Jelenlegi hely

Ki milyen sorozatot látott a héten?

Utolsó bejegyzés


most jöttem rá hogy mi az a homok rezgéses intró a hatalom gyűrűi elején: utalás a szilmarilok teremtéstörténetére :)


KMZ képe
KMZ

én mindig pisztáciának nézem

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Ez a Gyűrűk ura sori ellenben qrvajó.



House of Boooooring.

Minden idők legunalmasabb sorozata. A vaksötét részekért meg simán tökön kéne rúgni aki ezt eröltette. Több szót nem is érdemel.

Rings of Power

Amilyen döcögősen indult annyira jó lett a végére.
A színészek kiválóak voltak egytől, egyig. A látvány meg egyenesen pazar volt.
Szóval összképet tekintve jó sorozat!



Érdekes, amit írtok srácok, a Rings of Powerről nem hallok jókat máshonnan, külön kiemelve, hogy Galadriel egy antipatikus picsa, ami egy főhős esetében problémás.



szerintem nem antipatikus, hanem azt akarták mutatni, hogy még fiatal tünde, ezért nem olyan bölcs és lehiggadt.
amúgy egy főhősnek nem szimpatikusnak kell lennie, hanem olyannak, akinek a tetteibe bele tudjuk magunkat élni, meg tudjuk érteni az ő szempontjai szerint hogy mit miért tesz. hiszen ha nem így lenne, akkor csak pozitív főszereplőkkel lehetnének jó filmek??
amúgy az utolsó rész sokmindent helyre rak, még apróbb dolgokat is, ami elég nagy bravúr a készítők részéről.



a sárkányok háza meg jó, de nem annyira, mint amennyire lassú :)
egy ilyen lassú filmnek jobbnak kéne lennie, súlyosabbnak, hangulatosabbnak.
de még így is súlyos és hangulatos szerintem.



nekem Galadriel LotR-ban se volt szimpi soha :D
Cserébe a soriban Sauron ellopja a showt.

Sárkányok háza nézhetetlen, unalmas fos. Annyira látszik rajta, hogy csak meg akarták fejni még egyszer a tehenet...



megfejni egy ilyen lassú-művészkedő, fantasy-t kb semennyire se tartalmazó sorozattal? a népnek persze tetszik, de erre nem igazán illik a megfejés...



az egész Targaryan szálat lenullázták, hiszen látjuk a GoT végén, hogy igazából szart se ért az egész történelmük, mert a nagy semmibe futott ki... Innentől fogva érdektelen ez az egész előzmény sorozat, sőt inkább röhejes, amikor vergődnek a jóslatokkal meg az eljövendővel :DDD
Ez egy halálfelesleges sorozat.



"antipatikus" Gyakorlatilag senkire sem tudnám rámondani ezt a szót a sorozatból.
Akiket kevésbé bírtam azok a szőröslábúak. Egyszerűen csak nem érdekeltek egy pillanatra sem.

Egyébként kezdj bele és döntsd el magad.
Egy kicsit lassan indúl be szóval kb az első fele "döcögős". A 4-5ik résztől felpörög.



Vissza olvastam pár oldalt de senki sem nézi az Andort?

Pedig eléggé jó lett.
Végre nem egy töketlen SW sorozat mint pl a Mando volt vagy a Boba FAtt.
Ilyen SW sorozatok még jöhetnek!
Ha jól látom nem Favreau csinálta, így már érthető, hogy miért lett jó :)



nálam tervben van ha lenne végre időm... kollégám is jókat mondott róla. Nem meglepő, Zsivány Egyes legjobb star wars film volt Baljós Árnyak óta.



House of Boring amennyire tetszett az elején, annyira érdektelenné vált számomra, a színészcserénél abba is fejeztem, talán végig sem néztem már azt a részt. Elvették a kis szöszimet :(

A LOTR-t még nem kezdtem el, de amit írtok, hogy lassú az nekem nem feltétlenül lenne baj, mert a LOTR alapvetően egy lassú stuff :) lassan sort kerítek már rá.

