Jelenlegi hely

Battlefield V rivíl tréler

Utolsó bejegyzés


Én még a 90es években voltam kissrác (GIjoe, Transformers, Lutra albumok, Geszti Péter, Kölyökidő, sebes térd szétvakarása, bukósisak nélküli bicajozások és gördeszkázás, végtelen mennyiségű rosszalkodás, bunker építése, kocka walkman, Kandi lapok stb.) Amikor éppen fociztunk és a területünkre téved egy sereg lány a kék meg piros pöttyös labdáikkal, elzavartuk őket a picsába. Nem azért tettük, mert nem tiszteltük a nőket, nem szerettük az édesanyánkat vagy mert éppen készültünk szexuális térfelet váltani, hanem mert ösztönösen úgy ítéltük meg, hogy a focipálya az a férfiak területe, a falkáé, ahol nincs helye a pöttyös labdának. Ez egy teljesen ösztönös reakció, ami minden fiúgyerekben működik, mert az evolúció így kupálta ki az emberi fajt. A hímek mindig falkában mozognak, ahogy pedig az emberhímek korábban vadászni jártak, harcoltak vagy éppen halomra ölték a másik törzs tagjait, ez a minta generációkon át öröklődött és foglalt el új tereket. A foci, sport vagy éppen a 2. VH-s - vagy más multiplayer - játékok erre az ösztönre építenek. A Battlefield a férfiak játszótere. A történelmi focipályán pedig (bár néha odatévedt pár nő) érdemben sosem osztottak lapokat a vaginális nemnek. Ezt a meglehetősen agresszív, területszerző viselkedést hormonális szinten leosztotta a természet, az ösztönök világa. És nem pedig valami náci, hímsoviniszta, széljobb ideológia munkálta ki az emberekben. Szó nincs a nők szándékos elnyomásáról, egyszerűen a történelmi focipálya a fiúké. Pál utcai fiúk! Meg kell védeni a grundot, mert ott vadásznak a hímek. A XXI. századra a civilizált világ tagjai elvesztették nemi identitásukat. Elvesztették a nemiséggel járó lényegi tartalmat, mert a nyugati világban már nincsenek háborúk, nincsenek forradalmak, nincs tétje a létezésnek, az ideológiák melletti harcos kiállásnak. Bárki lehet netes forradalmár. Lecsenget az a korszak, amikor a grundért férfiak milliói folyatták vérüket, amikor gulag és megsemmisítő tábor járt a pofázásért. A lényegiségüket vesztett férfiak ezért belemenekültek a számítógépes játékok világába, ahol megélhették a férfias mintákat, ahol újra folyathatták vérüket (igaz, csak digitális formában) a történelmi focipályáért. Voltak játékok, amik kifejezetten erre az ösztönre lettek kihegyezve. Gyilkold le a másik törzs tagjait és vedd el mindenüket. Ugyanakkor a PC világ alapvetően egy nagyon biztonságos hely, ahol elfér a tolószékes, féllábú, hetero, homo, bi, LMBTQI, transzgender, PAN, nőből férfi, férfiből delfin, delfinből ólajtó és a fene tudja még milyen identitással rendelkező játékos is. A piac pedig felismerte a potenciált, a nőkben rejlő potenciált, akik a virtuális focipályán egyenlő jogokkal rendelkeznek. ÉS megindult a virtuális grundért vívott harc, ahol a nőket nem tudják elzavarni a férfiak, ahol a tolószékes sikerrel kelhet versenyre az egészséges társával. Ezek tehát új frontok, ahol már nem élnek a valóság szabályai. Azok viszont, akik pont a valódi front elvesztése miatt menekültek a virtuális valóságba (hogy legalább ott férfiak lehessenek), nagyon nehezen viselik a digitális tér szociális átalakulást. Nem értek egyet a történelemhamisítással! Ne játssza fehér színész Nelson Mandelát, ne játssza török színésznő Dobó Istvánt. Azonban a virtuális tér sosem volt valóság, és bár elhitették velünk, hogy a legtöbb lájkkal rendelkező kommentelő az igenis nagyon nagy király, jól tudjuk, hogy a valóságban egészen más preferenciák működnek. A valóságban nem állhatsz egy késes cigány elé azzal, hogy tegnap 100 lájkot kaptál a kuruc infon. A valóságban nem mehetsz oda pofán verni Orbán Viktort csak azért, mert a 444 oldalán 15 perc erejéig te voltál a császár. A valóság nem így működik, és szerintem nagy hiba kivetíteni a virtuális teret a valóságra. Nagy hiba azt üzenni, nők is harcolhattak a nyugati fronton az SAS színeiben, és ha lesz 3. VH, hát szeretettel várunk benneteket felkarú nőket, hiszen nagy történelmi gyakorlatotok van a hadviselésben, miközben NINCS! Ugyanakkor a virtuális tér szerepe folyton nő, térhódítása megállíthatatlan, a növekedés pedig azzal jár, hogy egyes emberek elhiszik, a Facebookon összegyűjtött lájok mennyisége, a játékokban szerzett kreditek valóságos értékekké konvertálhatók. Azt hiszem, hogy a virtuális tér nagyobb identitásválságba fogja kényszeríteni fajtánkat, mint bármilyen más káros ideológia a történelem folyamán. Én már nem játszok számítógépes játékokkal, és talán az utolsó generáció tagja vagyok, aki gyereként sisak nélkül bicajozott. Nekem még mesélt a dédpapám a második VH borzalmairól (a Donban harcolt), nekem még vitték el a hozzátartozómat munkaszolgálatra. Én még emlékszem az intelmekre, de a virtuális tér, az új biznisz modellek már teljesen felülírták a valóságból merített - akár empirikus- megtapasztalást. Ma a virtuális térben háborút vívó nők, férfiak, transzgenderek stb. elhiszik, hogy az ott elért egyenlőség a valóságra is ráhúzható. NEM AZ! A fronton a félkarú nőt lövik le először, a lágerban a mekin hízott PC warriort küldik elsőként a gázkamrába, mert a valóság szar hely, ahol nincs egyenlőség, ahol a civilizáció értékei pillanatok alatt véreznek el az ösztönökkel vívott harcban. Pont ezért nagyon nem helyénvaló a virtuális téren keresztül hamis ideákkal kecsegtetni a nemeket, mert a valóságot nem lehet felülírni. Tudom, ez most pénzügyileg kifizetődő biznisz modell, de az irány akkor sem helyes, mert súlyos identitásválságba tolja a nyugati világot.



