Előjegyeztem a Theseus hajóját, hogy legyen egy bontatlan is, erre most jött egy ilyen:
Jó állapotú antikvár könyv, 15000 pénz, és
Felhívjuk figyelmed, hogy a jelzett termék egyedi darab, abból egyetlen példány áll rendelkezésre, jelen értesítést azonban az összes érdeklődőnek kiküldte rendszerünk. Amennyiben ajánlatunk megfelel számodra, javasoljuk, hogy mielőbb indítsd el megrendelését!
Asszem megvárom, hátha még valamikor újranyomják...
Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.
J. Goldenlane gőzerővel dolgozik az új regényén, a Földnek súlyán. 2019 elejére el is tervez készülni vele. Azt mondja, úgy kezdődik, hogy a Csillagok szikrái Aliciája bemegy egy kanadai kaszinóba, és... nos... "neki atombomba volt a jele oviban" :-)
Az ügynök kötélidegzettel rendelkezett. Ugyanis ötgyermekes családanya volt, tehát ő lazításnak fogta fel a konspirálást, pihenésnek a fegyveres harcot, és évente egyszer elment egy kéthetes sivatagi túlélőtúrára, hogy kicsit távol lehessen a családjától.
Nem most, hanem inkább idén, és a sok cuccból hármat említenék meg, amik a legmaradandóbbak voltak - ezeket bármikor, bárkinek tudnám ajánlani (na jó, a Sandford regényt az érzékenyebb lelkűeknek talán nem :)
Adrian Tchaikovsky - Az idő gyermekei
Igazi űrodisszeia, melyben a csúcsra járatott emberi technológiát felhasználva, az ember megpróbál istent játszani - bolygókat terraformálnak leszármazottaink, ahol megpróbálják elvetni az élet magvait, és egy spéci vírussal gyorsított evolúcióra késztetni majmokat, mindezt több planétán, amik között fénnyel már-már összemérhető sebességű hajókkal közlekednek, és akkor is hibernálva, hogy matuzsálem korúként szembenézhessenek később teremtményeikkel. Mindeközben szélsőséges elemek pedig azon dolgoznak, hogy az egész civilizáció bedőljön, és sikerrel veszik az akadályt mind a Földön, mind a kolóniákon és kísérleti bolygókon. És ez csak a felütés, ami ezután jön, az a lezüllött emberiség maradékának évezredes otthonkeresése, illetve a pókok meglepő civilizációjának felemelkedése.
Nagyon tetszett, hogy a pókok fejlődése a történelmük kritikus pillanatait ragadja meg úgy, hogy mindig ugyanaz a három azonos nevű (persze leszármazott) pókok a főszereplők, és gondolkodásuk, majd technológiájuk is sokszor közelíti az emberekét, ám végül kelően idegennek bizonyul ahhoz, hogy elhiggye az ember, ezek tényleg egy másik faj. Az elkeseredett utóemberek bolyongása nem ennyire érdekes, ám pont annyira feltartja az érdeklődést, hogy az elkerülhetetlen végső találkozást borongósan várja az olvasó, és az ottani fordulattal még kritikával is illesse az emberiséget.
Cixin Liu - A háromtest-probléma
Ez már pár éve kijött magyarul, sőt, idén jött a folytatás fordítása is, amit pár napon belül biztosan meg is veszek. Nehéz spoilermentesen beszélni a könyvről, mindenestre annyit elég tudni, hogy egy fényéveken átnyúló összeesküvés a témája, melynek során összefonódik a kínai kulturális forradalom idején brutális veszteségeket szenvedő asztrofizikus nő, illetve jelenkorunk egy nanotechnológusának sorsa, illetve egy rejtélyes online játék, melyben három szabálytalan időközönként felkelő és lenyugvó nap határozza meg, hogy az adott civilizáció iterációja meddig tud túlélni, és a játékos feladata, hogy valahogy megoldja ezt a problémát.
Ebben a könyvben leginkább a különféle akadályok leküzdésére kitalált ötletek fogtak meg - pl. mikor logikai kapukat építenek emberekből, és 30 millió katona segítségével megvalósítanak egy középkori számítógépet, vagy amikor egy protonból építenek számítógépet. De érdekes a kulturális forradalomba, illetve az azt követő évekbe is bepillantani, mely alapján világosan megérti az olvasó az egyik kulcs karakter motivációit. A jelenkori nanotechnológus pedig a maga nyomozása során botlik bele olyan dolgokba, melyek egy pillanatra sem lankasztják az érdeklődést az ő fejezetei iránt, dacára annak, hogy maga a karakter kissé sótlan.
John Sandford - Mezei Préda
Kedvenc krimi íróm, róla már párszor írtam itt. Azt szeretem a stílusában, hogy mikor elkapja a fonalat, akkor mintha egy akció-thriller filmet nézne az ember, és dacára annak, hogy mindig ugyanaz (Lucas Davenport) a főszereplő (illetve mostmár egy évtizede annak, hogy van egy állandó másik főszereplője a saját sorozatával, Davenport egyik beosztottja), a könyvei -1-2 kivételtől eltekintve- hozzák ugyanazt a pöpec színvonalat. Amikor pedig csúcsra járatja magát, akkor olyan könyvek születnek, mint ez.
Ebben Minnesota egyik kisvárosában akadnak egy sorozatgyilkosra, aki évtizedek óta képes titokban elkapni, összeverni, ronyggyá erőszakolni, majd egy "dögkútba" dobni az áldozatait. Mikor tökvéletlen két tini belebotlik a tömegsírba, akkor hajtóvadászat veszi kezdetét, de a gyilkos végül rendőréletet is magának követel, sőt, az egyik női rendőrt is elkapja... Nagyon kemény és emlékezetes lett a vége, de az egész könyv olvastatta magát. Két nap alatt kivégeztem anno, és végül ez a könyv lett az oka, hogy megvettem az első Kindle-ömet, amire azonnyomban meg is vettem az író két könyvét angolul, és az egyiket már ki is olvastam. Az volt életem első, angolul elolvasott könyve :)
A film az eleje a könyvnek, aztán sztem rájöttek hogy nem vog ez nekik összejönni és összecsapták...
Ha az tetszett, olvasd el a Momo-t is szintén Endétől, sztem jobb mint a Végtelen történet. Persze gyerekmese, de van olyan "komoly" mint amaz.
John Sandford meggyőzően hangzik.
hol kezdjem a munkásságát? érdemes a legelejéről?
