Jelenlegi hely

Ki milyen videojátékkal játszott a héten?

Utolsó bejegyzés


Forza Motorsport 6 Apex

A lányommal mindig megyünk egy kört az Auchanban az éppen aktuális Forzával kiállított Xboxon, amíg a feleségem végignézi a szezonálisan kirakott cuccokat, úgyhogy gondoltam, megnézem ezt az ingyenes Forzát, ha már végre van rendes vas alá.
Én az NFS/Burnout jellegű árkád cuccokat szeretem, ahol nem kell egy utcahossz ahhoz, hogy lefékezzen a járgány annyira, hogy be tudjam venni a kanyart, szóval mindenképp újszerű az élmény. Mivel jogsim nincs, gőzöm sincs, mennyire reális a játék, de különös élmény a csikorgó gumikat hallgatni a legapróbb kanyarodásnál is, ha kicsit is odalépek a gázra.
A különböző assistoknak és a rewind lehetőségnek hála elég gyerekbarát a játék, szóval arra jó lesz, hogy a lányommal furikázgassunk vele olykor-olykor. Talán előveszem még random futamokra egyedül is, amíg még nem kell a hely a merevlemezen másnak, de nem hiszem, hogy a szívem csücske lesz.
A The Crew gyakoribb vendég lesz szerintem, bár azzal is csak elvétve játszom (főleg, hogy a Uplayt minden indítás előtt újra kell telepíteni, különben a játék a splash screennél nem jut tovább).

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



God of War-hoz kijött az új pecs amiben lehet állítani a feliratok nagyságát. Nos én hiába raktam 10-esre semmi különbséget nem vettem észre. Kicsit kiábrándító hogy bele kell ülnöm a tv-be hogy el tudjam olvasni a szövegeket. Pedig eddig azt hittem jó szemem van...

másnál működik?

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



God of War (2018)
Nem volt rossz. Az első platinázott játékom PS4en. Sokáig tartott, de nagyon bejött.

Szóval ez nem God of War, csak nyomokban tartalmazza azokat az elemeket amiket az első 3 részben megszeretett az ember. Nem véletlen a soft-reboot cédulázás. Én inkább éreztem Last of Us/Uncharted vonalbeli akció-kaland játéknak mint god of war-nak. Feltétlen ez nem probléma ha minőségileg nézzük, sőt. Egyszerűen csak nem az ami a sorozat eddig volt. Nagyjából mintha a Last of Us-ból csinálnának egy fix kamerás hack&slash-t. :D Ezt azért próbáltam nem negatívumként látni hiába néhány játékmenetbeli és cinematic elem egy az egyben lett átemelve a ND játékaiból.

Igazából nehéz is írni róla spoiler nélkül, mert ahogy néztem ők is nagyon kerülgették miről is szól a játék és mik vannak benne. Konstans jöttek a meglepetések (igaz nem is néztem belőle sok anyagot megjelenés elött) minden szempontból. Ami nagyon meglepett, hogy kurva sok időt fordítottak mindenféle mellékágakra. Jóformán bárhova megy az ember ott van valami. Igaz az esetek nagyrészében csak pénz vagy artefact vagy néha teljesen különeső kis zóna ahova a sztori egyáltalán nem visz el viszont bőven van ott mit csinálni. Ilyen nagyobb zónából van több is ami nagyon becsülendő. Sőt... :) Nos vannak más "zónák" amik kb külön játékmódot adnak, így a Zelda után igazából jót mosolyogtam a dolgon, mert elég erőssen onnan köszönt vissza a dolog. Sőt igazából a felfedezés/barangolás/questelés is azt juttatta eszembe bár közük nem sok van egymáshoz ez egyértelmű csak hasonló elven alakították ki a világot. Több ilyen játék kéne amiben ennyire foglalkoznak a világgal. Meg a lore, ami adott, de kurva jól kitöltötték vele az üres perceket amikor az ember utazik, hajózik, mászkál. A mikéntjét inkább nem írnám le, de hálistennek nem unalmas tekercsek amiket senki nem olvas el. A térkép kialakítása is nagyon érdekes. Annak aki nézte a Hellblade Dev Diaryket és látta mik voltak a korai conceptek náluk az most nagyon rá fog ismerni arra a koncepcióra itt. :) Grafikailag is egy csoda a játék azt kell mondjam. Sima ps4en ilyen grafikát.... Nem értem, hogy csinálják. Már a Horizonnál is csodálkoztam, de itt meg pláne. Igaz nem sikerül tartania a 30fps-t, de többnyire megbírkózik vele. Számomra viszont érthetetlen pro-n miért nincs egy olyan opció ami betonstabil 30 fps-t biztosít. A 4k módban szintén leesik a framerate, performanceban meg uncapped fos az egész ami lehet látszólagosan jobbnak tűnik, de szvsz a folyamatos 40-50 fps között ugráló frameratenél nincs rosszabb a világon. Mind1, ettől eltekintve valami elképesztő a grafika.

