Jelenlegi hely

Ki milyen sorozatot látott a héten?

Utolsó bejegyzés


Nem ez volt az a sorozat, ami a jenkiknél és nálunk is CSAK cenzúrázva mehetett le és így is be akarták tiltani?


KMZ képe
KMZ

Frizbi baze! :)

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Nálunk is meg volt szépítve, ne aggódj. Egyik csaj leszbi volt, a másik biszex, és egymás szeretői ofc. Nálunk unokatestvéreknek lettek előadva.

Aztán voltak olyanok is, akik férfiak voltak, de átalakultak nővé. Illetve volt homokos férfi pár is benne. Ráadásul voltak benne meztelen jelenetek is átváltozás közben. Ezek mind ki lettek szedve a magyar verzióból is.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Meg pár kulcsszereplő is elég ronda halált halt, amik szintén ki lettek vágva, még értelmetlenebb é téve a sorozatot. :D



Netflixen asszonnyal most a The Crown-t nézzük. Az első évad már le is ment.
Nem mondom, hogy kedvencem épp a téma, de egy nagyon jó, részletekben gazdag sorozat, hihetetlen sok energiát beleraktak az nagyon látszik, szóval élvezet nézni.



A legigényesebb sorozat evör. A szereplőgárda meg egyszerűen tökéletes.



Netflixen a The last dance eleg jo, nezzetek.
Nyilvan jo nosztalgiavonat is annak, aki pont a Chicago Bulls aranykoraban volt iskolaskoru :)



Elkezdtem nézni, az első résznél járok.

Jordannak miért sárgák a szemei?



Vagy sith, vagy májkárosodás.



Nagyon jó a Last Dance, első rész végén a Bulls intro libaboros volt. Nekem is egyből Jordan szemei tűntek fel. Biztos a sok dopping.



Rápróbáltam a Loop-ra. Két rész után semmi motivációm folytatni a két oldalas novellákat Tarr Béla előadásában. Mint mikor egy rövid novellát valaki kisregényben jelenteti meg, zéró érdemi tartalommal kiegészítve. Ez nekem nem művészi, hanem olcsó húzás a kijelölt idő kitöltésére, pedig nem vagyok ellene a lassúbb tartalmaknak se, de ahhoz meg minőségibb képi tartalom kéne...

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Midnight Gospel

Kicsit WTF? Aztán haha, majd WTFFFF?! Aztán bittersweet, végül elgondolkodtató. Tetszett.



Egyelőre a wtf fázisban vagyok.



Homeland Season 8 (Finale)

Ugyan közel tíz éven keresztül voltak hullámvölgyek a minőségben, politikai drámának nagyon jó volt kémügyekkel megfűszerezve. Színészek, főleg Mandy Patinkin végig nagyon jól játszottak. Az utólsó évad felemás volt, kicsit alulfűtötték az előző éved felütését szerintem és volt jópár meh szál. A végét illetően is vegyes érzelmeim vannak, egyrészt végre volt egy feszült és izgalmas rész másrészt kicsit olcsó volt.

ShowHide spoiler #

Nem volt ez olyan szar, de nem is ütött akkorát mint a Mr. Robot.



Defending Jacob

Második résznél tartok. Egész jó sorozat. A 8.5 ös imdb pontozással egyetértek.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Karantén előtti idei sorozatnézések, "adós" vagyok itt velük.

Chuck

Az általam kedvelt Burn Notice mellé dobódott fel mindig, mint párhuzam, itt meg LY emlegette néha. Könnyed és teljesen komolyan vehetetlen kémes vígjáték sok kockulással. Kellemesen szórakoztató tudott maradni végig, de nem tudom, hogy meddig tartott volna még ki. És talán egy kicsit túlságosan is amerikai popkultúrás. Érdekes, hogy rajongói petíciók és Subway-szponzoráció nélkül gyorsan elbukott volna. Ahogy utánanéztem kíváncsiságból, a magyar szinkron botrány, mert a popkulturális utalásokat nem értő fordítók rendre nem tudtak megbirkózni a poénokkal.

Firefly

Régóta tervben volt, kb. annyit tudtam róla, hogy Nathan Filion és Joss Whedon. Na, a Chuck - és persze a Full Metal Jacket - Adam Baldwinja lett még egy plusz motiváció, tudván, hogy ugyanazt a karaktert játssza mind a kettőben (sőt, a fegyvermániásságról szól a színészi pákája). Éppen akkor kezdtem el nézni, amikor a Mandalorian kapcsán felmerült, de akkor már be volt tárazva.

