Jelenlegi hely

Készülő filmek, melyek érdekelnek!

Utolsó bejegyzés


Igen, a 2010-es nem volt olyan jó, mint a régebbiek, de sokkal szebb volt és alapjában véve nem volt rossz játék. Multiban jóval rosszabb volt, mint az elődjei.

Mondjuk nekem a sokak által elmarasztalt Colonial Marine is bejött multiban és singleben is. Persze az nem AvP játék, csak futólag eszembe jutott.

A könyveket érdemes pótolni mondjuk ebukban.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Nekem a legelső AvP játék (Rebellion) az etalon, főleg az Alien része. Gyönyörű volt, ahogy egyesével le tudtad szedni a lámpákat (szinte mindet), teljes sötétségbe borítva a folyosókat, majd a plafonon vártam, ahogy az ideges emberek őrjárata elhalad alattam. És akkor leszedtem a sor végén állót és elszabadult a pokol.

The strong eat, the weak are meat.



Bizony, és ugyanez a Predatorral is megjátszható volt.
Multiban volt, hogy csak álltam álcázva egy ajtó mellett. Elosont félve a haver Marine-al, ki-kidugta a fejét. Majd amikor életben maradt szépen osonkodtak hárman előre libasorban, folyamatosan forgolódva. Aztán amikor az utolsó elhaladt előttem, annak lecsaptam a fejét a dárdával. Na akkor szabadult el a pokol és a sikítozás, de IRL is. =D

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



detto! :D
plusz a szellőző járatok és a falról falra ugrás

(némileg kiábrándító, hogy azután egyik alien/avp játék sem tudta hozni ezt a játékélményt)

@sunyi: ott a predi a predit lőjjétek :D

felnőtt férfiakat hallani sikoltozni mint a kislányok egy sötét teremben. priceless :D

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

a legelső AvP játék (Rebellion)

rwurl=https://youtu.be/_kLG8v3O_UE

Sors bona, nihil aliud.



"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=3NKbIbopqgE&feature=youtu.be
Szóval, Tomb Raider plázacica korában elbaszott két quicktime eventet, (rape után felszúrodott egy karóra), aztán hála a korábban megevett +1 life gombának bosszút állt. :D



Ezt is a Rebellion követte el? De tény, írhattam volna, hogy PC-s, meg 3D, meg játszható.

The strong eat, the weak are meat.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Rebellion ez is. Azért linkeltem, mert itt kezdődött eredetileg a széria (aligha létezne nélküle az ismert formában a PC-s, és talán a Rebellion sem), és a Jaguar legsikeresebb játéka volt, melynek szintén megvan a maga kisebb és öregebb az "első volt az igazi" közönsége, ezért relevánsnak tartottam a nosztalgiázásba bedobni.

Amit Sunyi linkelt, az tudtommal ennek a portja lett volna Lynxre, de meghalt a platformmal együtt, ahogy a jaguaros AvP2 is.

Hogy a filmek miért borzasztóak egy ilyen vászonra kívánkozó témánál, az rejtély. (Na jó, én sosem kívántam filmes AvP-t, de tipikusan abszolválhatónak kellene lennie. Ma már persze az Alient sem sikerül.)

Sors bona, nihil aliud.



Ilyen is lesz, elég szarnak tűnik...
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=FsC15OBrBk0




Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Úgy értettem, hogy a Rebellion FPS-szériája (amibe belerondított a Monolith is). Ezekről tudtam eddig is, de más a műfaj, más a fejlesztő, nem akartam belekeverni, hogy más is használta a licencet. Lásd még a WH40k-szétáradását.

Sors bona, nihil aliud.



Hát igen, az első kettő (vagy ha a gameboyos játékot is számítjuk, amire tényleg senki sem emlékszik: az első három) AvP-játék még a "történelem előtti" időkből származik, de ha szigorúan nézzük, akkor a Jaguarra összerakott Rebellion FPS is: ott is igazából csak annyiról volt szó, hogy az Atari licencelt a Foxtól, és csak később, az első PC-s AvP-nél látod ott kiadóként a Fox Interactive-ot. Tulajdonképpen akkor jött haza a licenc, és azt hiszem, hogy a AvP1 és az AvP2 között van is valami kis kontinuitás.

A 2010-es Rebellion-játék viszont már SEGA, szóval az tulajdonképpen a Colonial Marines-szal és az Alien Isolationnel tartozik egy csoportba. Az FPS-ek közötti időben is van még AvP-játék egyébként, az EA pl. csinált egy stratégiát konzolra, szóval fura egy licenctörténet ez. :D

Mellesleg a játéktermi AvP-játékot a Capcomtól én mindenkinek ajánlom, szerintem rettenetesen jó kis beat 'em up, és csak egy Mame emulátor meg egy analóg joyos kontroller kell a frankó játszhatósághoz.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



A bunyóssal sokat játszottam, de én is fps-re asszociáltam. Kb. 2 éve nyomtam végig még 1x, csak már nem 20-50-esekkel, hanem emulátoron a Cadillacs and dinosaurs-al együtt a kollégámmal.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése





rwurl=https://youtu.be/pFc6I0rgmgY

Spike Lee’s ‘BlacKkKlansman’ Gets Massive Standing Ovation at Cannes

http://variety.com/2018/film/news/blackkklansman-cannes-standing-ovation-spike-lee-1202810152/

Orulnek, ha Lee vegre megint letenne valamit az asztalra



"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



:D

Sztem isaz első sikerült a legjobban, bár a második rész se volt rossz,csak hiányzott belőle az a para faktor atmoezféra, ami az elsőben benne volt..

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



Emészteni kell, de nem tűnik borzalmasnak így elsőre
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=6S9c5nnDd_s



Szerintem elég jól elkapta a fonalat a színész.



Marky Mark + Iko Uwais (The Raid) + Peter Berg rendez

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=3CVV8X01824



Par jol beallitott jelenetben tenyleg jo, de amugy egyaltalan nem emlekeztet Freddiere, alkata, beszede is teljesen mas.



Pfff, hát a The Raides srác miatt akár még jó is lehetne talán, de Ronda "antitálentum" Rousey mi a faszt keres ebben a filmben?! Garantáltan skipetty-skip.

Non serviam



Ez erosen varos!




Á, maximum nyomokban. Sokkal lightosabbnak tűnik a vígjáték része.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése




Tom Cruise és a Mission: Impossible filmek olyanok, mint a minőségi bor, jól öregszik.

Szerk: Mile 22-ból még bármi lehet, de egyszer valószínűleg érdemes lesz megnézni a Heat utcai harcos utánérzés miatt.

The strong eat, the weak are meat.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!