Quake

Utolsó bejegyzés


Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Hú imádom ezt a játékot! :D Annyira jó, hogy visszatették 2v2-t, sokkal élvezetesebb haverral tolni, mint egymagamban duelezni.
Akkora meccset játszottunk előbb :O Corrupted Keep-en 15-32-re vezetett ellenfél - csak Awokent gyakoroltuk be úgy, ahogy eddig -, de éreztem, hogy van keresnivalónk, mert nagyon szoros frageket szereztek. Felspanoltam magam meg haverom és valami iszonyatosan elkaptam a flowt és megfordítottuk úgy, hogy 39-44-re még mindig ők mentek, a vége meg 50-49 ide :D
Volt egy olyan fél percem, hogy 4 fraget lőttem úgy, hogy mellette felvettem nagy páncélt, nagy HP-t és stopwatch-csal a protectiont a fight végén. Áhhh ordítottunk, mert jóval magasabban rangsorolt ellent vertünk.

rwurl=https://i.imgur.com/fM1IGLI.png



Mennyit kell várni egy meccsre 2v2-ban kb.?

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Változó. Tegnap este elég sokat, akár 3-5 percet is kellett, de ugye az péntek volt. Amúgy 2 percen belül szokott lenni ellen.



Raphanál is ugyanaz van, mint nálam. A hiperlebutított undorító low beállításokon jóval kevesebb az fps-e, mint mediumon, felpakolt ő is mindent mediumra ezért. Vicc...

Amúgy beleőrülök, hogy most fog megdögleni a játék, amikor végre tényleg kezdek bele jönni :/



Low beállításokon többet használ a processzorból a játék valamiért, azért esik le az fps. Az a beállítás kb. kőkorszaki GPU-kra van kitalálva.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



És a streamerek csúcs CPU-in vagy akár az én 8750H-mon ez miért okoz 160-170 fpseket? Érdekes, h 4 playernel fixen megvan a 220+ fps lowon, de ha 8 player van és főleg CTF pályákon akkor leesik akár 150 re is, úgy h a falat bámulom 5 centirol, tehát közelembe sincs enemy képen meg pláne nem...



A proci fogja meg több játékosnál.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Végül ezt találtam leginkább tűrhető grafikai upgradenek:
Quake HD Remix
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=TzdasjxEbvY

Összességében egész tűrhető az egész, mindössze két bajom van:
1. alapból csak az EP1 játszható, valahogy alá kell mókolni a steam vagy id verziót. De lusta vagyok és nem próbáltam, azért mert:
2. Az, hogy 1070 GTX és 4C/8T i7 társaságában néhol akad, nos, az vérlázító.

Szóval várom továbbra is a rendes remaket...



8 core i7? Wut?



Javítottam.



Júj, de ez nagyon ronda, nem (mi az a kék lens flare a super shotgunon? :D)? :D Nekem ezek sose jöttek be, valahogy csak elcseszik az eredeti atmoszférát, az élesebb felbontású textúrák meg csak felhívják a figyelmedet arra, hogy "geometriailag" mennyire egyszerűen van összerakva az egész. Szerintem a Quake 1.5 sokkal jobb választás, ha "remastert" akarsz: a fegyverek sokkal jobban ütnek, mint az eredetiben, van rendes gore, az új világítás meg úgy dobja fel egy kicsit a külcsínt, hogy nem cseszi el az eredetit sem.

Egyébként a teljesítmény mindig is bajos volt sok ilyen "őrült" ápgrédnél, mert az engine egyszerűen nem bírja. Pl. oké, hogy 8 threades i7-tel mész neki, de a motor úgysem tud többet kihasználni 1-nél. Talán azt megpróbálhatod, hogy a BIOSban kikapcsolod a hyper threadinget és sima 4 magos módban mész neki, mert ezek a régi cuccok sokszor a HT-t sem szeretik.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Hmm, egész tűrhető ez az 1.5. Lehet teszek vele egy próbát köszi.

Valami régi prelaunch videót láttam, az kevésbé tetszett, de ez a végleges (?) simán jól néz ki.



Szerintem is túl harsány/vivid ez egy Quakehez. A köd meg a bloom és lensflare effektek is jók lennének de ebben a formában szerintem sok.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Vannak fura emberek: kontrollerrel instagib:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=wgkdNBcEB64&feature=youtu.be

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Tno képe
Tno

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Bővebb videó a Q2-es ray tracingről (Digital Foundry):
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=BRCAfdBMe2Y

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Pletyka: állítólag a Saber már nem dolgozik a QC-n és ősz vége környékén az id Software teljesen átvette a fejlesztést:
https://steamcommunity.com/app/611500/discussions/0/1739980540127607098/

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



akkor tényleg rip QC?



