a fejére, majd ha lesz unoka és szeretné látni, akkor szedje össze magát és ő lépjen, mert különben max. a facebookos képeken láthatja.
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Van egy öcsém, bár kétlem, hogy ő az elkövetező 10 évben produkál valamit, mert most első éves egyetemista. Ha azt vesszük, az öcsém személyében már megoldotta magának az unokázást, tekintve, hogy 53 éves korában született. Valahogy kevéssé tudom elképzelni, hogy komolyabban érdeklődni fog az unoka iránt, inkább olyan szinten, hogy arra használja, hogy ezzel kapcsolatban rólam panaszkodjon a rokonságnak - mint azt teszi most is.
Bazz, ezen őrlődöm egész délután. Nincs az egészben semmi meglepő, csak a szembesüléskor mégis megüt a dolog. Néha álmodom is az ürgével, és semmi elvont dolog nem történik ezekben az álmokban; egyszerűen kimondja bennük, amit a valóságban csak gondol: Hogy nem kellek neki.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Az utolsó kérdés többféleképpen értelmezhető. Nincs szükségem a segítségére, de amúgy ja, a többire igen a válasz, még ha ambivalens "igen" is, mert gyakran gondolom egyszerre az ellenkezőjét is.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Láttam valami interjút ezzel a KIOSK-os meleg taggal, akivel 15 évig nem beszélt egyáltalán az apja, aztán rohadtul megbánta, erre miután kibékültek nem sokkal később rákos lett és meghalt. Azokat az éveket sose kapják már vissza... Én is sokat nyeltem fater hülyesége miatt, voltak pár hetes szünetek, amikor egyáltalán nem beszéltünk és még simán lehetnek is, de annak ellenére, hogy nem hiszek egyáltalán abban, hogy valakit csak azért szeretnem kéne jobban, mert a rokonom, valahol az ember lelkének igenis hiányzik a szülői kapcsolat.
Jó, hogy ezzel az odamegyek dologgal egy véleményen vagyunk. Nagyobb esélyét látom, hogy sunnyogni fog, és nem enged be, én meg szarul érzem majd magam, de ha már előre így könyvelem el, nem lehet különösen rosszabb.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Moken írta: nem hiszek egyáltalán abban, hogy valakit csak azért szeretnem kéne jobban, mert a rokonom, valahol az ember lelkének igenis hiányzik a szülői kapcsolat.
van az, amikor a semmi több mint a valami. igen nehéz dolog belátni, de van amikor jobban jár az ember rokonok nélkül.
egy példa családból: amikor megromlik a kapcsolat, aztán évek után békülnél, és kb a 2. találkozásnál már azzal kezd hogy nemtudnál-e kölcsönadni?
A legjobb amikor végig tagadod az eljárásban az ügyfeled bűnösségét, aztán az az utolsó szó jogán megbánást tanúsít azért, amit addig konzisztensen tagadtatok :D
Végül is megint ide írok, egyrészt, hogy legyen mit olvasni, másrészt, hogy a barátaimat ne hergeljem feleslegesen.
Mint emlékeztek, volt ez a "beszélek vele születésnapján, ha már megírta, hogy ne hívjam" dolog.
Ebből az lett, hogy szóltak, hogy a nyaralójánál van, én meg amúgy is a szomszédban ügyeltem a szálloda munkálatait.
Átmentem, szerencsétlen szedi a leveleket, de lehajolni nem bír a lába elé. Aztán persze nem bíz meg senkit pár ezerért. Önfejű, van ilyen. Próbálok beszélgetni vele, segíteni, ilyenek. "Elvagyunk", mire mondja magától, hogy amúgy hiába vagyok itt, mert nem fog eljönni a lagzira, csak beül a templomba a hátsó sorba, és ne kérdezzem, hogy miért.
Persze, hogy ne kérdezzem, hiszen messzire vezetne a levezetés, és jeleznek kellene, hogy szerintem rosszul gondolja, meg egy pöcs. Úgyhogy nem kérdezem.
