Jelenlegi hely

Világvégehangulat és üvöltőszoba

Utolsó bejegyzés


már a címtől is rosszul lettem :/



Ha 12 évig böriben van, mi értelme 10 évig közügyektől is eltiltani. Mik azok a közügyek, amiket a börtönből is intézhet valaki?

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Btk. 62. § (2)A közügyektől eltiltás tartama az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésével kezdődik. A közügyektől eltiltás tartamába nem számít bele az az idő, amely alatt az elítélt a szabadságvesztést tölti, vagy amely alatt kivonja magát a szabadságvesztés végrehajtása alól. Ha a feltételes szabadságot nem szüntetik meg, a feltételes szabadságon töltött időt a közügyektől eltiltás tartamába be kell számítani.

Szerk: Na, de hogy érthetőbb legyen, itt az alapbekezdés:

61. § (1) A közügyek gyakorlásától el kell tiltani azt, akit szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélnek, és méltatlan arra, hogy azok gyakorlásában részt vegyen.

Szóval a letöltendő börtönnél szándékosan elkövetett bcs esetén általában eleve el vagy tiltva a közügyektől a böri alatt, a közügyektől eltiltás pedig egy külön mellékbüntetés, aminél az óra akkor kezd el ketyegni, amikor már nem vagy böriben.

Mik azok a közügyek, amiket a börtönből is intézhet valaki?

Bármit, lehet pl. szavazni is a választásokon.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



"A nem jogerős ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett"
Az ilyen férgeknek nem is szabadna hogy járjon védő, ez egy olyan tett amin nincs mit szépíteni.



ilyenkor nem tudom ki sérül jobban, a kisbaba aki végtelenül kiszolgáltatott de nem igazán fogja fel mi történik vele (ki tudja milyen tudatalatti maradványai lesznek ezeknek a tetteknek) vagy a már tudatos gyerek.

akárhogyis, én a börtönbüntetés mellé egy ingyenes kasztrációt és péniszeltávolítást is hozzácsapnék

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Egy ilyen ügynél inkább csak formaság a fellebbezés, itt ha nincs valami eljárási hiba, akkor változtatni se fognak semmi.

Védő meg mindenkinek kell, mert a delikvenssel ellentétben mi nem vagyunk állatok. Persze, alapból mindenki a metró elé dobná az ilyet, de hát semmi értelme nem lenne lemenni az ő szintjére.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Az ilyen férgeknek nem is szabadna hogy járjon védő, ez egy olyan tett amin nincs mit szépíteni.

így van! Szögi Lajos bezzeg megkapta, ami jár, nem is értem mit kell ezt a gecit pátyolgatni!!

Vill du bli ihop med mig?



Tippre annál az ügynél jobban semmi sem ártott a "magyar-cigány" kapcsolatnak a rendszerváltás óta (Tatárszentgyörgyöt is maximum egy szinten lehet említeni), legalábbis én biztos hogy nem állnék meg segíteni manapság, ha hasonló szituációba kerülnék. Továbbhajtanék a fenébe, inkább egy cserbenhagyás, mint az életem.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Ó, köszi!

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Úgy kéne megcsinálni az ilyen tetveknél, hogy ha fellebez autómatikusan kap még +5 évet ajándékba!



Elég sokan fejezik ki vágyukat itt is egy jó kis oldschool lincselésre. A dagadt geci is érzékeli ezt és rájátszik keményen.

Nyilván én is, de Szögi reflexből cselekedett, nem volt ezt idő végiggondolni. Egy normális ember ösztönösen segíteni akar.

Vill du bli ihop med mig?



Én inkább valahol sajnálom ezeket a szerencsétleneket, hogy pont ezt a szart dobta nekik a gép.. Persze nyilván valószínűleg sok paszív pedofil van, és az a helyes magatartás, de mégsem olyan értelemben bűnözők, mint a rablógyilkosok. Lecsupaszítva olyan, mintha mindenkit arra kényszerítene a társadalom, hogy tagadja meg a szexuális irányultságát, vagy valami hasonló, mert az káros valamilyen szempontból. Hasonlóak a pszichopaták, sorozatgyilkosok is. Ezek szvsz. inkább beteg emberek, akiket kvázi élhetetlen aberrációval vert meg a természet.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Ez egyrészt igaz, másrészt viszont kibaszott nagy károkat tud okozni, ha közülük valaki nem tud uralkodni magán, ezért kezdeni kell ezzel valamit.