Nem hiszem, miért lenne?

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Unreal 1hez kéne raytracing...



SyncError olyanokat szólogat be a fórumon, hogy "a márciusi peccs után valószínűleg lesz értelme 144 fölött cappelni az fps-t"... beindult az id Software végre? D:

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



? Nekem 60 Hz-s monitorral is ég és föld a különbség 144 fps vagy 240 között.

Ami viszont iszonyat idegesítő az a netcode. Röhej, hogy ilyen 3-as pingű arcokat nem lehet lelőni 50es pinggel. Rakéta kb. nem sebzi, ha csak közelébe lövök, rail átmegy rajta, ő meg mindennel úgy darál be, mintha nonstop quadja lenne.



Biztos, hogy nem placebo a 144 FPS vs 240 FPS ég és föld-nek aposztrofálni egy kb. 60 Hzes tickrate-jú játékban 60 Hzes monitoron ?
0.006s vs 0.004s frissítésről beszélünk egy 0.016s onként frissítő 60Hz es monitorral. 0.016s-os tick rate-el. (Ha azt mondod, hogy 240 Hzes monitorral látni véled a különbséget 144FPS és 240FPS között az ok..)

De egyébként azt írják egy fórumon, hogy a QC szerverei egész jónak számítanak a mezőnyben tick rate terén, de a netkód miatt ez egyelőre nem nagyon tényező.

rwurl=https://cdn.bethesda.net/forum/uploads/18ab9173-2f1e-49fe-8040-f4b96d28f...

Viszont a Pingen én is gondolkodtam. Nekem olyan 60-as pingem van többnyire, és általában nekem a legmagasabb. Szélsőségektől eltekintve olyan 20-30 az átlag úgy vettem észre, bár valószínűleg a ping szerepe is csak nüansznyi. Mármint a saját reakcióidőhöz mérve. Akinek amúgy jó reakcióideje van, és jól céloz annak lehet, hogy többet számít.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



lehet, hogy nem a képfrissítés a lényeges ebből a szempontból, de tény, hogy a CS-ben és a QC-ben is azonnal érződik, ha csökken az fps. Hiába tűnik soknak papíron 180, ha mégsem olyan smooth, mint 240-en. Amikor meg mondjuk CTF-ben valamiért bemegy 160 alá, akkor már olyan, mintha diavetítést néznék. De ezzel szemben Just Cause vagy Forza Horizon fix 60 fpssel teljesen hibátlan és smooth.
Nekem átlagban 35 körül van a pingem, a probléma akkor van amikor jönnek a 2-3-as pinggel rendelkező arcok, miközben nekem 50-60 van azon a szerveren. Alig lehet őket lelőni, ezzel szemben én iszonyat gyorsan halok, a hitboxok eltűnnek, stb.



Nem sok értelme van ilyen régi grafikonokat előszedni early access játéknál. A send rate sosem volt 144, hanem annyi, amennyi fps-t éppen kisajtolsz a játékból, viszont maximum 200. A server tick rate stimmel.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



És vajon jelenleg a tickrate lenne a bottleneck, vagy még mindig inkább a netkód ? Amúgy Willits azt mondta egy interjúban, hogy 120 FPS kliensre van méretezve kb. a QC.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Mondjuk az tény, hogy vannak játékok amik smoothabbak 60 FPS-en, mint más játékok. Nekem pl. a CoD14, meg a Fallout4 volt mikrolaggos, a Battlefront2 és mondjuk a Doom viszont tükörsima az előző kettőhöz képest. Néha a motionblur segít, hogy smoothabb legyen az adott játék.
(És egyébként azt mondják, hogy míg azt nem nagyon veszed észre, hogy 144Hz-ről 240Hz-re váltasz, de ha megszokod a 240Hzet,és visszaváltasz 144-re akkor már a 144Hz-et is valamelyest mikrolaggosnak látod..)

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Tompi írta: És vajon jelenleg a tickrate lenne a bottleneck, vagy még mindig inkább a netkód ? Amúgy Willits azt mondta egy interjúban, hogy 120 FPS kliensre van méretezve kb. a QC.