Ezt jól megírtad. Beépíttetném a nemzeti alaptantervbe, hogy gondolkozzon rajta a sok csíra (már ha képesek rá, egyáltalán).

Kurva szar irányba tart a világ, és főleg ez az ország. Vagy csak itt érzékelem igazán.

/pol. off

Non serviam


CJ képe
CJ

+1

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Avagy lásd a GI Jane filmet, minden megtortenik ami miatt kurvara nem kellenenek nok a seregbe (pl mert a ferfiak tulzottan feltik oket ezzel veszélyeztetve a kuldetest) mégis valahogy happy endként van befejezve.

Vagy ott van a bootcamp felmeroje is:

- For men ages 17 to 21, that means performing at least 35 push-ups and 47 sit-ups, as well as running two miles in no more than 16 minutes and 36 seconds.

-Women recruits ages 17 to 21 must be able to do 13 push-ups and 47 sit-ups, and post a time of no more than 19 minutes and 42 seconds on the two-mile run.

Biztos orulnek majd a ferfiak ha leszedik oket es egy gyengebb nonek kell oket kihuznia a tuzharcbol.

Csinaljak csak a nok is a ferfiak felmerojet aki nembirja az nem is erdemli meg hogy bentmaradjon. :)

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Félelmetes egy női karakter jelenléte egy játékban mit tud kiváltani.

Lassan eljutunk oda, hogy nők nem is léteztek a 2. vh idején. Hiába dokumentáltan mészárolta magát hülyére pár nő a 2.vh-ban, de nem. A valóság nem így működik. A nőknek amúgy is a konyhában a helye, mert az a dolguk, a férfiak meg majd jól fériaskodnak.

Amúgy nem értem itt miért ilyen felháborító és világvége ez a téma mikor a CoD WW2-ben is volt választható női karakter multiban. Fél éve még nem volt baj most meg már vége a világnak? :D



Joda írta: Félelmetes egy női karakter jelenléte egy játékban mit tud kiváltani.