"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King
Hát két lehetőség van, az egyik az, hogy kipróbálod a fent írt könyvet, mert szerintem tényleg nagyon jó, és ha bejön a stílus, akkor elkezdheted megvenni az elejétől a könyveit. A régi könyvek nem tudom, antikváron kívül kaphatóak-e, és ha igen, akkor mennyiért, így ezzel viszonylag olcsón, és kis erőbefektetéssel meg tudod úszni a próbát. Mint írtam, kiegyensúlyozottan ír az öreg, a régi könyveitől pont ugyanezt a stílust lehet elvárni.
Viszont annak is van bája, ha a régiekkel kezdesz. Abban Davenport még a harmincas éveiben járt, felesége nem lévén keményen nőzött, volt egy (video)játék cége, összejárt háborús játékokat játszani pár fura figurával, stb. (azért azt meg kell jegyeznem, nem egyenletesen öregszik, az első könyv óta eltelt közel 30 évben kb. 15-öt öregedett, dacára annak, hogy amúgy mindig az adott történelmi kontextusban tűnik fel - pl. lesz olyan, mikor a mobilokat bunkófonozza, meg gyűlöli :D). Szóval tényleg az út elején tudod megismerni a karaktert. Ráadásul a második, az 'Indián vér' szintén egy nagyon intenzív könyv, és az első, a 'Soha ne ölj...' is elég jó (bár az picit kopottasabb volt, mikor legutoljára újraolvastam pár éve).
Én mindent összevetve inkább az első opciót javasolnám, abból tudni fogod, alapvetően bejön-e az író stílusa, meg a karakterei, és utána jó poén lesz olvasni az ifjabb titán kalandjait :) Egyébként írt egy 4 részes sorozatot egy Kidd nevű festő-programozóról is, de azt nem folytatta, viszont a karakterek még manapság is visszatérnek néha más könyvekben. Illetve fut a fent is említett sorozat Davenport beosztottjáról, Virgil 'Kibaszott' Flowers-ről is. Ezek jó kis sorozatok, és a publikálási időket kell nézni, hogy mikor érdemes olvasni őket (ez inkább csak a Flowers sorozatnál érdekes, mert Davenport és Virgil is sokszor aktív résztvevői a másik karakter sorozatának).
"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King
Children of Time-ba vágtam bele először.
harmadánál tartok, nagyon köszi az ajánlást, már hiányzott egy ilyen
"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King
Children of Time is befejezve
rohadtjó volt, biztosan befizetek a folytatásra
John Sandford - Field of Prey is elolvasva
ShowHide spoiler #
egy dolog zavart, a mobiltelefon. furának érzem, hogy milyen szinten képtelenek voltak lekövetni a kinyírt zsaru útját az alapján pontosabban, időbeosztással
no de sebaj, ettől függetlenül tényleg egy izgalmas, nehezen letehető könyvnek bizonyult, elgondolkodom az elejétől a sorozatba beleugráson:)
"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King
Hát, ez egy érdekes könyv, már többször is nekiálltam, de aztán mindig letettem, mert igazából hazugság a premisszája. Tudniillik ez a hivatalos "Drakula 2" Bram Stoker dédunokaöccsétől meg egy forgatókönyvíró csávótól, ami istenigazából még nem lenne gáz: az eredeti regény végében tényleg benne van egy folytatás, mert Drakulát szíven döfik ugyan, a fejét viszont nem vágják le, tehát a stokeri vámpírmítosz szerint túlélhette a dolgot.
Csakhogy a reklámmal ellentétben az a helyzet, hogy ez a könyv nem igazi folytatás. Annak idején ugyanis a kiadó unszolására Stokernek sok mindent ki kellett húznia az eredeti könyvből, és néhány dolgon változtatnia is kellett. Ez a folytatás íróinak nyilván nem tetszett, szóval Bram Stoker eredeti jegyzeteiből dolgoztak, vagyis a könyv egy olyan verziójából, amit nemhogy sosem adtak ki, de a maga teljességében valószínűleg soha nem is létezett.
Emiatt egy retcon kollekció a könyv, sok esetben pedig olyan változtatásokat is eszközöltek az eredeti történeten, ami csak azért van ott, hogy jobban passzoljon az új cselekményhez (pl. az első könyv cselekményének idejét hátrébb tolták vagy 5 évvel, hogy egybeessen Hasfelmetsző Jack ténykedésének idejével). És hogy ezzel együtt hogyan oldották meg az első könyv létezését? Hát úgy, hogy Bram Stoker a könyvével együtt benne van a regényben, mint szereplő, így az első Drakula tulajdonképpen egy "in universe" regény, ami csak egy pontatlan mese, a Dracula the Un-deadben szereplő események viszont már a valóságot mesélik el, retroaktívan is. :D
Az eredeti regényben Drakula minden további nélkül járkál az utcán verőfényes nappal? Hát, az bizony azért van úgy, mert Stokernek hiányosan mesélték el a történetet, valójában a vámpíroknak árt a nap.
És a vicc az, hogy ennek ellenére ez egy jól összerakott könyv: a történelmi háttér a helyén van, a cselekmény fordulatos, csak valahogy tömény az egész a retconokkal együtt. Az pl. tök jó ötlet, hogy itt már nem is igazán Drakula, hanem Báthory Erzsébet a főkolompos: én mindig is vágytam egy Drakula-szerű Báthory-feldolgozásra, és még frankón össze is van rakva Báthory, mint karakter, csak mellette ott van egy csomó olyan dolog, ami nem kéne. Bram Stoker, a Drakula színpadra vitele, a Hasfelmetsző-sztori beemelése csak azért, hogy a könyv egy pontján meg lehessen gyanúsítani a gyilkosságokkal Van Helsinget stb.
Too much bullshit, man! Nem mondanám, hogy nem volt szórakoztató, mert miután elrendezed a fejedben ezeket a dolgokat, simán jó kis olvasnivaló kerekedik ki belőle, amit még letenni is nehéz, de come on. Mindegy, végre elolvastam, jöhet az előzményregény Dracul, ami sokkal jobb kritikákat kapott és állítólag 100x jobb ennél.
Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.
Children of Time / Az Idő gyermekei
Tényleg jó volt, mostanában belenyúlok a jó könyvekbe, pedig a "leírás/fülszöveg" alapján egészen másra számítottam: YA szerű, bolygóért harcolós, kesergős valamire. De ez a könyv, fú. A Tűzlobban a mélyben után a második kedvencem lett ilyen " lényes" témában.
