Jelenlegi hely

Készülő filmek, melyek érdekelnek!

Utolsó bejegyzés


lehet hogy tévedek, de a hiba kiemelésén túl nem igazán hangzott el olyasmi, hogy ettől máris szar film lenne.

Pont erre értem, hogy ez olyan szintű hiba, hogy beszélni is kár róla. A Kill Billben sem tud vívni senki sem, aztán mégis a kedvenc filmem. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Ugyan már, csak egy utolsó kacsintást küld a célpontjának.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Remélem nem ez lesz az összes akció a filmben ahogy azt mostanában csinálni szokták

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



:D (Thor mikor először használ lőfegyvert..)

Btw egy olyan pillanatkép, mikor a recoil miatt úgy tűnik, mintha a rossz szemét csukná be, pedig nem. Az igazán elit katonák az egyik szemükkel a távcsőbe fókuszálnak (amivel messzire néznek) a másikkal ugye elnéznek a távcső mellett, hogy ne csökkenjen a periférikus látómező is.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Swarzi a Predator1-ben, nem csoda, hogy nem találta el a Predatort és egy nagy farönkkel sikerült végül leterítenie.

rwurl=https://i1.wp.com/geekyreporter.com/wp-content/uploads/2018/02/featured-...

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Non serviam



na itt jön ki, hogy a sok magyar fotelhuszár fegyverbuzi mennyire nem ért a valóságban semmihez és az első másodpercben hullanának el a harcmezőn. A távcsöves célzáshoz a profi katonák bizony mindkét szemüket nyitva tartják, de ahogy itt is látszik az egyikkel fókuszálni kell. Nincs az a szem teljesen csukva, nagyon könnyű összetéveszteni a fókuszálással.



"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Jaja, jobb szemmel jobb kezes célzásnál hunyorítasz reddotnál és érvelsz a két szemes célzás mellett és még te hívsz engem fotelhuszárnak.
L O L

Mind két szemednek teljesen nyitva kellene lennie és átnézni a reddoton keresztül, mintha ott sem lenne. Távcsővel azért már neccesebb. Ott is a célpont keresésnél néznek max. két szemmel, mer az egyikkel egy erősen felnagyított képet látnak, a másikkal meg az egész terepet. Viszont a pontos célzáshoz marha zavaró a nagyított kép mellé látni a sima képet és a profi katonák is becsukják a másik szemüket. Célfelderítéshez én is két szemmel használom a távcsövet.

Mellesleg miért is fegyverbuzizol itt le bárkit, meg beszélsz olyan magas lóról, hogy csak na? Oldalakon keresztül tudnám írni azt, hogy mekkora kretén vagy egy átlagos héten és hagylak lógni, szóval kapjál észhez kérlek.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



azért, mert egyszerűen röhejes a magyar társadalomban meglévő önkéntes fegyver szakértőket hallgatni. Egy olyan országban ahol egy minimálisan szűk réteget érdekelnek a lőfegyverek csak, az emberek 99%-a életében nem is lát a rendőr pisztolytáskáján kívül máshol fegyvert valóban kurva nagy dolog fegyverszakértőnek lenni. Kb. csak a vadászok használnak itthon rendszeresen lőfegyvert, az átlag katona meg rendőr évente kap 2 tárat gyakorlásra. Ha viszont kitörne egy háború egyből kiderülne, hogy kinek van érzéke a lőfegyverhasználathoz, amikor hirtelen tömegek kezébe kerülne fegyver. Mert ez bizony egy tehetséggel összefüggő tevékenység. Az airsoftosokon is röhögni tudom, hogy elhiszik magukat, de azok is úgy hullanának, mint a legyek egy éles szituációban a kis vizipisztoly akcióik után...


CJ képe
CJ

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....


CJ képe
CJ

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



lol

"okey-dokey!"