Lassan eljutunk oda, hogy nők nem is léteztek a 2. vh idején. Hiába dokumentáltan mészárolta magát hülyére pár nő a 2.vh-ban, de nem. A valóság nem így működik. A nőknek amúgy is a konyhában a helye, mert az a dolguk, a férfiak meg majd jól fériaskodnak.

Amúgy nem értem itt miért ilyen felháborító és világvége ez a téma mikor a CoD WW2-ben is volt választható női karakter multiban. Fél éve még nem volt baj most meg már vége a világnak? :D

+1
Meg akkor már vissza is mehetnénk addig, hogy el is vehetnénk a nőktől a választójogot pl :)

Biztos az a baj, hogy nő+kampós kezű. Na az már mégis csak mindennek a teteje!



Világháborús/történelmi Battlefieldtől rengetegen öntudatlanul is egy bizonyos autentikusságot, komolyságot várnak el - Ryan közlegényt és BoB-ot. A "fun" és a trendiség kimagaslóan központi elemmé tétele a tematikával tradicionálisan kéz a kézben járó nyomasztó hangulat és a mintegy intelemszintű csatatéri borzalomkavalkád egyértelmű kárára így természetes módon rossz szájízt hagy maga után az ilyen fanokban. Mindezt enyhíti, hogy a fenti nyilván inkább az egyjátékos kampányra vonatkozik, nem multis marhulásra, hisz utóbbi inkább sport-, mintsem immerzív élmény, de azért ha valami ennyire hivalkodón hagyományromboló és tone deaf, ott is észrevehető lesz a kilógó lóláb. Akárhogy is, szerintem könnyedén mérsékelhető lett volna a skandalum azzal, ha nem V-ösként, hanem alcímmel és az alternatív történelmiséget / nem-történelmiséget orrba-szájba reklámozva hozzák ki a játékot, esetleg legalább olyan nőket raknak bele, akik történelmileg passzolnak, gyk. francia ellenálló, ruszki lövész, nem disabled stb. Valahogy nagyon kényelmes most ez Dice-éknak, hogy az össznépi felhördülés "arca" történetesen egy olyan valami, amit szelektíven kiemelve nőgyűlölő, bigott söpredéknek titulálhatják a más természetű panasszal élőket is, hmm, minő deja vu.

ibi amentia latet



Oké oké, rossz szájíz a single miatt. Rendben. Hol voltak ezek a kommentek fél éve?
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=j33Zgb-P_X0

Miért a DICE-on csapódik most totál feleslegesen az ostor amiért merészeltek nőt rakni a játékukba?



Bocsánat, nem gondoltam, hogy tényleg olvashatatlanná teszi a szöveget az áthúzás.

Miért a DICE-on csapódik most totál feleslegesen az ostor amiért merészeltek nőt rakni a játékukba?

Felőlem aztán szajkózd csak tovább, igazad is van, a kontextus és nüanszok csak zavaró tényezők.

ibi amentia latet



Természetesen a kis seggfej nethúszárok akkor is tolnák a baromságot, de megközelítőleg nem keltett volna ekkora hullámokat, mint most, ha ellenállót, esetleg szovjet női mesterlövészt énekelt meg volna a DICE. Ha valaki kimazsolázza a sok szemét közül a pár értelmes kommentet, akkor azért kiviláglik, hogy nem a női karakterrel van a gond. Hanem, hogy betolták központi alaknak és inkább úgy néz ki, mint egy Mad Max szereplő - ahogy a többi társa is.

Túltolták a custimization-t, mivel ebből szednék be a lovetta nagyobb részét. Ez lebeg a szemük előtt: Fortnite made almost $300 million in April



Nem realisztikus mint régen. Ez nem jó. Elveszik a ferfissagunkat. :'(

https://twitter.com/ogabrielson/status/1000042211936030720?s=09

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr


Boz képe
Boz

Én úgy vettem észre, hogy a CoD szériát a többség már leírta mint hulladék így az elvárások se voltak akkorák.
Emellett pedig úgy emlékszem, hogy ők is kapták bőven az ívet, hogy mekkora fos...Meg ugye annál mégse volt a borítón a félkarú katona hölgy(se a muh diversity megnyilvánulások).

Éljenek a videojátékok!



