Jelenlegi hely

Plíz help! (Csak úgy ömlesztve...)

Utolsó bejegyzés


Azt még nem próbáltam. Nagyjából egy 20-30 másodpercet vártam, végigolvastam miket ír ki a POST, aztán nyomtam az F1-et, hogy be tudjak lépni a BIOS menüjébe.

Egyébként ez a pontos leírása a dolognak ami történt:

1. Gépet bekapcsolom.

2. Gép elindul, ventik szépen mennek, a képernyőn megjelenik az AMI logó és a szokásos nyomhatok DEL, vagy F2 gombot, ha be akarok lépni.

3. Aztán itt vár pár másodpercet a gép, majd leáll.

4. Utána nem sokkal elindul újra és jön a POST kiírás. (CPU típusa, órajele, RAM mennyisége, órajele, csatlakoztatott eszközök, egér, billentyűzet, melyik porton van és ugyanez a meghajtóknál is.) Hibaüzenet nincs, csak a kiírás, hogy nyomjak F1-et majd jön a BIOS.

5. Itt igazából nincs teendőm, mert átnéztem és minden úgy van beállítva ahogy kell. (Talán a fast boot opciót mondjuk kivehetném, de egyelőre "jóvanazúgy" alapon hagyom.)

6. Szóval BIOS-ból kilépek mentés nélkül és indul a Windows 10 és utána fut minden ahogy kell. A gépnek semmi baja, működik minden. Hőmérsékletek is rendben vannak. A nyári meleg ellenére és hogy majd 32 fok van a szobában.

Egyébként ma első bekapcsoláskor ugyanez volt. Aztán levettem a ház oldalát, kicsit átmozgattam a kábeleket, az elemet is nyomkodtam, esetleg a hő vagy ki tudja mi miatt nem e mozdult ki, vagy valahol nincs e kontakt. Utána vártam egy negyed órát bekapcsoltam a gépet és ment egyből ahogy szokott. Majd kivittem a kutyát, nemrég értem vele vissza, ezalatt eltelt egy óra és ismét bekapcsoltam a gépet és megint úgy indult ahogy kell.

Majd kíváncsi leszek ha holnap munka után hazajövök, akkor is rendben indul e, mert én ezt most inkább betudom annak, hogy rövid időn belül indítottam be többször. Persze lehet a kábelek ellenőrzése, mozgatása is hatással volt, de nem húztam ki meg dugtam vissza csak igazgattam őket. Az elemet nyomogattam jobban. Kivenni azt se.

@Chiller: A rendszer egy fél éve vett Samsung SSD-n van. A VGA meg egy ASUS STRIX GTX 1070 8 GB. Az meg olyan 7-8 hónapos. Az alaplap már régi de ASUS ROG, szóval annak minimum 15 évet ki kell bírnia, ha nem húszat, de jó eséllyel ugye előbb lesz lecserélve. A táp meg jelenleg 4 éves és egyébként 5 év garancia van rá. Seasonic, tehát a legjobb. :)

Persze elképzelhető, hogy valami hw elem szarakodik, de lehet csak valami kóbor feszültség van a háttérben, vagy valami hőtágulási dolog most így tippre persze.

Idővel úgy is kibukik mi a baj, ha mégsem, akkor valami banális dolog volt, az meg nem számít.

180



Nekem egy másfél-két éves I7-es gépem is ezt csinálja úgy kb. heti-két heti 1x bekapcsolásnál.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Érdekes. És nálad is minden működik? Mennyire van meleg nálatok?

Nekem amúgy kb. 4 éve van meg ez a gépem (legalábbis cpu, alaplap, táp, ház) és ilyet én nem emlékszem, hogy csinált volna. Biztos volt valami hülyesége ennek is, de komoly nem mert akkor az megmaradt volna az emlékeimben. Ez működik, teszi a dolgát azt jó napot. Még most is persze. Meg remélem jó pár évig, mert én max. majd a vga-t cserélem, majd jövőre mondjuk. (GTX 1180 már az idei nyár végén jön egyébként.)

180



Ha jól emlékszem ezt a jelenséget már csinálta fél évesen is egyszer-egyszer. Nekem is Win 10 és 1060-as videókari van benne. Csak áll a logós első képnél. Ha ki-be kapcsolom, rögtön jó lesz. Nyilván semmi köze nincs az OS-hez mert még el sem jutott addig. Nem hinném, hogy az SSD-vel lenne hiba, mert akkor csak kiírná, hogy nincs OS a másodlagos winyókon.