A harcrendszert is radikálisan átdolgozták előnyére/hátrányára majd eldönti mindenki magának. Alapvetően egy könnyen megtanulható light/heavy attack és block/dodge kombóra épülő dolog amit láttunk már sok helyen szóval nagy meglepetésekre nem kell számítani. Annyival lett kiegészítve a dolog, hogy a fejszének külön is van light/heavy attackja amit különböző gemek beleoperálásával tudunk használni. Ilyenből lesz csomó fajta és mindegyik mást támadást eredményez szóval van variáció a dologban elég rendesen. Ezeket a gemeket is lehet még 3 szinten fejleszteni, itt szintenként kap a képesség még egy dmg-t vagy stun-t vagy esetleg egy kicsi extrát. Plusz még a statjaink fényében van amelyik kap extrát azok alapján is. Értsd ha van 100 strength-ed gearből akkor csinál még x dolgot. A gearelődés része a játéknak viszont annyira nem jött át nekem. Kellőképp lehet variálni a statokat és tényleg ki lehet alakítani egy saját buildet ami kézre esik. A 3 különböző ruhadarabba még szinttől függően lehet 2-3 gemet is rakni amik szintén különböző statot adnak meg epic kő esetén valami extra chance-re aktiválódó dolgot, de lehetett volna egy kicsit több endgame set szvsz. Jóformánt 2-3 olyan összeállítás van amiből lehet variálni bizonyos dolgok javára. Plusz ott van az is, hogy akkor melyik darabot fejleszti az ember ami külön nyersanyagba kerül szóval itt meg kell fontolni mire költi az ember a kínkeservesen összekapargatott alapanyagait. Mélynek mély igazából csak nem tudom, talán azért éreztem kicsit limitáltnak, mert jóformán fixen el kell dönteni a setnél, hogy melyik statot favorizálja, mert minden variációt esély sincs lecraftolni. Felfejleszteni meg pláne. Ez engem zavart egy kicsit, más lehet egyáltalán nem bánja. Vagy el se jut addig a játék végére, hogy lvl8as armorokon gondolkodjon. (5ös gearben már be lehet fejezni a sztorit)

A sztori nagyon bejött, kellőképpen rugaszkodtak el a gyökerektől viszont mégis ott van a háttérben folyamatosan. Az új környezet és a vele járó konfliktusok is baromi jól illenek egy god of war játékhoz, de erről nem akarnék bővebben írni. Sok meglepetés volt, csavaros a sztori és olyan set piece sequence-ek vannak, hogy az ember csak tátott szájjal néz és próbálja feldolgozni mi történik a képernyőn. Kratos szinkronja kellemes meglepetés volt, baromi jól illik a karakterhez Teal'c hangja és Arteus se volt kibaszott idegesítő mint amire számítottam. Igaz a fő sztori szvsz közel se 25 óra mint ahogy azt hangoztatták, de azért bőven hosszabb, mint az előző részek. Extrákkal együtt viszont simán kijön belőle egy 30-40 óra játékstílustól függően.