Hú, de értem, hogy nem merték annak idején leadni az egész estés pilotot kedvcsinálónak, az nagyon lassú jószág. Aranyos, hangulatos, bemutatja a karaktereket, azzal érdemes kezdeni, de unalmas. Nem mondom, nyilván van, akinek később se lesz elég pörgős, de számomra utána már végig stimmelt a tempó. Úgy feelgood és úgy jó mese, hogy azért tényleg tudnak mocskosan játszani a pozitív karakterek. Pöpec space western végig, ami sajnos azt jelenti, hogy gyorsan elfogy.

Lement utána a mozifilm is (Serenity), ami pörgősebb, akciódúsabb, szájbarágósabb (hogy a sorozat nélkül is érthető legyen), és mivel lezárás, bátrabb is. Az egyik karakter itt lyukadt ki oda, amit végig csak építettek, de van, aki kevesebb lehetőséget kap az alapcsapatból. A boss is jó, bár erős utánérzése az évad egyik jó bossának. Tetszett, de a sorozat ritmusa jobban bejött, és a sztori annyira nem vert oda, hogy azért alapvetés legyen - inkább azért jelentős, mert Firefly-folytatás. Jó sorozatzárás volt, de végig azt éreztem, hogy mennyire hiányzik az eredeti formátum, és mennyire kár érte, hogy vége. Nagyon nem úgy indult az egész (mármint a sorozat), hogy efféle érzésekkel zárul.

Mindhunter S1-2

Nagyon jó, hozza a True Detective S1 szintjét (sőt, a főszál maga jobb, mert abban nem az volt nagy szám), és időnként a hangulatát is. A TD-hez képest csak évad közepi tűzijáték nincs. Kár, hogy a harmadik évad kétséges.

Sors bona, nihil aliud.



The man they called Jayne!

:D


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Jó epizód, jó jelenet :) Jayne az én hősöm is!

Sors bona, nihil aliud.



Talán az egyik legjobb karakter volt mivel hitelesen egy totál érdekember volt rengeteg karizmával :)


LY képe
LY
Donator

Most elszomorítottatok így estére, hogy mennyire is jó volt a Firefly... ;)


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

De az anyukáját nagyon szerette (ha már május eleje, ez aktuális is), és a kötött sapesz is jól állt neki ;)

Sors bona, nihil aliud.



Amúgy nem tudom hogy működne-e ma, nyilván nekünk még mindig működik bármikor de úgy meghaladta a korát hogy simán elavult lett mára ellentétben egy BSG 2004-el :/ amúgy a kurvaélet hogy csak egy évad volt :/

Amúgy most akarva akaratlanul eszembejuttattad a Space Above and Beyond-ot... (@Summoning Freak) Az is kibaszott jó volt és durván meghaladta a korát....

@Zoo oké, be ismerem Jayne is the best kész. Még Malt is kenterbe verte pedig Nathan Fillion kurvajó volt!!!


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Space Above and Beyond? Mintha lett volna ilyen nevű topik a HW-n, valahonnan ismerős. Jó, hogy mondtok ilyeneket, azt sem tudom, mi ez, de megy a listára. 5-10 éven belül sorra szoktak kerülni :)

Sors bona, nihil aliud.



Freak volt nagy fan és megmaradt bennem is hogy aztán évekkel később rávegyem emiatt magam hogy megnézzem s lenyűgözött hogy milyen jó old-School 99-és évek sci-fi volt amiből a szívem szakad ketté hogy ugyanúgy sose kész folytatás...



és ne feledjük el a jó öreg Babylont se :)

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.


KMZ képe
KMZ

rwurl=https://youtu.be/LWEASasO-tI

Hat ez nem nez ki valami kozmikus horrornak :(

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Nem nagyon látom, hogy hol lenne ebben Lovecraft.

Vagy a rasszizmus miatt? Mert akkor menjenek picsába a készítők.

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



Gondolom nem akarnak ellőnni benne mindent előre. Jó alapnak tűnik ettől függetlenül.



Hollywood

Ryan Murphy (AHS, ACS, Glee) minisorozata, 2. vh utáni Hollywoodról. A setting, a színészek, a világ tök érdekes, de sajnos iszonyatosan sok benne a buzulás. Ezt szó szerint értem. Sheldon a kor meleg Harvey Weinsteinját játssza benne, egyébként zseniálisan. Sajnos iszonyat woke, SJW vagy mittom én mi ez az egész, de már kialakítottam a többi netflixes sorozat alapján egyfajta ellenállóképességet, a többi része viszont tetszik.



Dark

Egész jó kis időutazós sztori, jó soundtrack-el. Türelem kell hozzá, mert nagyon lassan indul be és utána se lesz túl pörgős.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!