ShowHide spoiler #
Ott ugye a "kutyák/farkasok" voltak felemelve, itt meg a pókicák. Teljesen jól átgondolt volt a világuk, kicsit a hangyafarm számítógép volt nekem sok, amikor Kernet szimulálták, de okés. A végén még lehetett volna pár jelenet az emberek (klasszicista barátunk) szemszögéből, én legalábbis olvastam volna még pár elmélkedést :D
R. Scott Bakker - Prince of Nothing (egy trilógia első kötete)
Évek óta tologatom ezt a könyvet, ajánlásra vettem, mert azt mondták, nagyon jó. Elkezdtem, de pár oldal után félreraktam, és évekig elő sem vettem. Egyrészt a nevek is kiakasztottak (Anasúrimbor Kellhus, ruler of Kûniüri, meg Nau-Cayûti, the Murswagga), meg nem is tűnt érdekesnek akkor a témája sem, ezért kb. 30-40 oldalig jutottam.
Aztán egy hete újra előkerült, és menet közben annyian ajánlották folyamatosan pl. Redditen, hogy végül nagy sóhajjal továbblapoztam. Nem bántam meg. Figyelmeztettek, hogy a fele táján leül megint az első kötet, de rágjam magam át rajta, mert megéri. Tényleg megérte, most a második kötetet olvasom már.
Nem tudok úgy beszélni róla, hogy ne lőjem le a történetet. Csak címszavakban, van benne egy máshol klisésnek számító ősi nagy gonosz, de itt valahogy nem klisés. Vannak benne karakterek, akik egyike sem hagyományos jófiú - az egyik főhős egy biszex, arrogáns seggfej mágus, a másik egy kurva, a harmadik meg egy végtelenül pökhendi és hiú, de ezzel együtt zseniális hadvezér. Van benne egy, az 1095-ös első keresztes hadjáratra hasonlító (egészen sokban) szent háború, és benne burkoltan egy kurva kemény valláskritika.
Az egész könyv nagyon súlyos olvasmány, nem akciódús sword and sorcery, hanem néha már-már filozófiai magasságokba csapó olvasmány (és ezt most jó értelemben mondom, nem olyan, mint pl. a Drizzt könyvekben lévő álbölcselkedő naplószerű monológok), ami néhol kegyetlen, néhol egészen profán, de összességében nagyon különleges.
Nem mondom azt, hogy ajánlom bárkinek, mert jó szívvel nem tudom ajánlani azoknak, akik a kikapcsolódást, a kalandot keresik egy fantasy könyvben. És ne értsetek félre, ez most kivételesen nem orrfennhordós elitizmus, imádom a sword and sorcery könyveket. De ez nem az. Lassú, körülményes, de nagyon jó könyv(ek).
Az asszony epp kerdezte hogy mikent allok azzal az uj szerelmes-romance konyvel amit a multkor vettem. Par pillanatot gondolkodnom kellett, es bizonyos arcot vagtam neki vissza, amikor rajottem hogy a Neuromancer-rol beszelt. :DDD
Viszont teljesen ertetlenul allok a konyv elott. Azt kell mondanom rola hogy a legrosszabb talan amit valaha olvastam, csomoszor tettem le/vettem fel, igazan szeretni akartam, de William Gibson pocsekul ir. Az elso fejezet utan szerintem tobbe soha nem veszem elo es veglegesen nyugdijazom.
Kezdetnek rettentoen csapongoan fogalmaz. Nagyon nehez, vagy szinte lehetetlen kovetni barmilyen fele tortenetet vagy helyszint, mert bazi hosszu es fuggetlen tangensekre ter le, teljesen varatlanul.
A kovetkezo, hogy alig tortenik valami, es 90%-at a kornyezet leirassal tolti. I get it b+, it's scifi, cyberpunk, stb. Nem lephetnenk tovabb a vilag bemutatasatol es torodhetnenk a konkret dolgokkal, mint a tortenettel es a szereplokkel? Az elso 70 oldalon keresztul par kocsmaban dumcsizas, fegyo vasarlas es lovoldozesen kivul nem is tortenik nagyon semmi, de helyette legalabb hasznalt 40 szelsoseges leiroszavat a kornyezetre minden mondatban.
Azonfelul a kornyezetleiras is legnagyobb szazalekban full lenyegtelen, semmit nem tesz hozza a helyzet fontossagahoz es ha nem emlitette volna, akkor is teljesen vagtad volna hol van az emberunk, miert es mit csinal. Nem mindegy hogy van valami villogo fasz a pisztolyon, vagy neonvilagitas a falakon? Nem kepregenyt vagy filmet nezek hanem konyvet olvasok, azokat a szinesito elemeket majd hozzakepzelem.
A kovetkezo kritika a szereplok. A foszereplo amugy egy rettento egyszeru es idegesitoen klises, affele kemenyfiu wanabe. Tipikusa aki azert kemeny foszereplo mert annak lett kinevezve es slussz, de a karakterebol ezt nem tudod levonni, mert nincs neki. Se emocioi, se gondolatai, se semmi. Nem tudod mit erez, mit gondol, es miert csinal barmit is. A tobbi szereplonek sincs szinte semmi karaktere, azon felul hogy kicsit mashogy beszelnek, de vegletekig szarazak, nincs semmilyen karakteruk, barkivel kicserelhetted volna oket es mukodne tovabbra is a funkciojuk.
A parbeszedek is teljesen egysikuak, minha valami B kategorias scifit olvasnek, csomo fuck, fuck him up es egyeb japanos slang-gel, amit raadasul William Gibson talalt ki, igy nehezitve hogy kovesd hogy mit is akarnak mondani es mire is gondolnak. A szleng is teljsen ertelmetlen es csak nehezites a szituban mert csomo masik szoval is leirhatta volna azokat a dolgokat amit mondani szeretne, de ugy legalabb nem kell japan szotarat venned a konyvhez hogy megertsd mit akar mondani.
Ezek kevereke alkotja hogy semennyire se tudj kotodni vagy torodni egyik szereplovel sem a konyv olvasasa alatt, fogalmad sincs miert tortennek benne a dolgok (azzal sem hogy mik tortennek a csapongasok miatt) es hogy miert tesznek benne dolgokat az emberek, csak cselekednek es kesz, motivacio nelkul. A motivacio es emociok teljes hianya mindenkiben viszont miert motivaljon engem mint olvasot?
Mi a jo benne? Ahogy mindezek utan utannaolvastam a neten, a vege, az utolso fejezet, amikor a sztori vegre sebessegre kap valamelyest es osszefutnak a szalak (igen, vagom a summary-t). De az se valami kiemelkedoen brutalisan jo, csak egy atlagos scifi sztori. A masik meg a cyberpunk elemek bemutatasa a vilagban. Ez utobbiak viszont nagyon jok. Ennyi.