Beszélgetünk tovább, kérdi, iszom-e vele egy sört. Mondom, időszakos koplaláson vagyok, úgyhogy inkább este. Jó, jön két csávó, akiknek a hajója nála parkol. Azt hiszik, az öcsém vagyok, jellemző.
Mondom, akkor este. Mire fater; de én ezt hiába csinálom, nem gondolja meg magát. Mondom, ok, te hozod fel megint, nem én.
Ok, hazafelé bemegyek hozzájuk, fogadnak, beszélgetünk, hoztam bort, ilyenek, jól elvagyunk, örülök.
Na, most két nap van az én meg az ő születésnapja között. 19-én volt az enyém, övé 17.
Tegnap fater nem hívott, de ez csak most reggel jutott eszembe, mert megint témává tette magát.
18-án eljött az öcsém a baráti bulimra. Mondtam neki, hogy remélem, azért apám mégis csak eljön majd a lagzira. Ha másért nem, mert rájön, hogy ez igazából neki ciki, nem nekem.
Na, most nem tudom, hogy ezt az öcsém mondta-e neki (szerintem nem nagyon beszélgetnek mélyebben), inkább gondolom, hogy fater már magának is kiokoskodta ezt a nyilvánvaló problémát, úgyhogy elkezdett kampányolni a saját testvéreinél (gondolom, csak náluk, hiszen másokra nem hiszem, hogy lenne ráhatása), hogy akkor lécci, álljanak be már ők is a ciki bandába, és bojkottálják a részvételt. Ez úton mégis egy csoport tagja, nem olyan gáz a dolog.
Ezt az egészen onnan tudom, hogy a nagynéném írt a páromnak (mostanában elég jó a viszonyunk különben; kaptam tőle festményeket, én intéztem neki klímát a műtermébe, ilyenek), hogy hát jó lenne, ha nagyon sok szeretettel rendeznénk a köztünk lévő problémát (jah, látszik, mennyit ér a közeledésem!), mert hát ha mindenképpen szakítópróba van, akkor neki a testvérével - apámmal - kell tartania.
Sejthetően őt is megzsarolta, hogy "aki nincs velem, az mostantól csak ellenem" technikával. Ezt onnan gondolom, hogy apám a párom felé (úgy látszik, senki nem mer velem szemben beszélni, konfrontálódni :D) jelezte; az öcsém mehet a lagzira, de a feleségének megmondta, hogy árulás, ha ő elmegy. Szóval ilyesmi lehet más esetben is.
Ilyenkor persze én szívesen felemelném a telefont, aztán megkérdezném a nagynénémet, de persze ne tegyem, mert majd a párom felhívja az ezt meg azt, és akkor jobb lesz, mert hát a nők és az intrika.
Hogyan változhatna valami, fejlődhetne a kapcsolatom innentől az apámmal? Most így az esküvőig nincsen jeles alkalom. Lenne április közepén egy ebéd nálunk, amire apám némi mismásolás után jelezte, hogy nem jön, de ha így halad a kampányával, akkor a többi testvére sem lesz jelen, tehát majd rendelek valamit öcsémnek a Wolton, meg sörözünk, de na! - ebből így nem lesz szalonna. Jobb is, hogy most nincs alkalom összefutni, nem fogom figyelni, mikor van éppen lenn ő is a nyaralónál, úgy is csak azt tudnám kérdezni tőlem, hogy "akkor most ezt így te tényleg komolyban tolod?"
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
szerintem te megtetted amit lehet, de megmondom oszinten, hogy nem ertem faterodat, barmilyen onfeju is, ez megis csak az egyik fianak a legnagyobb eletesemenye. az en faterom meghatottan pityergett az enyemen (hianyzol APA)
es szerintem mindenkepp hivd meg, barmit mond is, jol fog esni neki. asszonnyal vigyetek el ketten szemelyesen a meghivot, te menj el budira vagy a konyhaba egy tiz percre, asszony meg puhitsa meg a fatert, hogy neki mennyire jol esne, ha ott lenne apuka/zoli ba (nemtom hogy szollitja/hivjak), a gyenge asszonyi leleknek nem fog tudni ellenallni. kicsit sirjon is a kislany, ha lehet.
es ha az onokajat kezbe veheti, legkesobb akkor tuti megtorik :)
szoval hajra es mindkepp ird meg, ha megvolt, szeretnek gratulalni majd.