Vill du bli ihop med mig?



Ha tudod magadról, hogy skizo vagy, szeded a gyógyszereidet.
Ha tudod magadról, hogy durván narkolepsziás vagy, akkor csak nem vezetsz iskolás buszt?
Ha tudod magadról, hogy vonzanak a gyerekek és főleg a 16 alattiak, akkor nem leszel tanár, óvoda pedagógus, gyerekekkel foglalkozó bárki és szerintem gyereket sem vállalsz.

Ha igen, akkor kurva keményen fogd magad vissza, mert kényszer kasztrálás és a böriben seglyuk tágítás olyanok által, akik hozzád fogható rémségeket tettek, csak felnőttekkel és ezért úgy érzik joguk van erre.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Persze a társadalom nagyobbik részét is meg lehet érteni, akik keményen büntetnék az ilyen eseteket, hogy legyen elég visszatartó ereje.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Mit csinálnál ha holnaptól nem szexelhetnél az általad preferált formában ? Pornó sincs. Ha mégis, akkor kasztrálás, segglyuktágítás és társai... Nem vitatom, hogy csak a passzív pedofília létezhet büntetlenül, de mondjuk ha egy pap, egy pap tettleg megy a pedofíliában akkor el lehet képzelni, hogy milyen baromi erős késztetés lehet.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Ha tudom, hogy a társadalom szerint bűn az, amit kívánok, akkor nem teszem meg. Ha ez kényszeres, akkor jelentkezek egy dokinál, vannak biztos gyógymódok. Vagy kiélem kiskorúnak látszó prostikon.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Tompi írta: Persze a társadalom nagyobbik részét is meg lehet érteni, akik keményen büntetnék az ilyen eseteket, hogy legyen elég visszatartó ereje.

Ha a visszatartó erő bármikor is működött volna, akkor már az ókor és a középkor óta nem lenne lopás. :) A "népharagot" persze meg lehet érteni, csak hát sokan és sokféleképpen bizonyították már, hogy a szigorú törvénynek nincs visszatartó ereje.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Ha tudod magadról, hogy vonzanak a gyerekek és főleg a 16 alattiak, akkor nem leszel tanár, óvoda pedagógus, gyerekekkel foglalkozó bárki és szerintem gyereket sem vállalsz.

ehhez képest ezek tipikusan ilyen munkát végeznek vagy más, hatalmi helyzettel járó pozícióba küzdik magukat, hogy kiélhessék a vágyaikat. Szerintem a szexuális vágy és annak megélése nagyon különböző az embereknél. Pl. van olyan haverom, aki ha nem kurvázik 2 napig már úgy néz ki, mint egy elvonón lévő drogos. De vannak olyan arcok, akik meg 30 éves korukig nem is szexelnek - lehet pont ezért nem is vágyódnak úgy utána -, de sztem ez a férfiak nem bírják ki 1 hétig se szex nélkül is inkább mítosz, mint igazság. Sőt, sztem inkább csajok tudnak meghülyülni, ha nem kapnak szexet hosszabb ideig.



*35 éves

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Zaxx írta:
Ha a visszatartó erő bármikor is működött volna, akkor már az ókor és a középkor óta nem lenne lopás. :) A "népharagot" persze meg lehet érteni, csak hát sokan és sokféleképpen bizonyították már, hogy a szigorú törvénynek nincs visszatartó ereje.

Ezt úgy tudnánk meg igazából, ha 5 évig bizonyos bűntényeket egyáltalán nem büntetnének, és megnéznénk az esetszámokat úgy. Kérdés pl. ha Breivik tudja, hogy biztosan halálra itélik, ha lelövöldöz 70 embert, vajon ugyanúgy megteszi-e ?
Bár lehet, hogy vannak statisztikák halálbüntetés előtt és utánról mondjuk emberöléses eseteket illetőleg, de most lusta vagyok ezeket megkeresni.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Ha tudod magadról, hogy vonzanak a gyerekek és főleg a 16 alattiak, akkor nem leszel tanár, óvoda pedagógus, gyerekekkel foglalkozó bárki és szerintem gyereket sem vállalsz.

