Jelenlegi hely

Ki milyen sorozatot látott a héten?

Utolsó bejegyzés


Little Drummer Girl

Park Chan-wook rendezte, könyvön alapuló, 6 részes karajság.
Kiválóan játszik Florence Pugh, sokszor egy apró arcizom mozdulat kellően helyettesít mondatokat. Feszültséggel is jól bánik, nehezen abbahagyható.


LY képe
LY
Donator

The Kominsky method

Sandy Kominsky színészként sosem futott be annyira, hogy ne kéne 70 felett is dolgoznia; de annyira azért igen, hogy saját színitanodája legyen, ahol még tehetséges növendékek is akadnak talán. A legjobb haverja (vagy szimplán csak az egyetlen, aki még él) a nála jóval sikeresebb karriert befutó ügynöke, akivel szintén nem bánt kesztyűs kézzel az élet. Ketten együtt igyekeznek felvenni a harcot az idő múlásával LA-ben, ami kifejezetten jó arányban tartogat drámát és néha egészen feketébe hajló, de mindig szórakoztató humort is.
Nehéz eldönteni, hogy Michael Douglas a jobb, vagy Alan Arkin; az egyik inkább optimista, a másik inkább szarkasztikus, de mindkettő elég vagány öregember. A második évadban már egyre jobb meglepetés vendégszereplők is bejöttek, akiket viszont vétek lenne előre lelőni. Plusz Chuck Lorre a szerző, amin elsőre meglepődtem, de hát végül is a Big Bang Theory is tök jó volt az elején és csak sok éves kemény munkával sikerült elérnie, hogy mindenki meggyűlölje a végére. Ráadásul mindkét évad nagyon rövid, szóval a sorozatnak ideje sincs unalmasba vagy ötlettelenbe süllyednie.
Nagyon szórakoztató, nagyon ajánlott, látszik hogy minden színész nagyon szívesen csinálja, de az öregkorral járó dolgok miatt teljesen feelgoodnak azért talán mégse nevezném.



LY képe
LY
Donator

Upgrade-eltem a 2012-es highend Panasonic plazma tevemet egy LG OLED c9-re.

Atttyauristen..!!!

Mandalorian 4k HDR-ben valami egeszen elkepeszto, foleg sotet szobaban. Nemhogy semmi koze ahhoz ahogy a Mediamarktban egy ilyen tv kepe kinez (elmult fel evben kb havonta megskubiztam) de ugy altalaban en meg eletemben nem lattam ilyen kepet sehol, se imax moziban se akarmi. Oke nekem az 55-os fert bele ami azert meg mindig erezheto az 50-es plazma utan de 65 vagy 77 inch meretben ez iszonyat durva lehet.

Elvileg az 55-os panasonic oledekben is ugyanez a panel van. Hat akinek van ilyenre penze (most 400-500k elektronikatol fuggoen) az marjon ra azonnal, es remelem azert 1-2 even belul lejonnek 200-300 koze...
Tenyleg elkepeszto, nem gondoltam volna hogy ekkorat tudott fejlodni a tv tech a plazma ota. Eszement elkepeszto bokalefosatos.

Majd megprobalok filmeket is nezni, lattam mar pl Endgame-et, de a Mandalorian miatt irtam vegul ide (ugye azt kb fel-egy eve forgattak tehat a live action reszek elegge az aktualis szinvonalat mutatjak)



Már egy éve készülök LG C OLEDet venni, de valahogy sose jött úgy hogy megtegyem. C8 már nagyon jó árban volt régóta, de a 120hz plusz az idei LG OLED szériánál eléggé adja úgyhogy pár hónapon belül megveszem a 65öset.

Amúgy ha Panasonic, Sony, Toshiba, Philips vagy Loewe OLED akkor LG a panelgyártó. B-s széria a budget, de ha nem para a 120hz hiánya a 8-as C8 simán van 55colosan akcióba 1000-1200 CHF környékén bár gondolom otthon ÁFA s tsai miatt biztos nem ennyire olcsó még a tavalyi verzió se.


LY képe
LY
Donator

Meg. Kell. Venni.
En azert nem a 65-oset vettem mert hangcuccot is akarok es azert annyira nem ulunk messze meg igy is +13 centi kepatlo.
En tenyleg nem hittem volna el hogy lehet ekkorat lepni teve kepminosegben :))) pedig en is regota fentem a fogam egy oledre de azt hogy sotet szobaban milyen azt semmifele aruhaz nem tudja megmutatni...



Amúgy a durva az hogy 55 és 65 között nem akkora az ugrás ( mind árban és mind méretben, előbbi nyilván szubjektív) mint 77-re de az utóbbi irreálisan drága. Viszont LG best in class idestova 3-4 éve lassan ha OLED TV-ről van szó. Most hogy stabilizálódnak a dolgaim, január-február környéken simán megveszem életem első TV-jét :) aztán majd ujranézem a Discót!


