Jelenlegi hely

Fegyverszekrény

Utolsó bejegyzés


Miért nem lőttek vissza? Én úgy vettem ki, hogy csak lapultak a fűben. Pedig lett volna mivel visszalőni.



Lehet rosszul látom, de egy domboldalon ragadtak majdnem nulla fedezékkel és több oldalról lőtték őket, talán fentről és alulról. Lehet direkt csapda volt és eleve körbezárták őket, fekve cseszhették a fegyvereiket, mindent ami feljebb volt arra meg lőtt az ellenfél.



Igen, én is így látom.

Ha 7 percnél többet is néztek belőle, mentek gerillákra vadászni. Láttak kb. 150m-re mozgolódást. Ők is lőttek oda, repülővel is szórták azt a részt, majd szétszakadt az alakulat.

Ők valami 4 katona meg a riporter voltak ott, a százados a többiekkel arrébb. Amikor erősítést kérnek, a százados azt mondja őket is támadják és vissza kell vonulniuk. A fekete őrmester kérte, hogy nem tudnának feléjük visszavonulni? Elvágták őket.

Akkor már hátulról is lőttek meg közelről. Az őrmit lesorozták, az egyikük dobott egy gránátot, szóval marha közel lehettek addigra már, kb. 50m-en belül, aztán kaptak vissza egy gránátot és akkor ér véget érdemében a felvétel.

Csak a riporter élte túl, de ő is fogságban volt valami 30 napot.

Ez elég szopó volt. Érdekességként raktam be, hogy milyen amikor a néző felé lőnek és hogy csattognak vékonyabb hangon a fegyverek, de közben tényleg ott zümmögnek meg fütyülnek a lövedékek.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Beletekergettem az elejébe is.

Helivel dobták le őket, már a közepén körül vannak zárva és a heli nem tud leszállni közéjük mert folyamatosan lövik távolról.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Im from Colombia and all soldiers from that Company die that day, not only four men, the farc kill all the soldiers in this video.

they are a special unit made only for drugs, no for long combat, They arrive by helicopter, destroy the drugs and return to the helicopter and the base, they are not a combat unit, They were in an area of ​​a high commander of the guerrilla, the combats against the guerrillas are always unequal, the army is 30 or 40 soldiers and they more than 200 guerrillas, if they do not return fire that is why, reveal your position to enemy fire of more than 200 combatants, you are an idiot and you don't know anything, our army is one of the best, the most active army in wars.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Ez a második bekezdés ellentmondásos dolgokat ír.

Nem "combat unit" de azért fel vannak fegyverkezve állig. Gránátok, géppuska stb.

Azért nem lőnek vissza, hogy ne adják fel a pozíciót? Láttuk mi lett a vége. Amúgy meg egyszer visszalőttek a géppityuval.




Én erre nem is gondoltam.
rwurl=https://i.imgur.com/9TRfLRB.jpg



Ó igen, a szögesdrót nagy ellensége a lánctalpnak is. Persze nem az egy réteg, hanem a sok. Mondjuk a mi déli határvédelmünk is kifejezetten hervasztó lenne egy lánctalpnak.

Aztán milyen poén lehet ezt levágni onnan úgy, hogy még csak nem is lőnek rád közben.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



200 FPS nem tűnik túl acélosnak. Lőtávról meg szó sem esik.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Biztos pusztító lehet azon az 5 méteren, ahol még eltalálsz vele valakit :D

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Lehet, hogy rohadt nagy dögökre lő vele Kong szigetéről. =D

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



high recoil, high weight, inaccurate, and a low magazine capacity. totally impractical, but absolutely awesome.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Van az a tévképzet, hogy "a páncélos lovag alig tudott megmoccanni a páncéljában, a lovára is daruval kellett ráemelni"...
Hát kérem.
https://www.facebook.com/watch/?v=298934795546994



Úgy tudom, hogy ezek a hiedelmek nem alaptalanok, csak nem a harci páncélokról terjedtek be a köztudatba, hanem a lovagi tornás páncélokról.

Azok szándékosan sokkal megerősítettebbek voltak, hogy a békeidőben a gazdag úrfiak levezethessék a feszkót, de azért ritkábban haljanak bele. A lovagi tornás páncélzatban a lovagot tényleg daruval pakolták fel, de neki nem is kellett az esetleges nyeregből kiesés után rögtön az életéért küzdeni, hanem gyakorlatilag elveszítette a tornát.

rwurl=https://youtu.be/pAzI1UvlQqw

A mai modern katonák nagyobb súlyt visznek magukon, mint a lovagok. A lovagi páncél súlya szinte teljesen egyenletesen oszlik szént a testen ezért sokkal kevésbé megterhelő, mint a tűzoltó, vagy a lövészek felszerelése.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



"I think i'll name him Nikos, after my friend Jeffrey"



rwurl=https://youtu.be/bOABE14iUgk

That's the automatic suppressing fire feature. When the AK senses weakness in it's user it takes over to protect comrades and obliterate the target for glorious mother russia.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



"I think i'll name him Nikos, after my friend Jeffrey"



Katananál szebb kardot nem alkottak, én műalkotásként tekintek rá :)



hogy lenne szép. csak egy csík.



egyszerűen nagyszerű. Grafikusként ezzel tisztában kéne lenned ;)



az a mangakard szép, amelyik 300x nagyobb mint a lovag. és szélesebb mint hosszabb. ezt neked mangásként tudnod kéne :)))



Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



:DDD



De a "lószelő" kard egy legenda. Úgy értve, hogy a kínaiak próbálták használni és bevezetni, de persze nem volt reális elképzelés ... viszont a japánoknak így beragadt valahogy, micsoda igazi harcos kellene egy ilyen forgatásához?

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!