Nade nem is tépem tovább a szám. Összegezve egy kibaszott jó játék, elejétől a végéig baromira élveztem és őszintén szólva azt kell mondjam ez gond nélkül a legjobb játék ps4en (sőt, top10 játékban is benne van amivel eddig játszottam). Magasan a legjobb igazából. Sőt, igazából erős goty jelölt is már most. Ó és külön kiemelném, mert mostanában (ahogy erről már írtam is a nintendo kapcsán) nem ez az alap, de a játék közel hibátlan. Egy két nagyon apró bugot láttam csak pedig nyüstöltem eleget. PS4en ilyet én még nem is tudom láttam-e. Egy szó mint száz, a generáció legjobb játéka és pont.

vége spoiler gondolatok:

ShowHide spoiler #


Megjelenés dátuma április 20.
Joda review dátuma április 23.

Extrákkal együtt viszont simán kijön belőle egy 30-40 óra játékstílustól függően.

Az első platinázott játékom PS4en. Sokáig tartott, de nagyon bejött

Jodazas to the max

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr



Számomra viszont érthetetlen pro-n miért nincs egy olyan opció ami betonstabil 30 fps-t biztosít.

Ezt nem értettem én sem, amikor a DF performance videóját néztem a játékról. Tippre talán azért van csak whatever fps-es performance mód, mert annak idején a God of War 3 is úgy futott PS3-on (a 60 fps ritka, mint a fehér holló, 30-tól 60-ig igazából bármi lehet játékmenet közben :D), pedig a stabil 30 sokkal-sokkal jobb lenne annál.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



+1 Másnak még be sem kapcsol ennyi idő alatt a PS4-e :D


CJ képe
CJ

When you have no life... :'(

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Én is tegnap engedtem a csábításnak. Főleg hogy van ilyen PS pro + god of war akciós csomag. Erre a városban mindenhol kifogytak belőle. Egy kis üzletben viszont kaptam egy Star Wars Battlefront 2 Editiont PS4 prot + God of Wart azonos áron. Nem bántam meg elég szexi. A játékról később.



pentek delutantol hetfo estig joforman csak aludni hagytam abba. Nem nagyon volt mas programom a hetvegere. :) Alapvetoen ennyit altalaban masfel-2 het alatt tudok jatszani, most meg igy alakult. Bocsanatot azert remelem nem kell kernem. :(



Most már értem, miért kellett leépíteni a barátnőt.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Nincs is jobb szerelmi bánatra, mint egy hosszú hétvége a virtuális haverokkal :D


Tno képe
Tno

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



:DDD
Van poresz is a világon.



Főleg singleplayer-ben :D



Kjk könyvek is nagy barátaim voltam :D



Csöpi írta: Megjelenés dátuma április 20.
Joda review dátuma április 23.

Extrákkal együtt viszont simán kijön belőle egy 30-40 óra játékstílustól függően.

Az első platinázott játékom PS4en. Sokáig tartott, de nagyon bejött

Jodazas to the max

Mostbakartam megvennü, de müst eptántorított, hogy 3 nap alatt le lehet tudni... :D

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



Serious Sam 3

Rövid összefoglaló a serious nehézségi szintről:
rwurl=https://i.imgur.com/kcWPcIM.jpg
Volt 1-2 rész, amit elsőre lehetetlennek éreztem. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



40 óra content most már kevésnek számít?

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr



Csöpi írta: 40 óra content most már kevésnek számít?

Természetesen nem, csak túltoltam.. :D

Általában napi 2-3 órával egész hosszú ideig fog tartani.. ;)

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



Az elozo reszek meg 10 orat se tartottak ez meg azert megvan 20-22 ora csak fo sztorira fokuszalva. Egyaltalan nem rovid mai viszonylatban sem szerintem.