Ha ez valakinek meger annyit hogy atszenvedje magat egy minden mas szempontbol viszont szornyen pocsek konyvben, akkor hajra, a tobbiek viszont messzirul keruljek ezt az idopazarlast. Hogy azt a massziv dijjozont amit bekebelezet hogyan csinalta nem tudom, de gondolom hogy a szitott hype-nak hala tovabb popularizalta a cyberpunk zsanert, es kizarolag ez okbol.
Ennek a konyvnek b-kategorias gyerek kepregenynek/manga-nak kellett volna lennie, szep nagy kepekkel, es par mondatos fuck buborekokkal az emberek feje felett, es akkor helyen lenne az egesz. De melyseget ne varjatok.
admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."
Meghoztad a kedvem a trilógia újraolvasásához. Te meg legközelebb kikéred az asszony tanácsát, hogy milyen romantikus könyvet válassz.
Kezdetnek rettentoen csapongoan fogalmaz. Nagyon nehez, vagy szinte lehetetlen kovetni barmilyen fele tortenetet vagy helyszint, mert bazi hosszu es fuggetlen tangensekre ter le, teljesen varatlanul.
Ajánlom a Don Quijotét.
Azonfelul a kornyezetleiras is legnagyobb szazalekban full lenyegtelen, semmit nem tesz hozza a helyzet fontossagahoz es ha nem emlitette volna, akkor is teljesen vagtad volna hol van az emberunk, miert es mit csinal.
És a Párizsi Notre-Dame-ot.
A szleng is teljsen ertelmetlen es csak nehezites a szituban mert csomo masik szoval is leirhatta volna azokat a dolgokat amit mondani szeretne, de ugy legalabb nem kell japan szotarat venned a konyvhez hogy megertsd mit akar mondani.
Mindharmat ismerem, de egyiket sem olvastam meg. Kettobol biztos lattam a filmet ellenben. Egyik se kotott le szintugy kulonosebben, igy visszagondolva.
Viszont a kov probalkozas egy klasszikussal az 1984-lesz talan, majd napokba szokas szerint beugrunk megint a konyvesboltba atnezni egy parat es megkavezni kozben, bele-bele olvasgatva azokba. A Neuromancerbe beleolvasva mar az elso olvalon ezekkel a fenti erzesekkel szembesultem, de ugy probaltam oket elhesegetni, azzal hogy nyilvan majd jobb lesz a kesobbiekben, ha mar ennyi pozitiv velemeny volt rola mindenhonnan.
A Don Quijotéből az első rész tele van tűzdelve külön novellákkal (találkoznak új karakterekkel, leülnek kajálni, azok meg 30 oldalon át mesélik az élettörténetüket), olyannyira, hogy a második rész előszavában maga Cervantes írja, hogy kapott emiatt kritikákat, és a jövőben eltekint tőlük.
A Párizsi Notre-Dame híres a korabeli Párizs leírásáról, annak idején kötelezőként untam, mert akkor még nem terveztem pizzafutárnak állni a francia fővárosban, és a három könyv közül ezt be sem fejeztem miatta.
Filmen egyedül az A Clockwork Orange-t láttam, de abból jól átjön úgyis, amire gondoltam. Ha a film nem jött be, akkor kétlem, hogy a könyv ezen változtatna.
A Neuromancert 30-40 oldal után hűvösen fogadtam annak idején a HW-n. Aztán megtetszett, és a folytatásokat is olvastam, de valóban a cyberpunkfaktor a legnagyobb erőssége, a legnagyobb kedvenceim közé nem volt esélye bekerülni. A Count Zero vuduzása után nem sokkal játszani Gabriel Knighttal jópofa volt.
Az 1984 viszont zseniális. Esetleg bemelegítésnek előtte el lehet gondolkozni - ha már Orwell - a könnyebben fogyasztható Animal Farmon vagy Huxley Brave New Worldjén.
Igen, ertettem a harom celzast hogy "tangenst uberallesnek, olvasd a Don Quijotet", "leiras uberallesnek, olvasd a Notre Dame-t" stb. :)
Neuromancer meg ha jol ertem van egy regi DOS-os PCs (kalandjatek?) gamma, ahhoz lehet nekikezdek ellenben, meglatom abban a formatumban emeszthetobb e. Gabriel Knight is listan van, de nem jatszottam meg vele ha jol emlekszem.
Huxley-tol a Brave New Word-ot szinten akartam a kozeljovoben olvasni, mint klasszikus, csak random hasracsapva Orwell 1984-je mellett dontottem inkabb. Viszont igy lehet sorrendet valtok, hogy ajanlottad azokat.
könnyebben fogyasztható
ez nem fetletlen akadaly nalam. Nagyon nehezen emesztheto, vagy jocskan elmelyedo es jo hosszan kifejtett gondolatokat es elmeleteket is szivesen vesezgetek, nem felek nyakig belemerulni egyik olvasmanyba sem. Csomo nehez tudomanyos, technikai konyvet is. Szvsz csak William Gibson csapnivalo irasstilusa nem kompatibilis egyaltalan velem, es ebbol fakadoan rettento antipatikus. Lehet csomo szakkonyv olvasasa utan lehet nehezebben turom a rizsat, es tobb konkret anyagot varok.
admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."
Gondoltam, hogy érted a célzást, de a mértékét talán még most is nehéz elképzelni :)
Neuromancer-játék van, sokan szeretik, nekem kimaradt. A Gabriel Knight nyilván nagyon más, de azon és a Count Zerón is érződött, hogyha nem is nyomták túlságosan tele vele, a szerzők egész felkészülten adagolták a vudut, amennyire a sztori megkívánta, nem csak mert éppen eszükbe jutott. Mindazonáltal ajánlott darab.
Azért bátorkodtam az említett könyveket ajánlani, mert ha éppen kevés időd van, az Animal Farm holtidőben is végigmehet, akár utazva is gyorsan, elég rövid, és túl sok leírástól se kell tartani, kötelezőnek meg kötelező. A Brave New World pedig valamivel rövidebb és könnyebben is csúszik szerintem az 1984-nél, de mivel mindkettő alapmű a XX. századi disztópiák között, úgyis érdemes egymás mellé tenni a kettőt, mindenesetre a BNW a korábbi, én utólag azt olvasnám előbb. De ez persze távolról sem kötelező sorrend.
psishock írta: A parbeszedek is teljesen egysikuak, minha valami B kategorias scifit olvasnek, csomo fuck, fuck him up es egyeb japanos slang-gel, amit raadasul William Gibson talalt ki, igy nehezitve hogy kovesd hogy mit is akarnak mondani es mire is gondolnak. A szleng is teljsen ertelmetlen es csak nehezites a szituban mert csomo masik szoval is leirhatta volna azokat a dolgokat amit mondani szeretne, de ugy legalabb nem kell japan szotarat venned a konyvhez hogy megertsd mit akar mondani.