Chief Exorcist



Én nézem (bár a 7. rész még nem volt meg), kurvajó

Na várj, Moken, szerinted a Baljós árnyak jó?



szerintem a legjobban sikerült Star Wars film az újak közül. Klónok támadása ugye hulladék, nem is emlékszem már rá szinte, Revenge of the Sith-ből pedig a második fele jó.
De az eredeti Star Wars hangulat legjobban a Baljós árnyakban van meg, gyerekként is imádtam, és rengetegszer újranéztem azóta is.
Liam Neeson és Ewan szuper párost alkotnak, a kis Anakin is telitalálat, kevés esetek egyike, amikor nem idegesítő a gyerekszereplő. Történet is izgalmas. És benne van a legjobb star wars villain evör. Rohadt jó a fogathajtó verseny, a végén a "duel" pedig mindenidők legepicebb star wars fénykard párbaja, a legjobb star wars zenével erősítve.
Sokan csak azért húzták le, mert hogy Jar-Jar milyen idegesítő meg gyerekes, de szerintem ettől függetlenül nagyon jó kalandfilm, amilyennek egy star warsnak lennie kell.



Pont így jártam én is teljesen kiment a fejemből a 7-ik rész majd ma pótolom.

Szerintem is jó volt a Rogue One.



Ízlések és pofonok :D Liam+Ewan kombó, Darth Maul és párbaj +1, de a többi nemigen. A midiclorianokról meg sok minden másról nem is beszélve



nem a lotr lassú hanem a sárkányok háza



azt mondjuk ignorálom én is, amikor nézem, de mondom nekem a hangulat az ami igazán magával ragad. Ezt nem érzem pl. az új SW filmeknél és sorozatoknál.



Interjú a Vámpírral sorozatot lesitek?

Első két részt megnéztem de nem tudom, hogy akarom e folytatni...



én a traileren kiégtem, de azóta meg azt hallottam, hogy milyen jó... Bár ebben a mai világban a wokenyaló kritikusoknak nem nagyon akarok hinni...



Továbbra is Rings of Power akkor :)

Itt van a Critical Drinker, aki amúgy szerintem fején találja a szöget a legtöbb kritikájával, a saját stílusát lehet szeretni, vagy nem, de jók a meglátásai.

Nézzétek már meg ezt, aztán mondjátok el nekem, hogy jogos, amiket mond, vagy csak a sorozatban lévő wokeizmus-t reagálja túl a faszi immunrendszere :)
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=416vFlu595Q&ab_channel=TheCriticalDrinker



20 perces vacak ennyi idő alatt meg is nézhetted voln az első rész egy harmadát.
Én nem fogom megnézni mivel már láttam az egész első évadot és tetszett így nincs értelme egy ilyen "jól megmondó" ember puffogására időt pazarolni.



Lehet, hogy később jó lesz de a két első rész max közepes. A Louist játszó színész nagyon gyenge sajnos. Az ujságiró fickó is valamiért irritáló számomra. Ráadásul a kötelező buziszálat is belevitték.



Cyberpunk Edgerunners

Kb semmit sem vártam ettől a sorozattól, de nagyon kellemes csalódás volt. Külön jó pont hogy a Trigger nem valami alibisztorit hozott össze "a fanok úgyis megnézik mert Szájbörpánk!" felkiáltással hanem egy teljesen korrekt történetet meséltek el arról, milyen is szerencsét próbálni Night Cityben.
Szerencsére nem -a ami animefelhozatal bő 80%-át kitevő- "túltápolt hős, hárem és viccesen kínos szituációk", - ami kb a mai animefos felhozatal bő 80%- vonalra mentek rá hanem egy tényleg Cyberpunk sztorit kaptunk annak minden mocskával és reménytelenségével együtt.

Fiatal srác beveti magát Night City alvilágába és azt hiszi majd ő lesz a Jani és milyen fun lesz aztán hirtelen halomra hulló csapattársak, őrület, téboly, drogfüggőség, hallucinációk és PTSD, PTSD hátán.

Megtehették volna, hogy írnak valami kamusztorit, egy az átlagos animehősről, aki megszerzi a csíter cuccot és persze mivel ő a KIVÁLASZTOTT ezért a Kilencfarkú Rókadémon... izé a emberek agyát szétbaszó tech rá nem hat de szerencsére a Trigger igyekezett egy "reálisan" Cyberpunk sztorit összehozni.

Meglepő volt, hogy mennyire bemutatta és körbejárta a Kiberpszihhózis témáját a sorozat, ami külön jó pont, hiszen éppen csak a Cyberpunk világának, egyik legfontosabb eleméről van szó. Az egész Kiberpszihózist amúgy amit játékban annyival elintézték, hogy "Ja tényleg amúgy van ilyen, hogy kiberpszihózis, szóval mellékküldetésként, menj el cyberpszihókra vadászni."

