Jelenlegi hely

Épül a Last Ninja HD csapata

Utolsó bejegyzés

Épül a Last Ninja HD csapata

Mint arról korábban már esett szó, a System 3 gőzerőve készül a Last Ninja HD tömegfinanszírozásának október végi indítására. A cégnél rezidensnek mondható grafikus, Dan Malone már bele is kezdett a rajzolgatásba. Ahogy az alábbi példákon is látszik, Armakunit ezúttal is madártávlatból, izometrikus nézetben irányíthatjuk majd, de egy csomó új mozdulat is megfigyelhető. Úgy tűnik, hogy a C64-es sorozattól megszokott látványt frissített játékmenettel kívánják korszerűvé tenni. Nagyon helyes.

Ami a hangzást illeti, úgy tűnik azzal sem lesz gond. Pár napja leigazolták Matt Grayt is a csapatba, aki a C64-es időkben több System 3 játék zenéjét is írta. A nagyszerű Tusker és a szintén nem kispályás Last Ninja 2 dallamai a mai napig a fülemben csengenek.
Matt tavaly elég komolyan visszatért a gyökereihez. Egy több, mint sikeres kickstarteres gyűjtéssel elég pénzt szedett össze ahhoz, hogy mostanáig a Reformation című remix albumán és annak oldalhajtásán, egy a Last Ninja 2 teljes soundtrackjét lefedő CD-n dolgozhasson. Várható volt, hogy a System 3-as lánykák ezek után a Last Ninja HD ötletével meg fogják keresni őt is. Mint látható, nem ellenkezett:

Én el is kezdem magamat hangulatba hozni:
rwurl=https://soundcloud.com/mattgrayc64/matt-gray-last-ninja-2-central

Szerkesztette: Strato - 2015 okt 19


Matt Gray friss KS update-jéből:

As you may have heard via FB I met up with Mark Cale of System 3 on Friday to finalise an agreement between us so that I can use images,etc from Last Ninja 2 for the album and in return he can use some of my remakes for the forthcoming Last Ninja HD Remake that System 3 are planning.

Szóval a Reformation CD-ből lesz beválogatva pár szám, nem ír újakat.

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Hát, ez így elég low budget agreementnek tűnik. :)
Én arra tippeltem, hogy stretch goal lesz Matt. Bár még így is lehet. Nyilván van az a pénz... :)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Izometrikus nézet nálam már félig nyerő. Alig várom, hogy milyen grafikával rukkolnak elő. Nem szeretnék semmilyen ótvar, elkenődött 3d-s textúrákat, hanem minden legyen szépen 'kézzel festve'. És a játék lehetőleg legyen jó nehéz.

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



Csak nehogy a mostanában annyira divatos a lustaságról üvöltő pixelhalmaz-hányás grafika legyen.

Non serviam



Minden szar grafika a lustaságról üvölt. Akár pixel, akár 3D. Nekem tök mindegy hogy csinálják, csak szép legyen.

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!