Előjegyeztem a Theseus hajóját, hogy legyen egy bontatlan is, erre most jött egy ilyen:
Jó állapotú antikvár könyv, 15000 pénz, és
Asszem megvárom, hátha még valamikor újranyomják...
Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.
Bazz... 4000 körül vettem tavaly egy bontatlant a molyon :O Igaz, kinyitottam, de még várok az olvasásával...
J. Goldenlane gőzerővel dolgozik az új regényén, a Földnek súlyán. 2019 elejére el is tervez készülni vele. Azt mondja, úgy kezdődik, hogy a Csillagok szikrái Aliciája bemegy egy kanadai kaszinóba, és... nos... "neki atombomba volt a jele oviban" :-)
ja igen, és ha már Goldenlane, és az újabb ciklusa
rwurl=https://moly.hu/system/statements/normal/statements_756771.jpg
rwurl=https://moly.hu/system/statements/normal/statements_736437.jpg
rwurl=https://moly.hu/system/statements/normal/statements_816163.png
Ha valaki még nem olvasta volna, megtaláltam onlány az All tomorrow's parties-t William Gibsontól. Nekem talán a kedvenc könyvem tőle.
https://barzha.cyberpunk.us/lib/gibson/alltomp.html
rwurl=http://www.propbay.com/attachments/original/14907d1471864672-strokin-lov...
Nem most, hanem inkább idén, és a sok cuccból hármat említenék meg, amik a legmaradandóbbak voltak - ezeket bármikor, bárkinek tudnám ajánlani (na jó, a Sandford regényt az érzékenyebb lelkűeknek talán nem :)
Adrian Tchaikovsky - Az idő gyermekei
Igazi űrodisszeia, melyben a csúcsra járatott emberi technológiát felhasználva, az ember megpróbál istent játszani - bolygókat terraformálnak leszármazottaink, ahol megpróbálják elvetni az élet magvait, és egy spéci vírussal gyorsított evolúcióra késztetni majmokat, mindezt több planétán, amik között fénnyel már-már összemérhető sebességű hajókkal közlekednek, és akkor is hibernálva, hogy matuzsálem korúként szembenézhessenek később teremtményeikkel. Mindeközben szélsőséges elemek pedig azon dolgoznak, hogy az egész civilizáció bedőljön, és sikerrel veszik az akadályt mind a Földön, mind a kolóniákon és kísérleti bolygókon. És ez csak a felütés, ami ezután jön, az a lezüllött emberiség maradékának évezredes otthonkeresése, illetve a pókok meglepő civilizációjának felemelkedése.
Nagyon tetszett, hogy a pókok fejlődése a történelmük kritikus pillanatait ragadja meg úgy, hogy mindig ugyanaz a három azonos nevű (persze leszármazott) pókok a főszereplők, és gondolkodásuk, majd technológiájuk is sokszor közelíti az emberekét, ám végül kelően idegennek bizonyul ahhoz, hogy elhiggye az ember, ezek tényleg egy másik faj. Az elkeseredett utóemberek bolyongása nem ennyire érdekes, ám pont annyira feltartja az érdeklődést, hogy az elkerülhetetlen végső találkozást borongósan várja az olvasó, és az ottani fordulattal még kritikával is illesse az emberiséget.
Cixin Liu - A háromtest-probléma
Ez már pár éve kijött magyarul, sőt, idén jött a folytatás fordítása is, amit pár napon belül biztosan meg is veszek. Nehéz spoilermentesen beszélni a könyvről, mindenestre annyit elég tudni, hogy egy fényéveken átnyúló összeesküvés a témája, melynek során összefonódik a kínai kulturális forradalom idején brutális veszteségeket szenvedő asztrofizikus nő, illetve jelenkorunk egy nanotechnológusának sorsa, illetve egy rejtélyes online játék, melyben három szabálytalan időközönként felkelő és lenyugvó nap határozza meg, hogy az adott civilizáció iterációja meddig tud túlélni, és a játékos feladata, hogy valahogy megoldja ezt a problémát.
Ebben a könyvben leginkább a különféle akadályok leküzdésére kitalált ötletek fogtak meg - pl. mikor logikai kapukat építenek emberekből, és 30 millió katona segítségével megvalósítanak egy középkori számítógépet, vagy amikor egy protonból építenek számítógépet. De érdekes a kulturális forradalomba, illetve az azt követő évekbe is bepillantani, mely alapján világosan megérti az olvasó az egyik kulcs karakter motivációit. A jelenkori nanotechnológus pedig a maga nyomozása során botlik bele olyan dolgokba, melyek egy pillanatra sem lankasztják az érdeklődést az ő fejezetei iránt, dacára annak, hogy maga a karakter kissé sótlan.
John Sandford - Mezei Préda
Kedvenc krimi íróm, róla már párszor írtam itt. Azt szeretem a stílusában, hogy mikor elkapja a fonalat, akkor mintha egy akció-thriller filmet nézne az ember, és dacára annak, hogy mindig ugyanaz (Lucas Davenport) a főszereplő (illetve mostmár egy évtizede annak, hogy van egy állandó másik főszereplője a saját sorozatával, Davenport egyik beosztottja), a könyvei -1-2 kivételtől eltekintve- hozzák ugyanazt a pöpec színvonalat. Amikor pedig csúcsra járatja magát, akkor olyan könyvek születnek, mint ez.
Ebben Minnesota egyik kisvárosában akadnak egy sorozatgyilkosra, aki évtizedek óta képes titokban elkapni, összeverni, ronyggyá erőszakolni, majd egy "dögkútba" dobni az áldozatait. Mikor tökvéletlen két tini belebotlik a tömegsírba, akkor hajtóvadászat veszi kezdetét, de a gyilkos végül rendőréletet is magának követel, sőt, az egyik női rendőrt is elkapja... Nagyon kemény és emlékezetes lett a vége, de az egész könyv olvastatta magát. Két nap alatt kivégeztem anno, és végül ez a könyv lett az oka, hogy megvettem az első Kindle-ömet, amire azonnyomban meg is vettem az író két könyvét angolul, és az egyiket már ki is olvastam. Az volt életem első, angolul elolvasott könyve :)
Adrian Tchaikovsky - Az idő gyermekei
Most kezdtem el én is :)
Engem is a polcon vár.