A zenék nagyon bejöttek. Néhányat azóta is hallgatok.

Amit talán hibaként rónék, fel az az, hogy a 10 részt kevésnek éreztem ehhez a sorozathoz. Ez azon ritka esetek egyike, amikor a 26 részt bőven elbírta volna a sorozat.

Alapból kellett volna 3-4 rész David csatlakozása után, ahol jobban megismertük volna a csapattársakat. Maine, Pillar, Dorio, Becca, Kiwi nagyon jó karakterek voltak viszont nagyon kevés idejük volt tündökölni a sorozat rövidsége miatt. Ha a 4-ik rész után még jött volna vagy 5 rész amiben lazán összefüggő melókat csinált volna a csapat, akkor jobban be lehetett volna mutatni a karaktereket így

ShowHide spoiler #

A történetsűrítés talán Maine esetében volt a legszembetűnőbb aki

ShowHide spoiler #

Az anime második felére is jellemző a történet túlságos besűrítése

ShowHide spoiler #

Mindent összevetve nagyon kellemes csalódás volt a sorozat. Akkor is ajánlom, ha nem ismeritek a Cyberpunk univerzumot...

De aki kicsit is jártas Cyber témában az elárulhatná, mi a fene van Zúzós Ádámmal, alias Adam Smasherrel?
Ugyebár minél több implantot rakatsz magadba annál közelebb kerülsz a kiberpszihózishoz, de Adam nagyjából 50+ éve úgy néz ki, mint Megatron és trafóház szerelemgyereke, mégsem kattant még be.

Vagy úgy van nála, mint pl a Warhammeres Dreadnoughtoknál, hogy két küldetés között alszik?

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



nekem nagyon tetszett a sori, de valahogy a 7. rész után leült számomra. Nagyon vontatott volt nézni a pszichózisos vonalat. Az utolsó rész ehhez képest sztem kapkodós lett, meg az autós üldözés sztem még anime mércével is nevetséges volt. De legalább a főboss jó volt.



Volt egy hasonló érzés bennem is. 1-8-ig szerintem nagyon jól felépítették a hangulatot, de a 9-10-es részt nagyon kapkodósnak éreztem, főleg úgy hogy a végjáték elé még egy "sima" melót is beiktattak.

Ja és a szinkronok.

Szerintem japánul volt az igazi + a legjobb szinkronszínészek természetesen itt voltak. Az angol nem érte el azt a szintet de az jó pont volt, hogy angolul a játékban használt szlengben beszéltek a szereplők.

A magyar szinkronról sem tudnék sok rosszat mondani. Egy két ordító kivételtől eltekintve -Kiwi úgy beszél mintha egy kályhacső szorult volna a fejére, Pillar meg egy keménykedő tini hangját kapta - szerintem jó volt a választás, viszont maga a szinkron nagyon NAGYON halkra sikerült. A sorozatban felcsendülő zenék, de még a háttérhangok is rendre elnyomták a beszédhangokat, ami nagyon furcsa volt.

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



Befejeztem a Final Space-t.
Illetve azt, ami elkészült belőle, mert sajnos a 3. évaddal kaszálták és egy jókora cliffhangerrel ért véget.
A felszínen egy hülye felnőtt animációs sorozatnak tűnik, de ha sikerül átjutni az infantilis alapozáson és felfedezed a mélyebb rétegeit, igaz csemege lesz belőle.
Rohadt jó karakterívekkel, jellemfejlődéssel és rahedli -hatásos- drámai pillanattal megspékelt, látványos, király sci-fi lesz belőle és ez a nyúlfarknyi 3 évad bőven megéri a rászánt időt.



The Peripheral E1-E2
A színészek nem mindegyike kapna oszkárt, azaz elmegy kategóriás, a forgatókönyv meg a vágás néha picit dadog, de eddig jó. Világépítés szépen lassan és jól működik szerintem, rengeteg lapot leraktak az asztalra a néző elé, de szinte biztos, hogy nem mindet még közel sem. Minden esetre nem túl sok Cyberpunk film vagy sorozat fut mostanában, meg William Gibsontól sem túl sok adaptáció volt eddig. Remélem nem fog erősen esni a színvonal.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!