Nálunk légkondi van és max. 27° szokott lenni, akkor azért már bekapcsoljuk.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Értem. Nekem is vannak bent másodlagos tárhelyek. Ebből mondjuk az egyik már egy 7 éves WD Black, de annak nem hiszem, hogy rendszerindításnál gondot kéne okozni. Már hogy megálljon emiatt az elindulás. Mert ennek a hdd-nek azért már voltak kisebb gondjai, de most csak torrentre használom. A lényegi dolgok az ssd-ken vannak. És valóban nem ír ki semmit. Ha hiba lenne ezt meg kéne tennie, mivel van a problémája.

180



Weird, említett 60W-os tápon kívül soha nem tapasztaltam ilyet.... :-/

...mondjuk nálam havi 1-2 újraindítás van csak max, nem heti. :D



árnymedve írta:

2. Gép elindul, ventik szépen mennek, a képernyőn megjelenik az AMI logó és a szokásos nyomhatok DEL, vagy F2 gombot, ha be akarok lépni.

3. Aztán itt vár pár másodpercet a gép, majd leáll.

A táp meg jelenleg 4 éves és egyébként 5 év garancia van rá. Seasonic, tehát a legjobb. :)

A 3 as pont is a táphiba gyanút erősíti számomra.
Ott még annyira az elején van az indulásnak, (még a tesztelések előtt), hogy egyszerűen nem tudok másra gondolni.
Az is táphibára utal szerintem, hogy amikor leakad a post nál nem ír ki semmiféle hibát.
Ha lenne bármi hardver hiba azt kiírná.
Még ha az elem le lenne merülve akkor azt is ki kéne írnia, hogy cmos error.

Attól, hogy az egyik legjobb márkájú táp még lehet hibás.

Ezt így elég nehéz kideríteni, hogy mi okozza főleg, hogy nem minden egyes alkalommal csinálja. És viszonylag rendszertelenül.



mint egykori Seasonic-rajongó.... eddig 2 X-sorozatos (tehát az akkori legdurvább) halt meg. Egyik bekapcsoláskor, másik egy, az idő 95%-ban lekapcsolva álló NAS-ban, asszem 2 év elteltével.

Esetleg meg lehet próbálni egy másik táppal, ha van kéznél.



Ez is csak tipp de ha pl tönkremegy egy nagyobb kondi a tápegységben, és valami miatt csak lassan tud feltöltődni (leáll a gép, aztán biosba belépés után indul) ekkorra töltődik fel és tud leadni elég áramot.
Ahhoz meg, hogy kisüljön a kondenzátor el kell telnie bizonyos (fogalmam sincs, hogy mennyi) időnek. Szóval simán lehet, hogy miután elindult és ujra lett indítva a gép, fél óra óra múlva még fel van valamennyire töltődve a hibás kondi így indul a gép.

De ez tényleg csak tipp. Az is lehet, hogy hülyeséget beszélek. Tápegységek működéséhez annyira nem értek.



De ha táp lenne, akkor miért áll meg egyáltalán a POST-nál? Nekem inkább alaplapi problémának tűnik, hiszen mindenképpen a BIOS-ba akar beléptetni. Amúgy nem rendszertelen, mert három egymást követő indításnál is ez volt. Csak ma a birizgálás után hagyta abba, legalábbis egyelőre, majd holnap kiderül lesz e folytatása. Táp még van elfekvőben (FSP), igaz legalább 4 éve nem volt használatban. Az lehet gond?

/Baja nem volt mikor használtam, csak egy régebbi gépben van benne. Ez egy kölcsön gép volt annak idején, de a gazdája végül nem kérte vissza. /

Tápra azért sem gyanakszom, mert bár igaz, hogy a gép indulásánál van egy tüske, egy igazán nagy terhelés, de ha valami baja lenne a tápnak (volt már szerencsém táphibához), akkor nem bírná a hosszas igénybevételt, és vagy újraindítaná a gépet vagy egyszerűen lekapcsolna. Múlthéten volt, hogy naphosszat itthon voltam, gép ment folyamatosan, terhelve is volt, ki kellett volna dobjon, ha a táp a probléma. Persze nem vetem el amit mondasz, mert sok ismeretlenes az egyenlet.

180



Ez amúgy logikus lenne. De gyakorlatban én sem vagyok otthon annyira, hogy tudjam. Annyit tudok, hogy a tápban lévő főkondi az a legjobbra hitelesített japán cucc (105C E-CAP Japan) és azért is ad rá 5 év garanciát a gyár, mert az hót ziher, hogy azt minden körülmények között tudnia kelljen.