Willits azt mondta, hogy a QC egy "120 Hz-es játék", ami annyit jelent, hogy 120 hz-es monitor az ajánlott konfig hozzá, nem a tick rate-re értette. A tick rate az tulajdonképpen 60 hz, ami elég jó (a Quake Live-ban 40 volt), a gondok inkább abból jönnek, hogy a tick rate csak egy eleme a netkódnak + hogy ami más játékoknak bőven jó, az a Quake-nek annyira nem.

A QL netkódja pl. olyan, hogy ha magas a pinged, akkor késni fog a játék, viszont ezért sosem fordulhat elő az, hogy a betalált lövés nem regisztrál. A QC már nem késleltet magas pingnél, hanem bufferel, vagyis érzésre az online játék teljesen olyan lesz, mint az offline, viszont előfordulnak pontatlanságok, hibák, ezért simán lehet, hogy betalálsz a raillel, de a lövés nem lesz regisztrálva, mert valójában máshol volt az ellen, mint ahol te láttad. A hitreget ráadásul a kliens csinálja, nem a szerver, és emiatt fordul elő gyakran az is, hogy te már fedezékben voltál, de a buffering miatt a másik játékos még látott a kliensén, így a te oldaladon úgy fog kinézni, mint ha a másik átlőtt volna a falon és úgy nyírt ki.

Ráadásul észrevettem azt is, hogy kliensoldalon is át lehet lőni a falakon "épphogy": pl. követed az ellent a raillel, és ha pont akkor rántod rá az egeret és lövöd el magadat, amikor bebújik a fal mögé, még éppen be fogja regisztrálni a lövést a fal mögött is. Hogy ez mitől van, tudja a péló.

És a vicc az, hogy egyébként a QC netkódja tök jó, igazából semmivel sem rosszabb vagy jobb, mint más online lövöldéké, csak mivel Quake, ezért sokkal jobban látszik minden hiányosság. Az Overwatchban is ki tudnak lőni a fal mögül, csak ott ez senkit sem érdekel, mert nem olyan gyors a játék, hogy istenigazából észrevedd.

Amiről meg Moken beszél az fps-sel kapcsolatban, igaz, csak nem úgy: a QC-nak valahogy olyan a motorja, hogy iszonyú durván megérzed rajta azt, ha ingadozik az fps. Tök mindegy, mennyi van, ha 200-ról esik le 170-re, azt is meg fogod érezni, hiába a 60 hz-es monitor. A gondot annyival lehet megoldani, hogy lockolod az fps-t egy olyan értékre, amit stabilan tud hozni a játék, és ami megegyezik a monitorod hz-ével vagy annak többszörösével. Nekem pl. 120-ra lockolva semmi gondom nincs, ha a szerver is úgy akarja: azt minden körülmények között tudja hozni a játék, akkor sem ugrál, ha éppen minden felrobban körülöttem, így sima. Lockolni kell az fps-t, akkor nincs gond a stutterrel.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Netkódra megoldás mellesleg: szvsz biztosan jó lenne az, ha mondjuk a ranked módok külön, 120 hz-es szervereken mennének... de az drága, a Bethesda meg nem akar erre a játékra többet költeni a szükségesnél. Pedig a tick rate duplázás lenne akkor brute force, hogy sok gondot megoldana.

Más: amióta jobb XP-t ad a custom, elkezdtem többet hülyéskedni botokkal, és tök jó dolgokat lehet kitalálni meg nagyon frankó, hogy az összes létező játékmód elérhető a menüből (még a hülye árkád módok is). Pl. tök jó kis gyakorlás az, hogy beállítod a botokat easy-re, mindegyiket Clutchra rakod, aztán tolod a 100-as fraglimites instagibet. Miután lenyomtam 3 ilyen gyakorló meccset és felmentem rendes CTF-et tolni, sikerült is összehozni egy 40%-os LG accuracy-t. :D + aki XP-t akar farmolni, customben talán még jobban is lehet, mint online, szóval kezdőknek / gyakorolni vágyóknak most nagyon ideális az a játékmód.

Arra is rájöttem újfent, hogy hiába nem offline megy a botmeccs sem, sokkal simábban fut alattuk a játék, mint egyébként (nem az fps-re kell gondolni, hanem a framepacingre). Ez két lehetőséget rejt magában:

- azért fut szarabbul az online játék, mert a netkód bibis,
- illetve azért fut szarabbul az online játék, mert odabasz a teljesítménynek a sok shader meg attachment, ami a botokon nincs rajta, emberi játékosokon viszont igen.

De hogy vazeg még mindig van 28 szintem ebből a hülye battle passből (oké, az utóbbi időben nem volt olyan hú de sok időm játszani).

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!