Jelenlegi hely

Ki milyen sorozatot látott a héten?

Utolsó bejegyzés


Hát úgy 3.-4. maximum. :D

Non serviam



már a forgatás alatt megölik igaziból a színészt?

Az nem lenne olyan könnyű :-D Volt egy olyan sztori vele (nem filmes, valódi) hogy egy letört végű sörösüveggel megtámadták és meg is vágták, amikor randizni volt egy bárban valakivel, és ő miután összecsomagolta a delikvenst, köszönte de nem kért mentőt mert "Írországban ilyen karcolásokkal nem zavarunk orvost", és hazakísérte a hölgyet :-D
Ő maga tagdta ezt amúgy, a hely csaposától volt a sztori. Aztán a csapos is elnézést kért hogy biztos összetévesztette és nem ő volt - de valszeg ő volt az, csak nem volt nyilvános hogy ő azzal a nővel volt ott :-D




Most jutottam el odáig, hogy megnézzem az Expanse második évadot - tudom-tudom, mentségemre szóljon, hogy az összes könyvet olvastam :-D.

Nem tudok továbbra sem elmenni amellett, hogy ugyan a castingba itt-ott bele lehet kötni (Bobbie lehetne nagyobb darab pl., de az ebben az évadban mellékszereplő Basia is mellényúlás a Cibola Burns alapján, ahol főszereplő lesz), de a Millert és Amost megformáló karaktereket annyira, de annyira eltalálták, hogy arra nincsenek szavak. Főleg Miller, Thomas Jane tényleg olyan, mintha a könyv lapjairól lépett volna le... zseni!



X-akták S11E01-E03

So-so. A nosztalgia faktor magas, de az első három rész meglehetősen gyengére sikerült, és nem is bízom abban, hogy javulni fog a helyzet. De nézni fogom, mert csak.

Alienist S01E01

Ez lesz nekem most a "cucc". Egy rész alapján nem ítélek meg egy sorozatot, de az első rész meggyőző volt. A főszerepeket nagyon jó színészek viszik, és itt is nagyon jók. A kivitelezés mozi színvonalú, a zene szuper, az ismerős budapesti helyszínek pedig szívmelengetők. Erről majd később többet is fogok írni szerintem.



The End of the F***ing World

Hát ez kurvajó volt. 8 részes netflix sorozat 20 perces epizódokkal. Sajátos narratívájú, fekete humorral fűszerezett tini dráma / road movie (?).
Ajánlom.



A Mi kis falunk.

Meglepően szórakoztató sorozat.



X-Akták.

Első 3 rész a mostani évadból.

MEH...



A Vikingek kapcsán felmerült egy kérdés.

Kurva nagy csata. A résztvevők 95% a szakállas, hosszú hajó, pajzs+kard kombóval. Ugyanolyan ruházatban.
Mégis honnan tudják, hogy kit kell leölni a nagy kavarodásban?



A pajzs festéséből?



Peaky Blinders

Eddig kimaradt, az utóbbi hónapban szépen pótolva lett mind a 4 évad, nagyon frankó volt! Cillian Murphy példásan viszi az egészet egy faszán megírt karakterrel, Tom Hardy és Adrien Brody (4. évad 2. részében annál a bizonyos jelenetnél a hideg futkározott a hátamon) zseniális asszisztálása meg hab a tortán.
Kár, hogy csak jövőre érkezik folytatás.. :|



Szégyelld magad, amiért eddig kimaradt -- de legalább pótoltad.

A 4. évadot én is sürgősen meg akarom nézni, amint lesz rá időm.