LY képe
LY
Donator

Baszki a csajom a hálóban alszik én meg a youtube appon bámulok ISS 4K videófelvételeket a Földről, tényleg majdnem olyan mint amikor a repülőgép ablakából skubizod a tájat...

Egyébként meg de, a 65 az télleg kurvanagy



:) Anno ez volt ami nagyon ütött a polarizált 3D szemüveges időkben 9-10 éve: https://m.imdb.com/title/tt0290296/
Szerintem ha nem néztem meg 10x akkor egyszer se.

Esetleg az új Attenborough sorozat érdemes lehet még.


LY képe
LY
Donator

Sztem ezt le lehet egyszerűsíteni, főleg az elmúlt évekre: jobban néz-e ki minden szar a sima 1080p fullHD helyett ezzel a 4K HDR izével, és mennyit ér ez meg?
Na hát szerintem ez most azt adja ki, hogy: kurvára sokkal jobban néz ki, és vagy 200K körüli az ára. Sztem ez már fair, pár éve ennél kisebb ugrások kerültek milliókba; a hangról meg egyelőre nem tudok még nyilatkozni


Lou képe
Lou
Donator

erre és mindenre IS van már egy topic:
https://www.rewired.hu/content/4k-hdr-3d-vr-ujkori-nyalanksagok?page=7
de hogy én is galád módon hozzászóljak a témához:
3 éve cseréltem a tv-t, egy LG49UH7707-esre. el voltam ájulva a 4k-tól, nézegettem a HDR videókat, stb.
aztán fél évre rá húgomék beújítottak egy LG OLED tv-t... sajnos be kellett látnom, hogy tényleg ég és föld. következő nálam is OLED lesz (persze csak 4-5 év múlva, mert minek gyakran cserélni), addig meg talán a bútorzat is alakul még kicsit, hogy a jelenleg 3 centi híján nem elférő 55"-os tv-re is legyen lehetőség :)
(meg addigra remélem sikerül leszoktatni a macskát a tv megmászásának kísérletéről)

"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King



nice gratz.
ajánlhatom a csillagok között és blade runner 2049 4k-s verzióit megtekintésre?

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan


Tno képe
Tno

Á szóval innen jön a Mandalorian. Alapvetően nem nezek sorozatokat de ezzel meg a munkahellyel akkor lehet kivételt teszek

Monas apó legyintett. Két kézzel is.


LY képe
LY
Donator

Huhú kössz a tippet :D



Nem tom nekem valahogy Samsung kepe jobban bejon kiallitott TVken. De nekem is erik lassan a csere, de felek h meg mindig nem hasznalnam ki. (Miota parom bekoltozott hozzam azota mondjuk joval tobbet mozizunk a nappaliban)


LY képe
LY
Donator

Nem akarok többet offolni itt, alapvetően azért írtam pont ide mert a Mandaloriant tudtam hamarjában megnézni a tévén :)
De általánosságban a nagy elektronikai áruházakban totál szét vannak tekerve a tévék, minden post process filter bekapcsolva, minden képet boostoló paraméter csutkán, mert ott ez a felszínes virítás tudja magához vonzani az egyébként sem túl tájékozott vásárlókat; na meg piszok világos is van. Szóval tévé választásban egyrészt a tesztekből lehet okulni, másrészt meg vagy haveroknál-ismerősöknél vagy komolyabb bemutatóteremben nézegetni.
Samsung amúgy nálam azért esett ki, mert nem szeretem az LCD-k képét.



Nem találtam a Witcher sorozat topicot így ide linkelem az első évad címei és rövid szinopszisa..

https://www.gamesradar.com/witcher-netflix-series-episode-titles-synopsis/

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



[Áthozva a Star Wars topikból. - Strato]

Zaxx írta:
Egyébként meg ott a Vacsmen, azt valamiért nem nézi senki pedig körülbelül ezerszer jobb annál, amilyen egy SW sori lehet.

A Vacsmen eleve egy identitászavaros valami, a mozifilm legalábbis az volt, de az egyedisége miatt értékelhető cucc, amiből 2 óra pont elég, sőt kicsit sok is. Lehet, hogy adok esélyt még a sori 2. részének, bár kicsit olyan szinten várom, mint mikor tudom, hogy jövő héten is megyek majd boltba, de különösen nem jövök tőle izgalomba.. The Expanse ugyanez. De ott már a 5. résznél tartok. Egyszerűen csak letudom, és várom, hogy megvilágosodjak, mint a GoT S01-nél, hogy az valójában nem is egy uncsi akciómentes Conan sorozat, hanem valami más.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Az első rész pont annyira elég, hogy kb. megalapozzon a történetnek. Annyit látva én sem tudtam eldönteni, hogy most akkor mi lesz ebből, de így 5 résszel később szvsz a Boys mellett év sorozata.

