Jelenlegi hely

Ki milyen sorozatot látott a héten?

Utolsó bejegyzés

KMZ képe
KMZ

gondolom nem vagy egyedul mivel le van pontozva durvan, amit nem ertek mert szerintem nagyon izgalmas es fasza kis sori

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Egyetértek. Én sem értem a lepontozást főleg, hogy még igazán nem is látthattuk az "ellenséget".



Moken írta: Foundation 6. rész

jól értem, hogy

ShowHide spoiler #spoiler

?

Amúgy ez a rész most nem igazán tetszett :\

A rész tanúsága az volt, hogy

ShowHide spoiler #

Komplikato írta: Invasion
Első három rész alapján csak szerintem szar, unalmas és elnyújtott a karakterek felvezetése? Talán csak a sheriff kivétel. Remélem a következő részben végre elkezdődik.

Megnéztem az első három részt de nekem szerintem ez ennyi volt. Olyan érzésem van mint anno a Salvationnál, ahol egy remek alapötletből csináltak rágógumit és úgy elhúzták, hogy még 8-10 éve is az első évad 8-10 részének törénései lazán belefért volna egy 2 részes pilotba.
Tippre megy majd még az időhúzás az évad végéig, ahol végre talán már láthatunk majd egy idegent. A mai sorozatok világában ez már édeskevés.
Egy Lost szerű mézesmadzagnak tűnik nekem, ami a rejtélyek húzására épül majd, de nem éri meg végignézni.

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



[quote ProfWilliam]

A rész tanúsága az volt, hogy

ShowHide spoiler #
ShowHide spoiler #titok


??? Hugo a legnagyobb arc :D



Az nem üti azt amit állítottam róla.



Pár hete elkezdtük a Cobra Kai-t.

Kb négy rész mehetett le, de jegeltem. Kíváncsi lennék, megéri-e folytatni. Nos, a sorozat, pont olyan, amilyennek elképzeltem, hogy lennie kell, de pont ez a problémám is; azért kezdtem nézni, mert ennek ellenére népszerű, aztán gondoltam, valami jóság lesz. Ennek ellenére ez egy limonádé, olcsó dramaturgiával, és viccesnek sem különösebben vicces.

Van értelme folytatni?

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Nektek akkor nem éri meg folytatni.
Pont az első évad az, ami tényleg jó és szórakoztató, hozza a nosztalgia feelinget. A következő évadokban elszállt a ló a készítőkkel és kb. highschool wars név illene a sorozatra, de azért a nosztalgia meg a jó kis LA feeling ott van továbbra is, így mi nézzük, csak nem kell komolyan venni.



Köszi!

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Szerintem ha 1-2 részt még megnéztek és nem jön be, akkor kasza.

Nekem bejött. A 3. Évadot nemrég fejeztem be.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Foundation 7. rész

Na ez a rész adta nekem. Továbbra is epic scale, de kicsit mintha a CGI gagyibb lett volna pár jelenetben. A császárok szála nekem érdekes továbbra is, a birodalom sorsának alakulása sokkal hatásosabb így bemutatva.

ShowHide spoiler #Invictus


Én már két rész alatt kaszálni szoktam a cuccokat. Persze, biztos van, ami később lesz jó valamilyen csoda pálfordulás folytán, de az ilyen elég ritka, - szóval a fene nézzen meg 6 részt egy közepes vagy rosszabb sorozatból, annál többre tartom az időmet :)

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Ha jól tudom a Y-The Last Man már megy egy ideje. Nézi valaki? Nem nagyon találok róla infót, ami nem jelenthet jót...

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



Foundation 7

Végre egy rész ami már majdnem minden tekintetben jó volt, valamint végre nagyjából kiderült mire is megy ki az egész. A Terminusi szál még mindig harmatos, de most legalább érdekes és izgalmas volt bár arról már leszokhatnának scifikben, hogy

ShowHide spoiler #

A Császár(ok) szála is nagyon jó volt (bár az mindig az) és nagyon érződött benne a klasszikus bukásjelenségek felvezetése. A hiányos birodalmi tech, "Semmi sem számít ami a falakon kívül van!". A bezárkózás, a klasszikus késő római válságjelenségek.

