Jelenlegi hely

Ki milyen sorozatot látott a héten?

Utolsó bejegyzés


Jó lenne, ha már valaki rittyentene hozzá egy magyar sub-ot, mert asszonnyal nézném. Elég jókat olvastam eddig róla.



Nos egyes források szerint van neki hivatalos fordító csapata, de én a pilot részt egy renegát fordító saját munkájával néztem meg.

ShowHide spoiler #


KMZ képe
KMZ

Jonathan Strange & Mr Norrell

Fú...ez egy KIBASZOTT jó adaptáció. Mondjuk nem tudom hogy a könyv ismeretében (Hollókirály, az egyik - ha nem a legjobb - fantasy könyvélményem; bár valahogy már a fantasy se illik rá, inkább borzongató folklór/alternatív univerzum ) tettem le újra az állam, de így az utolsó részre várva tökéletesen elkapták azt a zseniális, komor feelinget amit a könyvtől is kaptam. A színészek egytől egyig pengék, Jonathan amit művel az elmúlt részekben, valami marhajó. CGI teljesen jó, Bogáncspihe uraság, tündérföld, minden szuper.

Az a marhajó ebben a világban, hogy a mágiát (Napóleoni háborúk idején járunk) nem egyfajta boszorkányságnak, égetnivaló baromságnak veszi, hanem egy elfelejtett tudományágnak és ezt aztán szépen összekapcsolja a géprombolók generációjával, hadászati eredményeket érnek el vele, vagy jóval hajmeresztőbb régivágású dolgokat művelnek vele, stb.

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Azért én pillogtam az ötödik rész elején a Waterloo-s nyitó jelenettől, mert még is csak egy olcsó minisorozat, de ... Lord Wellington meg egyik legjobb mellékszereplő akit láttam. Úgy értem minden színész odateszi magát, de marha jól meg van írva Wellington karaktere.



Ez a Mr. Robot ez nagyon ott van, teljesen behúzott, jöhetne már a következő rész. :)

A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg, és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.



OiTNB S3 befejezve

Hát ez is mint a House of Cards S3 eléggé csalódás volt. Mondjuk nem annyira volt durva a romlás mint a HoC esetén mivel itt már a S2 is jóval kevésbé tetszett mint a S1.

Piper sztorija ami volt nem jött be. Meg az, hogy most már belöle is full genyót csinálnak azok után, hogy mindenki másnak azt az oldalát eröltetik, hogy valahol mindenki igazábók jó akkor értelemszerüen azt kell az ember orra alá dörgölni, hogy Piper aki alapvetően jó és naiv volt most meg átmegy tudatosan full genyába.

Többiek sztorija is eléggé tré volt idén és nem hozott komolyabb mélységet vagy új oldalt az eddig ismerteken felül.

Remélem

ShowHide spoiler #

Nicky-t alakitó csajnak meg jobb dolga volt vagy mi fene mert hogy kb a 3-as résszel ki is irták az egész évadra pedig őt birtam még leginkább a sok töltelék közül.

S4 ugyan lesz de szerintem nekem az lesz az utsó mert Kohan munkásságát nézve és ennek a sorozatnak a minőségi romlását figyelve ijesztően ismerős a prognózis.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Nno, kijött egy új Top Gear rész, és jó. Kár, hogy a BBC látványosan minél kevesebbet akart vele foglalkozni, így pl az átvezetőkben nincs semmi, se hírek, se közönség, se meghívott, stb... és olyan szar kamerával vették fel, hogy én azonnal élesebb videót tudnék dobni.



Befejeződött a Jonathan Strange sorozat, só volt, várom az író következő kötetének ilyen színvonalú feldolgozását. A színészek mind odatették magukat, az alternatív Anglia meg a szívemhez nőtt. minden hiányossága ellenére, mert semmi sem tökéletes, ez nálam 10/10 volt.


KMZ képe
KMZ

Szerintem kicsit gyengébb volt a záró de azért simán megérdemel egy 8/10et.

ShowHide spoiler #

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Neko Zamurai első évad.

Mivel felettenagy Makkarajongó vagyok(a párom is makkának szólit...:) érdekelt a dolog.

Van egy marcona szarumáj aki annyira ronin hogy három ryu-ért elvállal egy cicagyilkosságot.

Persze a dög annyira kawwai hogy nem sül el hősünk kardja, inkább elcseni a jószágot..