A Hadállat meg a kívánságlistán. Erősen We3-szagú nekem.
ibi amentia latet
Pacsi Jabba! Kb en is ezeket toltam iden :)
Na amugy elkezdtem a lőpormágus trilogiat de eddig sajnos nem jon be :(
Viszont befejeztem a Vegtelen Tortenetet. Odabasz. Furan buddhista hatasu. Most mar ertem hogy miert fikazzak paran a filmet :)
Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától
A film az eleje a könyvnek, aztán sztem rájöttek hogy nem vog ez nekik összejönni és összecsapták...
Ha az tetszett, olvasd el a Momo-t is szintén Endétől, sztem jobb mint a Végtelen történet. Persze gyerekmese, de van olyan "komoly" mint amaz.
Na, kösz a tippeket. Hadállat és Momo kívánság listára téve :)
John Sandford meggyőzően hangzik.
hol kezdjem a munkásságát? érdemes a legelejéről?
"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King
Hát két lehetőség van, az egyik az, hogy kipróbálod a fent írt könyvet, mert szerintem tényleg nagyon jó, és ha bejön a stílus, akkor elkezdheted megvenni az elejétől a könyveit. A régi könyvek nem tudom, antikváron kívül kaphatóak-e, és ha igen, akkor mennyiért, így ezzel viszonylag olcsón, és kis erőbefektetéssel meg tudod úszni a próbát. Mint írtam, kiegyensúlyozottan ír az öreg, a régi könyveitől pont ugyanezt a stílust lehet elvárni.
Viszont annak is van bája, ha a régiekkel kezdesz. Abban Davenport még a harmincas éveiben járt, felesége nem lévén keményen nőzött, volt egy (video)játék cége, összejárt háborús játékokat játszani pár fura figurával, stb. (azért azt meg kell jegyeznem, nem egyenletesen öregszik, az első könyv óta eltelt közel 30 évben kb. 15-öt öregedett, dacára annak, hogy amúgy mindig az adott történelmi kontextusban tűnik fel - pl. lesz olyan, mikor a mobilokat bunkófonozza, meg gyűlöli :D). Szóval tényleg az út elején tudod megismerni a karaktert. Ráadásul a második, az 'Indián vér' szintén egy nagyon intenzív könyv, és az első, a 'Soha ne ölj...' is elég jó (bár az picit kopottasabb volt, mikor legutoljára újraolvastam pár éve).
Én mindent összevetve inkább az első opciót javasolnám, abból tudni fogod, alapvetően bejön-e az író stílusa, meg a karakterei, és utána jó poén lesz olvasni az ifjabb titán kalandjait :) Egyébként írt egy 4 részes sorozatot egy Kidd nevű festő-programozóról is, de azt nem folytatta, viszont a karakterek még manapság is visszatérnek néha más könyvekben. Illetve fut a fent is említett sorozat Davenport beosztottjáról, Virgil 'Kibaszott' Flowers-ről is. Ezek jó kis sorozatok, és a publikálási időket kell nézni, hogy mikor érdemes olvasni őket (ez inkább csak a Flowers sorozatnál érdekes, mert Davenport és Virgil is sokszor aktív résztvevői a másik karakter sorozatának).
köszi a részletes tanácsot:)
"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King
Children of Time-ba vágtam bele először.
harmadánál tartok, nagyon köszi az ajánlást, már hiányzott egy ilyen
"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King
Children of Time is befejezve
rohadtjó volt, biztosan befizetek a folytatásra
John Sandford - Field of Prey is elolvasva
no de sebaj, ettől függetlenül tényleg egy izgalmas, nehezen letehető könyvnek bizonyult, elgondolkodom az elejétől a sorozatba beleugráson:)
"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King
Dracula the Un-dead
Hát, ez egy érdekes könyv, már többször is nekiálltam, de aztán mindig letettem, mert igazából hazugság a premisszája. Tudniillik ez a hivatalos "Drakula 2" Bram Stoker dédunokaöccsétől meg egy forgatókönyvíró csávótól, ami istenigazából még nem lenne gáz: az eredeti regény végében tényleg benne van egy folytatás, mert Drakulát szíven döfik ugyan, a fejét viszont nem vágják le, tehát a stokeri vámpírmítosz szerint túlélhette a dolgot.
Csakhogy a reklámmal ellentétben az a helyzet, hogy ez a könyv nem igazi folytatás. Annak idején ugyanis a kiadó unszolására Stokernek sok mindent ki kellett húznia az eredeti könyvből, és néhány dolgon változtatnia is kellett. Ez a folytatás íróinak nyilván nem tetszett, szóval Bram Stoker eredeti jegyzeteiből dolgoztak, vagyis a könyv egy olyan verziójából, amit nemhogy sosem adtak ki, de a maga teljességében valószínűleg soha nem is létezett.
Emiatt egy retcon kollekció a könyv, sok esetben pedig olyan változtatásokat is eszközöltek az eredeti történeten, ami csak azért van ott, hogy jobban passzoljon az új cselekményhez (pl. az első könyv cselekményének idejét hátrébb tolták vagy 5 évvel, hogy egybeessen Hasfelmetsző Jack ténykedésének idejével). És hogy ezzel együtt hogyan oldották meg az első könyv létezését? Hát úgy, hogy Bram Stoker a könyvével együtt benne van a regényben, mint szereplő, így az első Drakula tulajdonképpen egy "in universe" regény, ami csak egy pontatlan mese, a Dracula the Un-deadben szereplő események viszont már a valóságot mesélik el, retroaktívan is. :D
Az eredeti regényben Drakula minden további nélkül járkál az utcán verőfényes nappal? Hát, az bizony azért van úgy, mert Stokernek hiányosan mesélték el a történetet, valójában a vámpíroknak árt a nap.
És a vicc az, hogy ennek ellenére ez egy jól összerakott könyv: a történelmi háttér a helyén van, a cselekmény fordulatos, csak valahogy tömény az egész a retconokkal együtt. Az pl. tök jó ötlet, hogy itt már nem is igazán Drakula, hanem Báthory Erzsébet a főkolompos: én mindig is vágytam egy Drakula-szerű Báthory-feldolgozásra, és még frankón össze is van rakva Báthory, mint karakter, csak mellette ott van egy csomó olyan dolog, ami nem kéne. Bram Stoker, a Drakula színpadra vitele, a Hasfelmetsző-sztori beemelése csak azért, hogy a könyv egy pontján meg lehessen gyanúsítani a gyilkosságokkal Van Helsinget stb.
Too much bullshit, man! Nem mondanám, hogy nem volt szórakoztató, mert miután elrendezed a fejedben ezeket a dolgokat, simán jó kis olvasnivaló kerekedik ki belőle, amit még letenni is nehéz, de come on. Mindegy, végre elolvastam, jöhet az előzményregény Dracul, ami sokkal jobb kritikákat kapott és állítólag 100x jobb ennél.
Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.
Children of Time / Az Idő gyermekei
Tényleg jó volt, mostanában belenyúlok a jó könyvekbe, pedig a "leírás/fülszöveg" alapján egészen másra számítottam: YA szerű, bolygóért harcolós, kesergős valamire. De ez a könyv, fú. A Tűzlobban a mélyben után a második kedvencem lett ilyen " lényes" témában.
És igen, jöhet a folytatás!!!!!
R. Scott Bakker - Prince of Nothing (egy trilógia első kötete)
Évek óta tologatom ezt a könyvet, ajánlásra vettem, mert azt mondták, nagyon jó. Elkezdtem, de pár oldal után félreraktam, és évekig elő sem vettem. Egyrészt a nevek is kiakasztottak (Anasúrimbor Kellhus, ruler of Kûniüri, meg Nau-Cayûti, the Murswagga), meg nem is tűnt érdekesnek akkor a témája sem, ezért kb. 30-40 oldalig jutottam.
Aztán egy hete újra előkerült, és menet közben annyian ajánlották folyamatosan pl. Redditen, hogy végül nagy sóhajjal továbblapoztam. Nem bántam meg. Figyelmeztettek, hogy a fele táján leül megint az első kötet, de rágjam magam át rajta, mert megéri. Tényleg megérte, most a második kötetet olvasom már.
Nem tudok úgy beszélni róla, hogy ne lőjem le a történetet. Csak címszavakban, van benne egy máshol klisésnek számító ősi nagy gonosz, de itt valahogy nem klisés. Vannak benne karakterek, akik egyike sem hagyományos jófiú - az egyik főhős egy biszex, arrogáns seggfej mágus, a másik egy kurva, a harmadik meg egy végtelenül pökhendi és hiú, de ezzel együtt zseniális hadvezér. Van benne egy, az 1095-ös első keresztes hadjáratra hasonlító (egészen sokban) szent háború, és benne burkoltan egy kurva kemény valláskritika.
Az egész könyv nagyon súlyos olvasmány, nem akciódús sword and sorcery, hanem néha már-már filozófiai magasságokba csapó olvasmány (és ezt most jó értelemben mondom, nem olyan, mint pl. a Drizzt könyvekben lévő álbölcselkedő naplószerű monológok), ami néhol kegyetlen, néhol egészen profán, de összességében nagyon különleges.
Nem mondom azt, hogy ajánlom bárkinek, mert jó szívvel nem tudom ajánlani azoknak, akik a kikapcsolódást, a kalandot keresik egy fantasy könyvben. És ne értsetek félre, ez most kivételesen nem orrfennhordós elitizmus, imádom a sword and sorcery könyveket. De ez nem az. Lassú, körülményes, de nagyon jó könyv(ek).
Ja, ezzel én is szemezek már egy jóideje, de a picsába...még mindig nem olvastam el egy könyvet se angolul. Ideje lenne nekidurálni magam :)
Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától
Hű, kezdésnek azért nem feltétlenül ezt ajánlanám, elég szépirodalmas a prózája :-D
Most vagy Kazuo Ishiguro: Az eltemetett óriás-a, vagy Neil Gaiman: Amerikai Istenek lesz soron. Hmmm
Az asszony epp kerdezte hogy mikent allok azzal az uj szerelmes-romance konyvel amit a multkor vettem. Par pillanatot gondolkodnom kellett, es bizonyos arcot vagtam neki vissza, amikor rajottem hogy a Neuromancer-rol beszelt. :DDD
Viszont teljesen ertetlenul allok a konyv elott. Azt kell mondanom rola hogy a legrosszabb talan amit valaha olvastam, csomoszor tettem le/vettem fel, igazan szeretni akartam, de William Gibson pocsekul ir. Az elso fejezet utan szerintem tobbe soha nem veszem elo es veglegesen nyugdijazom.
Kezdetnek rettentoen csapongoan fogalmaz. Nagyon nehez, vagy szinte lehetetlen kovetni barmilyen fele tortenetet vagy helyszint, mert bazi hosszu es fuggetlen tangensekre ter le, teljesen varatlanul.
A kovetkezo, hogy alig tortenik valami, es 90%-at a kornyezet leirassal tolti. I get it b+, it's scifi, cyberpunk, stb. Nem lephetnenk tovabb a vilag bemutatasatol es torodhetnenk a konkret dolgokkal, mint a tortenettel es a szereplokkel? Az elso 70 oldalon keresztul par kocsmaban dumcsizas, fegyo vasarlas es lovoldozesen kivul nem is tortenik nagyon semmi, de helyette legalabb hasznalt 40 szelsoseges leiroszavat a kornyezetre minden mondatban.
Azonfelul a kornyezetleiras is legnagyobb szazalekban full lenyegtelen, semmit nem tesz hozza a helyzet fontossagahoz es ha nem emlitette volna, akkor is teljesen vagtad volna hol van az emberunk, miert es mit csinal. Nem mindegy hogy van valami villogo fasz a pisztolyon, vagy neonvilagitas a falakon? Nem kepregenyt vagy filmet nezek hanem konyvet olvasok, azokat a szinesito elemeket majd hozzakepzelem.
A kovetkezo kritika a szereplok. A foszereplo amugy egy rettento egyszeru es idegesitoen klises, affele kemenyfiu wanabe. Tipikusa aki azert kemeny foszereplo mert annak lett kinevezve es slussz, de a karakterebol ezt nem tudod levonni, mert nincs neki. Se emocioi, se gondolatai, se semmi. Nem tudod mit erez, mit gondol, es miert csinal barmit is. A tobbi szereplonek sincs szinte semmi karaktere, azon felul hogy kicsit mashogy beszelnek, de vegletekig szarazak, nincs semmilyen karakteruk, barkivel kicserelhetted volna oket es mukodne tovabbra is a funkciojuk.
A parbeszedek is teljesen egysikuak, minha valami B kategorias scifit olvasnek, csomo fuck, fuck him up es egyeb japanos slang-gel, amit raadasul William Gibson talalt ki, igy nehezitve hogy kovesd hogy mit is akarnak mondani es mire is gondolnak. A szleng is teljsen ertelmetlen es csak nehezites a szituban mert csomo masik szoval is leirhatta volna azokat a dolgokat amit mondani szeretne, de ugy legalabb nem kell japan szotarat venned a konyvhez hogy megertsd mit akar mondani.