De ami egyértelműen vitte a prímet az

ShowHide spoiler #

De akkor ezek szerint Ryach tulajdonképpen mindent elbaszott.

ShowHide spoiler #

Hát bravó. :)

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



már el is kaszálták



SBKMozes írta: már el is kaszálták

Akkor ezek szerint nem lehetett túl jó.

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)




nagyon komoly munkát és pénzt tettek bele ebbe a sorozatba, a sok kis könyvmoly meg nem értékeli...
Egyszerűen annyival jobb rendes díszleteket, valódi tájakat látni, mint fos green screen hátteret, hogy leírhatatlan. Sose lesz ugyanolyan.



The Billion Dollar Code

Ezt nézte valaki? Német minisorozat arról, hogy a google miként nyúlta le a google earth ötletét egy német pár fős cégtől, és hogy a németek hogyan próbálták jogi úton visszaszerezni azt ami jogosan az ő szellemi tulajdonuk.
Nekem nagyon bejött. Itt-ott elég szentimentális, de jó látni, hogy a Dark után ismét jött egy kellemes meglepetés a németektől. Netflixen nézhető.



True story, vagy fikció? Szemeztem vele már, csak még nem juttotam odáig, hogy lekattintsam :)



ez engem is erdekelne
itt nem latok nemeteket

https://en.wikipedia.org/wiki/Google_Maps#Acquisitions

Parizer forever.



Nyilván a filmes dramaturgiai elemek benne vannak azért, de trú sztori.



Lehet vén szentimentális hülye vagyok és szar az ízlésem, de engem igen meglepő módon az Arcane (LOL) az év pozitív meglepetése és eddig a játék alapú filmek fostengeréből vulkáni hegyként magaslik ki. Karakter design, world design odabasz, az animáció szuper és meglépő módon még szól is valamiről. Most kínszenvedés kivárni az ACT2-t.



The Expanse 5. évad

Ez ismét k*rva jó volt! 4. évad volt nekem eddig toronymagasan a leggyengébb/legunalmasabb, de 5. évaddal visszatértek végre azokhoz a részekhez, amik miatt az ember beleszeretett ebbe a soriba.
Persze voltak üresjáratok, nekem pl. Amos szál nagyon gagyinak tűnt, kevés lóvé is jutott rá, színészek is csapnivalóak voltak. Drummerék vergődése sem érdekelt annyira.
Marco Inaros viszont hatalmas figura, igazi ütnivaló tekintettel :D Naomi is nagyot játszott az utolsó részekben.

Szóval igazából az van ami korábban is volt, közepes/gagyi színészek, érdekes sztori, maximális hangulat.



Foundation 8. rész

Iszonyat kétarcú a sorozat. Az Empire storyline zseniális, Lee Pace elviszi a hátán az egészet, de a többi színész is jó ezen a vonalon, pl. a fekete Főpapnő is, a robot is. A történések is érdekesek, van karakterfejlődés, stb.

Ezzel szemben az Alapítványos részek buták és érdektelenek. Ráadásul a színészek is gyengék. Amit Gael leművelt Hari-vel a hajón, hát azt hittem kikapcsolom. A zseniális intellektussal rendelkező nő, hogy viselkedhet ilyen idiótán?
Az Invictuson meg Pandorum light megy, csak szintén iszonyat buta és gagyi megoldásokkal, egy Expanse kidolgozottsága és aprólékossága után fáj nézni, hogy mi megy itt.



Adva van egy kisebb hold méretű űrhajó, ami nem sokára magától ugrik, de ők gyalog se perc alatt odaérnek a vezérlő terembe. Ezen lett volna még mit dolgoznia a forgatókönyv írónak.



Moken írta: Foundation 8. rész

Iszonyat kétarcú a sorozat. Az Empire storyline zseniális, Lee Pace elviszi a hátán az egészet, de a többi színész is jó ezen a vonalon, pl. a fekete Főpapnő is, a robot is. A történések is érdekesek, van karakterfejlődés, stb.