Joda írta: Oké oké, rossz szájíz a single miatt. Rendben. Hol voltak ezek a kommentek fél éve?
Miért a DICE-on csapódik most totál feleslegesen az ostor amiért merészeltek nőt rakni a játékukba?

Cod Single már évek óta vicckategória volt, ezért nem vette senki komolyan. Annyira, hogy mostanra ugye már ki is hagyják.


CJ képe
CJ

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Ez... több dolgot megmagyaráz.

Ha saját bevallásod szerint egy adott korszak kultúrája formálta a személyiségedet, akkor a nemek közti viszonyok miért is fakadnának természetes tőről? Mivel magyarázod a nemi szerepkörök különbözőségét kultúrák között? És a matriarchális társadalmakat?

A gyermekkori anekdotádádra is számtalan ellenpéldát lehet hozni, hiszen ha a csapatban két-három gyerkőcnek a szülei azt tanították, hogy osszák meg a játékaikat, máris eltérő dinamika jelent meg. Vagy elég csak arra gondolni, hogy másoknak a húguk, és velük együtt a barátnőik is kötelezően lógtak a nyakukon.

Ezek a gyerekkori példák is azt mutatják, hogy nem lehet univerzális élményről beszélni, melyet a kultúrákon belüli sokszínűség is tükröz. Noha a háborúk meglehet homogénebb társadalmakat szültek ki, hiszen ezek a traumatikus élmények a társadalom több tagján meghatározó és hasonló hatást fejtettek ki. De a háborús állapot mitől is lenne természetes?

Továbbá a háborúkban játszódó videojátékok mégis mennyire tükrözik a nyertes és a vesztes felek élményének alapvető különbségeit? És az országok különböző kultúráit?

Remélhetőleg nem nehéz belátni, hogy ez az agressziót, dominanciát és nemek közti hierarchiát romanticizáló heteronormatív perspektíva nem egy univerzális háborús élményt ír le, és a férfiasság mérőszámaként sem értelmezhető.



@swoder

"Ha saját bevallásod szerint egy adott korszak kultúrája formálta a személyiségedet, akkor a nemek közti viszonyok miért is fakadnának természetes tőről? Mivel magyarázod a nemi szerepkörök különbözőségét kultúrák között? És a matriarchális társadalmakat?"

Mindenki azt gondol a témáról, amit akar....de mivel kérdeztél, így válaszolok.

A matriarchális társadalomban SEM cserélődtek fel a szerepek! Ott is a férfiak jártak el halászni, vadászni és a nők őrizték a tüzet, gondozták az időseket, látták el a háztáji teendőket. Ugyanakkor az anyagi és egyéb javak (címek) nőágon öröklődtek. Az ilyen berendezkedésű mikroközösségekben adott családon belül mindig az anyáknak volt hangsúlyosabb irányító szerepük, azonban ez a társadalmi forma inkább szubkultúra volt, nem fakadtak belőle birodalmak. Tehát a kifejezés egy mikroközösségi társadalmi berendezkedést jelentett (főleg nomád népeknél volt jellemző), nem pedig korszakos államrendet. Persze voltak a történelemben császárnők, de ez a tény a társadalmi hierarchiát és klasszikus szerepeket még ott sem értékelte át. Nézd...hosszan lehet erről vitázni, de a hormonok megoldották ezt jóval az érkezésünk előtt. A férfiak izomzata 45 százalékkal nagyobb erő kifejtésre képes, ha az izom álta fejlesztett energia maximális amplitúdóját vizsgáljuk. A nők izomzata viszont hosszabb ideig képes alacsonyabb ellenerőt kifejteni. Tehát a nők fiziológiája nem betonozásra és bányászatra lett teremtve, ugyanakkor kiváló a gyermek kézben tartására, a családi tűz őrzésére, a kisebb erőt igénylő, de hosszabb ideig tartó energiabefektetésre. Vannak biológiai tények, amik eleve predesztinálják az úgynevezett nemi szerepeket. Az anya táplálja először csecsemőjét, az anya itatja életet adó drága tejével karon ülő gyermekét. Egy csecsemő számára az anyaság érzelmi szinonimája az ösztönök szintjén maga a táplálás és féltő gondoskodás. Ezzel szemben a férfi biztosította a túléléshez szükséges agresszív, erőszakos, építő, a környezetét fizikai erővel alakító és azt uralma alá hajtó mintákat. Nem beszélve a tesztoszteron és ösztrogén különböző hatásmechanizmusáról. Nagyon jól tudjuk, hogy a férfiak testében a tesztoszteron és adrenalin halálosan veszélyes elegyet alkot, ha éppen a másik törzs tagjait kell lemészárolni. A nőket a természet nem az ilyen mély állatias (ösztönösen agresszív) viselkedés megélésére fejlesztette ki. Ezt nem én találtam ki, a lapokat már jóval a születésem előtt leosztották. Aki harcolni akar, harcoljon...nem szólok bele. Ha a nők harcolni szeretnének a férfiak frontján...tegyék.