Non serviam



Ha akkoriban éltél volna és rendszeresen vettél volna részt ilyen csatákban, akkor egész biztosan megismerted volna az ellenfeleket az apróságokból, mint a pajzsok színei, a zászlók, ha vannak. A ruházkodás, a harci festések az arcokon, a fegyverek és végül, de nem utolsó sorban. Akikkel együtt harcoltál már jópárszor és harcokon kívül is haverkodtok, meg egy településen éltek, azokat megismernéd arcról, mozgásról, bármiről.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Így, így, ezek összeszokott warbandek voltak. Valahogy úgy képzeld el, mintha belecsöppentél volna annak idején a középiskolád és egy másik suli tömegverekedésébe (tudom, életszerű :-D) - nem csak a saját osztályodat ismered, de az évfolyam többi osztályát is, szóval tudod, kit kell ütni (vagy megdobni jeges hógolyóval, igaz, Iron? :-D)



Srácok Brittania sorozatot érdemes elkezdeni? És ha gyenge az angoltudásom, akkor elég lesz nekem az angol felirat is? (Van jó pár film, ami már azzal is megy, de pl. a Star Trek nem.)



vannak határok Roodie, amiket nem lépünk át... :P

Vill du bli ihop med mig?



Két cuki kis atom spoileres Altered Carbon videó, remélem lesz olyan jó, mint amit sugall.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=WmVMmTYK6Yw
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=DmaHu3c_SGg
Amúgy vicces, hogy aki nem igen jártas sci-fi ügyileg, azok szerint ez egy Blade Runner és Total recall kutyulék, mert emlékeim szerint volt olyan is, jól meg is bukott a Total Recall 2070.



Counterpart S01E01-S01E02
Hát ez eddig nekem nagyon bejött, jó kis keveréke műfajoknak. És úgy látom direkt jó lassan adagolják az infókat, a főszereplő mindkét verziója meg zseniális színészileg.



X-akták S11E04

Akkor a legjobb az új széria, ha full kreténbe nyomják. A tegnapi rész se volt kivétel.



American horror story: Coven
mármost ezt én nem láttam, de valamiért a Youtube elém tolja folyton, belenéztem, és rákattantam. Megnéztem az összes részletet ami fent volt Youtubeon. Ilyen formában tök jó volt (ha bejön ez a boszorkányság-Voodoo téma). Aztén lehet hogy teljes terjedelmében szar...



Mármint ezt az adott (Coven) évadot nem láttad csak? Vagy az egész sorozatot?
Szerintem abból a 4 és fél évadból amit láttam messze a Coven volt a legszarabb.
Toronymagasan az első évad volt a legjobb aztán a második. De persze ez csak szerintem.



Toronymagasan 2. Évad a legjobb szvsz :) a fogyi cirkuszt viszont 3 részig bírtam.




rwurl=https://youtu.be/40T49kllPCM

Nagyon jó kis mini documentary Neil DeGrasse Tysonnal. Már csak 2 nap és nézhetjuk!




Altered Carbon valaki?



Pont most végeztem ki az első részt.

Eddig nem sok jót tudok írni róla de majd 2-3 rész után már jobban kibontakozik a dolog gondolom.



Elso ket resz alapjan eddig bejovos. Meglatjuk mi lesz belole. 8 resz alatt meg boven van alkalma szarra valtozni. :)



Valamikor nyáron.

rwurl=https://youtu.be/JZtEgiFw_iU



Altered Carbon első 3 rész.

Még mindig nem tudom eldönten, hogy jó e vagy sem.
A film képi világa abszolút jó.

A rendőrcsaj totális fail cast a 160 centijével 16 éves gyermek testével és nagy fejével. Főleg amikor az 190 es gorilla alkat főszereplő mellett áll mintha a lánya lenne. Majdnem felnevetek a jeleneteinél. Ráadásul színészileg is csak középszerű maximum kis jóindulattal.

Jóval érdekesebb karakter nála az AI hotel recepciósa...

Nem lenne egy hátrány ha nem hangozna el a főszereplő neve 14 szer minden részben akit Mr Kovacs-nak hívnak mert már kezd zavaró lenni. Elhiszem, hogy ez egy egzotikus név de akkor is...

A környezetet a Blade Runnerből nyúlták egy az egyben. Szemetes, szutykos, nagyváros és reklámok mindenfelé és ESŐ.

Sajnos ez a sors vár ránk. A jövőben szemetes nagyvárosokban fogunk élni és esni fog a kibaszott eső.

Az első 3 rész alapján ennyi.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!