A te kedvedért megnéztem a jelenetet lassítva (mert a bozótírtásnál senki nem hunyorgott - Arni meg nem először lőtt fegyverrel...) itt konkrétan csak pislantott egyet a lövés kezdésnél.
Ami viszont vicces volt enneél a jelentnél, hogy a csaj egy elgörbült fegyvert (valszeg egy műanyag propsot) emelt fel :)
"Így nem is a Predi ellen védte, hanem hogy ne robbanjon fel a kezében" :D

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



:D

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



William Shatner ikertestvére visszagyün
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=x_-x4Dwz-rU



Airsoftos téma átrakva az Airsoft topikba (még, ha nem is teljesen airsoftos).

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Tuti a mike mayers a gyilkos... :D
rwurl=https://m.imdb.com/name/nm0000196/mediaviewer/rm4021458688

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



Jó ez a trailer, bár nem hiszem, hogy az elsőn kívül láttam -e volna bármelyiket is :)
(Illetve az elsőt is olyan rég láttam, hogy egy másodpercre nem emlékszem belőle.)



Én pár éve újráztam, csak a gyerekkorban is traumát okozó kötőtűs jelenet meg a borzalmasan idegesítő zene maradt meg belőle.

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling





szexuális predátor?

Vill du bli ihop med mig?



Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.




Nagyon szeretném utálni a filmet, de egy jobbik fajta expoitation film hangulatát érezteti, ami tetszik:D
Meg Shane Black filmjei egész jók.
A "bigger is better" ennyire szó szerinti értelmezésén is már csak röhögni tudok.

Choose your next words with excpetional care!



bigger is better

egy határig...

ShowHide spoiler #Woody Allen tehát fárasztó


A titánok harcához az emberek csak asszisztálhatnak! Bődületesen olcsónak és fantáziátlannak tűnő valami ez. Hogy lehet epic hangulatot teremteni úgy, hogy a háttérben elhúz egy lakóbusz? Már csak egy hotdog árus hiányzik. Az egész olyan pimf.



Pedig a predátor filmek (1-2) receptje nagyon egyszerű, éppen ezért is működött a képlet két egész filmen keresztül. Semmi mást nem kell tenni, csak visszanyúlni az eredeti filmek Survival Instinct mondanivalójához. A ragadozót nem lehet legyőzni hagyományos fegyverekkel, mert az a természet és nem a technikai civilizáció katalizátora. A predátor NEM karakter, hanem kémiai kötés az ember és az ösztönök világa között. A predátor egy lecke, ami visszavezeti az embert az ösztönök világába, ahol botokkal, ásókkal, kövekkel és persze ésszel kell harcolni. A predátor önfegyelemre inti a technikailag jól felszerelt kommandósokat, és felmondatja velük a leckét, hogy miért is kell megtanulni jól bánni egy késsel az atomkorban. Az újkori prédátok filmek látható karaktert csináltak ebből a néhai misztikus (láthatatlan) figurából, így megfosztották az esszenciális mondanivalójától. Mostanra a predátor már nem egy szellemlény, aki az erőszak útján tanít, és fantomként mozog az ösztönök világában, hanem egy fejvadász a tatoini Mos Eisley kantinból, aki emberi motivációkkal felruházva jön a földre, és bármikor együtt tud vadászni Boba Fettel is. Többé már nem katalizátor, többé már nem misztikus lény, aki a főbb karaktereket az ösztönök világához köti (húzza vissza), hanem csak egy random ufo a Farscape/Csillagkapú bármelyik epizódjából.

Az új predátorok pontosan olyanok, mint amikor a sátánt archaikus kísértő helyett ilyen Hellboy lényként kezdik vizualizálni. Gonosz, mert szarva van. Miközben mi nagyon jól tudjuk, hogy a sátán láthatatlanul és mindig a háttérben manipulál, és éppen úgy lehet egy kedves öregasszony, mint egy multilevel marketinges, vagy szektás észosztó. Pont ezért félelmetes, mert mindig egy valamilyen ideológia és nem a külső testi attribútumok határozzák meg a valódi természetét. Tehát nagyon nem helyes, ha egy alapvetően misztikus lényt, aki a szellemvilágban tevékenykedik, hirtelen elkezdünk materializálni. Azzal ugyanis elveszíti minden valódi erejét. Így járt a predátor is….most már a sokadik film óta nem lehet az ami, szellem a sötétben.


LY képe
LY
Donator

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!