Viccet félretéve bennem mindig van egy ilyen erős késztetés, hogyha vendéget hívok, vagy találkozom valakikkel, azok ne érezzék elhanyagolva magukat. Ezt úgy értem, hogy nem hívok meg egymásnak ismeretlen embereket, mert tartok tőle, hogy nem tudnának kivel beszélgetni. Ez ilyen hülye félelem, a saját introvertáltságomat vetítem ki rá. Gondoltam, megemlítem.
Az a helyzet, hogy most fordítva vagyok ezzel a dologgal. Éppen, hogy most van az, hogy mindenki véleménye ellenére nem kifejezetten szeretnék hozzá elzarándokolni azok után, amit tesz. Gyakorlatilag innen amit teszek, mind arra irányul, ami a javallott számomra (és velem nem önazonos, mert én inkább konfrontálódom, legyenek kimondva az igazságok akár káromkodások közepette is, de úgy látszik, ez a női világ már nem ezt akarja), ami pedig az, hogy én mindent megtegyek a rendezés irányába, és ez úton majd magasabbról mutogathassak, hogy lám, nem rajtam múlt. Kibaszott női világ ez.
Szóval mutatom ezt asszonynak, amit írtál, mire mondja, hogy neki is pont ugyanezt javasolták. Kérdtem; sírni is fogsz? :P
Viszont azt hiszi, hogy majd apámmal tényleg le lehet ülni beszélgetni a problémáinkról. Mert az nem ért semmit, hogy pénteken átmentem, és csak elvoltunk. Szerintem téved benne, hogy működne a dolog. Még ha azzal is kezdeném, hogy mindent megköszönök neki... Ugyan már! Végig sem mondhatom, ő belekezd a szónoklatba, hogy ő az atyaúristen, én meg a méltatlan geci. Majd miután ezt elmondta, le van zárva a téma, lényeg, hogy ő kinyilatkoztatott. Aztán lehet csodálkozni, amikor elküldöm a faszomba.
Majd próbát teszünk, de én erre tippelek.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Ez egy érdekes érveléstechnika lenne. Nem gondoltam rá, habár a párom előhozta, hogy majd bánni fogja, amikor nem láthatja az unokáját. Én úgy gondolom, részben leszarná, ki tudja.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Főleg, ha felrobbansz :D
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Nehéz ám felrobbantani. Egyszer voltam kint egy cégnél, még konvektoros fűtés volt az üzemben.
Az egyik baszott begyújtani a piezzó-s kattogtatós módszerrel. Az öreg szarakodott vele, kivette a gyújtó szerkezetet, gyufa, öngyújtó, de csak nem akarta az igazat. A gázt meg nyomta folyamatosan. Már mindenki ilyen behúzott nyakkal állt, fél szemmel nézve, hogy mikor következik be az elkerülhetetlen robbanás, rendesen kezdtem beszarni mi lesz =D
Végül berobbant az egész cucc, azon a kis faszom lyukon kivágott vagy 2m láng és rohadt nagyot szólt, de semmi más nem történt. Aztán kicsit még basztatta az öreg és végül begyújtott és működött faszán.
Csak a szelíd madarak vágyakoznak. A többiek repülnek.
zseniális szerkezet, hogy ott jön be a levegő ahol megy ki a füst (kettős cső).
amúgy én is öngyújtóval gyújtom be, a szikra már rég nem műxik :D
Jesus :DDDDD
Chief Exorcist
Jóaz, csak ésszel kell ;)
Csak a szelíd madarak vágyakoznak. A többiek repülnek.
legyen már vége
Ha megépül az akkugyár, úgyis mind meghalunk. Szerintem támogasd.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
hol van nekem arra időm kivárni...
