Jelenlegi hely

DOOM 4: Nem lesz hagyományos modtámogatás

Utolsó bejegyzés

DOOM 4: Nem lesz hagyományos modtámogatás
Az idei QuakeConon összességében remek fogadtatásban részesült a DOOM 4, de sajnos ahogyan az lenni szokott, hajszál is került a levesbe.
 

Különösen fájó pont, hogy az előző epizódok hihetetlenül erős modder közösségét érinti a baj: nem lesz hagyományos modtámogatás a játékhoz. Pete Hines Gametrailersnek tett nyilatkozata alapján a moddolást kiváltó SnapMap egy könnyen használható és meglepően mély pályaeditor lesz, amivel állítólag az alapjáték majdnem teljes mértékben újraalkotható lesz, de azért tegyünk hangsúlyt arra a majdnemre. Hines szerint a külső helyszíneket nem igazán lehet majd reprodukálni, továbbá az egyedi grafikai elemek hozzáadását sem fogja magában foglalni a program, így mindössze a belső terek sci-fi elemeivel zsonglőrködhetnek majd az alkotni vágyók. "Nem arra találtuk ki a rendszert, hogy 30 emelet magas zárt pályákat alkossanak a játékosok", tette még hozzá a Bethesda vezérigazgatója.
 

Öröm az ürömben, hogy a SnapMappel állítólag még egy 12 éves is elboldogul majd, ugyanakkor a "high-end" felhasználók igényeit is ki szeretnék vele elégíteni az ides lyányok. Utóbbi nagyon jól hangzik, csak az a gond, hogy gyökeresen ellentmond a korábbi kijelentéseknek, de hé, legalább a PC-s kezelőfelület eltér majd a konzolostól.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=4Yw73Qu_7ps
Temetni persze ettől még nem érdemes a DOOM 4-et, hiszen minden széfet fel lehet törni, a DOOM játékok hívei pedig messze földön híresek találékonyságukról.
 
Szerkesztette: Strato - 2015 aug 10


Goriest kills?

Gyakorlatilag az összes kill animáció az eddig megjelent videókból.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



A "The kills of Doom" cím rendszeridegen lenne az IGN-től. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Kérdés, hogy maga a SnapMap mennyire lesz modolható. Elemeditre meg ilyesmire gondolok.

ibi amentia latet



- Doom 4 -

A jatek ahol a modder toolt kell moddolniuk a moddereknek hogy moddolhato legyen a jatek.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Mindenki úgy beszél, mintha a Doom 3 annyira mod-barát lett volna... Nem kérem, a Doom 2 volt az uccsó Doom, ami rendesen moddolható volt. A régi ID Software-t már rég bedarálta a brave new world.



Tévedsz, többek között Doom3 editorral készítettek Hexen remaket gyakorlatilag minden más volt benne, mint original doom3-ban modelek, textúrák, hangok. Ami viszont sajnálatos, hogy a BFG edition konzolból már nem indítható a map editor, és bizony a Rage mod toolsal sem sikerült sokmindent kezdeni egyelőre a modder közösségnek amennyire tudom, Wolfensteineknél sem került említésre a modtool, úgyhogy sajnos szvsz ezt akár tekinthetjük tendenciának is id címek esetében egyelőre.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



A RAGE-hez azért csak kiadták azt az SDK-t végül, de az igaz, hogy annyira bonyolult a cucc, hogy apróságokat leszámítva semmit sem tudtak kezdeni a játékkal, mert állítólag rohadtul macerás az id Tech 5. Ahhoz képest a SnapMap előrelépés lesz biztosan, csak úgy tűnik, túl sok mindent áldoznak fel a platformok közötti átmenet érdekében. Ki tudja mi lesz belőle, az is lehet, hogy telenyomják majd hivatalos asset DLC-kel a cuccost végül. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Az már egy biztató jel, hogy modulos rendszerben működik a snapmap doomnál. A skyrim dungeonokhoz van a snapmaphoz hasonló modulos pályaépítő rendszer. Talán skillesebb modderek tudnak majd valamit kezdeni, hogy lehessen custom modulokat asseteket importálni snapmapba. A platformfüggetlenség nekem is rémlik ott említették a snapmapnél, hogy custom asseteket, textúrákat nem nagyon lehet majd használni.
Kíváncsi vagyok mindenesetre, és meg is tippelném, hogy coop mod érkezik majd rá viszonylag rövid időn belül, mert ugye játékmódok tekintetében viszont rugalmas a rendszer elvileg.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!