Ezek kevereke alkotja hogy semennyire se tudj kotodni vagy torodni egyik szereplovel sem a konyv olvasasa alatt, fogalmad sincs miert tortennek benne a dolgok (azzal sem hogy mik tortennek a csapongasok miatt) es hogy miert tesznek benne dolgokat az emberek, csak cselekednek es kesz, motivacio nelkul. A motivacio es emociok teljes hianya mindenkiben viszont miert motivaljon engem mint olvasot?
Mi a jo benne? Ahogy mindezek utan utannaolvastam a neten, a vege, az utolso fejezet, amikor a sztori vegre sebessegre kap valamelyest es osszefutnak a szalak (igen, vagom a summary-t). De az se valami kiemelkedoen brutalisan jo, csak egy atlagos scifi sztori. A masik meg a cyberpunk elemek bemutatasa a vilagban. Ez utobbiak viszont nagyon jok. Ennyi.
Ha ez valakinek meger annyit hogy atszenvedje magat egy minden mas szempontbol viszont szornyen pocsek konyvben, akkor hajra, a tobbiek viszont messzirul keruljek ezt az idopazarlast. Hogy azt a massziv dijjozont amit bekebelezet hogyan csinalta nem tudom, de gondolom hogy a szitott hype-nak hala tovabb popularizalta a cyberpunk zsanert, es kizarolag ez okbol.
Ennek a konyvnek b-kategorias gyerek kepregenynek/manga-nak kellett volna lennie, szep nagy kepekkel, es par mondatos fuck buborekokkal az emberek feje felett, es akkor helyen lenne az egesz. De melyseget ne varjatok.
admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."
Meghoztad a kedvem a trilógia újraolvasásához. Te meg legközelebb kikéred az asszony tanácsát, hogy milyen romantikus könyvet válassz.
Ajánlom a Don Quijotét.
És a Párizsi Notre-Dame-ot.
Na meg az A Clockwork Orange-t.
Sors bona, nihil aliud.
Mindharmat ismerem, de egyiket sem olvastam meg. Kettobol biztos lattam a filmet ellenben. Egyik se kotott le szintugy kulonosebben, igy visszagondolva.
Viszont a kov probalkozas egy klasszikussal az 1984-lesz talan, majd napokba szokas szerint beugrunk megint a konyvesboltba atnezni egy parat es megkavezni kozben, bele-bele olvasgatva azokba. A Neuromancerbe beleolvasva mar az elso olvalon ezekkel a fenti erzesekkel szembesultem, de ugy probaltam oket elhesegetni, azzal hogy nyilvan majd jobb lesz a kesobbiekben, ha mar ennyi pozitiv velemeny volt rola mindenhonnan.
legalabb kozvetve igy megerte kiadnom 12dolcsit erte.
admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."
A Don Quijotéből az első rész tele van tűzdelve külön novellákkal (találkoznak új karakterekkel, leülnek kajálni, azok meg 30 oldalon át mesélik az élettörténetüket), olyannyira, hogy a második rész előszavában maga Cervantes írja, hogy kapott emiatt kritikákat, és a jövőben eltekint tőlük.
A Párizsi Notre-Dame híres a korabeli Párizs leírásáról, annak idején kötelezőként untam, mert akkor még nem terveztem pizzafutárnak állni a francia fővárosban, és a három könyv közül ezt be sem fejeztem miatta.
Filmen egyedül az A Clockwork Orange-t láttam, de abból jól átjön úgyis, amire gondoltam. Ha a film nem jött be, akkor kétlem, hogy a könyv ezen változtatna.
A Neuromancert 30-40 oldal után hűvösen fogadtam annak idején a HW-n. Aztán megtetszett, és a folytatásokat is olvastam, de valóban a cyberpunkfaktor a legnagyobb erőssége, a legnagyobb kedvenceim közé nem volt esélye bekerülni. A Count Zero vuduzása után nem sokkal játszani Gabriel Knighttal jópofa volt.
Az 1984 viszont zseniális. Esetleg bemelegítésnek előtte el lehet gondolkozni - ha már Orwell - a könnyebben fogyasztható Animal Farmon vagy Huxley Brave New Worldjén.
Sors bona, nihil aliud.
Igen, ertettem a harom celzast hogy "tangenst uberallesnek, olvasd a Don Quijotet", "leiras uberallesnek, olvasd a Notre Dame-t" stb. :)
Neuromancer meg ha jol ertem van egy regi DOS-os PCs (kalandjatek?) gamma, ahhoz lehet nekikezdek ellenben, meglatom abban a formatumban emeszthetobb e. Gabriel Knight is listan van, de nem jatszottam meg vele ha jol emlekszem.
Huxley-tol a Brave New Word-ot szinten akartam a kozeljovoben olvasni, mint klasszikus, csak random hasracsapva Orwell 1984-je mellett dontottem inkabb. Viszont igy lehet sorrendet valtok, hogy ajanlottad azokat.
ez nem fetletlen akadaly nalam. Nagyon nehezen emesztheto, vagy jocskan elmelyedo es jo hosszan kifejtett gondolatokat es elmeleteket is szivesen vesezgetek, nem felek nyakig belemerulni egyik olvasmanyba sem. Csomo nehez tudomanyos, technikai konyvet is. Szvsz csak William Gibson csapnivalo irasstilusa nem kompatibilis egyaltalan velem, es ebbol fakadoan rettento antipatikus. Lehet csomo szakkonyv olvasasa utan lehet nehezebben turom a rizsat, es tobb konkret anyagot varok.
admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."
Gondoltam, hogy érted a célzást, de a mértékét talán még most is nehéz elképzelni :)
Neuromancer-játék van, sokan szeretik, nekem kimaradt. A Gabriel Knight nyilván nagyon más, de azon és a Count Zerón is érződött, hogyha nem is nyomták túlságosan tele vele, a szerzők egész felkészülten adagolták a vudut, amennyire a sztori megkívánta, nem csak mert éppen eszükbe jutott. Mindazonáltal ajánlott darab.
Azért bátorkodtam az említett könyveket ajánlani, mert ha éppen kevés időd van, az Animal Farm holtidőben is végigmehet, akár utazva is gyorsan, elég rövid, és túl sok leírástól se kell tartani, kötelezőnek meg kötelező. A Brave New World pedig valamivel rövidebb és könnyebben is csúszik szerintem az 1984-nél, de mivel mindkettő alapmű a XX. századi disztópiák között, úgyis érdemes egymás mellé tenni a kettőt, mindenesetre a BNW a korábbi, én utólag azt olvasnám előbb. De ez persze távolról sem kötelező sorrend.
Sors bona, nihil aliud.
Lófaszt, nehogy már.
ibi amentia latet