Pedig csak imádkozni kéne
https://24.hu/elet-stilus/2023/02/12/soma-mamagesa-viz-szerkezet-akkumla...
Nem igazán tudom ezt kivel megbeszélni. Mármint, a férfi barátaim jók lennének, de nem akarom apám ellen hangolni őket - kiváltként azért, mert esetleg (ha apám eljön) találkozni fognak az esküvőn.
Női tanácsokra meg nem vágyok. Én elhiszem, hogy a párom a maga módján segíteni akar, de ezek az elsimítós válaszok, amelyeket a nők kínálnak amolyan "szocial enginering" módszerrel, egy férfinak nem lehetnek kielégítőek.
Kb azt kínálja, hogy kérjek mindenért vélt vagy valós dologért bocsánatot, meg ismerjem el apám érdemeit, és akkor béke lesz, meg hajlandó lesz értelmes emberként viselkedni; eljönni, ha meghívják valahova, felvenni a telefont. Csakhogy nem lehet számomra örömteli és így hosszútávon való béke az, ami az én káromon alapul.
Apámat végső soron az érdekli, hogy a környezetén felülemelkedjen, mindenkit maga mögé utasítson, és mivel már a kapcsolatai nagyját már elidegenítette magától, egyre kevesebben vannak, akikkel szemben és fölött meghatározhatja magát. Én még kézre esem.
Én is hibáztam. Állandóan megmondtam, ha hülyeséget beszél, és nem kellett volna. Nem voltam simulékony, hát megutált. Azok, akik bólogattak nekik, a háta mögött kibeszélték, amíg viszont erre rá nem jött, többre értékelte őket a fiánál.
Ez egy szövevényes ügy két ember közt, kisregényt írhatnék róla. Az, hogy most itt ezt megemlítem, csak ara van, hogy kiírjam magamból a fájdalmat. Tulajdonképp már nem hat meg, amikor derült égből (tényleg nem volt értelmes előzménye) bedob egy levelet hozzám, amiben felsorolja, hogy felnevelt, meg ezt meg azt tette értem, aztán én meg ugye a geci vagyok, és soha ne keressem. Letettem a szekrényre, aztán jól van. Közben párom próbálkozott meghívni a család ezen felét hozzánk egy ebédre... és persze nem jön el.
Mondtam neki, ha már nem hívhatom, pénteken beugrom hozzá, hogy felköszöntsem, aztán lesz, ami lesz. Persze párom ellenezte, mert az csak rossz lesz. Amikor látta, hogy nem hallgatok rá, elővezette, hogy most, amikor elérte apámat, és közölte, hogy nem jön, más dolgokat is mondott rólam. Ezek közt volt olyan is, ami konkrétan nem történt meg; azaz, hogy én válaszoltam valamit erre a levélre, vagy éppen, hogy nem válaszoltam, de kellett volna - zavaros a dolog. A levélben ugye azt írta, ne keressem...
Valóban lehet, hogy nem lesz jó vége a dolognak, ha oda megyek. De mi mást tehetnék férfiként? Párom azt mondja, be sem fog engedni. Lehet. Ha meg beenged, mivel lesz jobb? Én kész vagyok bocsánatot kérni tőle a hibáimért, viszont azt is tudom, hogy ő a sajátjait nem fogja elismerni. Nem számíthatok továbbra sem arra, hogy bármilyen eredményemet elismerje, ahogy nem számíthattam rá soha egész életemben (lásd felülemelkedési kényszer; ha valamit elismerne, hogy elértem, azzal ő már kevésbé érezné magát magasan felettem). Szóval simán lehet balhé belőle.
Viszont most, hogy szembesültem ismét ezekkel a dolgokkal, megszállt egy mély bánat, amely nehéz súllyal nyomja a lelkemet. Ki kellett írnom.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Erre csak annyit lehet mondani, hogy: Kitartást!
Van testvéred? Apádnak unoka lehetőség rajtad kívül?