"Ha férfiként kívánsz élni, férfiként is kell halnod."

Ezt azt jelenti, hogy a férfias atributumokkal való azonosulás férfias létre fog kárhoztatni, aminek a vége mondjuk egy iroda, meg egy jól felszerelt üres lakás, meg 45 éves vénlányként egy love.hu regisztráció. Ezt is lehet...aki akarja, csinálja! Ami pedig a katonáskodást illeti. (papámnak a Donban ellőtték a vádliját, mesélt nekem pár dolgot) Amikor a bajonettet beleszúrják a nő méhébe, mert éppen úgy fel van hevülve az uráli parasztfiú, hogy nem tudja másként levezetni a harctéren felhalmozódott adrenalint és tesztoszteront, az szar dolog. Akkor ráébred az ember lánya, hogy a konyha, a női szerepek nem kárhozat, hanem védelem! Szerencsétlen magyar nők mesélték, hogy amikor az uráli parasztok megérkeztek a szovjet hadsereg harcoló alakulataiban, eltörték a nők gerincét, olyan állatias módon közösültek az áldozataikkal. Amikor a szovjetek a nőket elvitték malenkij robotra és táborokba zárták őket, a kóros fogyás miatt a méhet tartó izom annyira elernyedt, hogy a méhszáj kibuggyant a hüvelyen. Gondolhatod, hogyan élték le az életüket ezek a szerencsétlen nők. Mert az ő törékeny kis testüket az élet NEM ilyen igénybevéltere tervezte, se nem harcra, se nem bányászatra. Mert a nő az élet, és mint olyan: SZENT! Az a kilúgozott agyú elmebeteg, aki pedig át akarja értékelni a szerepeket, valójában egy nagyon erős szentséggel játszik. Mint a tűzzel, úgy játszik a világ békésebb fele a jogok kiterjesztésével és a természetes határvonalak összemosásával. Tehet egyenlőséget oda, ahol soha nem is volt, de számoljon a következményekkel is! Én biztosan nem fogok egyenlőséget tenni a nemek közé (kivéve a jog és törvény előtti egyenlőség, illetve a megkülönböztetés elleni törvényi garanciákat)...mert én szeretem és VÉDEM a nőket! Most éppen biztonságos a világunk, így a nyugati Starbucks kávézók fűtött melegéből bőven lehet moralizálni. De ez a biztonság - mint minden biztonság - csak illúzió, ami egy határig...egészen pontosan az ösztönök világáig tart. Ha egy társadalomban felborul a béke és rend, hirtelen megjelennek az ösztönök, amik hamar tovatűnő illúzióvá teszik a képzelt társadalmi egyenlőséget. Hogy ez legközelebb mikor jön el, azt nem tudom megmondani (remélem, soha)...de sajnos újra el fog jönni!

Back to the topic...



I JUST CAME HERE TO megnézzem miért van ennyi komment egy ótvaros BF traileren

FOUND CONCLUSION a vén hülye nyuggereket se kéne engedni szavazni akkor már, hisz úgyis elsőként hullanának el.

+1 pont a kibuggyanó hüvelyes horrorért, ennek fényében már nem is a politika zavaró, eméjzing! ¯\_(ツ)_/¯



A Hívjatok lorettának volt már?



zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



A régi Battlefieldekben, a női játékosok kénytelenek voltak szakállas férfiakként játszani.
Like this:
rwurl=https://assets.movietimes.com/v1/movie_images/88542/nZaeJ3DpZECCZJW8QV3A...

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!