Amúgy ameddig nálam volt, mindig optimálisan üzemelt. 650 W-os 80+ Gold-os, moduláris egyébként, és ha terhelés alatt ment, a felét fogyasztotta max. annak amit le tud adni, ez meg hőtermelés, időtállóság és energiafogyasztás szempontjából a legjobb. Egyszer ki is pucoltam teljesen, nem volt annyira vészesen koszos, poros.

Még annyi, hogy Haswell kompatibilis a cucc, szóval mindenben az előírtak, papíron ajánlottak szerint van használva. (Ok persze bármi történhet, de ezek a márkás cuccok elég komoly teszteknek vannak alávetve, ezért is írtam fent, ha 5 évet adnak rá, addig egyszerűen nem mehet tönkre, sőt akkor valójában ez egy 10 évig majdnem biztos tápod lesz. Ha ideális körülmények közt van használva. Szerintem.)

180



Az összes alaplap hiba úgy nézet ki amihez volt szerencsém, hogy meg sem nyikkan a gép. Esetleg felpörögnek a ventillátorok és világít a led az alaplapon és ennyi. Egyébként meg se kép se hang.

De ha van egy tápegységed a következő ilyen hibánál kicseréled és ki fog derülni, hogy az volt e a baj.



árnymedve írta: Ok persze bármi történhet, de ezek a márkás cuccok elég komoly teszteknek vannak alávetve, ezért is írtam fent, ha 5 évet adnak rá, addig egyszerűen nem mehet tönkre,

Nem, nem azt jelenti. Hanem azt jelenti, hogy az eladott példányok nagyon kis százaléka fog meghibásodni. 5 éven belül. Ezért is mernek rá adni 5 év garanciát.



Na, de én mondok egy olyan hibát amire a mai napig nem sikerült rájönnöm.

Munkahelyi számítógép. Van benne egy dvd író. Néha csak úgy eltűnik. Mintha nem is lenne a gépben. Sem a lemezkezelőben sem máshol nem látszik. Aztán néha felbukkan és használható mintha mi sem történt volna. Aztán amikor éppen látszik akkor néha nem reagál semmire. Hiába nyomkodom mintha nem kapna áramot nem adja ki a tálcát. Néha meg működik teljesen random módon.

Ez már a 4-ik dvd író ami a gépben van mindegyikkel eljátszotta ugyan ezt. Tehát nem a dvd író a hibás. Sata kábelt cseréltem már vagy 5 alkalommal. Az is kizárva mint hibalehetőség. Az összes létező sata portra rádugtam már a dvd írót mindegyiknél produkálja ezt a jelenséget. Az összes létező sata tápkábelt rádugtam már és a hiba nem múlik.

Valakinek valami 5let? :D



Event logban nézz error-okat.

Volt problémám egy SSD-vel, annyival tetézve, hogy random idő (napok, hetek) után első lemezműveletre merevre fagyott a rendszer, mintha kirántották volna a lemezkezelést a rendszer alól, és hát ezen persze nem tudja egy OS se túltenni magát. Tápkábelcserével végül megoldódott, de másnak lehet, hogy alaplapi adatcsatlakozó sérült.

Windows hajlamos ugyanis egyszerűen lemondani arról az eszközről, amelyik túl sok hibát ejt egy adott idő alatt, legalábbis tapasztalatom szerint. Ha ez mondjuk látszólag épp az alaplapi sata controller, akkor megbaszta az ember. :D



Esetleg alaplapi bios frissítés, hátha valami oknál fogva ezeket a meghajtókat valami hiba folytán nem kezeli rendesen a vezérlés. Régebben, korábbi operációs rendszereknél volt valami atapi.sys vagy mi a fene, valami driver vagy konfigfájl, ami szoftveresen vezérelte ezeket a meghajtókat. Vagy a felismerésükben segített. Persze lehet most már ez nem számít a mostani OS-ek alatt. Sata kompatibilitási gond lehetséges? Vagy ezek mindenhogyan oda-vissza kompatibilisek egymással? Esetleg DVD író firmware frissítés.

180



Hát ja, a merevlemeztől is annyi féle hiba tud lenni, ami teljesen függetlennek gondolna az ember, hogy beszarás. Szerencse ha már a BIOS -nál megfagy, mert így lehúzhatsz mindent, aztán mehet az alkatrészek cserélgetésével a próba.