Ha nincs, akkor szarni a fejére, majd ha lesz unoka és szeretné látni, akkor szedje össze magát és ő lépjen, mert különben max. a facebookos képeken láthatja.
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
@Bandito: Köszi!
Van egy öcsém, bár kétlem, hogy ő az elkövetező 10 évben produkál valamit, mert most első éves egyetemista. Ha azt vesszük, az öcsém személyében már megoldotta magának az unokázást, tekintve, hogy 53 éves korában született. Valahogy kevéssé tudom elképzelni, hogy komolyabban érdeklődni fog az unoka iránt, inkább olyan szinten, hogy arra használja, hogy ezzel kapcsolatban rólam panaszkodjon a rokonságnak - mint azt teszi most is.
Bazz, ezen őrlődöm egész délután. Nincs az egészben semmi meglepő, csak a szembesüléskor mégis megüt a dolog. Néha álmodom is az ürgével, és semmi elvont dolog nem történik ezekben az álmokban; egyszerűen kimondja bennük, amit a valóságban csak gondol: Hogy nem kellek neki.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Tedd fel magadnak a kérdéseket:
-Szereted őt?
-Hiányozna ő?
-Szükséged van rá?
Ha itt nincs egy igen sem, akkor zárd el a csapot, viszont látás.
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Az utolsó kérdés többféleképpen értelmezhető. Nincs szükségem a segítségére, de amúgy ja, a többire igen a válasz, még ha ambivalens "igen" is, mert gyakran gondolom egyszerre az ellenkezőjét is.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Sztem az odamegyek egy üveg borral oszt beszéljük meg teljesen valid férfi megoldás. Ha meg nem vevő rá akkor okcső.
Chief Exorcist
menj el, es ne mondj semmit, csak oleld meg.
Parizer forever.
Két igennél már érdemes megpróbálni a békülést. Nincs elegendő infóm ahhoz, hogy érdemben tovább okoskodjak. Nehéz ügy.
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Láttam valami interjút ezzel a KIOSK-os meleg taggal, akivel 15 évig nem beszélt egyáltalán az apja, aztán rohadtul megbánta, erre miután kibékültek nem sokkal később rákos lett és meghalt. Azokat az éveket sose kapják már vissza... Én is sokat nyeltem fater hülyesége miatt, voltak pár hetes szünetek, amikor egyáltalán nem beszéltünk és még simán lehetnek is, de annak ellenére, hogy nem hiszek egyáltalán abban, hogy valakit csak azért szeretnem kéne jobban, mert a rokonom, valahol az ember lelkének igenis hiányzik a szülői kapcsolat.
Jó, hogy ezzel az odamegyek dologgal egy véleményen vagyunk. Nagyobb esélyét látom, hogy sunnyogni fog, és nem enged be, én meg szarul érzem majd magam, de ha már előre így könyvelem el, nem lehet különösen rosszabb.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
van az, amikor a semmi több mint a valami. igen nehéz dolog belátni, de van amikor jobban jár az ember rokonok nélkül.
egy példa családból: amikor megromlik a kapcsolat, aztán évek után békülnél, és kb a 2. találkozásnál már azzal kezd hogy nemtudnál-e kölcsönadni?
https://index.hu/kulfold/2023/03/16/bantalmazas-belga-ugyvedno-bortonbuntetes-penzbirsag-kisfiu-fegyelmezes/
LOL bazmeg! Ezért van az a sok kis köcsög fiatal.
Jeah, gecijó ötlet börtönbe küldeni az anyát, aki egyedül nevelte a kis pöcsöst.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
a korrekt az lett volna, ha feljelenti a fiát, eleve ha ügyvéd ez nagy cucc lett volna? miért ússza meg a kis csíra a vizespalack dobálást?
ez meg még mindig akkora jogi fasság :D
ez egy jó példa arra mekkora bohóc világban élünk. a megbánást mikor hogy a fenébe lehet bizonyítani?
egyszerű: kimondod, hogy megbántad.