Ezzel szemben az Alapítványos részek buták és érdektelenek. Ráadásul a színészek is gyengék. Amit Gael leművelt Hari-vel a hajón, hát azt hittem kikapcsolom. A zseniális intellektussal rendelkező nő, hogy viselkedhet ilyen idiótán?
Az Invictuson meg Pandorum light megy, csak szintén iszonyat buta és gagyi megoldásokkal, egy Expanse kidolgozottsága és aprólékossága után fáj nézni, hogy mi megy itt.

Egyetértek. Az Empire szál mérföldekkel jobb, mint a Terminusi szál. Lee Pace tényleg zseniális császár és amit ebben a részben (Demerzellel együtt) leművelt az csodás volt.
Ennek a résznek tényleg volt egy Űr-Trónok Harcás feelingje. Brother Day tényleg nagyon jól keverte a kártyákat. Ami nekem fura volt, hogy a

ShowHide spoiler #

A Trantori szál minősége éppen hogy elég sokat nőtt az elmúlt részek alatt és legalább már egy kicsit izgalmas, de még így is mérföldekkel az Empire szál (és a béka segge) alatt van.

A Strain effektus meg kurvára idegesítő

ShowHide spoiler #

Hari még mindig zseniális de Gaal meg kb egy hisztis picsa, aki már megint veszélybe sodorja a tervet, mert IQ betyár

ShowHide spoiler #

létére úgy viselkedik mint egy hisztis kölyök és kb magasról leszarja, mi minden forog kockán. Megérdemelték egymást azzal a balfasz Raychal.
De most legalább

ShowHide spoiler #

Eddig továbbra is jó nézni, mert leköt és érdekel hova fut ki a sztori de remélem, hogy ezeket a gyerekbetegségeit a következő évad(okban) kinövi a sorozat. Kevés sorozat indít tökéletesen és a Foundationnak is van hova fejlődni.

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



A könyvekre még emlékező emberektől kérdezem: amúgy ennek a sorozatnak van még valami köze a könyvekhez?

Elég régen ugyan, de elolvastam a sorozatot, sőt még előzménykönyvet is, mert bejött az egész. Ott pl. Raych

ShowHide spoiler #Spoiler

Ehhez képest ugye ...:-/

Nagyon kell az a második évad, hogy ki tudják ezt az egészet bontani. Amúgy nagyon jó, de a császári szál tényleg kvalitásokkal jobb egyelőre.



Sztem semmi köze.



Az alapfelálláson kívül már nem sok. Annak mondjuk örülök, hogy a Birodalom bukása -ami Asimovnál kb egy fél oldalt kapott a 3 könyv alatt- sokkal jobban van bemutatva, de éppen a főszálnak számító Alapítvány rémesen gyenge. Van egy tippem, hogy az a szál csakis azért került be, hogy nehogy sírjanak nézők, hogy miért nincs akció, pedig szerintem az Empire szál is tökéletesen élvezhető úgy, hogy nincs részenként egy űrcsata benne. De mutatja az Empire szál erősségét hogy még a rém-gyenge trantori szállal együtt is kiadnak egy viszonylag jó sorozatot.

Ha terminust totálisan kihagyva egy nagyszabású csak is Birodalommal foglalkozó Úr-Trónok Harcás bukás és királydrámát csináltak volna a sorozatból én akkor is imádnám. Sőt látszik, hogy a készítők ezen a szálon vannak igazán otthon.

Sheldon szálában viszont az a megoldás/változtatás nagyon tetszik, hogy

ShowHide spoiler #

Arról a hülyeségről viszont leszokhatnának már a készítők, -ami rengeteg filmben/scifiben feltűnik- hogy ha egy karakter szétver egy kapcsolótáblát, azzal képes végletesen elrontani egy csilliárd dolláros nanotechel működő hiperszuper hajót vagy más gépezetet. Ha én az autómon szétverem sebességmérőt, akkor ott is elromlik a motor?

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!