Ebből lesz aztán némi bonyodalom.....

Habkönnyű, kedves pihentető 12 rész az első évad

rwurl=http://2.bp.blogspot.com/-CrEMO5JopUw/VQ4tq3LHBvI/AAAAAAAAB7U/qMkFv0KXrc...

"Győzelem bármi áron, győzelem minden iszonyat ellenére, győzelem, bármilyen keserves legyen is az út. Mert győzelem nélkül nincs tovább élet."




Vajon a laugh track hianyzik vagy csak egyszeruen ennyire szar a Silicon Valley hogy évadonként van benne egy poén?

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut


goq képe
goq

Silicon Valley első pár része jó.
Utána kuka.

egy állat



A fentebb linkelt oldalon 10 perce 30, most pedig 40%-on áll a Mr. Robot magyar felirata EP2-höz. Ó pardon szóval az epizód 1.1-hez. Gondoltam hátha mást is érdekel.



nagyon is, bittedanke



Hannibal 3x04-ig bezárólag. Ha nem kaszálták volna már el az évad elején amúgy is akkor biztos lennék benne, hogy legkésöbb az évad végén kaszálnák el. Ezt a művészkedést amit itt letolnak az ember torkán ebben a mennyiségben nem lehet már elviselni.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Mr. Robot S01E02 (1.1)

Hát ahogy más írta, az első két harmada kissé leült, kevesebb zseniális ötlet vagy történés volt benne, hogy a maradék időben próbálja meg pótolni.

ShowHide spoiler #

Én remélem kicsit felpörögnek a következő epizódok. Nyilván nem akciókra értem, ez nem egy akciófilm.

Extant S02E01

Hááát, erre kíváncsi leszek miként folytatják, minden esetre elég súlyos kezdés volt.

ShowHide spoiler #


Ez a Mr Robot tényleg jónak ígérkezik, kösz a tippet :)

- I don't think you should drink that. It looks bad for you. - Nonsense. It makes me feel great. Smarter. More aggressive. It feels like I could... Like I could... TAKE ON THE WORLD!



True Detective 2x1-2

Cefet gyenge. Mi a fene történt ezekkel? :(

ibi amentia latet



Reaper írta:
Az angol Fortitude c. sorozatot nézi valaki? Én
most néztem meg az első részt, ez alapján ígéretesnek tűnik.

Szerintem remek. Autentikus hangulatteremtésben ötös (ha már az előző oldalon szóba került a sivár, rideg, elszigetelt északi közösség, nos, ez hatványozottan az), és epizódonként kapkodod a fejed, hogy most akkor valójában mi az isten is történik a háttérben.
Még nem értem a végére.

ibi amentia latet



Szerintem nagyjából elkezdték összeszedni magukat, de az első két-három rész tényleg művésziesekedő maszturbáció volt, két sorban összefoglalható eseménnyel.

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling



Hannibal 3x05

Na minimálisan javult az arány. Már csak 80%-os a művészeti és hangzatos szövegeket puffogtató maszturbáció és 20%-os a valamire való cselekmény is.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



damoqles írta:
True Detective 2x1-2

Cefet gyenge. Mi a fene történt ezekkel? :(

És akkor még eredeti hanggal nézted. Magyar szinkronnal még gyengébb. :D

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



True Detective 0201.
Hát ööö, hát ööö. Végig néztem, oké, kaptunk a végén egy ügyet, ebből a maradék 7 részben még bármi lehet.
De hol a misztikum? Hol vannak a jelek? Az agancsok, az akármi?
Amíg az első évad első részében már tudtuk, hogy mi körül fog forogni a történet, addig itt ez az első rész, egyelőre csak úgy lóg a levegőben.

A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg, és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.



Semmi köze az első évadhoz. Csak a "koncepció" hasonló.
Illetve fél éve tudni, hogy nem lesz benne semmi misztikum.

BTW nekem sem tetszik a mostani évad eddig igazán.

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr



What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



... rossz topic :D

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Nekem nincs vele bajom.

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



Amit ráadásul - ellentétben az eddigiekkel - rosszul és furán ripoffolnak a már ismert és látott filmből\filmekből. Nagyon messzire jutottunk az első szezon minőségétől sajnos, szinte remélem, hogy nem lesz negyedik évad.

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!