A legjobb amikor végig tagadod az eljárásban az ügyfeled bűnösségét, aztán az az utolsó szó jogán megbánást tanúsít azért, amit addig konzisztensen tagadtatok :D
Végül is megint ide írok, egyrészt, hogy legyen mit olvasni, másrészt, hogy a barátaimat ne hergeljem feleslegesen.
Mint emlékeztek, volt ez a "beszélek vele születésnapján, ha már megírta, hogy ne hívjam" dolog.
Ebből az lett, hogy szóltak, hogy a nyaralójánál van, én meg amúgy is a szomszédban ügyeltem a szálloda munkálatait.
Átmentem, szerencsétlen szedi a leveleket, de lehajolni nem bír a lába elé. Aztán persze nem bíz meg senkit pár ezerért. Önfejű, van ilyen. Próbálok beszélgetni vele, segíteni, ilyenek. "Elvagyunk", mire mondja magától, hogy amúgy hiába vagyok itt, mert nem fog eljönni a lagzira, csak beül a templomba a hátsó sorba, és ne kérdezzem, hogy miért.
Persze, hogy ne kérdezzem, hiszen messzire vezetne a levezetés, és jeleznek kellene, hogy szerintem rosszul gondolja, meg egy pöcs. Úgyhogy nem kérdezem.
Beszélgetünk tovább, kérdi, iszom-e vele egy sört. Mondom, időszakos koplaláson vagyok, úgyhogy inkább este. Jó, jön két csávó, akiknek a hajója nála parkol. Azt hiszik, az öcsém vagyok, jellemző.
Mondom, akkor este. Mire fater; de én ezt hiába csinálom, nem gondolja meg magát. Mondom, ok, te hozod fel megint, nem én.
Ok, hazafelé bemegyek hozzájuk, fogadnak, beszélgetünk, hoztam bort, ilyenek, jól elvagyunk, örülök.
Na, most két nap van az én meg az ő születésnapja között. 19-én volt az enyém, övé 17.
Tegnap fater nem hívott, de ez csak most reggel jutott eszembe, mert megint témává tette magát.
18-án eljött az öcsém a baráti bulimra. Mondtam neki, hogy remélem, azért apám mégis csak eljön majd a lagzira. Ha másért nem, mert rájön, hogy ez igazából neki ciki, nem nekem.
Na, most nem tudom, hogy ezt az öcsém mondta-e neki (szerintem nem nagyon beszélgetnek mélyebben), inkább gondolom, hogy fater már magának is kiokoskodta ezt a nyilvánvaló problémát, úgyhogy elkezdett kampányolni a saját testvéreinél (gondolom, csak náluk, hiszen másokra nem hiszem, hogy lenne ráhatása), hogy akkor lécci, álljanak be már ők is a ciki bandába, és bojkottálják a részvételt. Ez úton mégis egy csoport tagja, nem olyan gáz a dolog.
Ezt az egészen onnan tudom, hogy a nagynéném írt a páromnak (mostanában elég jó a viszonyunk különben; kaptam tőle festményeket, én intéztem neki klímát a műtermébe, ilyenek), hogy hát jó lenne, ha nagyon sok szeretettel rendeznénk a köztünk lévő problémát (jah, látszik, mennyit ér a közeledésem!), mert hát ha mindenképpen szakítópróba van, akkor neki a testvérével - apámmal - kell tartania.
Sejthetően őt is megzsarolta, hogy "aki nincs velem, az mostantól csak ellenem" technikával. Ezt onnan gondolom, hogy apám a párom felé (úgy látszik, senki nem mer velem szemben beszélni, konfrontálódni :D) jelezte; az öcsém mehet a lagzira, de a feleségének megmondta, hogy árulás, ha ő elmegy. Szóval ilyesmi lehet más esetben is.
Ilyenkor persze én szívesen felemelném a telefont, aztán megkérdezném a nagynénémet, de persze ne tegyem, mert majd a párom felhívja az ezt meg azt, és akkor jobb lesz, mert hát a nők és az intrika.