Meggyőztél! :)

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



A GOG-os Battletech atom lassan és sokat tölt, szeret kifagyni, és gondok vannak a mentéssel. Fórumokon mára megjelent többektől, hogy a gond valszeg a GOG-al van, szerintük ha uninstallálom, működni fog...
Este ha lesz cérnám kipróbálom.



a gond valszeg a GOG-al van

Mármint a Galaxyval?

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Azzal, igen.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Márpedig ez azért sem mindegy, mert a kliens is okozhatja a problémát. A Falloutnál is van, akinél az oldotta meg a stuttert, hogy nem Galaxyval használja, hanem letöltötte böngészőből az installert.

Sors bona, nihil aliud.



Ez mondjuk érdekes, hogy a Galaxy így bezavarhat. A Steammel is lehetnek ilyen gondok, de ott általában az ilyen játékoknál alapból ki van lőve az Overlay, és anélkül már semmi gond, a kliens mehet tovább.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Volt egy kis időm ránézni: A gondok egy jelentős részéért valóban ez tűnik felelösnek.
-most már nem fagy ki ha taskot váltok
-most már nem fagy ki töltés közben
-most már nem fagy ki ha mentek (!)
Viszont
-továbbra is nagyon sokat tölt - gondolom SSDre kellett volna rakni, de azért ejnye
-továbbra is van(nak?) bug(ok?) BSPlayerből vissza taskváltás után a képernyő egy részén fut, és nem lehet rávenni a full képernyőre... a többit még nem próbáltam ki



Ez az igazan jo jatek ismerve, mikor orakat kell pocsolni vele mire ugy-ahogy mukodik. Reszvetem sracok, tisztelem a kitartast. :)



rwurl=https://s3.amazonaws.com/www.harebrained-schemes.com/kickstarter/BATTLET...
Most kicsit neki tudtam veselkedni, és egyáltalán nem rossz ez a Battletech. A GOG Galaxyval való összeakadás elég nagy fiaskó volt mondjuk :-)
Ami negatívum, hogy nagyon kevés dolgot magyaráz el rendesen egy már most is láthatóan nagyon komplex rendszerből, ami feltehetőleg még tovább fog bővülni a kampány során. Így nem könnyű kitotózni, melyik mechre milyen felszerkót érdemes tenni, milyen pilótával futtatni, és most ez a zseniális kombó amit kitaláltam egyáltalán működhet-e...
Ami pozitívum, az a nagyon komplex rendszer :-) Ezernyi megoldás van és mindnek van valami előnye. A tulajdonképpeni csatában is. Én pl. most azt találtam ki, hogy lesz egy könnyű, nagyon gyors mechem, sok-sok kitéréssel, és target lockkal. Meg legalább egy naaaagy, erős, ami sooook nagy hatótávú rakétaindítót elbír. A kicsi előreszalad, megfesti a célpontot, a nagy meg kényelmesen messziről... Aztán lehet hogy nem fog működni :-)
A másik gond, hogy - az én valamelyest elavult gépemen - elég sokat tölt. Lehet hogy ha SSDre telepíteném jobb lenne, nem tudom. Mindenesetre nekem a gyerek mellett nagyon kevés időm van játszani, és nem dob fel, hogy ennek egy nem elhanyagolható része holtidő :-P
A management rész és a sztori jó. Mármint egyelőre, még nagyon az elején tartok. Kibővítettem a legénységi szállást, hogy jobb munkakörülményekkel ellensúlyozzam a fizetéscsökkenést... Muszáj volt, jól megizzasztanak a bankok, necces kifizetni a svájci frank hitelt a mech szállító hajón :-) De most megkeresett egy gyanús alak, aki kifizetné az adósságom egy részét, egy munkáért cserébe. "Ésszerű nehézségű munka. Esetleg minimális bonyodalmakkal." Ugyan mi baj lehet belőle? 3:-)

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!