Hát igen, tudnak érdekes dolgokat produkálni azok is. De abban az esetben néha elég fülelni, milyen hangot ad ki, vagy csak rászabadítani pár ellenőrző programot, de jobb híján a smart is megmondja indulásnál, ha valami bibi van. Merevlemez hibánál nálam olyanok voltak pl., hogy csontra fagyott a gép. Még az egeret sem lehetett megmozdítani. Ezt akkor produkálta, ha egy hibás szektorba olvasási hiba lépett fel és onnan nem volt visszaút.

180



Ma nem volt probléma az indulással. Nem akarom elkiabálni, de ez jó jel. Nem csináltam semmit amúgy. A tegnapi kábel ellenőrzés úgy látszik bejött. Mivel azóta 3-ból 3-szor indult rendesen, előtte meg ugyan ennyiszer csak a leírtak után. Éreztem, hogy ez nem lehet komoly gond. Biztonság kedvéért elmondtam egy imát az Úrhoz, ez másban is segíteni szokott. Ebből is látszik van Isten. Miért vagyok ebben biztos? Mikor 2006-ban meghalt a pápa, káromoltam. Még aznap tönkre ment a majd 100 ezerért vett GeForce 6800 GT. (Nem vicc.) Utána cserélték 2x is és mindegyik tönkrement idővel. Végén már 6800 Ultra lett belőle, de az is.

Szóval ha szidtam rácsesztem, ha kértem tőle kaptam. Tanuljatok belőle testvéreim!

180



Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr


Tno képe
Tno

Én kézrátétellel szoktam gyógytani a technikai dolgokat, esetleg legközelebb megpróbálkozhatunk egy webkamerával, ilyet még úgyse próbáltam. (Amúgy az előző alaplap/processzor (asszem) esetén nekem is csinált néha ilyet.)

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Ha van egy 5.1-es hangsávom, amit egy hangszerkesztő program sávokra bontva mutat (külön a beszéd, a zene, az effektek, stb.), ahhoz milyen hangszerkesztőt javasoltok amivel ezeket a sávokat külön ki lehetne szedni belőle? Említett program ugyanis nem tud ilyet.



A tévedés eloszlatásáért:
Az 5.1 nem "zene" és "beszéd" és "effektek" alapján van felbontva 6 sávra, hanem célhangszórók alapján. Az más kérdés, hogy fapados keverésnél a beszéd általában csak center, a zene a két front, az effektek meg mindenhol vannak. Főleg magyar szinkronokban találkoztam ilyennel, a kevésbé fapadosaknál azért már belevegyül a frontokba a beszéd, a zene a surroundba és a centerbe, az effekt pedig erősen pozicionált.

Amit én ismertem évekkel ezelőtt progi (eac3to), az parancssoros volt, és gyak.arra volt használatos, hogy AC3 file-t gyártson, vagy azt 4-6-x darab WAV file-ra dobja szét.



Nekem valami olyasmi kellene, amivel simán kijelölöm csak azt a sávot ahol pl. a beszéd van, kiemelem és elmentem külön 1 fájlba. Létezik ilyen?



Ezt mondom: csak a "hangot" úgy nem lehet. A centert igen. Kimentésre lásd pl eac3to, és bármi ami arra képes építeni. ffmpeg is biztos, de mindkettő parancssoros. Aztán abból a hangsávból próbálhatod kimenteni a hangot alul-felüláteresztéssel, időszakos némítással, stb.



Ez így nekem bonyolult, azért köszi. :)



Valaki találkozott már ilyennel? Vettem egy I7 3770-et, de csak az integrált videó akar működni, 2 videókártyát próbáltam PCI-e -be, de ha letiltom az integrált videót, akkor be se bootol a gép.



Átállítottad biosban az elsődlegest PCIEre?

Kábelek nem mozdultak ki?

Milyen proci milyen vga? Táp elég?



Biosban 3 beállítás van: Auto, Disable PCI-e, Disable Integrated video. Ha az integráltat letiltom be se bootol, sípol.

Gigabyte B75M-D3V lapom van, i5 3550-et cseréltem le i7 3770-re. VGA-t próbáltam egy RX570-et és egy régi GTX 560Ti-t is. Tápnak elégnek kell lennie.



És a GPU-k is tuti működnek másik gépben, és abszolúte meg se nyikkannak a 3770 társaságában?

Egyéb tippek:
- rossz PCIe csatlakozó az alaplapon
- ez inkább AMD lapoknál és nvidia kártyáknál volt, hogy túl új a GPU, és az adott lap nem támogatta az újabb PCIe verzió kártyát.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!