Viszont az hátrány, hogy ehhez a film rohadtul nem elég, én legalábbis erősen ajánlom, hogy akinek kimaradt, olvassa el a képregényt előtte. Lindelof itt most hagyta a szokásos hülyeségeit, cserébe viszont baromi durván belemegy az eredeti cucc néhány apróbb részletébe, ami miatt még a fanok egy része sem feltétlenül érti, hogy mi van (pl. kezd valamit azzal, hogy Rorschach rasszista volt, de ez elég alaposan el van dugva a képregényben).

Plusz ugye Vacsmen, szóval erőteljesen politikai a témája, és azt is úgy kezeli, hogy amit az első részben állít, azt két epizóddal később úgy árnyalja, hogy ami az elején szimpatikusnak tűnhet, onnantól már kurvára nem az. :D Elsősorban azoknak mondom, akik triggerelődnek az "SJW-ktől", hogy ha az első rész nem jön be, tessék tovább nézni. Mindenesetre szerintem annak ellenére, hogy folytatás, sokkal közelebb áll a képregényhez, mint a film.

A zenét meg Trent Reznor apánk szállítja, szóval what's not to like?

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



+1, rohadt jó a Watchmen sori, nekem is Boys után a második legjobb idén.



1. Tompi, te vagy max. identitászavaros, nem a Watchmen film.
2. 2 óra sok a Watchmenből? Akkor meg ne nézd a Director's cutot... Nekem egyébként a moziváltozat is simán szuper volt, egy másodpercnyi üresjárat nincs benne, nem úgy, mint a Marveles szemetekben...
3. Ha Expanse-t nem isteníted első 5 rész után, akkor hagyd a francba...



csak a tisztánlátás kedvéért: Ez Tompi-nak van címezve, csak átmásolás után gondolom bugos.



Nem tudok mást mondani. Emlékeim szerint egyszer láttam a mozifilmet, de nekem valahogy csak a furasága miatt működött, mint egyfajta kuriózum amit az ember úgy megsüvegel, de aztán annyi. Nem tudok elképzelni működő Watchmen univerzumot, de teszek egy próbát a további részekkel.

Nekem a képregény nem mond semmit, mivel nem olvastam...

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Watchmen 5. rész

HOLY FUCKIN SHIT!!!!! Ez valami döbbenetesen jó rész volt! Végre kaptunk magyarázatot csomó dologra, összeért sok minden. Zseniálisan van felépítve az évad. Ez a sorozat eddig 10/10.



Jah és ami nagyon bejön még, hogy bár a képregényre épít a sorozat, de azt átvették Snyder-től, hogy nagyon erős a zene és a képsorok összhangja. Az original soundtrack és a hozott anyag is rohadt jó a Watchmen soriban, ez a Careless Whisperes rész is hihetetlenül el volt találva. Hol van ehhez a sok tízmillióból készült jellegtelen szar Mandalorian soundtrack...



Rick & Morty S04E03

You son of a bitch, I’m in!

Évad eddigi legjobbja!

ShowHide spoiler #


Mr Robot S04 E08

Aztakurvaélet!

ShowHide spoiler #


Ja, ha már Watchmen: van a képregényből új "International Edition" (az európában forgalmazott, smiley nélküli borítós) a sorozat apropójából. Én szerváltam egyet és egész frankó, a borító meg ilyen vicces rorschachos:
https://twitter.com/previewsworld/status/1131729048248508416

Ha valaki inkább magyarul szeretné, akkor meg itt van ez (és ez keményfedeles, ellentétben az IE-vel):
https://www.szukits.hu/kepregeny/4682-alan-moore-dave-gibbons-watchmen-kepregeny-004665.html

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Tno képe
Tno

na jo, megneztem a rick and morty. s04e2-t, ujra kell nezzem majd felirattal, eleg szomorú egy kicsit idegesítő is.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.


LY képe
LY
Donator

Mr Robotnak ez a befejező évada gyakorlatilag minden héten zseniálisat mutat és minden héten máshogy. Kezdek egyre jobban bízni abban, hogy a befejezése is nagyon jó lesz, plusz marhára érdekel hogy mi lesz a szerző következő projektje.

Watchmen meg a hatodik résszel egy brutál merészet gurított:

ShowHide spoiler #

Hát erre aztán már tényleg nem számítottam bázz.... Még nem tudom eldönteni, hogy mit gondoljak róla, de piszok merész lépés volt, az biztos.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!