Jelzem volt olyan, akin ez apaság alatt jött ki, és kérte is kémiai kasztrálását. Több probléma nem is volt.



ez ki?


CJ képe
CJ

Harvy

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Mégis mikor kérném én a kasztrálásom szerinted? :D

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Úgysem használod, pisilni tudsz majd utána is. Legalább elveszi azt a kellemetlen gondolatot, hogy kihagysz valamit, mert nem fogsz vágyakozni sem.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Tompi írta:

Zaxx írta:
Ha a visszatartó erő bármikor is működött volna, akkor már az ókor és a középkor óta nem lenne lopás. :) A "népharagot" persze meg lehet érteni, csak hát sokan és sokféleképpen bizonyították már, hogy a szigorú törvénynek nincs visszatartó ereje.

Ezt úgy tudnánk meg igazából, ha 5 évig bizonyos bűntényeket egyáltalán nem büntetnének, és megnéznénk az esetszámokat úgy. Kérdés pl. ha Breivik tudja, hogy biztosan halálra itélik, ha lelövöldöz 70 embert, vajon ugyanúgy megteszi-e ?

Nem azt mondtam, hogy nem büntetés vs. büntetés, hanem azt, hogy büntetés vs. szigorúbb büntetés. A nem büntetéssel az a baj, hogy olyan nincs: tegyük fel, hogy mondjuk nem büntetik az emberölést, aztán Breivik lelövöldöz 70 embert. Mi lesz Breivikkel? Egyértelműen megölik az érintett családok, hiszen nem büntetik az emberölést (persze el is rejtőzhet, de úgyis megtalálják). Az, hogy az állam büntet eleve azért alakult ki, mert értelmesebb, mint a vérbosszú.

Szvsz inkább arról az oldalról érdemes megközelíteni a kérdést az "elrettentés" helyett, hogy a társadalom is csak olyan tud lenni, amilyen az állam. Ha pl. az állam legálisan embert ölhet (mert hát ez a halálbüntetés), akkor nem kell meglepődni azon, hogy a polgárok is előszeretettel fognak embert ölni és igazából ezt látod, nem is csak a bűncselekmények szintjén (az amcsiknál pl. a rendőr is könnyebben lő le, szóval ott se tűnik túl jónak az, hogy még mindig pont túl sok államban van halálbüntetés).

A baszott jó bűnügyi statisztikák meg pont ott vannak, ahol luxuscellában ülheted le a gyilkosságot is.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Tehát ha nem büntetnék az emberölést akkor nagy valószínűséggel beindulna egy szemet szemért önbíráskodás... Hát erre nem vennék mérget, de nem is kizárt. Állítólag a börtönbe került egyének jelentősebb százaléka ismét a börtönben köt ki hosszabb rövidebb idő után, úgyhogy van is értelme a börtönzésnek meg nincs is. Amíg bent vannak legalább addig nem veszélyesek a társadalomra...

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=uJe61d2avbc

Itt van röviden George Clooney tolmácsolásában az, amit Zaxx írt előbb.

Egyébként a halálbüntetés ellen éppen az volt idehaza is az egyik érv a rendszerváltáskor, hogy statisztikailag nem csökken az olyan bűncselekmények elkövetésének a száma, amelyet halálbüntetés kiszabásával is lehetne büntetni. Sokkal nagyobb visszatartó ereje van a lebukás (felderítettség) veszélyének.



Annak is van értelme, hogy a felderítettség, és az egyértelmű bizonyítás nagyobb visszatartó erő lehet, mint a büntetés mértéke. Ilyenek pl. a köztéri kamerák, ahol ugye kvázi film készülhet az esetről, mondjuk nem tudom, hogy bizonyításra mennyire használható. Aztán ugye a DNS nyomok szinte 100%-os valószínűséggel történő kimutathatósága. De az indulatból elkövetett eseteknél ez sem visszatartó erő, mert olyankor ugye nem mérlegel az elkövető. Az előre kitervelt eseteknél viszont valószínűleg működhet.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!