Hogyan változhatna valami, fejlődhetne a kapcsolatom innentől az apámmal? Most így az esküvőig nincsen jeles alkalom. Lenne április közepén egy ebéd nálunk, amire apám némi mismásolás után jelezte, hogy nem jön, de ha így halad a kampányával, akkor a többi testvére sem lesz jelen, tehát majd rendelek valamit öcsémnek a Wolton, meg sörözünk, de na! - ebből így nem lesz szalonna. Jobb is, hogy most nincs alkalom összefutni, nem fogom figyelni, mikor van éppen lenn ő is a nyaralónál, úgy is csak azt tudnám kérdezni tőlem, hogy "akkor most ezt így te tényleg komolyban tolod?"
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
melyen megbantodtam, hogy engem meg sem hivtal :)
szerintem te megtetted amit lehet, de megmondom oszinten, hogy nem ertem faterodat, barmilyen onfeju is, ez megis csak az egyik fianak a legnagyobb eletesemenye. az en faterom meghatottan pityergett az enyemen (hianyzol APA)
es szerintem mindenkepp hivd meg, barmit mond is, jol fog esni neki. asszonnyal vigyetek el ketten szemelyesen a meghivot, te menj el budira vagy a konyhaba egy tiz percre, asszony meg puhitsa meg a fatert, hogy neki mennyire jol esne, ha ott lenne apuka/zoli ba (nemtom hogy szollitja/hivjak), a gyenge asszonyi leleknek nem fog tudni ellenallni. kicsit sirjon is a kislany, ha lehet.
es ha az onokajat kezbe veheti, legkesobb akkor tuti megtorik :)
szoval hajra es mindkepp ird meg, ha megvolt, szeretnek gratulalni majd.
Parizer forever.
Viccet félretéve bennem mindig van egy ilyen erős késztetés, hogyha vendéget hívok, vagy találkozom valakikkel, azok ne érezzék elhanyagolva magukat. Ezt úgy értem, hogy nem hívok meg egymásnak ismeretlen embereket, mert tartok tőle, hogy nem tudnának kivel beszélgetni. Ez ilyen hülye félelem, a saját introvertáltságomat vetítem ki rá. Gondoltam, megemlítem.
Az a helyzet, hogy most fordítva vagyok ezzel a dologgal. Éppen, hogy most van az, hogy mindenki véleménye ellenére nem kifejezetten szeretnék hozzá elzarándokolni azok után, amit tesz. Gyakorlatilag innen amit teszek, mind arra irányul, ami a javallott számomra (és velem nem önazonos, mert én inkább konfrontálódom, legyenek kimondva az igazságok akár káromkodások közepette is, de úgy látszik, ez a női világ már nem ezt akarja), ami pedig az, hogy én mindent megtegyek a rendezés irányába, és ez úton majd magasabbról mutogathassak, hogy lám, nem rajtam múlt. Kibaszott női világ ez.
Szóval mutatom ezt asszonynak, amit írtál, mire mondja, hogy neki is pont ugyanezt javasolták. Kérdtem; sírni is fogsz? :P
Viszont azt hiszi, hogy majd apámmal tényleg le lehet ülni beszélgetni a problémáinkról. Mert az nem ért semmit, hogy pénteken átmentem, és csak elvoltunk. Szerintem téved benne, hogy működne a dolog. Még ha azzal is kezdeném, hogy mindent megköszönök neki... Ugyan már! Végig sem mondhatom, ő belekezd a szónoklatba, hogy ő az atyaúristen, én meg a méltatlan geci. Majd miután ezt elmondta, le van zárva a téma, lényeg, hogy ő kinyilatkoztatott. Aztán lehet csodálkozni, amikor elküldöm a faszomba.
Majd próbát teszünk, de én erre tippelek.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Vedd elő az ő módszert és zsarold meg, hogy ha nem lesz jelen nem láthatja majd az unokáját!
Ez egy érdekes érveléstechnika lenne. Nem gondoltam rá, habár a párom előhozta, hogy majd bánni fogja, amikor nem láthatja az unokáját. Én úgy gondolom, részben leszarná, ki tudja.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."